Október 5.

Anyukám, kilenc hónapja láttalak utoljára élve. Bár már akkor is csak a szíved működött úgy-ahogy, nyitott szájú, egyenletes, erős légvételekkel kompenzálva. Aznap is megírtam neked reggel az "anyu-naptárat". Nedves gézlapot tettem a szád elé, hogy ne száradjon ki a torkod, a légcsöved, hogy így "konfortosabb" legyen a haldoklásod. Hetek óta nem ettél és két napja nem ittál. Nem reagáltál már semmire. Valahol tudtam, hogy ez lehet az utolsó napod. Odaültem melléd, megfogtam a kezed, és órákig "beszélgettünk". Roppant szoros volt a kapcsolatunk, testalkatra olyanok voltunk, mint akiket fénymásoltak, csak a lábad volt egy számmal nagyobb. 

Kilenc hónap telt el. 

Ma E. szülinapján voltam. Ha látnád, nem hinnéd el, mekkora, milyen szép, és nem tudnád, hogyan rohanhatott el így 18 év. Talán a 10. szülinapján voltál te is velem nála. Ma már nyolccal több.

A húgom ma volt nálad Tamásiban, a temetőben. Mert hogy hamarosan jön a születésnapod. Csak 71 éves lennél...

Szerda és dobozolás

Egy éve ilyenkor is dobozoltam:

Két éve anyunál voltam, pakoltunk a hőgyészi házban. Ott is aludtam, csodásak voltak a reggeli fények.

Három éve a műtétemre (is) készültem. És kábé úgy el voltam havazva, mint most. De most legalább nincsenek fájdalmaim.

Négy éve volt, amikor csak összevont óráim voltak (amikor legalább két osztály ül bent egy tanórán), és akkor azt mondtam, ha még egy ilyen lesz, felmondok. Hát tessék, idén szinte az összes órám összevont... És érdekes: akkor is ugyanitt tartottunk németből a betűtanulással.

2017-ben reggel 8 km-t futottam...

Nyolc éve hétvége volt, második keresztlányom, E. szülinapját ünnepeltük.

Most hétvégén már 18 éves lesz... Megyek. Nem tudom, hová tűnt el ez a nyolc év...

2015-ben még nagyon aktív voltam a konyhában (is).

"Én elképzelek egy sütit. Látom lelki szemeim előtt, hogy fog kinézni, érzem az ízét a fejemben. Aztán előveszem a legnagyobb üvegtálamat, egy kanalat és nekiállok. Ilyenkor még fogalmam nincs, milyen alapanyagokat fogok használni. Elkezdem, aztán közben alakul. A hozzávalókat megjegyzem, majd felírom. Amint van időm, jön a recept a blogba."

Akkor éppen meggyes-mákos sütit kreáltam.

És még tápértéket is számoltam..., hát volt energiám, az egyszer biztos.

.....

Idén zsúfolt munkanap után haza, majd főzés. Két napra dobozoltam.

Reggeli: tökmagkrémes pur pirítós, zöldség.

Ebéd: csicseriborsó főzelék kolbásszal.

Tízóraira van még a suliban fél almám és kesudióm.

Uzsonna: az ebéd maradéka.

Vacsora: terv: tonhal saláta.

.....

Anyu ma is különösen nagyon hiányzik...

Kedd

A suliban -habár a múltkor levágták a növényeket- megint teljes az "erdei tündérkirálylány trónja". Én annak látom. Egy elsős kisgyerek kérdezte, miért fotózom le. Mondtam neki. Azt mondta: "Attól, hogy te annak látod, ez még az, ami.".

Felszaladtam munka után anyuhoz (a lakásába, igen), mert V. kért két dolgot. Aztán el is vittem V-nak. Onnan haza.

Közben Cs. írt, hogy talált "gazdát" anyu ruháinak.

Anyu pár dolgát hazahoztam. És használom.

Ma nehéz "anyu-napom" van. Eleve anyák napi verset kerestem L-nek és német anyák napi dalt. Hát a szívem szakadt meg. Kértem is a kollegáimat, hogy segítek a műsort betanulni, de ne kelljen ott lennem az anyák napi műsoron, mert abba én belehalok.

Csak az tudja, mennyire hiányzik anyu, aki ugyanilyen kapcsolatban volt az övével, mint én. Kegyetlenül...

Csütörtök- annyira nem...

Anyu 2 hónapja és 8 napja halt meg.

Legtöbbször annyira nem tudok ITT lenni...

Annyira nem vagyok képes koncentrálni...

Annyira fáradt vagyok...

Annyira szeretnék helytállni, de nem megy...

(B., nagyon köszönöm a mai ölelést és hogy pár szót tudtunk váltani. Nagyon jólesik,hogy van, aki még emlékszik rá, min mentem keresztül. Aki együttérez. Aki ki is mondja. Akivel lehet erről beszélni.)

Ma többen kérdezték, jól vagyok-e. (Mind olyan, akinek él az anyukája.) Nem vagyok őszinte, mert elodázom olyasmivel, hogy "lassan"... De nem vagyok jól. Még mindig rosszul alszom. (A lábgörcsök száma jelentősen csökkent.) Rengeteget eszem, folyamatosan éhes vagyok (annyira, hogy hangosan korog a gyomrom), de a héten már 3 nap alatt megint fogytam 1 kilót. Tele vagyok sebekkel, foltokkal, úgy nézek ki, mint akit megvertek: véraláfutások, sárgák, barnák, kékek, zöldek... Néha sikerül 1-2 percre kikapcsolnom, de ez nagyon kevés. Kegyetlenül fáradt vagyok (kegyetlenül, tényleg). Ma délután lefeküdtem, hogy alszom egy órát, és nem tudtam elaludni. 

Holnapra "nagy túrát" terveztem (temető, mami, Keresztanyum...), de nem vagyok a topon, vagy lappang bennem valami, vagy "csak" pihennem kell, lehet, hogy maradok itthon és tényleg pihenek.

Anyu elment, én valamiért még itt vagyok. Őszintén: fogalmam nincs, miért. Tudom, hogy itt van mami, van egy-két kisiskolás, akinek biztos pontot jelentek a suliban, itt van M., a húgom és a gyerekei (és még néhány fontos személy), de amúgy... Annyira fogalmam sincs, mi az, ami itt tart...

Na jó, ömlengésből elég mára ennyi. Elkortyolgatom a neocitránomat (remélem, hogy nem leszek beteg), aztán alvás. Ébresztőt nem állítok. Majd a Jóisten/Sors/Univerzum úgyis megmutatja ahétvégi programot.

Anyu, két hónapja állt meg a szíved...

Ma két hónapja állt le a szíved és a légzésed. Hajnali öt óra volt. Várható volt, hiszen már egy hónapja haldokoltál. Hetek óta nem ettél, napok óta nem ittál. S habár tudtuk, te is, mi is, hogy eljön ez a nap, hihetetlen volt mégis, hogy megtörtént. Itt ülök, és egyszerűen még mindig nem tudom elhinni, hogy nem vagy már. peregnek a könnyeim, meg-megállok az írással. A lét egy másik formájában leledzem, amióta a még meleg arcodra adtam puszit és sírtam a holttested felett. Írtam már, de szerintem még fogom is, mennyire gyönyörű voltál, milyen békés volt az arcod, ránctalan. Olyan voltál, mint egy angyal. Az látszott az arcodon, hogy "hazaértél". 

Nagyon sűrű nap volt két hónappal ezelőtt. Hazament Zs., majd hospice Zs., jött M., vártunk, sokat, az orvosra, aztán arra, hogy elszállítsanak. Egyrészt mintha tegnap lett volna, másrészt olybá tűnik, mintha eltelt volna azóta ezer év.

Folyamatosan nagyon nehezen telnek a napok. Ma nyílt órám volt a kicsikkel. Reggel nem sírhattam, hogy ne legyenek dagadtak a szemeim. Az órán énekelték a gyerekek a "Wo is meine Mama?" -egyik kedvenc dalt, hát megint facsarodott a szívem. De mosolyogni kell, a gyerekek nem tehetnek róla, hogy te meghaltál, és hogy én darabokban vagyok azóta is.

Amikor M. is elment, kettesben maradtunk. Már "szagod volt", hiába zártam el a radiátort és nyitottam ki az ablakot. Azóta is az orromban van ez a szag, és nem zavar. Ez az élet szaga nekem. Mert aki megszületik, tudomásunk szerint egyszer meg is hal. 

Ott feküdtél. Békésen. Többször bementem hozzád. Puszit nyomtam a már hideg arcodra. Ott feküdtél a kedvenc pizsamádban, vártuk a temetkezési vállalkozást. Délután volt, amire jöttek érted. Néztem, ahogy visznek le a lépcsőn. Aztán, ahogy az autóval, el. Majd ott maradtam egyedül. 

Tudom: nem szeretnél így látni, ahogy most(anában) vagyok. Tudom: megígértem, hogy megleszek. Rajta vagyok. Csak most még gennyedző sebként fáj a hiányod. 

Tényleg nem tudja, milyen ez, akinek még élnek a szülei/él egy szülője...

(A képen a kis dísz, amit vettem a sírotokra. Tervezek menni Tamásiba (is). Meg mamihoz. Meg mindenhova is. Csak amióta meghaltál, még nem pihentem. Szombaton aludtál el, hétfőn intéztük a temetést, utána dolgoztam. A temetés napján voltam még szabin, de amúgy még nem is pihentem. Pedig kegyetlen (KEGYETLEN) heteken, hónapokon vagyunk túl...)