Reggelem:
Először le kellett magamról applikálnom a kütyüket, mert a készüléket a két gombja egyszerre történő lenyomásával lehet kikapcsolni. (Annyit sem aludtam, mint amennyit gép nélkül szoktam...)
Korán Pécs. Reggeli a Klinikán.
Klinikáról munkába.
A tegnapi napom (és a sok előző nap) után megfogadtam, hogy mától nem rohanok. Ezt csak kétszer nem tartottam be, de amúgy ügyes voltam.
Azt is megfogadtam, hogy nincs fölösleges stressz. Mert "igy es úgy lösz". És mert az alap stressz is már magas, nem kell tetézni.
Itthon kis lépésekkel ugyan, de haladok abba az irányba, hogy kitegyem a felesleges dolgokat, a maradóknak pedig helyet találjak. Nem, ezek már nem anyu dolgai, a saját kupacaimat rendezgetem.
Amikor anyu pakolta ki a hőgyészi házat, a dolgainak a 80 százalékát nem tudta elhozni Mohácsra, a kis lakásba. Aztán amikor pakoltuk ki a mohácsi lakást, a cuccai majd' 80 százalékának kellett új tulajdonost keresni. Ez nekem óriási lecke volt. Nagyon lassan, de sikerül a tárgyaimat elpakolnom, sok mindent elajándékoztam. A tároló lesz majd még egy nagy falat, hamarosan ráveszem magam. (Mert nem több szekrény, hanem kevesebb holmi kell.)
Az a gondolat is anyu halála kapcsán érett meg bennem, hogy ha vannak szép tárgyaink, miért csak ünnepnapokon vagy soha nem használjuk őket? Miért őrizgetjük, rejtegetjük -magunk elől is- a szekrény mélyén? Én már előveszek mindent, ha kedvem van hozzá. Ma is anyu kávéscsészéjéből szürcsöltem a kávémat. :)
