Egy blog egy boszorkányról és konyháról, életről és módról, izomról és építésről, zsírról és csökkentésről. Magamnak: mementónak, és mert szeretek naplót írni, fotózni; másoknak: örömre, ötletnek, olvasgatásra.
Ma nagyon kegyes hozzám a sors: nem fáj a hasam. Nagyon korán ébredtem ma is (4.00), így fél 6-ra már megvolt a séta, begyűjtve a magammal megbeszélt 6000 lépés.
7-re kész lett a tökmagkrém.
Haladgattam a házimunkával, de antistresszeltem is, volt itt M. kicsit.
Ebéd után aludtam egyet. Még a -szintén magammal megbeszélt- 20 perces tornám volt hátra, rábeszéltem magam, hogy nem is olvadok el ebben a hőségben... A 20 perces torna Pahlaval megint két részletben ugyan, de megvolt. Ömlött rólam a víz, pedig egyetlen egyet sem kellett ugrani.
(Robog az idő. Nagyon hamar itt lesz az, hogy reggelente ki kell majd ásnom a kocsit munka előtt a hó alól... Addig meg valahogy csak kibírom. Minden másra meg ott a mászterkárd.)
Mai vacsim: tökmagkrémes pur pirítós, paradicsom, saláta, körte.
- megjött a mammográfia eredménye: tele vannak a melleim cisztákkal.
Júli 3.
- kegyetlenül nehéz, görcsölős, hőséges, energiahiányos hét, a túlélésre játszottam...
Júli 9.
- a július 2. hete is tele volt görccsel, és már kibírhatatlan volt a hőség.
Júli 10.
- habár 2 hete szabin voltam, az endo és a hőség miatt fáradtabb-nyúzottabb voltam, mint amikor dolgoztam. Nem hagyhattam. Felállítottam egy "tervet": kajatartás, mozgás, antistressz. Heti legalább háromszor.
Júli 11.
- a héten (is) rendesen küzdenem kellett a hormontabletta egyik "jótékony" hatásával, a depresszióval...
Júli 15.
- elértem 4.5 hónap alatt a 9. kiló felhízását. "Salátaevés" mellett...
És ez egy nagyon finom, szuper menüsor, megjegyzem, lehet, hogy legközelebb is ez lesz.
- Dobozoltam, mert végre nem volt hőség, hanem esett, egész nap, nyitva lehetett hagyni mindent, nem volt gond a tűzhely használata.
- A héten 4 nap fájdalommentes volt. :)
Az év 29. hete (konkrétan az eheti összefoglaló témája) a szinte folyamatos, alacsony-közepes intenzitású hasfájásról-görcsről szólt, és a félelmetes energiahiányról. 2 nap kivételével. Ez a szerda és a vasárnap.
Hétfőn úgy gondoltam: energiahiány ügyileg ennél rosszabb nem lehet. Csütörtökön rájöttem: hétfőn még "fitt" voltam és "energikus"...
A héten szerdára könyörögtem, hogy legyen elviselhető, avagy jó has-napom, mert sétarepülni voltam szülinapi ajándékként.
Csütörtökön aztán az endo benyújtotta a számlát. Nemhogy ellátni nem tudtam magam, az energiaszintem nulla (!) volt, ülni sem bírtam, szinte az egész napot átaludtam...
Péntekre is nyugis has-napot kértem az endotól, mert hugis-anyus-mamis találkozó volt. 4-es-6-os görcsikével megúsztam.
Az endo (a fájdalom? a görcsök? ...) a memóriámra is nagyon rossz hatással van. Vannak dolgok, amiket rövid időn belül többször is megkérdezek. Legtöbbször egyáltalán nem emlékszem rá, hogy 2 perce már megkérdeztem, aztán a 3. kérdezésnél sem tudom, hogy már 2-szer ugyanezt kérdeztem... Vagy pl. fogalmam nincs, hogy egy dolgot x-nek már elmondtam-e vagy nem. És ami roppant kellemetlen: nem jutnak eszembe ismerőseimnek a nevei. Sokszor kétségbeejtő...
Amikor elértem a plusz 9 kiló hízást, kértem és kaptam segítséget Diától. Kalóriával a héten kétszer volt túllépés (mert éhes voltam és ettem), de most sem ettem szemetet.
Mozgás: a héten sokat antistressz-gyakoroltam, eszméletlenül jók a gyakorlatok, hihetetlenül jó hatással vannak rám. Pahlaval csak egyszer sikerült (ma, vasárnap) tornáznom. Félelmetesen plötty vagyok, a 20 perces, 50 felettieknek szóló, nulla ugrálásos tornáját megint csak két részletben és súlyzó nélkül bírtam, de jólesett és örülök, hogy megcsináltam.
Amióta nem írtam összefoglalót, a gyűjtött km-eket sem írtam fel, ma visszanéztem a telefonban. A magammal "megbeszélt" "heti 3x el kellene érni a 6000 lépést" teljesítve.
Átlagban heti 20 km-t sikerül megtennem, ami az állapotomhoz képest nem rossz (szerintem). Idén eddig 760 km-t sikerült haladnom.
Húgom Pestről indult busszal, én Mohácsról kocsival. Szekszárdtól együtt autóztunk anyuékhoz. Útközben megálltunk Zombán a Kávéműhelyben, bárki arra jár, nem szabad kihagyni.
Mondom a húgomnak: fél év alatt öt évet öregedtem. Szerinte nem, csak iszonyat fáradt-nyúzott vagyok.
Csajos nap Hőgyészen.
Évek:
46, 91, 68, 45.
A húgommal nagyon ritkán találkozom. Így, hogy az úton egy darabig kettesben voltunk, nem is emlékszem, mikor volt ilyen utoljára. Szerintem most akár egy hétig is tudtunk volna beszélgetni.
(A hasam nagyjából nyugton volt, nagyon hálás vagyok érte.)
Este volt kis külön program: először egy kis denevért próbáltam nagy sikongatások közepette megakadályozni, hogy a terasz ajtaján berepüljön a lakásba, majd egy hatalmas sáskát láttam a szúnyogháló tetején, és mivel a háló lyukas (elette az idő), házi módszerrel megreparáltam, hogy legalább nagy állat ne jöhessen be. Nyitva kell maradnia éjjelre az ajtónak, hadd hűljön a lakás.
Éjjeli külön program is volt: buli H-éknál a szemközti házban. Igaz, hogy kicsit nehezítette a hangzavar az elalvást, de örültem neki, hogy azért vannak emberek, akiknek van energiájuk élni is.
A tegnapi csodás, hasügyileg is ajándék nap után ma reggel görcsölve ébredtem. Olyan 10/6-7-essel, ami aztán hamar 8-as lett. (Mintha a kis endo a tegnapra kialkudott nyugalom után kajánul röhögve, a kezeit dörzsölve benyújtaná a számlát...) Ez az az állapot, amikor minden másodpercben koncentrálok arra, hogy jól vagyok, minden másodpercben figyelem közben magam, hogy mozdul-e valamerre a dolog, kell-e gyógyszer, ki merjek-e lépni a lakásból. Ma hamar rájöttem, hogy állandó ez a fájdalom, nem nő, nem csökken, azaz, ha nyugton maradok, elleszek a lakásban biztonságban.
Megreggeliztem (ld. kép). Aztán jött, ami nagyon gyakran: az energiaszintem a kegyetlenül fáradtan ébredéses 10%-ról leesett nullára. A reggeli után ledőltem, másra képtelen voltam. Gondoltam: ha alszom egy órát, utána sokkal jobban leszek. Csakhogy délután negyed 3-kor ébredtem... Ez a sokadik eset, hogy egy végigaludt éjszaka után (és én este 9-10-kor már alszom) végigalszom a délelőttöt is, sőt lefekszem még délután is. Botrányosan a béka hátsója alatt van az energiaszintem, pedig 3 hete szabadságon vagyok, tényleg semmi megerőltetőt nem csinálok, voltam már rengetegszer szörnyen fáradt életemben, de ez mostanában egyre rosszabb. Lassan komoly nehézségekbe ütközik ellátni saját magam... Ma itt volt M., nagyon rendes volt, felsöpört a konyhában és elmosogatott. Arra sincs energiám, hogy szégyelljem magam, amiért ennyire paff vagyok. Elvánszorogtam a spárba pur kenyérért (500m-re van), aztán nagy szuszogások közepette kiteregettem, és ennyi volt a nap. Blogot is nagyon nehezen írok, de tényleg a legegyszerűbb művelet (pl. öltözés) is annyi energiát elvesz, ami sokszor egyszerűen nincs...
Holnapra is kértem az endotól egy nyugis napot, mert dolog van. Remélem, hogy hajlandó velem együttműködni.
Szülinapomra ajándékba sétarepülést kaptam. :) Imádom a röpcsiket. 2016-ban repültem először, azért vállaltam el egy német munkát, mert a család fizette a repülőjegyet. Sosem gondoltam volna, hogy valaha még esélyem lesz repülni. És tessék!
Budakeszi repülőtér.
A repülő. :)
A másodpilóta navigációs rendszere pont előttem, jó volt figyelemmel kísérni, mikor milyen magasan vagyunk. 3200 m-ig mentünk fel.
Pilis.
Duna és kanyar.
Visegrád után Esztergom.
Majd vissza.
45 perc. Izgi volt és nagy élmény. Kis géppel, ilyen alacsony magasságon repülni teljesen más, mint nagy, polgári utasszállítóval. Ott gyors az emelkedés, gyorsan átszeljük a felhőréteget, az utazás során "csak" a szikrázóan kék ég látszik, leszálláskor is viszonylag gyors a leérkezés. Ezzel a kis géppel pontosan azt az élményt kapni, ami a másikból "hiányzik": alaposan megfigyelhető a lenti táj, a folyó, a települések. És a le- és felszállás ebben is -számomra- a legjobb. Überelhetetlen szülinapi ajándék, itt is nagyon szépen és hálásan köszönöm!
Plusz ajándék volt, hogy a hasam nyugton volt. Ezért is nagyon hálás vagyok.
Végre két napja nincs hőség. Nagyban megkönnyíti az életemet.
Végre megint vannak napok, amikor nem görcsölök egész nap.
Elméletben ez nagyszerű. De ott van a "de", a "csak". Mert az energiaszintem egyenlő a nullával. Végtelenül fáradtnak érzem magam, kimondhatatlanul fáradtnak. Folyamatosan tudnék aludni. Ha nem fekszem le, akkor csak ülök és bámulok ki a fejemből. Pedig szabadságon vagyok, abszolút semmi megerőltetőt nem teszek. Mintha kifogytam volna az életenergiából.
Régóta nem volt már ilyen nap: nincs hőség, egész nap nyitva lehetett hagyni mindent, mert bent is olyan meleg volt, mint kint. Nem tűzött a nap egész nap, és esik, délután óta egyfolytában esik vagy szakad, jár a levegő, lehet végre levegőt kapni. Ahogy csökkent kint, bent úgy nőtt a hőmérséklet. A kint kicsit lehűlt panel falak befelé ontják a hőt... Ha még 3-4 napig ilyesmi idő lenne, mint ma, lenne esély, hogy kicsit kevesebb hőt tároljanak a falak.
Reggel nem tétováztam, dobozoltam 2 napra. Boltba is elugrottam (gyalog, a legközelebbibe). Amire mindennel elkészültem, elmosogattam, feltakarítottam, dél lett. Nem egyszerű még egy egyszerű főzés sem ilyen minimális energiával )úgy sem, hogy ma nem görcsölt a hasam).
Élvezem, hogy este fél 7, és még mindig esik, még mindig felhős az ég, még mindig jár és hűl a levegő.
(A képen a vacsora: tonhal fasírt, saláta, némi piros és fekete ribizli.)
Roppant nehéz nap lelkileg. Amikor már mintha két személy lennél: egy, aki itt van és egy, aki nagyon távol jár. Vagy mintha testben még itt lennél, de a lelked lehúzta valami a mocsárba. És amikor tényleg úgy érzed, a gödör alján vagy és nincs más hátra, mint hogy beszippantson az ingovány, akkor jön a démonűzés. Egy szinte lehetetlen feladat, amihez már nem kapsz levegőt, abszolút semmi energiád, mert mindennél könnyebb lenne engedni, hogy eltűnj lent a sötétben és végre vége legyen. A titok: csinálj valamit! Bármit! Hát most elővettem a hozzávalókat és sütöttem cukkini lángost.
Hétfőn volt, ami egyébként elég gyakran előfordul, hogy besokalltam. Elég volt ebből az egészből. Aztán a boltban összefutottam egy rég nem látott ismerőssel.
- Szia, majdnem nem ismertelek meg, csak a szemed...
- Szia - mondtam-, te semmit nem változtál, csak a hajad hosszabb.
- Híztál kicsit. Nem jársz már futni?
Beszélgettünk. Tényleg érdekelte, mi van velem, és adott néhány tanácsot. És egy kis hitet, hogy ne adjam fel, kutassak, keressek lehetőségeket a hormon és a fájdalomcsillapítók helyett.
Telnek- múlnak a napok és nem enyhül a hőség. Telnek-múlnak a napok és ez már a harmadik hét, hogy folyamatosan változó intenzitású fájdalmaim vannak. Ha bárki megkérdezi, mi a tervem aznapra vagy másnapra, nem tudok mit mondani, mert nem én döntöm el, hanem az a kis endo, ami befészkelte magát a bal petefészkembe.
Mindenkit megértek, aki nem hiszi el, hogy nekem tényleg iszonyatosan fáj, aki nem hiszi el, hogy egyik pillanatról a másikra iszonyatosan rosszul tudok lenni. Mindenkit megértek, aki nem szereti, ha erről beszélek. (Amíg az ember nem volt még egy bizonyos szituációban, nem egyszerű elképzelni, mit él át a másik.) Igen: gyakori témám, és nincsenek sokan, akikkel erről beszélni tudnék. Nem szégyellem, hogy ez van, nem tabu beszélnem az endometriózisról, de meg kell tanulnom, hogy ha csak nem végszükség, ne beszéljek róla. Mert látom, tapasztalom, hogy ez egy idő után terhes a másiknak.
Mindenkit megértek, aki már régen látott, akivel hosszú idő után összefutok, rám néz, és sokszor már a köszönés előtt elhangzik ugyanaz: "Jesszusom, te híztál!", finomabban is hallottam: "Alig ismerlek meg, kicsit híztál". És ezután: "Nem jársz már futni?". Már nem vág fejbe a dolog. Akit tényleg érdekel a hogylétem, annak elmondom, hogy hormonkezelést kapok, ettől hízom. Mert ez az igazság, ez van.
Elfáradtam. Végtelenül. A betegségtől, a fájdalomtól, az étrendtartástól, a mindenmentességtől, a mozgáskorlátozottságtól, a plusz kilóktól, a hormon egyéb mellékhatásaitól, az orvoshoz járástól, a lelki megterheléstől és az egyre gyakoribb mélypontoktól. Attól, hogy órákat lógok a neten lehetőségek után kutatva. Hogy próbálkozom, de mindig falakba ütközöm.
Mára kihíztam az egyetlen nadrágot is, amibe még belefértem.
A hasam délelőtt carakodott, délutánra pedig még a gyomrom is felpüffedt...
Ma rendesen küzdöttem a "negatív lelki hullámokkal". Ami mostanában segít: ha tudatos maradok. Amikor például kinézek az ablakon és megállapítom, hogy milyen szépek a fák a ház körül és elsírom magam, nem megyek bele a negatív érzésbe, hanem tudatosítom, hogy ezt a gyógyszer teszi, ez nem én vagyok, ezek "nem az én érzéseim". Két perc múlva elmegyek a mosogató előtt, látom, hogy üres, örülök, hogy megcsináltam és elsírom magam. Ekkor megint jön a tudatosítás. Ma szinte egész nap ez ment, és nekem elhiheted: iszonyú energiát emészt fel...
Ébredés: 4.20. (Ez jó, nagyon jó, napok óta 3 körül már fent voltam...)
Szokásos hasmars, közben (mármint a köztes "szünetben") 15 perces fekvő, ébresztő antistressz.
Reggeli: tökmagkrémes pur pirítós, paradicsom, csíra. (A tökmagkrémet magam készítem. És amióta először ettem, rákattantam. Paradicsommal és csírával maga a mennyország. És nem mellékesen laktató is. A csírát kaptam. M. szombatonként jár piacra, utána felugrik hozzám ezzel-azzal. Ma kaptam fekete ribizlit, paprikát, paradicsomot, csírát, mákos rétest. Minden egy vagyon -sajnos már a piacon is horror árak vannak...-, ma megkértem, ne hozzon legközelebb semmit, csak ha esetleg külön kérem, én sem venném meg, hiába jó és szeretem...)
Séta. (Nagyobbat terveztem, mivel a hasam nyugton volt, a szurkodásokat-feszüléseket figyelmen kívül hagytam. Kinyitottam itthon minden ajtót-ablakot, gondoltam: megyek, amíg felhős az ég, hadd szellőzzön ki a lakás. Hja, a tervezett út tizedénél egyszer csak kibukkant a felhők mögül a nap, és szórta is sugaraival a meleget, nem fukarkodott. Hát gyorsítottam a tempón és egy rövidebb szakaszt suhantam.)
Pahla 20 percese.
Ebéd: a kapott két mákos rétes.
Aztán pihentem másfél órát. A világomat nem tudtam, amikor megszólalt az ébresztő. Kimentem a konyhába, és hirtelen éreztem: le kell ülnöm. És nagyon remegett a kezem. Basszus, ez hipó! Van vércukor mérőm, de nem szoktam használni, mert ki nem állhatom a tűt. De most mértem:
(Érdekes ez a vércukor érték. Az utolsó laboromnál az eredmény alapján 3.1-gyel hipóztam, na akkor semmi bajom nem volt. De láttam már 4.7-tel is olyan hipózást, hogy szerencsétlen illető se menni, se beszélni nem tudott.)
Nálam itthon se cukor, se keksz, se szőlőcukor, se gyümölcslé, se tej, ami gyorsan felvihetné az értéket, pedig éreztem és tudtam, hogy nem árt kicsit felnyomnom a vércukromat, így ettem egy körtét, és mellé egy szelet pur kenyeret.
Hja kérem: a full gyors CH-s, cukros ebéd után nem is tudom, mit várhattam volna szegény szervezetemtől...
Kis házimunka után jött a relax. A húgom készített egy 10 perces, fekvő relaxációt, ma néztem meg és próbáltam ki, hát nagyon jólesett. A húgom gyermekjóga oktató (is), aktív jógázó, ért is a dologhoz és roppant kedves tőle, hogy elkészítette ezt a kis videót. Messze lakunk egymástól (én Mohácson, ő Budapesten), mégis mindig gondolunk egymásra és próbálunk segíteni, ha valamelyikünknek szüksége van rá.
Régóta kínlódom már ezzel a betegséggel. Októbertől februárig nem volt egyetlen görcs- vagy fájdalommentes napom sem. Aztán megkaptam a hivatalos diagnózist arról, amit én már tudtam, csak a dokik nem: endometriózis. Márciusban kezdtem a hormonterápiát. A rengeteg mellékhatás mellett pozitív hozadéka, hogy az első 3 hónapban 15, a második 3 hónapból eddig eltelt félidőben 20 fájdalommentes napom volt már. Nem túlzás: a többi idő elveszett. Mintha nem is létezett volna. Abban a maradék időben az ember megpróbál lélegezni, bízik benne, hogy egyszer csak hatni kezd a marékszámra szedett fájdalomcsillapító és görcsoldó, folyamatosan figyeli magát, hogy képes-e kimenni a mosdóba úgy, hogy ne ájuljon el a fájdalomtól, harcol a hormon és a görcsök előhívta fekete démonokkal, közben imádkozik, nehogy bekopogjon valaki, mert jobb ilyenkor egyedül törölni a könnyeket.
Iszonyatos idén (is) a nyári hőség. Egy magát 15-20 fokban jól érző embernek kibírhatatlan. Aludni a 28 fokos lakásban lehetetlen, igazán emberpróbáló létezni ilyenkor a panelban (is).
Két hét telt el már a szabadságomból. Végig görcsöltem. Voltak napok, hogy ki sem tudtam tenni a lábam a lakásból. Pedig mozogni kéne. Legalább sétálni. Boltba menni. Kellemetlen programokat, meghívást lemondani. Legtöbbször nem merek egyedül elindulni, mert sosem tudhatom, milyen lesz a fájdalom a következő percben.
Ez a betegség (is) megtanít a mostban élni. Igazán előre tervezni nem lehet. De az simán megtanulható, hogy a dolgok nem mindig tőlem függnek.
Igazán nincs meg a konkrét ok, ami az endometriózist okozza. És igazándiból megbízható és végleges megoldása sem ismert. Hogy tanít, az biztos. És az is biztos, hogy a két hétig való ülés nem tesz jót.
Tehát nem "terv" a hagyományos értelemben, nem "cél", amit mindenáron be akarok tartani, és ha valami nem jön össze, nem fogok hisztit rendezni.
Tejtermék-, glutén-, cukor-, koffein-, alkoholmentes étkezés továbbra is. (Ezt a legkönnyebb tartanom, főleg az alkoholt és már a koffeint.) (Mert az endometriózis gyulladás, és bizony az ételek egy része is okozhat gyulladást.) 80-90 %-ban. (Mert fontos a nem stresszelés, és nem akarom magam rosszul érezni, ha havonta egyszer megiszok egy Cannes-i fagylaltkávét, nem fogok sikoltozni, hogy jaj, van benne tej!, jesszus, ebben van cukor!, hanem élvezni akarom.)
Mozgás. Napi 6000 lépésre van állítva a telón a lépésszámláló. Ezt, ha heti 3-4-szer sikerül meglépnem, az szuper. (Egyébként nem állok túl rosszul az éves kilométer gyűjtéssel, 700 körül mentem már idén.) És Pahla 20 perces tornáiból is heti 2-4, ha bírom.
Antistressz. Koncsek Kriszta (az én örökös Őrangyalom) indított lassan fél éve a Facebookon egy Antistressz csoportot, az ő videóira antistresszelek, és őszintén mondom, kell ez, mint szomjazónak egy korty víz, nagyon jót tesz. Napi minimum egy a "terv", ezek között van olyan is, amit még fájó alhassal is meg tudok csinálni. (Emellett imádok hajnalban a teraszon ülni és figyelni a fákat, a madarakat, az ide-oda ugrándozó mókusokat. Számomra az egyik legjobb antistressz gyakorlat.)
Már nem tudom, milyen nap van, lassan a napszakot sem, mert csak azt érzem, hogy meleg van, roppant meleg van, elviselhetetlenül meleg van. Hajnali 3-4 körül ébredek már második hete, visszaaludni nem tudok, mert azonnal beindul a belezetem és a wc-n ülök olyan 7-8-ig. Majd reggeli után újra. Van, hogy lefekszem délelőtt vagy délután kicsit, de ma már olyan mértékben meleg volt a lakásban, hogy elég este álomba vergődni magam az izzadságomban, és... Teljesen felborult az alvási ritmusom, ha hozzászokom a délutáni csicsikához, gondban leszek majd a munkakezdéskor...
Ma végre legalább lengedez a szél és nincs este tízkor még 33 fok. Horvátországban eső is lehetett, mert csodaszép szivárvány volt arra (persze a gép egyáltalán nem adja vissza azt a szépséget, amit az emberi szemem látott). Ha megnézem a 30 napos előrejelzést... Hajaj! Roppant durva...
