Szülinapi parti 2.

 Barátokkal, kollégákkal, régi és új ismerősökkel.

(A képek megint fordított sorrendben, a bejegyzés végén kezdd, kérlek...)

Tánc, éneklés hajnali 4-ig. Hála a szervezésért M-nak, sok-sok hét alatt hozta mindezt össze. És hála azokért, akik ott voltak, igazán nagyszerű buli kerekedett a kerek szülinapra. 

UV fényre reagáló smink, tetoválás, buborék... ↑

Tombola és sorsolás ↑

Svédasztal ↑

Érkező vendégek, kollégák ↑

Fénytechnika ↑

Héliummal lufifújás ↑

Félig self catering ↑

Hangtechnika. ↑

Majd vissza a buli helyszínére, teremdíszítés. ↑

Reggeli után Harkány, Máriagyűd.

Szülinapi party 1.

 Barátokkal 

Mária nap

 

Drága anyukám, tavaly ezen a napon sütivel, kávéval ünnepeltük meg a névnapodat.

Csak egy éve volt...

Akkor még mami is élt...

Ma ezzel a csokorral kívánok nektek boldog névnapot odaát.

Nagyon hiányoztok. 

Szerda

 

Hétfő és cukik

Hétvégén sokat gondolkodtam sok mindenről. Aztán ma sikerült kicsit beszélgetnem É-vel, aki tavaly is sokat segített. Ez a pár perc alatt jelentősen megnyugodtam és tudtam a gondolkodásom egy-két berozsdásodott fogaskerekén kicsit mozdítani. Így a nap hátralévő része már nem telt annyira feszülten, görcsösen, jobban tudtam magamra és a gyerekekre is koncentrálni. Este pedig végre eljutottam pedikűrre (júniusban kaptam az időpontot). A 'minden változik'-ban benne van az is, hogy elmúltam ötven. Ezelőtt elég volt évente egyszer mennem lábápolóhoz, most már volt tavasz végén -életemben először- tyúkszemem, és fél év múlva kell felkeresnem, ha addig nincs panasz. De még így is hálát adok a lábaimért: elvisznek bárhova, a bőrömet a napi krémezéssel karban tudom tartani, a lábkörmeimmel eddig semmi gond nem volt, most kezdenek vastagodni, de tényleg egy szavam sem lehet a lábfejemre.

A gyerekek mindkét iskolában cukik. Ahányan vannak, annyifélék. Egyikük érdekesebb, mint a másik. Mindannyian kis egyéniségek. És -komolyan mondom- minden nap tanulok tőlük. Nekem fontos, hogy hogy érzik magukat a suliban, a tanórán, így néha megkérem őket óra végén, hogy rajzolják le szmájlival. Eddig csak ilyen táblaképeket láttam (és egyszer volt két egyenes szájú is):

Ja, cukik:

Múlt héten -az ősz a téma olvasáson- megkérdeztem a gyerekeket, hogy milyen évszak van. 12-ből 12 gyerek rávágta: nyár. (És igazuk volt.)

.....

Ma meglát az egyik fiú gyerkőc (a kék krisna-völgyi nacimban voltam), erősen csóválja a fejét:

- Ez a gyatya nagyon csúnya. Timi néni, ez nagyon nem áll jól neked, csúnya.

😆

Vasárnap

Reggeli: bundáskenyér, tökmagkrémes kenyér mikrozölddel, házi paradicsom. (Tojás, mikrozöld, paradicsom a tegnapi piacról.)

A délelőtt nagyrészt punnyadással telt. Vagy feküdtem, vagy ültem, végtelen fáradtságot éreztem csak. Ebéd után megint ledőltem, aludni nem tudtam. (Régebben, ha ebéd után ledőltem, azonnal képes voltam elaludni, már ez sem megy.) Némi házimunka után leültem megnézni egy filmet: ott, ülve be-bealudtam...

Este pedig... A mosogatót pakoltam, amikor, mintha rám fújták volna, elkezdtem sírni, annyira hiányzott anyu és mami. 

És a kert...

... a hőgyészi ház...

... a sok-sok szeretetteli együttlét, a rengeteg segítség, támogatás. A beszélgetések, a biztonság érzése.

Késő este aztán sikerült -még mindig pityeregve- haladnom a dolgommal. (Folyamatosan arra gondolok, hogy mindig vannak a dolgok, de sehol nincs az élet...)

(Holnaptól végre elviselhető hőmérsékletet jeleztek elő, nagyon várom.)

Csütörtök, péntek, szombat

Csütörtök

A 13. munkaórám megkezdésekor már nem volt őszinte a mosolyom...

Reggel B., 2 órám volt.

Aztán átautózás Sz-ra, ahol 3 órám volt, egy szünetben ügyelet (így a 4. szünetben eljutottam végre mosdóba). Kis pihenő helyett készülés holnapra (fél óra), aztán kezdődött is a tankerületi teammel a megbeszélés egy szakmai napról (ami jövő csütörtökön lesz).

Autózás B-ra, 4-től szülői értekezlet.

Autózás Sz-ra, ahol fél 6-tól szülői értekezlet.

Onnan haza.

Este fél 8 után 3 perccel sikerült felbattyognom a harmadikra. Negyed óráig csak ültem. Szerencsére otthon van klíma, a sulikban ugye nincs, de minek is. "Csesszék meg!"- idéztem a tévében hallott -ugye- felelős beosztású emberkétől, oldjuk meg ezt IS.

Kiszámoltam: mivel holnap is 8 órát leszek bent (VÉGIG órákkal, sok ügyelettel), a héten laza 44 órás lesz a munkaidőm. Amiben bent vagyok. Ebben nincs benne a készülés, csak minimálisan, a javítás, az értékelés, a sok-sok minden.

NEM panasz, hanem TÉNY.

Péntek (de ezt már szombaton írom)

Ma aztán még tovább voltam bent, így majdnem 45 órás lett a munkahét.

Tegnap jeleztük a tanker képviselőinek, hogy a 4. nap ment le és készen vagyunk, nem fogjuk így bírni (nem csak én, mindenki így van ezzel), se fizikailag, se pszichikailag. Délelőtt kaptuk tőlük telefonon a hírt: mindkét iskola kap egy pedagógiai asszisztenst. Ha ez azt jelenti, hogy ő majd besegít mindenbe, akkor tudok környezeten kooperatív technikázni, tudok időt szakítani arra, hogy az eszközöket előkészítsem a kísérletekhez, talán a Krétát is be tudom írni időben, talán lesz időm arra, aminek a legfontosabbnak kellene lennie egy iskolában: a gyerekekre, beszélgetni velük szünetben pár percet, meghallgatni őket, készülni órára. Nem mellesleg legalább valamennyit enni, inni, mosdóba menni...

Szombat

A túlterheltségről annyit, hogy a húgom (óvónő) tegnap már orvosnál volt, ma a sürgősségin, beutalója van MR-vizsgálatra, táppénzen, iszonyatos fájdalmai vannak. Jelzett a szervezete nagyon régóta, hogy váltson, hogy itt kikészül, most aztán olyan jelzést kapott, hogy a fal adja a másikat... Tanult belőle.

Nem aludtam ma sem végig az éjszakát (hja, ez nekem -stílusosan- álom...) Tegnap írtam egy meglehetősen terjedelmes listát mára, ezek mind határidősek, nem halaszthatók, máskor nem mindegyik megoldható. A piacon kezdtem, bolt, kocsimosás, tankolás, egyebek, 11-re értem haza. Kipakolás, főzés, teregetés, egyéb házimunka. (Készült zöldségkrémleves, tökfőzelék, pörkölt, egy rakat bundáskenyér.) Ettem (fél 2-kor először), aztán le kellett dőljek. Nem tudtam aludni, de bóbiskoltam. Aztán alig tudtam lelket verni magamba, pedig haladnom kellett a listával. Este 3/4 8-ra végeztem.

...

A héten egyáltalán nem volt időm semmire. A munkában olyan mértékben elfáradtam, hogy minden nap mosogatórongyként értem haza. Fél kilót fogytam, a hajam borzalmasan hullik, az arcom a tükörben 60 éves képet mutat. 

Már körvonalazódik a fejemben a változás szele: meglátjuk, mennyi könnyebbséget hoz a pedagógiai asszisztens.

Kedd

Ügyelet 7-től Sz-on. 

Ajándékok a sok ölelés mellett:

Ügyelet az első szünetben is. Harmadik óra után nyomás B-ra. 3 perccel a becsengetés előtt értem oda...

4. óra német (2. és 4. osztály). 5. óra felügyelet (most az 1. és 3. osztállyal). E. és A. besegített, hogy mehessek végre mosdóba, ehessek pár falatot és ihassak. Itt is hálás köszönet. 6. óra (bakker, alsóban...) 3. és 4. osztályos német népismeret. Aztán 3-ig készültem még (a 31 fokban).

Sz-on minden új. Még az épületben is eltévedek. Nem ismerem a szokásokat. A gyerekeket sem. A kollégákat is csak a közös, anyaiskolai értekezletekről. Amikor kocsiztam át a sz-i óráim után B-ra, azt hittem, infarktust kaptam, annyira szorított a mellkasom és zsibbadt a vállam, karom. Megéri? (Költői volt a kérdés.)

A negyedikesek könyvének bevezető verse Szabó Lőrinc: A kíváncsiság című verse. (Gugli.) Komolyan: akik a gyerekek totális lebutításán dolgoznak, marha jól végzik a munkájukat. Ez a vers még nagyobbaknak is nem egy tanórás feladat, ráadásul meglehetősen bőséges élettapasztalat szükségeltetik (-ne) hozzá. A tankönyvek... Tényleg szót sem érdemel... :( Nincs fogalmazás tantárgy. Nincs környezet elsőben, másodikban, a 3. és 4. osztályos tananyag borrrzasztóan tömény, sok, csak átsuhanni lehet rajta, ha ebből bármi megmarad egy tanulóban, az a gyerek zseni, vagy kiskorától foglalkoztak vele otthon. Annyira, olyan mértékben botrányos már az oktatás, hogy szavaim nincsenek. :(

Hát: ez van...

 

Vasárnap, hétfő

Vasárnap:

Ma is álmodtam. Az álmoskönyv szerint ne akarjam túl gyorsan a változást, tartsak egy kis szünetet.

Hétfő:

Megkezdődött az iskola gyerekekkel. Babarcon évnyitó. Cukik voltak a gyerekek, a pici elsősök meg főleg 😍 Aztán át Szajkra. Mindkét csapattal (1.-3., 2.-4. összevonás) egy kis ismerkedés. A kicsiknél A. kollégám azt mondta, játsszuk azt, hogy elmondom a gyerekek nevét. Csakhogy én még csak nem is láttam őket. Így egyszer mindenki bemutatkozott, aztán jöttem én, hogy visszamondjam a neveket. Régen nagyon jó fejem volt, szinte mindent első hallásra meg tudtam jegyezni, de ma már a memóriám nem a régi, nagyon nem. Amikor rám került a sor, szó szerint bepánikoltam. Szabályosan rettegni kezdtem, hogy nem fog egy név sem eszembe jutni. Már kezdtem volna mentegetőzni, de hát ott ültek velem szemben a csillogószeműek, csupa kíváncsi, mosolygó gyerkőc, nem okozhattam rögtön az elején ekkora csalódást. Nagyon, nagyon koncentráltam, és a végére... minden nevet el tudtam mondani. Volt ám tapsvihar, nevetés, éljenzés (én pedig örültem, hogy örülnek, hogy az első élményük velem kapcsolatban nevetés, apró kis boldogság-szikra).

Majd vissza Babarcra, a nap végéig ott, főleg a nagyokkal, a 3.-4. osztállyal. Őket már évek óta ismerem, megnéztem a tolltartóikat, az új táskásat, a színeseket, a füzeteket, a vonalzókat (...). 

(Babarcon 31, Szajkon 34 fok volt bent...)

Itthon három óra házimunka, aztán purc. Főztem krumplifőzeléket, készítettem holnapra rántottát paradicsommal, egy szendvicset (egy szenyó maradt még máról Babarcon), sütöttem M-nak muffint.

És akkor zárójelben:

😂

 

Szombat: nagy túra, egyebek

Nagy túra. Mohács-M6-Szedres-Kölesd-Tamási-Hőgyész-Szekszárd-M6-Mohács. (M-val, ezer fokban, a sofőr én voltam. Az autó 3-szor jelezte a veszélyt: álljak meg pihenni, mert fáradt vagyok. Tulajdonképpen csoda, hogy csak 3-szor, mert hazafelé már nagyon küzdöttem az elemekkel és hogy ne aludjak el vezetés közben.)

Első állomás Kölesd, kolbászt és sonkát vettünk a szokásos helyen. (Nagyon finom és jóval olcsóbb mint Mohácson.)

Tamási, temető. Rendbe tettem anyuék sírját, gyertyát gyújtottam itt is, a nagyszüleimnél is, a nagybátyáméknál is.

Hőgyész, keresztanyum. Fél 2 körül értünk oda, ebéddel és sütivel várt minket. Jó volt látni, beszélgetni. Ahogy anno anyutól, tőle is két szatyor mindenféle földi-házi jóval jöttünk el, itt is nagyon köszönöm!

Mivel szülinapomkor csak telefonon beszéltünk, most kaptam csokit, ami mellé választhattam virágot. Ezt a kaktuszt hoztam, nagyon jól mutat a többi mellett a teraszon. :)

Hőgyész temető. Amint felértem, összefutottam T-val, aki el is jött velem, amíg minden rokonom sírjánál gyertyát gyújtottam, közben beszélgettünk.

Szekszárd, M6, itthon bolt, haza.

Kipakolás, tusolás, kis hűlés a klímában.

Írtam magunknak egy órarendet itthonra is. És számoltam. Van nap, amikor 8 órát a suliban vagyok (úgy, hogy folyamatosan, végig órám van, szünetekben ügyeletek). A többi napon is rengeteg az órám, (2 kivételével) mind összevont. Ugye van az a törvény, hogy este 6-ig kell felügyeletet biztosítani. Viszont a feltételei nincsenek meg: ki fogja csinálni? Oké: nincs fix napi munkaidőnk, csak a heti 40 óra. De ez egyszerűen még hármunknak sem fér bele a heti 40 órájába. Túlórát ugye nem fizetnek erre. De mondjuk valahogy beosztjuk, lefelügyelem a heti 40 órám maradékát. Akkor mikor készülök órákra? Mikor javítok dolgozatot? Mikor adminisztrálok? P. S. azt mondta, sajnálja, ha valaki nem fér bele a napi 8 órába. Én meg azt fogom sajnálni, ha úgy fogok dolgozni, ahogy az egyik régi, volt kolléganőm: beesek órára, ott előveszem a tanmenetet, megnézem, mit kell az adott órán csinálni, kiadom a feladatot: tankönyv x., munkafüzet y. oldal. Max én csak ott ülök, és nem nyomkodom egész órán a telefonomat (mert már törvény tiltja -megjegyzem: diktatórikusan, nem jogosan-, hogy nálam legyen a mobilom tanórán).

Aztán megnéztem, milyen rendszert lehetne kialakítani étkezési szempontból. Kettő nap van, amikor le tudok ülni 20 perce ebédelni: kedden és pénteken. Amúgy sem reggelizni, se tízóraizni, se ebédelni nem tudok, mert ügyelek, ebédeltetek. A törvény hiába biztosít 20 perc ebédidőt (ráadásul munkahelyen kívül), ha képtelenség kivitelezni. Pisilni sem lesz alkalmam, úgyhogy sztem hétfőn írok a tankerü.letnek egy kérvényt katéter ügyében, esetleg egy hordozható infúziós állvánnyal megoldható lenne a folyadékpótlás, az étkezés meg? Nem vagyok túlsúlyos, de pár kiló fogyás még belefér a normál BMI indexbe, addig meg kitalálom, hogyan oldható meg, sőt ötleteim is vannak: rendelhető a neten katonai túlélő csomag, sőt megnézhetném, akad-e űrhajós élelmiszer-készlet, rendelhető, azt a zselét be tudnám tán gyömöszölni a számba szinte bárhol, bármikor...

Nagyon hiányoztok.

Húgomnak (is) szeretettel

"Amiben nincs lélek, nincs értelem, amitől nem leszek több, az nem munka, csak robot.

A legnehezebb munkát is szívesen csinálom, ha szeretem. És a legkönnyebbet is utálom, ha nem szeretem.

Egy kor sötétségét az mutatja legjobban, hogy mennyire lélektelen benne az emberi tevékenység.

A miénk sajnos nagyon sötét.

Két dolgot tehetsz.

Az egyik: hogy ezt a helyzetet, mint egy járványt, tudatosítod magadban. Tudd, hogy nemcsak te, de szinte mindenki így él.

A másik: hogy amennyire csak képes vagy, vigyél szeretetet az életedbe. Vissza kell csempészni a hétköznapokba a szeretet morzsáit."

(Müller Péter)

Szerda

Munka 8-tól 10-ig Szajkon, majd 10-től fél 3-ig Babarcon. 

(Nem minősítem az o.ktatási rendszert, de SENKI ne menjen p.edagógusnak, könyörgöm!)

A felkészüléssel akkor sem végeznék, ha nulla-huszonnégyben csak ezt csinálnám. Rákerestem a gugliban arra, hogy "ha ne férek bele a nyolc órába". Mit ad ki? Az én blog bejegyzésemet 2022-ből... 

Csak az, hogy a "központi" tanmenetből megpróbáljam kisillabizálni a heti egy órás írás tanmenetet 2. osztályban, két órát vett igénybe. És még nem vagyok kész, mert még mindig húznom kell a dolgon (több nagy betűt megtanítani egy órán), mert nem férek bele különben a heti egy órába....... (Istenem, ha hagynák az embert több mint 20 év tapasztalattal úgy csinálni a dolgokat, ahogy LEHET, ahogy ÉRDEMES, ahogy a GYEREKEKnek megfelelő....... De nem így van. Minden, a legapróbb mozdulatunk is központilag előírt, egyáltalán nem a gyerekekről szól, borzalom, komolyan: botrány. És ha ettől eltérünk, jön a bünti, a következő tanévtől pedig már (a nagyszerű TÉR -teljesítmény értékelési rendszer- miatt) fizetésmegvonás is. (( Istenem, mit keresek én még ebben????))

Hazaérés után lekvásrfőzés 7.5 kg szilvából. 12 üveggel lett, szuper. :)

Mindig aldis karórát szoktam venni, tetszik, olcsó, nagy számlapos, éjjel is látom (...). De régóta nincs. M. szokott a temuról rendelni, hát megkértem, hadd nézzek be az app-ba. 30-ára ígérték, ma jött meg az új órám. :)

Istenem, fáradt vagyok. Testileg is, lelkileg is. Borzasztóan hiányzik anyu és mami, és minden túloldalon lévő szerettem. Négy nap múlva iskolakezdés, és kellene még vagy egy hónap ahhoz, hogy nagyjából képben legyek mindenhol...

És borzalmasan rosszul alszom. Hiába van 24 fok, CSATAKOSRA izzadok már lefekvés előtt, az ágyban DŐL rólam a víz (szó szerint, mintha valamiféle szaunában vagy gőzkabinban lennék)... A húgom környezetváltozást javasolt a jobb alváshoz. Tudom, mire gondolt, de csak miniben változtattam (két martacom van, most levettem a fedőmatracot), és jobban aludtam, mint előtte. Ma is megpróbálom így.

Kedd

Alvásdiagnosztika második nap.

Sikerült felszerelnem és beprogramoznom este az alvásmonitorozó készüléket. Aludni annyit sem aludtam, mint amennyit amúgy szoktam. 

Korai kelés, 8-ra a klinikán kellett lennem. 7.50-kor leadtam a gépet, 7.54-kor már sorszámom volt az orvoshoz, aki hivatalosan 9-kor kezdi a rendelést. Szerencsére van az udvaron egy pados-árnyas pihenő rész, oda kiültem, mert az épületben szahara van.

Sokan ültek ott. Óhatatlanul hallottam a beszélgetéseket. Tudtam, hogy Magyarországon vagyok: 10 emberből 10 panaszkodott, 5 káromkodott. Nem láttam mosolyt, szinte senki nem köszönt a többieknek, az egyedül ülők a telefonjukat nyomkodták vagy kihangosítva beszéltek valakivel az éterben. Nem érkeztem reggel rossz hangulatban (csak álmos voltam és hulla fáradt, de hát ez mindig így van), de ez a kinti egy óra teljesen leszívta az energiámat. Bementem, megkerestem a mosdót. És most tehetnék fel fotót róla, elmondhatnám, hogy se papír, se szappan, se kéztörlő (és folytathatnám), de nézzük a mosdó jó oldalát: van. 🤣🙈

Azon sem agonizálok, hogy 10.35-kor kerültem be 2. sorszámmal, és a doki 9.28-kor kezdte végül a rendelést. (A doki egyébként úgy néz ki, mint M. kollégája, totál meglepődtem, szerintem ikrek. :) )

A lényeg: légzéskimaradások miatt meg kell ismételni a vizsgálatot. Csak azért nem utaltak be rögtön bentalvásos vizsgálatra, mert "kicsi a kapacitás". Úgyhogy október 8-án ismétlek itthon. Ha ugyanez lesz az eredmény, akkor mennem kell bentalvásos vizsgálatra. 

Pécs után munka.

Hazaérve ettem (mert fél háromig csak két kiflicsücsköt majszoltam el) ettem, aztán bedőltem az ágyba. Igazán jól nem tudtam most sem aludni, inkább csak bóbiskoltam. Házimunka este 9-ig, aztán megpróbálok aludni...

50. születésnap

A születésnapi ajándékom:

Éjjeli alvás-diagnosztikai készülék.

Még áprilisban kaptam az időpontot mára, pont a születésnapomra.

Pécsett 10.30-kor volt időpontom a Rét utcában. (Ott vették ki majd' fél évszázada a mandulámat (amire a mai napig emlékszem.) Aztán dolgozni mentem. Majd gyors bolt, egy fél órás szülinapi fodrászda, haza, sütés-főzés. Kereken este 8 nulla nullakor végeztem.

Ez az első szülinapom anyu és mami nélkül. Nem is tudom, hogy érzem magam. Anyu volt mindig az első, aki írt Messengeren. Drága kislányom, nagyon boldog születésnapot kívánok szeretettel. Mindig sütött tortát. És ünnepi ebéddel várt. Tavaly már nem. Már nagyon nem volt jól ez idő tájt. Meglátogattuk mamit az otthonban, aztán hazafelé Zombán, Csabánál sütiztünk-kávéztunk szülinapozás gyanánt.

2021:

(Na most sírtam el magam...)

2020:

2015:

(Nagynyárád, falunap anyuval, csodaszép emlék.)

Dunaszekcső. Többször írtam már: köveket gyűjtöttünk anyu hőgyészi sziklakertjébe.

Aki ismerte anyut, tudja, hogy IMÁDTA a fagyit. ez egy kis adag:

Akkoriban ketogén étrenden voltam, és anyu ketós tortát készített.

2012: 

A képet a kicsi P. (húgom lánya) készítette. Anyu és a lányai:

Közös szülinap Hőgyészen:

Valamelyik előző év:

Emlékszem: ott aludtam Hőgyészen. Este már hűvös volt, ezért az egyik kedvenc pulcsim rajtam:

Másnap mise mamikámmal:

Megannyi gyönyörű emlék. Szerencsés vagyok, amiért anyu 49 év 5 hónapig, mami pedig 49 év 9 hónapig az életem része lehetett.

Köszönöm nekik. Köszönök mindent, amit általuk kaptam, amit megélhettem, amit halálukkal a mai napig kaphatok tőlük, általuk.

Szombat

Ma kora reggel piac.

Aztán szilvalekvár főzés.

Kismillió dolgot szereztem be a piacról. Minden házi. A szőlő is. Ki kellene raknom a zacskóból. Nem szeretem, ha hűtőben van, a gyümölcs nekem melegen finom, mint amikor Hőgyészen, mamiéknál, és otthon, Tamásiban, a fáról leszedve vagy a tálból ettem. Megkérdeztem: anyu, van valamid, amibe beletehetném? Persze -hangzott a válasz-, nézd csak meg a "Nagyi-komódben!". (A "Nagyi-komód anyu komódja, amelyik a hálószobájában volt a Radnótin, itt, Mohácson. Ott kapott helyet a legtöbb dolog, amit tőle hoztam át.) És lám: tényleg találtam megfelelőt.

Piac és kipakolás után leszaladtam a boltba húsért. Tököt már a múltkor vettem a piacon, ma szerettem volna tökfőzeléket készíteni, amit -kivételesen- csak pörkölttel szeretek. El is készült. Utáltam mindig a tökfőzeléket, csak anyuét ettem meg olyan másfél éve. Most főztem életemben másodszor. Teljesen más lett, mint az előző, mégis isteni, egy vödörrel meg tudnék enni belőle. Aztán nekiláttam egy tökbél levesnek. Anyu mondta mindig, hogy sokan főzték ezt már és nagyon finom. Hát feltettem, meg is főtt, holnap kap grízgaluskát.

Tegnap érkezett már, de ma voltam a postaládánál: húgoméktól szülinapi üdvözlőlap, itt is nagyon köszönöm!

Mamikám mindig mesélte, hogy 11 éves korától részt kellett vennie a házimunkában. Akkor halt meg az édesanyja. Azt is mesélte, hogy órákig állt az üst mellett, ronggyal becsavart karokkal, és keverte a szilvalekvárt.

Rengeteg emlék. Rengeteg dolog, amit a felmenőim meséltek. Rengeteg trauma, ami feldolgozásra vár. Bennem rengeteg felismerés. E-től üzenet. Minden arra terel, amit anyu "üzen" mostanában: meg tudom csinálni. Nekem kell. Muszáj.

 

Itt is, ott is...

Reggel 8, Babarc, tanári szoba.

Délig dolgoztam itt, aztán mentem át Szajkra, a másik fél munkahelyemre. Az egész tanév ilyen lesz: félig itt leszek, félig ott. Itt is, ott is, Igazán itt sem, ott sem...)

A hőmérő itt is ugyanannyit mutatott, mint a másik suliban. Délután ötig voltam itt.

Itthon vacsora, tusolás, és korán megyek aludni, nagyon elfáradtam. (Csak remélni merem, hogy tudok is aludni.)

Drága anyukám!

Napok óta foglalkoztat a gondolat, hogy addig maradok benne ebben a fájdalmas gyász-állapotban, amíg én így döntök. Az eszemmel tudom, hogy ha megtehetném,most azonnal kilépnék belőle, a szívem viszont nem tudja, hogyan kell.

Telnek-múlnak a napok, a hónapok, élem a mindennapokat. Képzeld, Bözsikével (Németországba kitelepített rokonunk- a szerk.) a mai napig tartom a kapcsolatot. Pár napja beszéltünk telefonon, most pedig szülinapi üdvözlőkártyát küldött.

M. főzött ma (szerb lecsó).

Megkezdődött a sulis munka, szóval minden megy a maga útján.

Nem akarok én sírni és szomorkodni. De ma is például éppen az erkélyen nézelődtem este, amikor beugrott a kép, amikor az ágyadon fekszel, nem hat a morfium. Elkapod a kezem és csukott szemmel az alhasadra teszed, miközben az arcod egészen eltorzul a kínoktól. A tenyerem alatt érzem, ahogy a hasüreged fortyog, forrong, bugyborékol, érezni, ahogy a rák vigyorogva és csámcsogva rágja a belső szerveidet és elevenen elpusztít. Peregnek a könnyeim. Pár perc múlva letörlöm őket. Visszamegyek a fürdőszobába, lemosom a hajmosás utáni balzsamot. Becsavarom törölközőbe a loboncomat. Ahogy megyek kifelé, belepillantok a tükörbe és a te szemeid néznek vissza rám. Nem időzök beléjük nézve, mert kérnek. Szinte könyörögnek. Azt mondják: bennem megvan az erő ahhoz, hogy erős legyek. Hogy megszakítsam az örökös szenvedés vonalát. Hogy kilépjek a felmenőim által eddig megszabott nemlehetszboldogcsakszenvedésárán és hakicsitisörömödvanazéletbenazérttöbbszörösboldogtalansággalfogszmegfizetni sorsból. Az a csodaszép zöld szemed azt mondja, hogy Timi, ha valaki, te képes vagy rá, te mindenre képes vagy. Mindeközben itt ülök, patakokban ömlenek a könnyeim és elképzelni sem tudom, merre, hogyan induljak el. Persze lépkedek én tétován erre-arra, csak remélem, hogy előre, de ez egyáltalán nem biztos.

Napok óta nem alszom, csak bóbiskolok, hajnali fél háromtól fent vagyok, annak is örülök, hogy ha sikerül negyed órákra félálomba szenderülnöm. 

Azért, amikor percekre-fél órákra ennyire rám is telepszik a szomorúság, a bánat mögött -a sokszor nehéz mindennapok ellenére is- próbálom elhinni, hogy egyszer túljutok mindezen és lehet normális életem nélküled, mégis szeretettel megőrizve téged a szívemben.

 

Megkezdődik...

Sóhaj. Holnap az új tanév első munkanapja. Sóhaj.

Kapásból munkavédelmi oktatással kezdünk. Ez eddig biztos. Az összes utána következő (perc, óra, nap, hónap...) bizonytalan.

Nem készültem meleg ebéddel (főztem ma, vihetnék, de a harminciksz fokos épületben nagy valószínűséggel nem éhes, hanem csatakosan izzadt és szomjas leszek). Reggelire tökmagkrémes pirítós, paradicsom, későbbre két szendvics.

Még az irodaszer-cuccost kell bekészítenem, felírnom, hogy vigyem a kaját a hűtőből, aztán holnap megkezdődik.

Aki nem olvasta volna: július 1-jéig dolgoztam. Már közben, de utána is augusztus 7-ig minden egyes nap volt intézni való, telefonok, emailek, határidők, időpontok. Meghirdettük és -másfél hét alatt- eladtuk anyu lakását. Vettem egy autót. Begyógyultak a foghúzások helyei. Meghirdettem és - másfél hónap alatt- eladtam a Mitsubishimet. Voltam az új autóval ezer km-es szervizen (...).

Augusztus 8-tól volt a holnapi munkakezdésig 12 nap igazi szabim. Ebből egy nap voltam Zsombón a barátnőmnél, egy nap pedig Budapesten a húgoméknál.

Őszintén bevallom: kegyetlenül fáradt vagyok.

Őszintén bevallom: még tán sosem fordult elő, hogy ennyire ne vártam volna az új tanévet. Mint Mo-on sajnos szinte minden, az oktatás is recseg-ropog... Nagyon sajnálom a mai gyerekeket, szülőket, gyerekekkel foglalkozókat is. Borzalmasan nehéz (és életszerűtlen) ez az egész...

Mivel a nyáron rengeteget ügyintéztem, kismillió irodában, pultnál megfordultam. Mindenhol feltűnt, hogy az asztalokon nincs otthonról hozott, saját dolog, csak az, amit kaptam az államtól/cégtől a munkához. A hölgyek kis táskája a polcon és pont. Nekem már egy doboznyi dolgom van, amit itthonról viszek (és egy tele szekrény ott a saját dolgaimmal, amiket nem hoztam haza). Hát nagyon gondolkodom rajta...

Tegnap éjjel megint annyit sírtam, hogy reggel szörnyen dagadt szemekkel és sajgó szemgolyókkal ébredtem. Annyira fájt, hogy tettem rá hideg borogatást és visszadőltem még kicsit. J. múlt héten azt mondta: a tudatommal nem fogom tudni az érzelmeimet befolyásolni. Hiába akarok nem sírni és jól lenni, ez tényleg nem így megy. Amikor mutattam neki az autómat, elmondtam, hogy nem tudok örülni az új autónak, lelkiismeret-furdalásom van, mert anyu meghalt, és így tudtam megvenni. Ő azt mondta: gondolj rá úgy, hogy anyukádtól kaptad. Csak egy apró csavar, és mennyire más az egész!

Csinálom a gyászfeldolgozós programot. Nem két nap lesz, amire a végére érek. Természetes azért kezdtem el, mert úgy érzem: csak úgy, a gyászomban elmerülve nem leszek jobban. Ha a könyv alapján mégsem válna be a dolog, fogok kérni másfajta segítséget. (Voltam már depressziós, jártam más miatt pszichiáterhez, voltam a lelkem mocsarának a legalján, ez mégis teljesen más. Sosem gondoltam volna, hogy valaki tud ennyire hiányozni, hogy ilyen embertelenül fájhat valakinek a hiánya, hogy ilyen mértékben megváltoztat mindent, amit eddig a világról gondoltam, tapasztaltam, hogy ilyen mértékben zsigerszaggató a nincs és a már soha nem is lesz. Ez ésszel felfoghatatlan, tényleg csak az érezheti, aki átélte.)

Megyek, még van dolog. És ma (mától) muszáj időben ágyba kerülnöm.