Zárszó 2022

2012: zárszó itt

2013: Zárszó itt

2014: összegzés -test itt

2014: összegzés -lélek itt

2015., utolsó nap, Magyarország 75. itt

Szilveszter 2013-2014-2015. itt

(2016) Szombat, szilveszter, Ausztria 14/9. itt

2017: zárszó itt

2018: zárszó itt

2019: zárszó itt

2020: zárszó itt

2021: zárszó itt

.................................................................

Nagyon-nagyon nehéz év volt 2022. 

Januárban a műtét utáni nagyjábóli felépülés után elkezdtem dolgozni. Kemény volt fizikailag. És lelkileg is: ott lebegett ama bizonyos kard a fejem felett, mivel nem volt oltásom, márciusig kaptam üzemorvosi engedélyt az oltástalanságra. (Még mindig egy szörnyen rossz scifinek érzem ezt az egész szitut.)

Az oktatási rendszer évről évre jobban recsegett-ropogott, és én évről évre rosszabbul érzem magam benne, idén sem volt másképp.

Még megosztottam a bejegyzéseket a főzésről-dobozolásról.

MINDIG fáradt voltam munka után, és ez egész évben nem változott.

Január közepén voltam 3 hónapos műtött. Még nem teljesen felgyógyulva, de már klasszisokkal jobb életminőséggel.

Január végére elköltöztem M-hoz.

Februárban bedurrant a fogam. Hónapokig tartó procedúra lett belőle, az egyiket el is vesztettem a végén.

Főztem, dobozoltam.

Volt kis túra is.

Az első a műtét után, már fájdalom nélkül. :)

Négy hónappal a műtét után már sok minden sokkal-sokkal jobb volt.

Február végén kezdődött mamikám kálváriája.

Kis kirucc Bakonybélbe.

Márciusban már az első napon mami sürgősségire került.

Még mindig ment a vita arról, meddig/hogyan dolgozhatok oltás nélkül...

Mami állapota nem javult, anyunak éjjel-nappal ápolnia kellett. Mentem hétvégenként, amikor csak tudtam, segíteni.

Szenvedtem folyamatosan a foga(i)mmal.

Séta a Dombay-tónál.

5 hónappal a műtét után is minden percben hálás voltam a fájdalommentességért (is).

De -főleg a munka miatt- folyamatosan fáradt voltam.

Mégis volt néha mini kis séta. Pl. a Mecsekben.

És amúgy az egész évem olyan volt (még tart pár órán át, most is olyan), mint ebben a bejegyzésben. Csak rohantam, rohantam, rohantam...

Április. Baráti találkozóval kezdődött Berkenyén.

Anyu februárban eladta a tamási ház árán vett pesti lakását és vett Mohácson helyette egyet. A terv az volt, hogy ha anyagilag nem bírják majd, mamival ide jönnek lakni. A pesti eladást (annak minden hivatalos velejárójával) a húgom intézte, a mohácsi vételt (annak minden hivatalos velejárójával) én. Mert anyu nem tudott mami mellől elmozdulni. Ekkor mami már nem tudott járni és egyre gyakrabban hallott hangokat, zenét. Az adásvételi hivatalos aláírásakor jött le Mohácsra a húgom is, egy nagyon sűrű napon legalább egy-két órára találkozhattunk.

Április közepén a nagy szerelem: Őrség.

Majd vissza a kegyetlen valóságba: munka és foghúzás...

Májusban megkaptam életem első pótfogát. Most mondom: több nem lesz. A pörgés pedig csak fokozódott.

13-án,  pénteken eldugult a WC-nk... 

Többször dolgoztam idén is hétvégén is.

És egyszerűbb dolgokat dobozoltam is.

Május legvégén fejeződött be a fogkezelésem...

A június sem volt más, mint az év eladdig. Nem volt jól mami, anyu kezdett belerokkanni az ápolásába, és keresztapám is egyre rosszabbul lett. Meghalt T. anyukája, totál hirtelen, és nem tudtam hova tenni ezt a dolgot (sem). Június 17-én voltam a temetésén... És a tanévet is lezártuk (közben munka itthon is, anyu mohácsi lakásában is, hétvégente Hőgyészen is...).

A június legvégét a traumatológián kezdtem... Éjjel belerúgtam egy szekrénybe... A dolgokat szeretem jól csinálni, de ez a rúgás tökéletesen sikerült, ugyanis a mai napig (dec. 31.) dagadt és piros a kislábujjam, sokszor a sima járásban is akadályoz...

Július elején M. jóvoltából derült égből Balatonfüred.

6-án eltemettük keresztapámat... Hosszan tartó, nehéz betegség után már nem szenved tovább... Mami már olyan állapotban volt, hogy nem vittük el a temetésre. Utána azért kivittük a sírhoz. Akkor nagyon sírt, de sose fogjuk megtudni, mennyit fogott fel az egészből... Egyre rosszabb állapotban volt, ezzel párhuzamosan anyu is. Már látni lehetett, hogy ők kettem (anyu+mami) nem jönnek Mohácsra lakni. Egyre gyakoribb téma volt, hogy segítség kell, mert anyu már nem bírja a hónapok óta tartó éjjel-nappali ápolást és bezártságot, mami is szenved, de anyu a végsőkig kitartott amellett, hogy ápolni fogja az anyukáját...

A hónap közepén mami megint kórházba került. Mert az éjszakai őrjöngése során kimászott a ágyból a rácson át és elesett, beütötte a fejét (is). Életem egyik legkegyetlenebb napja volta, amikor ott voltam anyunak segíteni, amikor mamit hazahozták a betegszállítók. Ekkor került a kórlapjára a "nem meghatározott demens" kifejezés, és ekkor hozta meg anyu a döntést, hogy igen: segítség kell, sürgősen. Isteni csoda folytán találtunk egy otthont maminak.

(Kép: mami 90. szülinapján, 2.5 éve, amikor még minden rendben volt.)

A hónapban még bűnelkövető is lettem, kaptam fekete pontokat...

Július utolsó napján szülinapi buliban E-nél.

Augusztus elején Kalocsa. Ugyanott, ahonnan anno elvitt a mentő egy -roppant durva- endós görcs miatt. (Augusztusban sem időm, sem energiám nem volt a műtét utáni ikszedik hónappal foglalkozni. Szerencsére maradtam tünetmentes. De továbbra is szívesen segítek bárkinek, akinek ezzel kapcsolatos gondja van. Mert az egészségügy ebben (is) borzalmasan csődöt mondó...) És Szelidi-tó. Majd Kaposvár, Virág fürdő.

11-én Da Vinci Magánklinika: húgom lányával...

Augusztus végé M. szervezésében Bled. Szerelem lett első látásra. még mai is visszamennék.

Augusztus végén M. szülinapi ajándéka: Hotel Botanica.

Szeptemberben megkezdődött a gyerekekkel a tanév.

Ja, közben 48 éves lettem. Utoljára volt hőgyészi ünneplés. Mert anyu már pakolt, szortírozott, szanált, készült a költözésre.

Ritkán, de dobozoltam.

A világ közben egyre inkább felfordult.

A húgom és L. több hétvégén lejött Mohácsra, segítettek anyu lakásán dolgozni. Jó volt együtt lenni.

A tanévek évről évre nehezebbek (mondjuk úgy látom, rengeteg más munkahelyen is ugyanez a helyzet...).

Mami folyamatosan merült el a saját világában. Még mindenkit megismer, de már nem mindenkit tud a mi valóságunkban a helyén beazonosítani. Nagyon jó helyen van szerencsére, sokat látogatjuk.

Anyu szeptemberben már gőzerővel pakolt a költözésre. Iszonyatos meló ez egyedül, amikor csak tudtam, mentem segíteni neki. Októberben is. Nem volt egyszerű fizikailag sem, lelkileg sem.

Az egész éves pörgésért, folyamatos menésért, nem pihenésért már várható volt, hogy benyújtódik a számla. Októberben fájdalmakat éreztem. Endósat. Kegyetlen volt, roppant ijesztő. Pár nap múlva vártam az éves kontrollra, de addig nehéz volt nem parázni.

A hulla fáradság egyáltalán nem változott. Szinte bárhol, bármikor el tudtam aludni napközben, éjjel annál kevésbé... Mini séta telt csak.

Október 15-én volt a 2. szülinapom. A műtét egy éves évfordulója.

Minden nap hálás vagyok érte, hogy eljutottam ide, hogy túl vagyok rajta és azóta is tünetmentesen élhetek.

Anyuhoz sok cuccot áthoztam Hőgyészről a kis kocsimmal, szinte minden hétvégén jöttem a "telekocsival". És felhordtam, elpakoltam. Hogy a költözéskor neki kevesebb dolga legyen.

20-án 1 éves endo kontroll. All clear. Nincs endo. :)

Ritka volt akár egy órácska nyugalom is. Október végén volt egy kis séta a szabari erdőbe(n).

November 5-én anyu Mohácsra költözött. M., a húgom és L. rengeteget segített.

Aztán baráti találkozó Sombereken.

Decemberben már haladt mami gyámügyi procedúrája.

Mami hol jobban van, hol rosszabbul, de egyre inkább elmerül a saját valóságában...

Öt órába telt megírni ezt a bejegyzést. Nincs benne minden. És évet értékelni sem fogok. Kemény volt. És még mi vár ránk jövőre....

De ahogy mindig, most is köszönöm minden Blogolvasónak a figyelmet, a hozzászólásokat, a kommunikációt, és mindannyiótoknak nyugodtabb, egészséges új évet kívánok.

December 30., péntek

 

Elvileg anno amolyan edzős-főzős-receptes blognak indult a Boszorkánykonyha. Mostanában nagyon eltávolodott ettől. Ha nem is teszem gyakran közzé a főzős dolgokat, azért szoktam főzni és enni is. 😁 Az év utolsó előtti napja (is) termékeny volt. Ébredés (és magamhoz térés) után már álltam is neki a főzésnek. Nem vicc: megálmodtam, hogy reggel felkelek és ezt fogom készíteni. Az sem vicc, hogy minden volt hozzá itthon (pedig az édesburit már régen vettem, nem is emlékeztem rá, hogy a hűtőben lapul).

Főtt édesburgonya és krumpli készült tonhal tócsnival, és egy -eszementen jól sikerült- salátát kreáltam hozzá.

Ezután jött a reggeli. Idén leggyakrabban ezt reggeliztem: saját készítésű tökmagkrém pirítóssal, paradicsommal, és most M. hozott a piacról csírát, így azzal megbolondítottam. Hozzá koffeinmentes hosszú kávé csöpp tejjel.

És íme az ebéd, ami reggel készült.

Karácsony után

 Tavaly ilyenkor két hónapos műtött voltam és költözés előtt álltam.

Ma is pakoltam: anyunál a tárolót, itthon a cuccaimat. 

A tavalyi Luca-búza és az idei. Tavaly anyu ültette Hőgyészen, idén én, a suli udvarán kapkodva, hogy ne szakadjon meg a hagyomány.

Ma reggel pattantam mérlegre.

Fél kiló plusszal zártam az ünnepet, ami szerintem hamar le is megy. Minden finomságból ettem, de nem zabáltam, minden finomságból ittam, de nem vittem túlzásba.

Kedd, december 27.

 

Hirtelen ötlettől vezérelve anyuval kedden elmentünk mamit meglátogatni.

Most nagyon jól nézett ki. Ha valaki nem ismeri és ránéz, nem mondta volna meg, hogy bármi baja van. Mosolygott, nevetett, örömmel üdvözölt minket. Aztán elkezdett mesélni...

Szép a kilátás az ablakából. És elgondolkodtató, hogy az ő valósága-e az igazi vagy a miénk. Ő nem érti a mi világunkat, mi nem értjük az övét. Az ő valósága neki ugyanolyan igaz, mint nekünk a miénk. Na de kinek van igaza?

Karácsony másnapja

A kollázs felső képein tavaly, az alsó idén.

A felső Hőgyészen, az alsó Mohácson.

A felső még keresztapámmal és mamival, az alsó már nélkülük.

Van, ami nem változik. Nem csupán a sütik voltak idén is pont azok, amik tavaly.

 

Hanem az öröm is, hogy együtt lehettünk kicsit. Én nagyon hálás vagyok ezért.

Szenteste, karácsony

24-én pakolás, fadíszítés, kicsit anyunál. Pálinkáztunk(is).

Estére a fa is elkészült.

Anyu nálunk volt vacsorán. Halászlevet ettünk T. jóvoltából, isteni forralt bort ittunk M-nak köszönhetően.

A süti dédanyai örökség tálon.

Karácsony első napján itthon, kicsit K-éknél, majd anyunál. Ebédre M. rácpontyát ettük, hát kalapemelős. Estig anyunál voltunk. Segédkeztem neki kicsit a holnapi főzés előkészületeiben. Holnap ugyanis nagy asztal lesz, anyunál, Mohácson. Már nagyon várom. :)

(A fánk kicsit más nézőpontokból.:)

Szép ünnepet kívánok mindenkinek.

 

Péntek, december 23.

13 helyen voltam ma, tettem, vettem, intéztem, hoztam, vittem, beszereztem, pótoltam, változtattam, helyettesítettem, kérdeztem (...). Közben a hajam is "befestődött" végre (már majd' két centis lenövésem volt), anyu haját is megmostam, ajándékot adtam át, felcipeltem, kicipeltem, lecipeltem, indultam, parkoltam, továbbmentem, parkoltam (...). Abban, hogy ennyi helyen voltam, az volt a jó (amellett, hogy haladtam), hogy találkoztam rég látott ismerősökkel is és nagyon jó volt látni őket és váltani pár szót. De amire mindent letudtam, azt mondtam: én soha többé egyetlen boltba be nem teszem a lábam.

Reggelire a szokásos tökmagkrémes kenyér volt paradicsommal. 

Ebédre anyu főzött nekem tojáslevest. (Isteni volt.) A vacsora is tojásleves volt. (Ezen el tudnék élni, pedig olyan 40 éves koromig utáltam.)

Hajszárítás közben lecseréltem a gyári háttérképet egy cukimukiságra. (Imádom a cicákat. :) )

Elég későn értem haza anyutól. Ki-, el-, fel-, lepakoltam, aztán fél kilenc után álltam neki a krumplisalátának...

És nem és nem, még mindig semmi, de semmi karácsonyi hangulatom. Valahogy nem akar jönni. Csak fáradt vagyok. Ahhoz képest, hogy tegnapra és mára azt terveztem, hogy pizsiben maradok és ki sem kelek az ágyból, rendesen nem volt egy perc nyugi sem. No de ez van.

Na megnézem, kihűlt-e a krumpli a teraszon, aztán uzsgyi tovább.

 

Kedd, szerda

Kedden műsorra próba, aztán díszítés. (Cuccok felhordása a suliból a kultúrházba, díszítés, elpakolás.)

Aztán otthon második műszak.

Szerdán próba, asztalelőkészítés kis büféhez, gyerekek haza, felnőttek vissza a suliba. Ja, reggel ruhakészítés estére.

Délben ebéd. (Nem ajándék, magunknak szervezett, önköltséges.) A. megvette a halat, Cs-ék megfőzték, süütit, innivalót is a kollegák hoztak, a teríték A-é, otthonról. Hogy legalább egy óra legyen a tanévben, amikor leülünk, együtt, eszünk egy jót és kicsit beszélgetünk.

Minden isssteni volt!

Majd vissza a kultúrba, tea és forralt bor főzés, kalácsszeletelés, tálalás, utolsó műsoregyeztetés, vendégfogadás, műsor.

Amikor mindenki jóllakott, beszélgetett, díszletbontás, összepakolás, a cucc megint be a kocsikba, vissza a sulihoz, bepakolás.

Aztán haza.

 

Cuki(k)

 - Ha rossz lapot küldtek, meg kifogy a tinta a fénymásolóból, szólni kell a tanTerületnek, hogy adjanak másikat!

- Mikor tanuljuk a dupla utas á-t? (Umlautos á helyett- a szerkesztő.)

Hétfő

 Anyu hat hete lakik Mohácson. Nekem már nem furcsa, és nagyon örülök, hogy szinte minden nap láthatom. Neki még szörnyen furcsa és roppant nehéz is (bár sosem panaszkodik). A lakás sincs még száz százalékban elpakolva, időbe telik majd, amire mindennek meglesz az igazi helye, de minden nagyon jól alakul. Szinte senkit nem ismer itt, de a környéket már kezdi felfedezni. A hőgyészieknek is hiányzik, és neki is az ottaniak, a szomszédok, az ismerősök, akik csak úgy beköszöntek vagy benéztek. Az még nekem is furcsa, hogy nem megyünk Hőgyészre. Az igazán fura az lesz, amikor már nem lesz a hőgyészi ház, nem mehetünk be. Engem 48 év köt oda, anyut 54... A faluhoz anyut 69...

Ez lesz anyu első karácsonya "egyedül", és az első mohácsi karácsony. Tervben vagy egy "kicsit nagy asztal", majd meglátjuk, hogyan sikerül összehozni. Anyu mindenesetre már készül. Mamikám receptes füzetéből süt.

Mindannyiunknak ez lesz az első karácsonya mami nélkül. Persze meglátogatjuk majd, de ki tudja, nem szippantja-e magába addigra teljesen a saját valósága... Mintha tegnap lett volna, amikor tavaly még ő is ott ült a "nagy asztalnál"...

Hétvége

Szombat reggel csak attól, hogy nem -hajnalban- órára kellett kelni, szinte energikusan indult a napom. Ilyen egy éve nem fordult elő. Rengeteg mindent tevékenykedtem a nap folyamán, ki is purcantam estére.

Azt álmodtam, hogy egy pirosas "fénylény" jött felém, majd "belehaladt" a jobb szemembe. Aztán közvetlenül ezután egy ugyanilyen fehér. Amikor felébredtem, képes voltam jól látni szemüveg nélkül. Amikor aztán tényleg felébredtem, egy darabig tényleg láttam szemüveg nélkül (ekkor jutott eszembe az álmom)...

Apropó szem. Pár napja M. szólt, hogy nagyon piros a jobb szemem. Látszik, mennyit nézek tükörbe, mert -mivel nem fájt- ezt észre sem vettem. Azóta is piros, tényleg csúnya. Nem fáj, inkább "nyomás-érzés" van, a látásban nem akadályoz. Valószínű, hogy gyulladás lehet vagy belemehetett valami, mert második napja reggel rendesen csipás az a szemem.

(Tegnap este egy fél tenyérnyi kiütés-folt az arcomon... Nem csodálom, hogy tiltakozik a szervezetem, ideje lenne odafigyelni magamra...)

Ma (vasárnap) sem órára keltem, ez megint jólesett. De még mindig annyi a tennivaló, hogy gyorsan neki is álltam: megsütöttem a mézeskalácsot. Most anyu receptje szerint, mivel én nem szeretem, lehet benne sima liszt is, méz is, cukor is. :) Most nem vettem elő a mérleget, saccperkábé alapon öntöttem a tálba a hozzávalókat, de így is jól sikerült. (Ha vékonyabbra nyújtom, lehetett volna szebb is, no de egyáltalán nem törekdtem a tökéletesre.)

Csak ezután (már fél 10-kor) reggeliztem.

Ezer dolgot csináltam még (pakolás, átrendezés, racionalizálás, készült újabb adag tökmagkrém, voltam anyunál is), estére persze megint jól elfáradtam.

Ég az összes gyertya. De nekem még mindig semmi, de semmi karácsonyi hangulatom.

Kemény három sulinap jön...

Szerda, csütörtök

Fogalmazás: önálló leírás készítése. Az egyiktől -bocs- felfordult a gyomrom. (A gyerekek szabadon választhattak, miről írják.) Milyen a jövő iskolája? Hát a gyerekek szétverik egymást, a tanárt is megverik... És akkor ne mondd el a véleményed, mert megsérted a gyerek személyiségi jogait...

Barkácsoltunk is. Például 3D-s házat...

... és teás bögrét is.

Amíg dolgoztak és német téli dalokat énekeltünk, főztem nekik teát. (Az órát megelőző teljes szünetem ráment arra, hogy erre összeszedjem a dolgokat. Saját tea -kaptam-, saját cukor -a kávézókból mindig elhoztam-gyűjtöttem). Gyerek kérdez: Citrom nincs?!. Megkérem őket: mindenki csak max 2 cukrot vegyen, mert egyszerűen nincs több. Jönnek ketten is, hogy nekik nem jutott cukor. Hát ja, ha valaki nem tud 2-ig számolni és többet vesz... De ne mondjak véleményt, mert megsértem a személyiségi jogokat...

Tegnap délután Frei. :) Itt is köszönöm.

Ma -sok más mellett- ott állok egy gyerek mögött, aki egyszer csak lendíti a lábát és csak úgy belerúg egy társába. Mert neki épp úgy szottyant kedve. "Megbántam" a büntit (nálunk minden gyereknek van egy indián figurája, fején tollas fejdísz, egy toll repül le "rosszaságért", de ugye minden gyerek angyal, csak én vagyok hülye (mindenért), már várom, hogy holnap milyen becsmérlést kapok úgy általában azért, mert tanító vagyok és létezem..., jót nem tudok tenni...), de mindent egyszerűen nem tudok szó nélkül hagyni. Biztosan megsértettem a gyerek személyiségi jogait...

Tényleg nem szeretek a munkámról írni, mert lassan 99%-ban fegyelmezés és 1%-ban tanítás. Még kapok öleléseket a kicsiktől, jólesik, ha azt hallom, várják a német órát vagy hogy ez nagyon jó óra volt, de ezek a napi kis pillanatok eltörpülnek a folyamatos, idegtépő fegyelmezés, megbeszélés, nyomozás (ki volt, ki kezdte, ki mit látott...) mellett és amellett, hogy vannak gyerekek, akiktől napi szinten kapjuk az "utasításokat" arról, hogy mi a dolgunk, hogy hogyan kellene tanítani, hogy mi a gyerekek csicskái vagyunk (nem sorolom...). Végtelenül belefásult, csalódott vagyok, szörnyen belefáradtam........

Kis sztori a végére.

Én is voltam gyerek. Van egy húgom. Anyunak 8 órás munkája volt, apu buszsofőrként szinte sosem volt otthon, de soha, egyetlen egyszer nem mentünk iskolába reggelizés nélkül. Soha nem vittek kocsival minket suliba (sőt nem is kísértek, egyedül mentünk). Kulcsos gyerekek voltunk, a kulcsra magunk vigyáztunk a suliban. És minden (!) cuccunkra ráírta anyu a nevünket, a ruháinkba 1. és 2. osztályabn (ahogy előtte az oviban is) belehímezte a jelünket, később a monogramunkat.

Adott ma anyu lemosó rongynak való régi ezt-azt. A tekis törölközőt azonnal megismertem: az enyém volt, amikor kicsi voltam. És: benne a hímzett TT monogram. (Nekünk a suliba saját tisztasági felszerelést kellett vinnünk, saját törcsit, saját szappant.)

Advent? Karácsony? Egyszerűen nem érzem, hogy itt van, hogy közeledik...