Bejegyzések relevancia szerint rendezve a(z) "2017-ben" lekérdezésre. Rendezés dátum szerint Az összes bejegyzés megjelenítése
Bejegyzések relevancia szerint rendezve a(z) "2017-ben" lekérdezésre. Rendezés dátum szerint Az összes bejegyzés megjelenítése

2020. december 24., csütörtök

Szenteste 2012-2020









2016-ban (Ausztriában, munkával)








Idén:

Megint csak semmi faxni. Anyai dédanyám örökségével terítettem.



Halászlé T-tól, nagyon finom volt!

Közben M-t istápoltam, mandulagyulladása van, lázas.

Benne pedig gyönyörködöm. :)

2020. augusztus 31., hétfő

Augusztus utolsó napja

2014-ben Ausztriában, munkával telt.


2015-ben osztrák munkából utaztam éppen haza augusztus 31-én.

2016-ban az egyik kedvenc strandomon voltam éppen ezen a napon.


2017-ben munka Nagypallon.


2018-ban munka Babarcon.


2019-ben szintén munka, szintén Babarcon augusztus utolsó munkanapján. (Pontosabban továbbképzés Olaszon, aztán folytatás Babarcon.)


Idén munka Babarcon. (Vagyis munkavédelmi oktatás a suliban, értekezlet Szajkon, majd folytatás Babarcon.)


Mindenben más idén ez a nap. Mindenben más, mint eddig bármelyik, évnyitót megelőző utolsó munkanap. Most is van bennem egy kis egészséges izgalom az évkezdés miatt, csak a lelkesedés csökkent nagyon. Tudom, mit kell csinálnom, tudom, mi a feladatom, de nem tudok még egy hétre sem előre készülni (csak egy napra), hiszen manapság szinte percről percre változnak az információk, az utasítások. És előre látható, hogy újra visszatér a március... (Ez magánvélemény, nem hivatalos infó.) Az izgalom mellett inkább a nyugalom tölti ki a belső teremet. A "lesz, ahogy lesz", a "ma még ma van" - érzés. Ha nagyon megerőltetném magam, meg tudnám fogalmazni pontosabban is, de most nem szánok erre energiát. Tartalékolom holnapra, hogy tudjak minden egyes gyerkőcre figyelni, amikor mesélnek. Mert fognak. És imádom, amikor csacsognak.

2024. október 2., szerda

Szerda és dobozolás

Egy éve ilyenkor is dobozoltam:


Két éve anyunál voltam, pakoltunk a hőgyészi házban. Ott is aludtam, csodásak voltak a reggeli fények.


Három éve a műtétemre (is) készültem. És kábé úgy el voltam havazva, mint most. De most legalább nincsenek fájdalmaim.

Négy éve volt, amikor csak összevont óráim voltak (amikor legalább két osztály ül bent egy tanórán), és akkor azt mondtam, ha még egy ilyen lesz, felmondok. Hát tessék, idén szinte az összes órám összevont... És érdekes: akkor is ugyanitt tartottunk németből a betűtanulással.


2017-ben reggel 8 km-t futottam...


Nyolc éve hétvége volt, második keresztlányom, E. szülinapját ünnepeltük.


Most hétvégén már 18 éves lesz... Megyek. Nem tudom, hová tűnt el ez a nyolc év...

2015-ben még nagyon aktív voltam a konyhában (is).

"Én elképzelek egy sütit. Látom lelki szemeim előtt, hogy fog kinézni, érzem az ízét a fejemben. Aztán előveszem a legnagyobb üvegtálamat, egy kanalat és nekiállok. Ilyenkor még fogalmam nincs, milyen alapanyagokat fogok használni. Elkezdem, aztán közben alakul. A hozzávalókat megjegyzem, majd felírom. Amint van időm, jön a recept a blogba."

Akkor éppen meggyes-mákos sütit kreáltam.


És még tápértéket is számoltam..., hát volt energiám, az egyszer biztos.

.....

Idén zsúfolt munkanap után haza, majd főzés. Két napra dobozoltam.


Reggeli: tökmagkrémes pur pirítós, zöldség.

Ebéd: csicseriborsó főzelék kolbásszal.

Tízóraira van még a suliban fél almám és kesudióm.

Uzsonna: az ebéd maradéka.

Vacsora: terv: tonhal saláta.

.....

Anyu ma is különösen nagyon hiányzik...

2020. december 29., kedd

2020-ban 2020 km teljesítve! 😊

2016-ban 2016 km: teljesítve! itt

2017-ben 2002 km itt

2018-ban 2018 km itt

2019-ben 2019 km teljesítve! 😊 itt


2020:





























2020. 12. 29-én a 2020 km teljesítve. :)