2014. május 16., péntek

Út a cél felé 54. nap


Reggeli: palacsinta, kicsit másképp, eperkrémesen.
Majd pulmonológia, fél éves kontroll. Be kell valljam: nem csípem a protekciót. Viszont ma egyáltalán nem bántam, mert hogy az én oldalamon állt. G-ral együtt szoktunk járni kontrollra, mert hogy mindketten asztmásak vagyunk. Nekem ma röntgen is volt, pár perc alatt bent voltam (vagy tizenöt várakozó előtt, khm), aztán légzésfunkció, orvos. Egy óra alatt végeztünk ketten mindennel ;) (Ja, és minden rendben, sőt G-nak még sosem volt ilyen jó az eredménye :) )
Tízórai nem volt.
Ebéd: a tegnapi chilis bab maradéka, némi házi főtt füstölt sonkával.
Majd Pécs.
Uzsonna: (már otthon) marék mogyoró (pörkölt, sótlan), egy karika friss ananász.
Vacsora: sonkás tojásrántotta sajttal megszórva, kínai kel saláta vöröshagymával, tökmagolajjal.

Eperkrémes palacsinta

Palacsinta:
1 tojás, 2 ek gesztenyeliszt, buborékos víz, forró serpenyőben kisüt. 

Eperkrém: 
eper villával összetör. 

Díszítés: 
kókuszsűrítmény kevés eritrittel keverve.

Kiváló reggeli.

Facebook oldal: Boszorkánykonyha

2014. május 15., csütörtök

Út a cél felé 53. nap




Reggeli: 2 pufi rizs, házi sonka, uborka, kávé, zöld tea.

Délelőtt készült egy adag müzliszelet, sütős verzió és egy adag G-nak, ebben több gyümölcs van.
Ebéd: chilis bab.

Majd fogorvos. A panoráma röntgennel a hónom alatt első voltam a rendelésen. És nem gondoltam volna, hogy majd egy órán keresztül a székben fogok ülni. A röntgen alapján ugyanis kiderült, hogy habár nem ott, ahol fájt, de két egymás mellett lévő fogamban a régi tömés alatt lyuk van. A fogbél közvetlen közelében. A doki beadta a szurit, megkérdezte, fájt-e. Nem - mondtam - és meg is köszöntem. Erre azt mondja: a másodikat még ennyire sem fogja érezni. Másodiiik??? -kérdeztem. Igen, ugyanis ez nagy munka lesz. Hát nem volt semmi a munka sem, szegény fogorvos szó szerint vörös volt és izzadt a végére, én nem kevésbé. Jó négy óra múlva múlt csak el a szuri hatása, addig nem mertem enni, mert ilyenkor gyakran összeharapom a számat belül, amit nem érzek, viszont aztán nagyon tud fájni. Szóval uzsonna nem volt.


Elkészítettem és megettem a vacsorát (3 tojás, pirított házi sonka csíkok, natur saláta fűszer), aztán desszertnek megettem egy fájdalomcsillapítót. Ugyanis megőrülök, annyira fáj a két kezelt fogam. kaptam gyógyszeres alábélelést (valószínűleg ettől lettem pöttyös...) és gyönyörű, új fehér töméseket. Mondta az orvos, hogy egy-két napig még fájni fog, jövő héten kontroll (tömés miatt?), de ha gond van, hétfőn reggel rögtön menjek. Hétvégén családi strandos program, nagyon remélem, hogy addigra múló emlék lesz mindez csupán... Azt hiszem, hiába van még korán, elteszem magam vízszintbe...

(A blog szerkesztő ma sem akarja az igazságot. Vagyis az enyémet nem. Hát jó, legyen meg az ő akarata...)

Müzliszelet (sütős verzió)







A házi müzliszeletem első verziója sütés nélküli. Isteni finom, mindenki, aki kóstolta, odáig volt érte.

Ma elkészült a sütős verzió.

Az alapanyagok pontosan ugyanazok, mint az első verzióban.

A masszát most sütőpapírral bélelt tepsibe tettem, kb 1 cm vastagra nyomkodtam bele egy evőkanál hátuljával, nagyon erősen, tömörre. Légkeveréses sütőben 150 fokon addig sütöttem, amíg a teteje elkezdett pirulni. Ekkor ott maradtam a tűzhely mellett és figyeltem a sütőt, nehogy megégjen a szeletem. Amikor szépen kezdett barnulni, kivettem a sütőből. Megvártam, amíg teljesen (!) kihűl, és akkor csodaszépen szeletelhető lett. Egyelőre műanyag dobozban tárolom, simán szalvétába is csomagolható, ha vinni szeretné az ember, vagy bármibe, amibe csak szeretnénk.

Most 12 szelet sikerült. Így 1 szelet tápértéke: 163 kcal, 10g F, 18g CH, 5g zsír.

A képeken a sötétebb színű G-nak készült. Ebben többféle szárított gyümölcs is van, napraforgó mag, több mazsola, kevesebb fehérjepor és több méz. Az a verzió is nagyon finom, ugyanolyan szépre sikerült, G. viheti magával munkába. Sokkal jobban jár ezzel, mintha beugrana hirtelen egy fornettiért... ;)

2014. május 14., szerda

Út a cél felé 51-52. nap

Mostanában a második verziója él a képen szereplő mondatnak. bennem legalábbis most minden egyszerre történik. Igyekszem rendezni a gondolataimat, arra törekszem, hogy ne az érzelmeim vezéreljenek, hogy a múltbéli rossz tapasztalatokat ne ültessem át a jelenlegi élethelyzetembe. Szeretnék őszinte maradni magamhoz is, másokhoz is. 

Tegnap (51. nap) totális összevisszaság volt bennem. Annyira felülkerekedett rajtam az érzelmi összevisszaság, keveredve a kinti két hét utáni fáradtsággal, hogy nem igazán tudtam a hétköznapi dolgokra koncentrálni. Mivel folyamatosan fáj -igen, az a bizonyos, régóta kezelés alatt álló- fogam, az itthoni két hét egyik legelsődlegesebb feladata volt, hogy elmenjek a fogorvoshoz. Újra fogágy gyulladás, újra mindennapos kezelés...

Kedden reggelire csak egy finom kávét ittam és fél liter zöld teát.

A tízórai egy kis alma volt és egy kis marék kesu.


Ebéd: főtt édesburgi, tonhal, párolt zöldség.


Uzsonna: 1 kis alma, 1 tk mogyoróvaj.


És itt kezdődött a szokásos eszméletlen éhség. Egy darabig tűrtem. Aztán ittam (vizet). Majd ettem: házi sonkát. Meg kolbászt. Meg diákcsemegét. Meg kesut. Amíg végül jóllaktam. Egyikből sem faltam fel nagy mennyiséget egyébként, de tényleg jóllaktam, így nem vacsoráztam.

Nagyon nehezen aludtam el, keveset is szundítottam, reggel mégis meglepően frissen ébredtem. Iszonyatosan hideg volt és viharos a szél, emellett szakadt az eső, így nem mentem futni. Reggel a fogorvosnál kezdtem. Kaptam beutalót panoráma röntgenre... Legalább minden fogam újra górcső alá kerül...

Ja, előtte volt reggeli. Képtelen vagyok a tervem alapján enni. Ennyi év kajára odafigyelős tapasztalattal már tudom, mikor mit és mennyit lehet, így két pufi rizs, házi sonka és retek került a tányéromra.


A fogorvostól a piac volt az útirány. Kifejezettem szerettem volna epret venni és sonkát. Kaptam is.


G-tól pedig kaptam egy csokor virágot. Imádom a házi virágokat.

A tízórai eper volt, csak úgy, mosatlanul, a dobozból, lecuppantottam a csumájáról, és annyit ettem, amennyi jólesett. Friss, házi, magyar, imádom, mézédes, most van szezonja, addig kell enni, amíg van. Őszintén megmondom: G. a saját szemével látta, hogy kerül Magyarországra a Spanyolországban szüretelt gyümölcs, hát ezért nem favorizálom a külföldről behozott dolgokat. Epret tavasszal kell enni szerintem, amikor megterem az idős bácsik, nénik kertjében.


Írtam már: képtelen vagyok a terv szerint enni. Viszont nem volt itthon kész kaja, G. ma délután kezdett, nem ártana neki is a munka előtt valami normálisat és finomat ennie. Lövésem sem volt, mi legyen, itthon most éppen nincs túl sok minden, amiből főzőcskézni lehetne. Gondolkodtam, gondolkodtam, semmire nem jutottam. Az idő viszont telt. Térültem-fordultam a lakásban, majd -már nagyon szorított az idő- egyszer csak kinyitottam a speiz ajtaját, hogy akkor most ebéd lesz. Ripsz-ropsz összedobtam egy tésztát, először hagyományos szendvics kenyér helyetti kenyérkének gondoltam, aztán pizza lett belőle. De hogy ez milyen jó döntés volt már! nagyon gyorsan egy mennyei pizza sikeredett, G-nak is ízlett :) Ééééééééés: JÓLLAKTAM vele!


Nem is voltam éhes sokáig, jóval később csak pár szem epret ettem. Aztán elrohantam a panoráma röntgenre. Szerencsére nem kellett sokat várnom, és a hölgy most is nagyon kedves és gyors volt.

Aztán edzés: Les Mills Pump 29. nap: Pump and shred. És utána helyben futottam még vagy fél órát. Gyors tusi, mosás, vacsora készítés.

Vacsorára 2 tükörtojás volt, egy adag sült csirke (gyros fűszeres) és egy tálka kínai kel saláta tökmagolajjal.


Kiteregettem és lassan megyek aludni. Irtózat, milyen viharos a szél. Remélem, nem zavar majd a zaja az elalvásban (olyan hangos, hogy úgy érzem, egy zsúfolt, forgalmas vasúti pályaudvar kellős közepén vagyok).

Recept: Gyors, isteni pizza








Hozzávalók a tésztához:

- 4 kis tojás
- 2 csapott ek lenmagliszt
- 2 csapott ek mandulaliszt
- őrölt fekete bors
- himalája só
- 1 ek kókuszzsír.

Hozzávalók a feltéthez:

- házi füstölt sonka
- hagyma
- paradicsom püré
- morzsolt oregano
- sajt (dán fehér sajtot használtam).

A tészta összetevőit összedolgoztam, majd a masszát egy nagy serpenyőbe simítottam (csúszik, de megéri türelmesen nyomkodni, minél vékonyabbra sikerül, annál ropogósabb lesz a tészta). Közepes lángon addig sütöttem, amíg egy fa lapáttal alá tudtam nyúlni és biztonsággal meg tudtam fordítani. Ez pár perc. A másik felét nem sütöttem készre.
Egy sütőpapírral bélelt tespibe került (kevésbé sütött résszel felfelé). Erre került a feltét. 
Előmelegített sütőben 180 fokon először légkeveréses funkción sütöttem kb. 10 percig, majd grill funkción addig pirítottam, amíg a sajtnak szép színe lett.

Nagyon gyorsan elkészül, nagyon finom, nagyon laktató. Ezt a mennyiséget ketten ettük, bőven elég volt ebédre.

(Paleo info: a sajt nem paleo, a paradicsom sem.)

Facebook oldal: Boszorkánykonyha

2014. május 13., kedd

Hónapforduló

Nem hiába vagyok boszi. Mindig is voltak megérzéseim. Gyerekkoromban is. És vannak a mai napig. Ezek legtöbbször csak a fejemen átsuhanó gondolatok, olyan, mint amikor az embernek csak úgy eszébe jut valami, aztán a következő pillanatban már el is felejti. De rövid idő múlva a dolog realizálódik... Ma a fogorvoshoz indultam. Előtte rendbe szedtem magam, fogmosás, egyebek, beültem az autóba és nyomás, meg kell lennie, legyünk túl rajta. Az első kanyar után átsuhant az agyamon, hogy túl nyugodt vagyok. És ez nem jó, mert fogorvos előtt azért legalább a pulzusom kicsit meg szokott emelkedni. De ez a gondolat eltűnt. Az út felénél jártam, amikor megint csak hirtelen belém hasított: ebből nem lesz fogorvos. De amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen el is tűnt a gondolat. Már miért ne lenne? Hiszen terveztem, készültem rá, úton vagyok. Leparkoltam, bezártam az autót. Alig tettem meg tíz lépést: csörög a telefonom. G. Csomag jött, merre vagyok. Mondtam neki. Megoldom- mondta ő. Oké, bementem a váróterembe, kabát le, TAJ kártya elő. Sms: menjek haza, fél óra múlva ott a csomag. TAJ kártya el, kabát fel, irány a parkoló. És itt tudatosult bennem, hogy a francba is, tudtam, éreztem, hogy ebből nem nem fogorvos! 

Ez még egy nagyon egyszerű eset, ráadásul pontosan "tudtam", miről van szó. Csakhogy ez mostanában nem az első eset. És ha ez a dolog egyszer beindul, abból nagy kavarodások szoktak történni. 

Már kint is írtam, hogy nagyon furcsán érzem magam. Hogy "kívülről", "filmként" látom sokszor magam, olyan, mintha nem az én életemet élném. Emellett nagyon sokszor vannak megérzéseim, és sokuk valósággá is válik. Tehát benne vagyok megint ebben a szériában, és ezt nem tudom szabályozni, nem tudom irányítani, a gondolataim egyszer csak valósággá válnak. És ez egy hihetetlen érzéssel párosul. Ismered azt az érzést, amikor szerelmes vagy és "pillangók táncolnak a hasadban"? Na ez egy ilyen érzés, csak negatív felhanggal. Nagyon sok "gondolat-átsuhanás" van mostanában, és egyik sem kellemes dologgal kapcsolatos. Egy-kettő különösen aggaszt, mert többször is felötlik bennem, felerősíti a kellemetlen érzést a gyomrom tájékán. Éppen azzal, hogy befészkeli magát a fejembe és nem hagy nyugodni. Mégis a legrosszabb az, hogy vannak olyan megérzéseim, amik azonnali cselekvést váltanak ki belőlem: utánajárok a dolognak (szinte tudattalanul indul meg a kezem-lábam), kiderül, hogy nem csalt a megérzésem, és pontosan tudom, mit kellene tennem, de képtelen vagyok megtenni. Lebénulok, megfagyok, megnémulok, és így minden marad a régiben.

Legutóbb olyan három-négy éve volt egyetlen rossz megérzésem. Sokáig hülyeségnek és lehetetlennek tartottam, de egy nagyon konkrét, a megérzésemmel kapcsolatos álom aztán már nem hagyott nyugodni. Utánajártam a dolognak, kiderült, hogy igaz a megérzés, hogy 99%-ban igaz az álom (!!!). Akkor megléptem, amit meg kellett, és ezzel szó szerint az egész addigi életemet felborítottam és előről kellett kezdenem mindent.

És mostanában megint van egy-két, a pár évvel ezelőttihez hasonlatos gondolat-bizsergés, megint az a rossz érzés, a hideg, remegő kéz, az összeszorult gyomor. Még nem tudom pontosan, mi is ez, és amíg magamnak sem tudom megfogalmazni, addig beszélni, írni sem tudok róla igazán. Az álmaim nem hazudnak, így hát várom a "sztorit", várom, hogy egy reggel úgy ébredjek: tudom, miről van szó. Legyen az akármilyen rossz dolog is. Mert tudni a rosszat is sokkal jobb, mint így, bizonytalan várakozásban tengődni...


22 hónapos ma a Boszorkánykonyha blog.

Csak megköszönni tudom, hogy ilyen sokan olvastok, kérdeztek, javasoltok, reagáltok, követtek, segítetek. Az elején még hatalmas újdonság volt nekem a blog írása, ma már az életem részévé vált. Nagy dolgokat érzek készülődni, biztos vagyok benne, hogy ez a blogra is hatással lesz.

379256 oldalmegjelenítés, a Facebook oldalon 511 kedvelő.

A hónap legnépszerűbb bejegyzései:

935
409
319
2013 okt. 3, 2 megjegyzés
317
250
196
151
129
93
2014 máj. 6, 2 megjegyzés
84

A hónapban ezekből az országokból kattintottatok a legtöbben:

A blogok nézői között legnépszerűbb országok diagramja

Magyarország
16791
Egyesült Államok
1218
Egyesült Királyság
559
Németország
460
Szlovákia
361
Oroszország
323
Ausztria
263
Románia
201
Franciaország
152
Szerbia
77

Köszönöm Nektek! :)