Csütörtök

Az éjjel alig aludtam, sokszor fent voltam. Reggel hasmenésem volt. Mert ma kirándulás, és vannak "nem könnyű gyerekeink". A programot én szervezetm, így én vagyok mindenért felelős, hát nem voltam nyugodt. Indulás előtt megkértem őket: ha BÁRMI gondjuk, sérelmük, panaszuk lenne, egy felnőtthöz legyenek szívesek menni, mondják el, azonnal, ne rögtön egymás közt intézzék el (mert annak rúgás, fájdalom, egyebek a vége). Spoiler: semmi, de semmi gond nem volt velük. (Hála a Magasságosnak!!)

Megnéztük a tájhzat, Tóthné Schiebelhut Lívia nagyon ért a gyerekek nyelvén, mindent a lehető legegyszerűbben és szemléletesen/szemléltetve mesélt el (felelevenítve sok mindent, amit német népismeret órákon tanultunk).

Az első szobában kezdtük, megnéztük a konyhát, a hátsó szobát. Az udvaron meséltek nekünk a feliratról az ajtón, voltak, akiknek kérdéseik is akadtak.

Tízórai (és ajándék házi meggy szörp) után interaktív feladatokat oldottak meg csoportokban. (És semmi hiszti, hogy én vele nem leszek!, biztosan nem csinálom ezt!, és társai.)

Aztán kint a teraszon volt puzzle...

... illatpárna-textil festés...

... tömőanyaggal kitömtük, került bele gyógynövény (levendula/rozmaring), a végén szép szalaggal megkötöttük. Nagyon élvezték.

Lehetett még memóriázni is.

Volt még játszótér, séta, sok beszélgetés.

(Amióta Babarcon dolgozom, minden évben megyünk év vége felé egy németes kirándulásra. Hogy ne csak könyvben, képen lássák (néhányuk) őseik múltját, hagyományait (...), hanem megtapasztalhassák testközelből. Mindig nagy sikere van (és részemről hatalmas élmény, hiszen én ebben a kultúrában nőhettem fel).

Más. 9 éve:

A pólóm még megvan, de feszül. A nadrágot már elajándékoztam: a térdemig, ha felmegy. A kalap még megvan, és jelentem: jó! 😆

Hétvégén hajat mostam: ijesztően kevés, ijesztően. 9 éve még anyuval ritkíttattam...

.......

Nem tudom, mi történt (talán eszembe jutott az Igenember című film), ma elkezdtem tenni önmagamért. Délután intéztem, hazajöttem, aztán úgy megmotiválódtam, hogy még a fáradtságot sem éreztem annyira és még főzni is nekiláttam, sőt  be si fejeztem. Zöldbab leves, sajtszószos makaróni, shakshuka. Így dobozoltam is holnapra.

Vacsorám: shakshuka:

Készült kép a dobozolásról, de ezek szerint nem mentette a gép, így hát ezt teszem fel.

Reggeli: kovászos pirítós, tökmagkrém, paradicsom.

Ebéd: sajtszószos makaróni, zöldbab leves, saláta.

Holnap is hosszú nap lesz...

Hetem péntekig

Nagyon sok a munka, sokat vagyok bent is és itthonra is van minden napra adminisztráció, egyebek. Miközben pipálom ki a kész dolgokat, potyognak közben az újabbak, kerülnek a listára, elintézendőként. A kocsimon még téli gumi van, egyszerűen nem tudok időpontot kérni. Szóval munka.

Csodálatosan jól sikerült németes kirándulás.

Csak a legvégén láttam meg, hogy a kincsesládán (aminek kinyitásához három feladatot kellett megoldani, hogy a három kulcsot megkaphassák) az M. F. monogram állt. Papit Mayer Ferencnek hívták.

Ma (péntek) (is) héttől háromig munka. Röpke bolt. Majd hazafelé már majdnem a garázshoz vettem az irányt, de eszembe jutott, hogy M. meghívott Pécsre a Buddha étterembe pad thai-ozni. Mentünk is. Egy curry levest ettünk ketten és egy-egy pad thai-t.

Nem néz ki soknak, de emberes adag. Ha előtte megeszek egy teljes tányér levest, tutira nem fér belém a tészta.

Az árak húzósak, no de ilyesmit nem ehet mindennap az ember. Minden isteni volt.

(Hogy az üveg visszaváltási árát hogy hozták ki PONT ennyire, az rejtély.)

Majdnem mellette van a Frei, fél óra volt vissza a zárásig, de beugrottunk. És milyen jól tettük! Anno, amikor elkezdtünk ide járni, egy megszokott csapat dolgozott itt, és megkedveltük egymást. Ebből a teamből ma ketten dolgoznak még, nagyon jó volt találkozni velük, tényleg régen láttuk egymást. Egy Kubai presszót ittam (más nem fért volna belém, és imádom). Hát mmmmmm!

Holnap szombat, de munka. (Azért öröm is lesz benne.)