Napjaim

Hétfőn gyermeknap Sz-on.

Rajz órai kreatívkodások.

Kaptam.

(Igen, kimaradt a "t".)

Megtudtam, hogy jövőre Sza. helyett Sze-be kell átjárnom B-ról tanítani. Csütörtökön szülői volt Sza-on, ahol elhangzott, hogy személyi változás lesz. Jó érzés volt hallani néhány szülőtől, hogy pl. Úristen, hogy mondom ezt el X-nek?, Y. sírni fog. Másnap pedig érdekes volt reggel a gyerekek reakciója. Jöttek, szótlanul megöleltek. Kérdezték: Miért? "Nem akarom, hogy elmenj", "Most akkor holnap már nem is jössz? De, évzáróig még leszek. Az jó. (Ölelés.) És kaptam:

Németen már egy hete ismétlünk a kicsikkel, a családot pl. így (is).

Kaptam. Timi néni, ez egy karvédő neked, de koronának is tudod használni.

Roppant kemény hét volt, keményen sok munkaórával. Borzalmasan elfáradtam. Szombaton fél 10-kor keltem, ettem, visszafeküdtem. Fél 4-kor keltem, ettem, kicsit fent voltam, visszafeküdtem. Este még egy kicsit fent voltam, aztán újra aludtam. 15 órát összesen...

Ma 8-9 között ébredtem. M. elufrott a piacra, addig én feldobtam az ebédet (krumplifőzelék, vega fasírt).

Mai reggeli. (M. készítette.)

Ebéd után a tegnapra tervezett túra.

6 körül értünk haza.

(Kint nem akar hűvösödni, kegyetlen meleget jósolnak a következő 1-2 hétre...)

 

Hétfő

Három éve ezen a napon voltam 13 napos műtött. Anyu volt velem, literszámra főzte nekem a tojáslevest, akkor szerettem meg igazán, addig nem nagyon ettem meg.

Két éve utoljára készültem Hőgyészre, hiszen pár nap múlva anyu költözött Mohácsra.

Egy éve vettük anyuval a matracát. Amin aztán rá két hónap és 9 nap múlva meghalt. Már amikor a boltban voltunk, nagy fájdalmai voltak. Emlékszem, hosszú percekbe telt, amíg a nagyon közeli parkolótól eljutottunk a bejáratig. És már ott fáradt volt. Két lépésre a bejárattól volt ott egy szék, azt mondta: na, ezt kipróbálom, és leült. Pihent kicsit, aztán elindultunk az üzlet hátsó részéhez, a matracokhoz. Ott újra leült egy ágyra. Én vettem le neki a különböző matracokat, az ágyra terítettem, csak a kezével simítva ás kicsit megnyomva próbálta és választotta ki. És megvette a karácsonyfát is, ami nagyon megtetszett neki.

Egy éve még főztem neki is, bár akkor már keveset evett. 

Ma -a közvélemény szerint- az őszi szünet első napja van. Kívülről nem látszik, de dolgoztam szombaton is (n.a.t tanfolyam) és bementünk vasárnap is (n.a.t vizsga), csupán azért, mert a 4 szüneti napra 2 nap szabadságot kaptunk, a többit le kellett dolgozni. (Örülök, hogy a hétvégét választottuk, így egyben marad az utána jövő hét.)

Mára hosszú listám volt. Este fél 5-re végeztem is. (Időpont intézés orvosi vizsgálatra, autógumi csere, bolt, kocsimosás-porszívózás, egyebek.)

Holnap pulmonológia (fél éves kontroll), este pedig előadás Pécsett. Szerdán valószínű temető-nagy-kör. (Aztán jövő héten szerdán újra, R. temetése Tamásiban. :( )

Kedd

Nem írom le a mai napomat. Úgy kezdődne: reggel fél 7-től este fél 7-ig munka, nem kevés extrával. Megvolt, túléltem, elmúlt. (A húgomnak leírtam röviden, de ő óvónéni, nagyjából el tudja képzelni a napjaimat...)

Ami jó volt benne: vége lett, elmúlt. Igen, sajnos az egyik legjobb, ami történt...

Szóval, cuki:

Tegnap elkészült a szemüvegem (megint kellett új, olyan gyorsan romlik a szemem).

                                                            

Ma egy kisfiú meglát:

- Mi ez? Új modell? Úgy nézel ki, mint egy öreg néni.

.......

Elsőskéktől kaptam:

Este dobozoltam, mert ma csak 2 banánt volt idő bekapni és fél szelet kenyeret a munkában.

Reggeli: rántotta, paprika, pur kenyér.

Ebéd: babfőzelék virslivel (M. alkotása).

És ma szülinapom is van, a harmadik. Az új bejegyzésben jön.

Szerda és dobozolás

Egy éve ilyenkor is dobozoltam:

Két éve anyunál voltam, pakoltunk a hőgyészi házban. Ott is aludtam, csodásak voltak a reggeli fények.

Három éve a műtétemre (is) készültem. És kábé úgy el voltam havazva, mint most. De most legalább nincsenek fájdalmaim.

Négy éve volt, amikor csak összevont óráim voltak (amikor legalább két osztály ül bent egy tanórán), és akkor azt mondtam, ha még egy ilyen lesz, felmondok. Hát tessék, idén szinte az összes órám összevont... És érdekes: akkor is ugyanitt tartottunk németből a betűtanulással.

2017-ben reggel 8 km-t futottam...

Nyolc éve hétvége volt, második keresztlányom, E. szülinapját ünnepeltük.

Most hétvégén már 18 éves lesz... Megyek. Nem tudom, hová tűnt el ez a nyolc év...

2015-ben még nagyon aktív voltam a konyhában (is).

"Én elképzelek egy sütit. Látom lelki szemeim előtt, hogy fog kinézni, érzem az ízét a fejemben. Aztán előveszem a legnagyobb üvegtálamat, egy kanalat és nekiállok. Ilyenkor még fogalmam nincs, milyen alapanyagokat fogok használni. Elkezdem, aztán közben alakul. A hozzávalókat megjegyzem, majd felírom. Amint van időm, jön a recept a blogba."

Akkor éppen meggyes-mákos sütit kreáltam.

És még tápértéket is számoltam..., hát volt energiám, az egyszer biztos.

.....

Idén zsúfolt munkanap után haza, majd főzés. Két napra dobozoltam.

Reggeli: tökmagkrémes pur pirítós, zöldség.

Ebéd: csicseriborsó főzelék kolbásszal.

Tízóraira van még a suliban fél almám és kesudióm.

Uzsonna: az ebéd maradéka.

Vacsora: terv: tonhal saláta.

.....

Anyu ma is különösen nagyon hiányzik...

Ha jönnek a jelek...

A gyerekek egytől egyig csodák. Minden prüntyő különleges, egyedi, rengeteg szerethető és nehezen viselhető tulajdonsággal. Rengeteget tanulok tőlük nap mint nap. Szeretném őket tyúkanyó szárnyaim alatt melengetni, meghallgatni a történeteiket, játszani velük szabadon. Szépek, egyéniségek, mindannyian különlegesek. Látom a belőlük áradó fényt. Mindemellett embertelenül nehéz velük. Mert pontosan arra nincs idő, amire kellene: a spontán örömre, játékra, beszélgetésre. Az sem mellékes, hogy öten végezzük két iskolában tíz ember munkáját...

Ma az első órámon a semmiből elkezdett nyomni-szúrni a mellkasom, levert a víz, mentem az ablakhoz, hogy kinyitom, de már nyitva volt, nem kaptam levegőt, gyorsan gyengültem. Elindultam nagyon lassan az ajtó felé, hogy kimegyek, megkérem a kollegákat, hogy hívjanak mentőt, de közben nagyon lassan enyhült a rosszullét, kibírtam óra végéig. Reggel fél 7-től este fél 6-ig voltam bent, a nyomás nem múlt el teljesen.

Két lehetőséget látok. Vagy felmondok (és elmegyek máshova, ahol szintén -mert mindenhol ezt látom- óriási a tempó és rengeteg a munka), vagy maradok, de a minimumot, az éppen elégségeset nyújtom.

A két suliban dolgozók közül senki nincs jól. Mindenki kegyetlenül (!) túlterhelt. (És most azok, akik sosem dolgoztak mostanában tanítóként, és csak a hírekből hallanak rólunk, legyenek kedvesek lapozni - vagy bejönni velem egyetlen (!) napra.)

Érdekes, de hálás vagyok a tanításokért: anyu és mami halála miatt, a kegyetlen munkakörülmények miatt, minden magánéleti nehézségem tekintetében. Mert tanítanak, terelnek, utat mutatnak, válto(tat)ásra sarkallnak, önmagam jobb megismerésére. Még ha fájdalmas is ez az út, tudom, hogy semmi nem történik véletlenül. 

Érdekes (nem véletlen?), hogy a napokban futottam bele ebbe az idézetbe:

"Képzeld el, hogy az élet egy játék, amiben öt labdával zsonglőrködsz. A labdák neve: munka, család, egészség, barátok és tisztesség. Mindegyiküket a levegőben tartod. Ám egy nap megérted, hogy a munka gumilabda. Ha leejted, felugrik. A többi - a család, az egészség, a barátok és a tisztesség - üvegből van. Ha az egyik lepottyan, megmásíthatatlanul megkarcolódik, megreped vagy akár ezernyi darabra is törhet. Csak akkor kezdheted megteremteni az egyensúlyt az életedben, ha valóban megérted az öt labda leckéjét

."

(James Patterson)