Ember tervez...

 

A sztori jön, ha kifújtam magam a műtét után.

Pontosan ugyanezt érzem...

 "Sosem tartoztam azok közé, akik azután, hogy külföldre költöztek, elkezdték a hazájukat szidni. Sőt.

Az új látásmód segített abban, hogy reálisabb képet alakítsak ki magamban Magyarországról. Még a logikus Norvégiához képest is van néhány dolog, ami logikusabb otthon. Az érzelmi és kulturális életet is erősebbnek érzem Magyarországon. Plusz élnek bennem a saját szívmelengető élményeim a hazámról, gyerekkorról, családról, barátokról.

Amikor hazaindulok, legyen az ok bármi, van bennem szívtájéki bizsergés. Örvendezik a lelkem. És elönt a melegség.

A kompút hosszú, de jólszervezett. Dániában hasonló a vezetési stílus, mint Norvégiában, senki nem tol le senkit, az utak kifogástalanok. Mint kés a vajban, úgy haladok. Most a szél nagyon fújt, ez volt az egyetlen nehezítő tényező (azon kívül, hogy beteg voltam).

Németországban is tudja a GPS, merre visz az utam, nem variál, nyílegyenesen odairányít a szálláshoz. Vannak lezárások, mert utakat javítanak, bővítenek, de kezelhető.

"Csehországban új elem, hogy van autópályamatrica, egy-két nagyvároson átvisz az utam, néha van torlódás, de nem vészes. Az utak jók, a GPS egyértelműen utasít, nem mérlegel, mert nincs mit. Szlovákia is matricás ország, de az utak itt is jók, a matrica itt is könnyen beszerezhető (Neten is megvehetném, de vezetés közben nem tudom, ha meg megállok, akkor már inkább helyben vásárolok. Automata mindkét helyen, hatnyelvű, kifogástalan, egyszerű). Utak itt is jók.

A kálváriám minden alkalommal Magyarországon kezdődik. Matricát csak forgalmi bemutatásával adtak, a kétezer kilométer alatt csupán idehaza villogtak rám, nem is egyszer. A GPS - a dugók miatt - többször újratervezett, ahogy közeledtem a fővároshoz. Levitt kátyus mellékutakra, azt hittem, szegény kutya a zötykölődéstől hátul rögvest kibobja a taccsot. A mellékutakon történő bemenet is idegölő volt: dugó, várakozás, araszolás, türelmetlenség – nem az én részemről, nálam a norvégiai zen még tartott.

„Érted haragszom én, nem ellened” – mondta József Attila és ugyanezt érzem én is, amikor hazajövök. Így használódik el az idő, fogy el az erő, aprozódik el az energia, amortizálódik gép és ember, napról napra, hétről hétre, hónapról hónapra, évről évre – és telik el az élet a nem működés frusztrációjában, a tehetetlenség bénultságában, a mindennapok megrekedtségében.

Jobban érdemel ez a nép. Hinnie kell abban, hogy van jobb, mint a kifosztottság és az elvesztegetett idő."

Kép és szöveg: https://www.facebook.com/tamas.rita.ne.panikolj.sportolj

Hetem péntekig

Nagyon sok a munka, sokat vagyok bent is és itthonra is van minden napra adminisztráció, egyebek. Miközben pipálom ki a kész dolgokat, potyognak közben az újabbak, kerülnek a listára, elintézendőként. A kocsimon még téli gumi van, egyszerűen nem tudok időpontot kérni. Szóval munka.

Csodálatosan jól sikerült németes kirándulás.

Csak a legvégén láttam meg, hogy a kincsesládán (aminek kinyitásához három feladatot kellett megoldani, hogy a három kulcsot megkaphassák) az M. F. monogram állt. Papit Mayer Ferencnek hívták.

Ma (péntek) (is) héttől háromig munka. Röpke bolt. Majd hazafelé már majdnem a garázshoz vettem az irányt, de eszembe jutott, hogy M. meghívott Pécsre a Buddha étterembe pad thai-ozni. Mentünk is. Egy curry levest ettünk ketten és egy-egy pad thai-t.

Nem néz ki soknak, de emberes adag. Ha előtte megeszek egy teljes tányér levest, tutira nem fér belém a tészta.

Az árak húzósak, no de ilyesmit nem ehet mindennap az ember. Minden isteni volt.

(Hogy az üveg visszaváltási árát hogy hozták ki PONT ennyire, az rejtély.)

Majdnem mellette van a Frei, fél óra volt vissza a zárásig, de beugrottunk. És milyen jól tettük! Anno, amikor elkezdtünk ide járni, egy megszokott csapat dolgozott itt, és megkedveltük egymást. Ebből a teamből ma ketten dolgoznak még, nagyon jó volt találkozni velük, tényleg régen láttuk egymást. Egy Kubai presszót ittam (más nem fért volna belém, és imádom). Hát mmmmmm!

Holnap szombat, de munka. (Azért öröm is lesz benne.)

Kilenc éve...

 

Kilenc éve...

Milyen fiatal voltam még akkor... Anyu melírozta a hajamat Hőgyészen... Mami meg csak ámult...

Akkor éppen felszolgálóként dolgoztam.

Istenem, mintha ezer éve lett volna...

Pünkösd vasárnap

Egy éve ilyenkor mami temetésének másnapján elmentünk a Krisna-völgybe.

És csodás hétvégét töltöttünk ott, már másodszor. (És mennék még.)

Nem tudom, miért, de ott egyszer sem sírtam anyu és mami halála miatt. Valahogy megnyugtató az a hely, barátságos, szeretetteljes.

Ma a húgomék jöttek hozzánk. Szerintem karácsonykor találkoztunk utoljára, de olyan volt, mintha egy hete lett volna. Nagyon jókat beszélgettünk, és most már nem csak anyu és mami halála volt a téma. Mondjuk volt frissebb halálozás is, húgom párjának, L-nak halt meg az édesanyja másfél hete... 

Nagyon jó volt együtt lenni kicsit. 

Zöldség krémlevest főztem, sajtos karaj volt, rizs, "majdnem francia saláta" (savanyú ubit elfelejtettem venni, de volt keresztanyumtól savanyúság lé, azért az dobott rajta), és csokis muffint sütöttem.

A húgom engedélyével ide teszem a fotokollázsát, én nem fotóztam.

Óriási, hogy délutánra-estére legalább egy kicsit hűvösebb lett.

 Köszönök minden mait.

Egy éve... 🖤

Egy éve május végén utoljára foghattam mamikám 94 és fél éves, gyenge, pergamenbőrű kezét. Örülök, hogy aznap a saját fáradtságomat félre tudtam tenni és elmentem hozzá, így el tudtam búcsúzni. Már amikor megláttam, tudtam, hogy ez lesz az utolsó találkozás. Anyut akkor veszítettük el négy hónapja, gyors volt ez ennyire rövid időn belül. 

Ma egy éve volt a temetése. Érdekes, hogy mami (mint anyu is) mennyire pontosan tudta, milyen temetést szeretne. Régen, amikor mami még viccelődve beszélt a majd egyszer leendő temetéséről, szokta mondani, mi mindent tegyünk majd mellé a koporsóba. A kis kapáját, a varrógépet például :D Aztán még mielőtt demens lett, határozottan mondta, hogy katolikus temetés legyen, misével, pappal, de hamvasszuk el. És kikötötte, hogy ne legyen pörkölt a halotti toron.

Mise volt és pap.

Aztán keresztanyumnál gyűltünk össze kicsit. És nem volt pörkölt. :D

Én ettem így. A két hokedlit tolták össze, a négy unoka szokott így enni. Volt két kis szék, két sámli. (Keresztanyum édesapja volt asztalos, ő készítette.) A világ legfinomabb ételeit ettük így sokszor, sosem felejtem el a hőgyészi meggyszósz ízét.

Drága mami, minden nap hiányzol. 

🖤

Hja

Este fél 9. Még mindig adminisztrálok. TÉR vállalás dokumentáció. Így nincs időm/energiám blogot írni... 

Napjaim

Hétfőn gyermeknap Sz-on.

Rajz órai kreatívkodások.

Kaptam.

(Igen, kimaradt a "t".)

Megtudtam, hogy jövőre Sza. helyett Sze-be kell átjárnom B-ról tanítani. Csütörtökön szülői volt Sza-on, ahol elhangzott, hogy személyi változás lesz. Jó érzés volt hallani néhány szülőtől, hogy pl. Úristen, hogy mondom ezt el X-nek?, Y. sírni fog. Másnap pedig érdekes volt reggel a gyerekek reakciója. Jöttek, szótlanul megöleltek. Kérdezték: Miért? "Nem akarom, hogy elmenj", "Most akkor holnap már nem is jössz? De, évzáróig még leszek. Az jó. (Ölelés.) És kaptam:

Németen már egy hete ismétlünk a kicsikkel, a családot pl. így (is).

Kaptam. Timi néni, ez egy karvédő neked, de koronának is tudod használni.

Roppant kemény hét volt, keményen sok munkaórával. Borzalmasan elfáradtam. Szombaton fél 10-kor keltem, ettem, visszafeküdtem. Fél 4-kor keltem, ettem, kicsit fent voltam, visszafeküdtem. Este még egy kicsit fent voltam, aztán újra aludtam. 15 órát összesen...

Ma 8-9 között ébredtem. M. elufrott a piacra, addig én feldobtam az ebédet (krumplifőzelék, vega fasírt).

Mai reggeli. (M. készítette.)

Ebéd után a tegnapra tervezett túra.

6 körül értünk haza.

(Kint nem akar hűvösödni, kegyetlen meleget jósolnak a következő 1-2 hétre...)