2012: zárszó itt
2013: Zárszó itt
2014: összegzés -test itt
2014: összegzés -lélek itt
2015., utolsó nap, Magyarország 75. itt
Szilveszter 2013-2014-2015. itt
(2016) Szombat, szilveszter, Ausztria 14/9. itt
2017: zárszó itt
2018: zárszó itt
2019: zárszó itt
2020: zárszó itt
.................................................................
Az évem óriási része azzal telt, hogy fájt, görcsölt, minden energiám arra ment rá, hogy túléljem a napokat, hogy kitartsak munkaidő végéig, hogy ne kelljen folyamatosan túladagolni a görcsoldó-fájdalomcsillapító koktélt. Amit a gyomrom is megsínylett.
Január 18-án voltam először vizsgálaton Dr Koppán Miklósnál. És ez a döntés, hogy elmentem hozzá, megváltoztatta az életemet. Amit én már tudtam, azt most ő orvosilag igazolta: az évtizedek óta tartó menstruációs görcsök, amik 2020 októbere óta átmentek napi szintű, csillapíthatatlan, elviselhetetlen görcsökbe és fájdalomba, na ez az endometriózis nevű betegség.
A munkahelyen folytatódott, sőt fokozódott a munkamennyiség, az agybaj. Igyekeztem a folyamatos fájdalom ellenére helytállni, ez egészen tanév végéig így volt, de leginkább a következő kép volt rám jellemző. Én voltam az ikeás madár, ami ingyen vihető.
Azért igyekeztem, még flashmobot is csináltunk a negyedikesekkel a kuruc koros témakörhöz.
Ahogy ezelőtt is, idén is szenvedtem az oktatási rendszertől/-ben.
Februárban jutottam el MR vizsgálatra. Másnap farsang volt a suliban, és befánkoztam. Valahogy tudtam, éreztem, hogy változás jön.
Február közepén meglett az MR eredménye: az is igazolta az endometriózist. Még aznap megérdeklődtem, tudok-e magamon legalább leheletnyit segíteni étrend módosítással, és nem lacafacáztam, hanem másnap el is kezdtem a bélflóra helyreállító menü bevezetését. Cukor-, glutén-, tej-, koffein-, alkoholmentes lett minden. És jött a mérhetetlen mennyiségű saláta. A bevezetésből hirtelen fejes ugrás lett. Belecsaptam a lecsóba, jött az első dobozolás.
Ezzel egy időben indult Koncsek Kriszta Antistressz klubja a Facebookon, azonnal lecsaptam rá és roppant jól tettem.
100%-ban tartottam az étrendet. Mindenhova vittem a dobozaimat és egyetlen falat más kaját nem ettem. Nagy asztalnál sem.
"Mellékhatásként" az első hét után 1.6 kg-ot fogytam.
Március 3-án kontroll. És ekkor kezdődött az év egyik rémálma: a hormonkezelés. Ami borított mindent.
Iszonyatos görcseim voltak. Csak vonszoltam magam óráról órára.
A hónap közepén a húgomék k.ovidosok lettek, egyszerre. Nagyon rosszul voltak, de szerencsére átvészelték. Szörnyű volt, hogy nem lehetett menni segíteni, bár velem nem sokra mentek volna, magam is segítségre szorultam.
Volt egy mini kikapcsolódás ismerősökkel-barátokkal, és szigorúan a dobozaimmal.
Már egy hónapja ettem a salátás menümet. A kilók is mentek lefelé lassan.
És a nulla energiaszintem is feljött olyan 30%-ra.
Március végén aztán elkezdődtek a Tubanis (hormon) mellékhatásai. Depressziós tünetek és hízás.
És Diától ajándékba megkaptam az új programját. Nagy segítség volt a változatosabb ételek elkészítéséhez.
Bármennyire nem volt energiám, mozogtam, sétáltam, amennyit csak bírtam.
Áprilisban volt néhány fájdalommentes napom. Cserébe bejött a képbe a hasmenés.
Májusban végképp elvesztem a fájdalomban, az energiamentességben, a fáradtságban. Kilátástalannak tűnt minden.
Május végére már 6 kilót híztam. Orvosilag ugyan jónak tűnt a hormonkezelés, és mivel adott néhány fájdalommentes napot, a kontrollon úgy döntöttünk: kap még 3 hónap esélyt.
Június. Tanév vége. Ez egészségesen is megterhelő, endometriózissal meg... Egyre több segítségre szorultam a fájdalom és az energiahiány miatt. Egyre nehezebben éltem túl a mindennapokat. Nem volt már külvilág, csak a mindenen eluralkodó endometriózis.
De hogy még jobb legyen, kaptam egy kellemetes kis foggyökérhártya-gyulladást. Antibiotikumos kezeléssel.
Emellett folyamatosan híztam a saláták mellett is és viseltem a többi mellékhatást.
Júliusban már elviselhetetlen volt a hőség. A hasam továbbra is tombolt. De végre szabin voltam, sokszor ébredés után és napközben többször is visszafeküdtem aludni, olyannyira nem volt energiám. Elég sokszor volt roppant alacsony a vércukrom.
És már 9 kiló hízásnál tartottam. És kegyetlenek voltak a depressziós hullámok. Egyre több segítségre, türelemre, megértésre volt szükségem.
Júli végén kaptam meg a szülinapi ajándékomat, M. elvitt sétarepülni. Imádkoztam egy elviselhető endós napért, megkaptam. :)
Néha sikerült találkozni a család néhány tagjával, és hétvégente mentem anyuékhoz, de egyre rosszabbul voltam, ami már szörnyen meglátszott rajtam.
A húgomnak műtötték a szemét, és megint csak nem tudtam menni segíteni neki...
Augusztusra 5 hónap hormonkezelés után az életminőségem nem javult. 153 napból 43 fájdalommentes volt és 110 napon görcsöltem. A menzesz se állt le. Már többször gondoltam rá, hogy feladom. Mert ez nem élet.
M. jóvoltából vezethettem egy AirBus-t. Itt is sűrű imádkozás-sorozat előzte meg a programot, hogy bírjam.
A sürgősségit is megjártam a gyomrommal.
Aug. 23-án a kontrollon már nem volt mese: műteni kell.
A szülinapomra megkaptam a műtéti időpontot és elkezdődött a szervezés otthon is, a munkahelyemen is.
Szeptembertől jöttek a gyerekek is a suliba. Irtóztató energiámba telt dolgozni, és közben ezerrel ment a műtéti szervezés. És szó szerint visszaszámoltam a műtétig. És reménykedtem benne, hogy sikerülni fog, hogy érezhetem még valaha azt, hogy nem érzek fájdalmat. Mert a 11 hónapja tartó folyamatos fájdalom már teljesen felemésztett.
Az október már teljes mértékben a műtétről szólt. Ment a műtét előtti diéta, 11-én dolgoztam utoljára.
És mindennél jobban vártam a műtétet, és nagyon bíztam a sikerességében.
És végre eljött a várva várt nap, október 15., végre megműtöttek. A műtét sikerült, és most, 3 hónappal ez a nap után elmondhatom: habár vannak még műtét utáni kisebb kellemetlenségek, de endós fájdalom nélkül élek, jó energiaszinttel. A 6 hetes kontrollon is minden rendben volt. 6 hónap a teljes gyógyulás, ennek a fele már letelt. Örök hálával tartozom magamnak, amiért kitartottam, amiért nem adtam fel és megtaláltam azt az orvost, aki segíteni tud. Örök hálám M-nak, A-nak, T-nak, akik az ápolásomból a legnagyobb szeletet bevállalták, a kollegáimnak a támogatásukért, és mindenki másnak, akinek akármilyen pici része is volt abban, hogy eljuthattam idáig.
Igen, a 6 hetes kontrollon minden rendben volt orvosilag. De még nem voltam teljesen jól. Rá két napra pedig jött a k-ovid.
Ment minden a protokoll szerint. Nem volt súlyos, de megszenvedtem, kicsit elhúzódott. A 3. antibiotikum kúra után lettem sokkal jobban.
Közben a volt sógorom is k.ovidos lett és sajnos nem élte túl. Karácsony előtt volt a temetése.
Karácsonykor nagy asztal, anyuéknál.
És ma összeszámoltam: idén 1157 km-t sikerült megtennem, ami az egész éves állapotomhoz képest -szerintem- nagyon szuper teljesítmény.
.................
Ahogy a műtét utáni felépülés kemény, nehéz része és a k.ovidból való kikecmergés kiszabadított a saját, fekete, mélységes fájdalom-buborékából, átvette a helyét a külső ingerek megélése. A "veszélyhelyzetben" meghozták a rendeletet, aminek köszönhetően üzemorvosi igazolással -mivel nem óhajtok élni a "kötelezően igényelhető" "védőoltással"- már csak rövid időre lesz munkám. A tavalyi zárszóban is írtam, amit már tavaly márciusban is mindenkinek mondtam: végünk van, ha mindaz bekövetkezik, amikre gondolok. Márpedig eddig minden úgy volt. Nem megyek ebbe bele. Sokan bíznak benne, hogy jó irányú változás jön, kívánom, hogy nekik legyen igazuk.
Nektek, kedves Olvasók, idén is köszönöm, hogy megtiszteltetek azzal, hogy olvassátok a Boszorkánykonyhát. Köszönöm a megjegyzéseket, a sok segítő szándékot. Szívből kívánom, hogy olyan évetek következzen, amilyenre vágytok.
