Kedd és cukik

 "Ha azzal, hogy kiállok magamért, felégetek egy hidat, akkor dobd ide a gyufát." (Molnár Mónika)

Nagyon sokáig (túl sokáig) még a gyufásdobozt sem akartam látni, sőt tudni sem akartam a gyufáról. A lehetőségéről sem. Mert nem ezt láttam, nem úgy szocializálódtam, hogy kérhetek segítséget, vagy hogy odaállok olyan dolog mellé, ami nekem segítség, ami számomra fontos. Mostanában sikerült egy hidat azzal a Timivel felégetnem, aki akkor sem kért segítséget, ha már belepusztult. Hónapok óta volt egy nehézségem. Egy részleges megoldást tudtam rá, de nem mertem szólni. Ma pedig eldöntöttem: nem teszem magam tönkre főleg úgy, hogy van lehetőség a másra. Odaálltam, megkérdeztem, pozitív választ kaptam. Holnaptól megvan a segítség.

Ma egy volt tanítványom szülőjével beszélgettem az egyik sulim udvarán reggel (nagyon örültem neki, sokat töltődtem általa, a kollégák meg is jegyezték, hogy mosolyogva mentem be az épületbe, vele kapcsolatban lesz egy cuki is), szóba került, hogy amikor hazaérek munka után, annyira fáradt vagyok, hogy lefekszem és alszom. Ő mondta, hogy a gyereke sulijában is ezt látja: túlterheltek a gyerekek, a pedagógusok, hogy ez az egész rendszer embertelen, car. Ma is úgy mentem dolgozni, hogy beszélgettem magammal a kocsiban: menj be a fizetésért, a gyerek viselkedése nem téged minősít, maradj nyugodt, ne stresszelj, mert nem éri meg... És beszélgettem a gyerekekkel. Mint mindig. És ma is sok dolog ez alapján letisztult bennem. 

A szanálást-pakolást folytatom mindkét iskolában, ma nem tettem, mert M. írt, hogy hozott nekem ebédet (mára csak reggelit dobozoltam), így siettem haza. Isteni volt a gombaleves, a tökfőzelék pörkölttel.

Megjegyzés: állandóan éhes vagyok. Reggel 3/4 8-kor megettem a körtés zabkásámat, de már 10 perccel utána korgott a gyomrom. Ismerem magam, így dupla zabkását vittem, első szünetben meg is ettem a másik felét (és ez nem "diétás" adag volt). Negyed óra múlva betoltam egy müzliszeletet, mert hangosan korgott a gyomrom... Az ebédre megevett előbb említett menü után még ettem egy nutellás kiflit, de utána is éhes voltam. És mindegy, mit eszem, éhes vagyok. Pedig mostanában sokat eszek.

.......

Cukik.

Ma nagyon kedves visszajelzést kaptam egy volt tanítványom szülőjétől. Hogy minden héten emleget a gyerkőc, szívesen jönne hozzám "korrepetálásra", ami inkább a beszélgetésről, a lelkének az ápolásáról szólna. 

Egy mostanában nehéz gyerekcsapat óráján megint kezdődött a "zsizsgés", amikor megszólal az egyik nebuló: Ezt ne. Megígértük Timi néninek, hogy visszafogjuk magunkat.

Az egyik kicsinek beírtam tegnap egy fekete pontot (úúútálok ilyet csinálni, de néha megteszem). Tőle kértem azt is tegnap, hogy legyen szíves megkeresni azt a X-et, aki azelőtt volt, hogy elmentek telelni a családdal, és visszahozni a suliba. Ma óra elején felállt ez a picike: Elnézést kérek a viselkedésemért, a szemtelenkedésért, a feleselésért, visszahoztam a régi X-et. És tényleg úgy volt, ma kapott is egy krétás dicséretet.

Kis elsős: Timi néni, aaaannyira jó ez a pólód is, nagyon, nagyon, nagyon! 

Péntek és hétvége

Most pénteken a rövid napom volt- egy dupla napközivel megtoldva. Legalább órák után tudtam egy kicsit pakolni a napköziig (és nem mellékesen nyugodtan ebédelni a dobozaimból). A képen a zöld csomagolású doboz a "mindenem" itt az elsős németen, abba paszírozom be a kis kellékeimet, feladatlapokat, színest, nyomdát, matricát, Taddy-t, táblai gyurmaragasztót, csipeszt, ragasztót (...). És mivel ide )is) úgy esek be órára kabátban, szatyrokkal és úgy is távozom, havonta egyszer összerendezem a dobozt, amibe mindent csak beledobálok-nyomkodok, ha vége az órának.

A napis teremben láttam, hogy a kollégám használja órán a feladatlapot, amit tőlem kapott. (Én nagyon szívesen megosztom az anyagaimat, a tudásomat, és ugyanilyen szívesen tanulok is.)

A napközi vége az udvaron telt. Ilyenkor az összes napis gyerek és felnőtt kint van, nagyon szeretem, mert van lehetőség beszélgetni a kicsikkel is, a nagyokkal is. És ahogy jönnek a szülők értük, velük is. Jó volt látni, ahogy az elsősök napközise bánt a gyerekekkel: totál nyugodtan, kedvesen, a saját szabályaikat gyakoroltatva. Az egyik kis elsős (az ő haja is olyan színű, mint az enyém, és ugyanolyan kuszán hullámos is) készített nekem frizurát. Így is maradtam a nap végéig.

Hosszú hét volt folyamatos gyomorfájással (ami nem is csoda, csak egyetlen eset: pénteken egy 3.-os leordította a fejemet...), kisebb hasmenésekkel, fejfájással és sok beszélgetéssel önmagammal. Elég sokat vezetek egy nap, ilyenkor beszélem meg magammal a mit és hogyant. A héten ez egészen jól sikerült, a szerda és a csütörtök különösebb nehézség nélkül telt. Szóval nagyon hosszú és fárasztó munkahét után hazafelé bolt, majd beültem egy kapucsínóra, egy sorsjegyen pedig nyertem 800 Ft-ot.

Elkezdtem a teraszt tavasziasítani, 3 balkonláda kész.  A fotón a jobb alsó sarokban a növényke tavalyi ültetés. A nyár nagyon meggyepálta, szinte az egész barna lett. Ősszel kiszedtem belőle a totál halott részeket, a többit -gondoltam- majd tavasszal kiveszem. Nem is tudtam, hogy évelő, és már hozza is a sötét bordó bimbókat!

Szombaton voltam a barkáért és sokat pihentem. 

Ma, vasárnap reggeltől délig pörögtem. Takarítás, de most olyan helyeken, ahova nem jut el az ember minden héten: hűtő alatt, ágyneműtartó alatt, asztal mögött (...), és lekezdtem a tusoló üvegfalát. Negyed 11-kor lóhalálában nekiálltam az ebédnek. Levest főztem tegnap, ma pedig muszáj volt elkészíteni a csirkemellet, mert megromlott volna, rántott csirke lett, készült egy krumplipüré, úgyhogy finom ebéd kerekedett.

Ha már el kell pakolni ebéd után, egyből dobozoltam is magamnak holnapra.

Tea, reggelire pur pirítós, tökmagkrémem, paradicsom; ebédre leveske, krumplipüré, rántott csirkemell (már előre falatra vágva, így nem kell kést használnom és elmosnom a suliban), csalamádé.

Mosogatógép bepakol, de akkor már feltöltöttem a kapszulás ládikát, és mivel kifogyott a szalvétatartó, abba hajtogattam. (Egyébként mindig így vagyok: pici ez a lakás, de még itt is 0-24-ben lehetne takarítani, pakolni...)

Pihentem-bóbiskoltam egy órát, aztán készültem feladatlapokkal a jövő hétre. Már csak nyomtatni kell a suliban és vinni órákra. 

Este negyed 8, irtó fáradt vagyok. Pedig zsúfolt lesz a jövő hét is, na ja, melyik nem az (most olajcserére kell időpontot kérnem és vinnem a kocsit, csütörtökön fogorvos...). A fejem sajog... Sebaj, ez is elmúlik egyszer.

 

Egy csokor barka

Tegnap olvastam egy mohácsi csoportban, hogy Monostori ádám megsegítésére jótékonysági barkavásárt szervezett D. a szomszéd utcában. Írtam neki, hogy ma megyek. (Érdekes, hogy csütörtökön suhant át az agyamon, hogy jövő hétvégén temető körutat kellene tenni és vihetnék barkát is, hiszen nagyon hamarosan itt a húsvét. Pénteken megtaláltam a hirdetést, ma pedig itthon a barka.)

Nem rólam szól ez a bejegyzés. Hanem egy pici gyerekről, aki beteg lett, és akinek a gyógymód több mint egy milliárd (!!!!!!) forintba kerül, egy éve gyűjtenek már és 91 milliónál tartanak. Arról szól, hogy amíg mások milliárdokat lopnak-csalnak el más pénzéből büntetlenül, addig -sajnos nem csak egy- kisgyerek megmentésére civilek fognak össze és adogatják az 1000-10.000 Forintjukat annak, akinek létezik gyógymód, csak éppen a pénz rá van máshol... Ide linkelem Ádám oldalát, aki adakozna, itt minden infót megtalál. 

adamreménye.hu

Csütörtök és cuki

Nehezen szedem össze magam. Nehezen visz rá a lélek bármire is. Folyamatosan fáradt vagyok. Úgy érzem, semmi más nem történik, mint hogy reggel szól a vekker, kinyitom a szemem, munka, este becsukom a szemem, de olyan rövid az éjszaka, hogy szinte egy pislogás után már reggel is van, munka... 

Zs. a szomatodrámán (juj, ott is kihagytam egy alkalmat...) azt tanítja, hogy gyógyítsam a belső gyermeket, hallgassam meg a kis Timikét és vigyázzak rá, segítsek neki. És a dolog működik. A héten konkrétan elkezdtem vele (a kis Timivel) beszélgetni. Óvodás, és durcás, dühösa világra, ketrecben érzi magát, azt mondja, hogy nem lehet ilyen a világ. A jelenlegi felnőtt Timi hasonlóan érzi magát, de bizonyos keretek között képes túlélési technikákat alkalmazni, ami már egy lépés előre. Pár napja megbeszéltem vele, hogy csak menjen az oviba, ne legyenek elvárásai, csinálja végig a napot és keresse benne a jót. Én is így teszek a munkában. Láss csodát: jobban érzem magam a munkahelyen. (Nem megyek bele most, mert nincs rá energiám, hogy mennyire feltétele az életnek a munka...)

Kaptam:

(Megjegyzés: a picike elsős. Azóta megtanulta helyesen leírni németül.)

(Megjegyzés: a kicsik a lap másik oldalára a kolléganőm nevével rajzoltak ugyanilyet, mindig megfordítják annak megfelelőlen, kivel van órájuk.)

Cuki:

- Jaj, Timi néni, ez az óra is aaaannyira jó volt! Olyan jó lenne, ha egész nap csak német óránk lenne!

(Megjegyzés: az 1. osztályban nálam "laza" a német óra, sokat mozgunk, énekelünk, mondókázunk, mutogatunk, van jövés-menés, soha nem ülnek 45 percet, persze, hogy -sokaknak- tetszik.)

Azért a reggeli indulásomat leírom. Le a 70 lépcsőn, gyaloglás a garázshoz, kulccsal kiskapun be, távkapcsolóval garázsajtó kinyit, kocsikulccsal autó nyit, cuccok hátsó ülésre be, Timike előre be, indítás, kitolatás, garázsajtó távkapcsolóval lecsuk. Nyomom a kapu gombját a távkapcsolón, semmi. Közelebb gurulok, nyomom, semmi. Hátretolatok a másik kapuhoz, hátha. De nem. Persze sehol senki. Oké, kell a pót távkapcsoló. Visszaállok a garázsba, lakáskulcs elő, távkapcsolóval garázsajtó le, indulás haza. Mivel M.-nál van a pót távkapcs, felhívom (már dolgozik), az autójában van. Fel a 70 lépcsőn az ő kocsikulcsáért, pót távkapcs ki, irány a garázs. Persze a kapu nyitva, ketten isvoltak már ott... Így kicsit későn értem a suliba, ahol az volt a terv, hogy reggelizek... 5 percem volt, benyomtamegy félkiflit és uzsgyi órára...

Tegnap éjjel megnéztem Lovas Rozi új filmjét (roppant ütős, csak ajánlani tudom), így megint keveset aludtam... Tervben volt a -már tavaly- elkezdett szanálás a tanáriban, de utolsó óra után megtámasztottam a fejem az asztalomnál és elaludtam, így jöttem haza inkább. Az itthoni, szintén tavaly elkezdett szanálás nagyon jól halad, és korábban sosem gondoltam volna, mekkora könnyebbséget jelent, ha kevesebb a tárgy, a ruha.

Tavaly óta a hőháztartásom is stabilizáltabb. Nem a régi, de talán sosem lesz már az. Ha kialudtam magam, akkor teljesen oké néhány kisebb hőhullámmal. Inkább melegem van általában, régen mindig fáztam. Most nehéz öltözni: a tavaszi reggelek hidegek, délutánra viszont sok a kabát kardigánnal, de hát így megy ez. És szerencsére elmondhatom, hogy nagy részben jól alszom. (Tavaly ilyenkor kezdett megoldódni az alvásproblémám.)

Na, ez megint jó kusza lett, de nincs enerdzsím újraolvasni, közzéteszem így. Este fél 9, ideje aludni, mert egyet pislogok és megint reggel van...

Hja...

 

Cipelem...

Reggelente induláskor minimum két szatyrot akasztok a vállamra és úgy indulok az autóhoz. Hétvégére kint hagytam a kocsit a parkolóban, ez várt hétfőn reggel:

Úgyhogy munka után ha tetszett, ha nem, mentem a mosóba. Hát igen: tavasz: kezdődik... (Tanulság: ha már bérelsz garázst, állj be...)

Szóval felpakolom induláskor a szatíraimat, irtóra nehezek. Ha megkérdeznéd, miket cipelek bennük, tutira a felét sem tudnám elmondani. Viszem, mert szoktam, mert hátha kell, mert talán pont arra lesz szükség (...). És ugyanezt érzem az életemben is. Hogy vonszolok dolgokat, amiket talán nem kellene, amikre talán nincs is szükségem, amik nem fontosak, nem hasznosak... 

Hosszú, hosszú hétvége

Méghozzá olyan hosszú, hogy februárban indultam és márciusban érek haza.  😁

Tegnap délelőtt indultam Budapestre. A vese-kalandom óta először busszal.

Kicsit tartottam attól, hogy kevesebbet ihatok, Szekszárdon mosdózhatok, aztán a végállomásig nem, de megoldottam.

Ebéd, aztán húgoméknál.

Sok beszélgetés, sok Kesuka. 🤗

Éjjel nem sokat aludtam, éjfél után hasmenésem lett, háromszor is mennem kellett. Reggelre elmúlt (hála az égnek).

Március első napjára hazaért húgom nagylánya és párja L. is. Van izgalom, mert L. lányai Dubaiban rekedtek...

Márciusi Kesu:

Az idő gyorsan elrepült, most már hazafelé tartok a busszal. Ide is, haza is M-val utaztam, legalább találkoztunk.

Ez még a budapesti Duna, három óra múlva már a mohácsi Dunánál leszek. Holnaptól újra mókuskerék...

Haladok...

A felső kép két hete készült a tanáriban az asztalomról. Mivel két suli között ingázom, amikor itt kijövök óráról és mennem kell a másik iskolába, csak ledobom a cuccomat az asztalra és kilövöm magam. Ez odáig fajult, hogy már semmit nem találtam meg, csak gyűltek és gyűltek a kupacok. Aznap volt időpontom a kardiológushoz, és akkor döntöttem el, hogy nem halogatom tovább a szortírozást-rendrakást: minden nap minimum 20 percet erre fogok szánni. Beszereztem négy jól "pakolható" mappát, a rendrekás közben rögtön ebbe teszem a dolgokat osztályonként. Nem maximalistáskodom, nem a tanév alatti időrendi sorba kerülnek be, de még így is gyorsabban meg fogom találni, mint eddig, amikor csak raktam mind a négy évfolyam kellékeit egymásra egy (két-három...) kupacba. Sok munka vár még rám, de azért sem halogatom tanév végére, mert ugye tavaly sem "értem meg" a tanév végét, hiszen június 14-én az Urológiai Klinikán kötöttem ki totál a semmiből... És nem tartok meg mindent, van, amit továbbadok kollégá(k)nak, van, ami gondolkodás nélkül a kukába kerül.

Igyekszem a "megszokásaim", a "véleményem", a "gondolkodásmódom" területén is szelektálni, elhatárolódni attól, ami nem az én felelősségem. (Nagyon nehéz.)

De tudom: menni fog. Onnan tudom, hogy a ruhásszekrényemet kezdtem először szanálni sok hónappal ezelőtt, és a kezdéskor csak kinyitottam és nem tudtam még nekiállni sem- hetekig. Aztán egyszer csak elkezdtem. Ami nem jó rám, ami egy éve nem volt rajtam, annak mennie kell. Egyetlen farmer maradt, ami jó rám, azóta is abban járok. Először "félelmetes" volt, ma pedig hatalmas könnyebbség: nem kell gondolkodnom azon, mit vegyek fel. Sosem hittem volna, mennyivel egyszerűbb így az öltözködés (mennyi időt, energiát spórolhatok azzal, hogy nem kell válogatnom, próbálnom reggelente).

Holnapra két programajánlatom is volt: kollégákkal mehetnék moziba Mohácson, és a húgom is meghívott hétvégére. A húgomat választottam, Budapestre utazom, vasárnap jövök haza.

Napom és cuki(k)

Reggel nyolc. Várom a csapatot.

Fura ének óra, érzem, hogy valami nincs rendben. Oda is megyek, rá is kérdezek, marad a némaság és a szomorú tekintet. Óra végén hárman is a szomorú szmájli alá írják a nevüket, így érezték magukat órán. Újra rákérdezek. És dőlnek a történetek, az érzések, amiknek semmi köze az órához. Indulok kifelé, az egyik gyerkőc (akivel három hónap kellett, hogy úgy-ahogy megtaláljuk a hangot, bár ez nem is olyan sok, volt egy tanítványom, akinek két év (!) kellett, amíg el tudott fogadni, onnan viszont nyert ügyem volt (mindig kivárom ezt az időt, mert előbb-utóbb eljön), szóval jön X:

- Holnap lesz a szülinapom, buli is lesz.

- Jaj, de szuper! Hány éves leszel?

- Kilenc.

- Azti, igazi nagy legény!

- De tudod, mi a rossz?

- Mi?

- Hogy te nem lehetsz ott.

(Hát megöleltem jó szorosan.)

Lyukas óra. Ritka kincs, ilyenkor lehet Krétát írni, készülni, nyomtatni, fénymásolni, tízóraizni, inni, mosdóba menni. A 3. órára is előkészültem: az elsősökkel Sze-ben a konyha-reggeli téma gyakorlásához készítettem nekik egy nyitható hűtőszekrényt, amibe kivételesen bármilyen élelmiszert és konyhai dolgot be lehetett pakolni rajzzal.

(Pöttyöztünk, színeztünk, elmondtuk, új dalt is tanultunk és (sok más mellett) óra végén a kedvenc "bulizós számot" is meghallgattuk - és tényleg diszkó hangulatot tudnak varázsolni, behúzzák a függönyt, L. cipője világít minden lépésnél 😁😂😇-.)

Óra után, amíg gyorsan pakoltam a cuccomat (ilyenkor már órára viszem minden patyerkámat, mert a teremből szaladok az autóba, át kell mennem B-ra) és öltöztem, Y. odajött és csillogó szemmel, fülig érő mosollyal mondta, hogy "A világ legeszlegjobb német tanító nénije vagy!". De ő "szerelmes belém", ahogy én is imádtam az 1.-2.-as tanító nénimet anno.

Szóval inalás B-ra, de most aztán tényleg: szörnyen kellett pisilnem. Az épületben, ahol az elsős órám van, nincs mosdó, időm nincs átmenni a másik szárnyba, így aztán most mindenkit megelőztem (szerencsére volt rá lehetőség, szóltam az Öregnek, hogy most ne packázzaon velem, mert frissen takarított a kocsi, meg amúgy sem szeretnék bele pisi foltot, sőt váltóruhám sincs), rekord idő alatt átértem (csak remélem, hogy nem volt trafi, nem tudtam figyelni) és ha még fél percig tart az út, tényleg bepisilek.

B-on először 1.-2. összevont német. Hát érdekes felállás, haladok velük, de nem a nagy könyv elvei alapján. Nekik vagyok Timcsi néni vagy Timcsíz (Timcheese), de bárhogy hívhatnak, amíg tudok rájuk hatni (nem mindig könnyű). Aztán 3.-4. összevont német. Na, ez mostanában kihívás. A 3. átment kiskamaszba, plusz az egyik gyerkőc nekem kegyettttlenül nagy kihívás. Miután hetek óta nem lehet tőle dolgozni, ma beszéltem vele. Elmondtam, hogy tudom, mi van otthon, bármikor beszélhetünk, de miért engem és a gyerekeket bünteti azzal, hogy szétszed minden órát. Mert ő nem tud jó lenni. Nem várom el, hogy jó legyél, csak egy icipicit nyugodtabb, megpróbálnád? Szerintem te is jobban éreznéd magad. Bólintott. 20 percig dolgozott velünk, és ez szerintem óriási szó. Habár nagyon fárasztó, próbáélkozom nála (is) továbbra is.

Rengeteg óráról jövök úgy kis, hogy bár sose kellene többé tanítanom, ez nem nekem való, öreg vagyok én már ehhez, nem értek a gyerekek nyelvén, kell nekem ez? És ma szembe jött velem ez:

A lényege: emlékeztető: még ha késében is vagy a javítással, megkérdőjelezed a pályaválasztásodat, fáradt vagy és kávéval éled túl a káoszt, van ott kint egy tanuló, aki miattad megy minden nap iskolába.

Figyelem a körülöttem dolgozókat és tanulok. Minden nap. És sok dolgot sikerül magamban átformálni, más nézőpontből megítélni. És ez segít. Sokat. Úgyhogy figyelek továbbra is, változtatok. Hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon.

 

Álom és valóság

 

kép

A héten kétszer álmodtam úgy, hogy emlékszem is rá. 

1.:

A lakótelepi lakásunkban vagyok, az északi szobában apu felemel, forog velem, a nyakába vesz, beszalad velem a gyerekszobába és a nyakából feltesz az emeletes ágyra. Majd visszamászom a nyakába, visszafut velem az északiba és nagyon boldog vagyok, mert láthatom a "titkos" dolgokat a szekrény tetején. Az álom teljesen valósághű, hallom a nevetésünket, érzem apu karjait, magamat, ahogy az ágyra huppanok. Érdekes, mert ez egy megtörtént jelenet, amíg pici voltam, ha apu otthon volt, sokat bohóckodott velem/velünk.

2.:

Hőgyészen vagyok. Mami ül a főzőfülkében a széken, amit elhoztam a kis folyosóról. Ül, néz rám olyan igazán mamisan: lágyan, kedvesen, tele szeretettel, és mosolyog.

És az 1. álomhoz kapcsolódó valóság:

Apu buszsofőr volt, sokat dolgozott, hétvégén is, különjáratokat is vállalt, így ritkán találkoztunk. Arra nagyon emlékszem, hogy amíg kicsik voltunk, és otthon volt, rengeteget énekelt nekünk. És meg kell jegyeznem, akár énekes is lehetett volna, annyira jó hangja volt. Még pici ovis voltam, amikor a tőle (és az óvodában) tanult dalokat pöszén énekeltem fel-alá járkálva az északiban (ez az északra néző szoba volt, mi csak északinak hívtuk). Hétfőn, az álom után reggel eszembe jutott az egyik. De csak ennyi: Tárjad szét a függönyt. Kedden este is a fülemben volt. Szerdán is. És minden nap. Szombatra eszembe jutott a versszak teljes szövege. Ma pedig az esélytelenek nyugalmával bepötyögtem a jutubra a címet. És láss csodát:

https://www.youtube.com/watch?v=ysadeWiN6wI

A dal 1918 (!) körüli!

Sűrű nap és cukik

Indításnak egy egész jó ének óra a 3.-ban Sze-ben. A hangom még nem százas, nagyon vigyázok rá, még megeröltető egy ének óra.

Aztán mentem át az elsőbe, jött a gyerekek volt óvónénije, hogy bejönne órára. Hát jöjjön. (Itt sem lehet megúszni beszéd nélkül...)

Átrobogás B-ra, német a kicsikkel (az elsőseink nagyon okosak, simán csinálták a másodikkal az okostáblán az umlautos a-s akasztófás "játékot" és nagyon élvezték), majd a nagyokkal. Gyors ebéd, indulás.

Tegnap írtam, hogy ma német szavalóverseny.

Négy gyerkőcből 4 díjazott: egy bronz, egy ezüst, egy arany és egy kiemelt arany minősítés. 😁💪😊 (Olyan kis megszeppentek voltak, de még így is ügyesek.) Meghívtam utána őket egy sütire, aztán robogás haza, irány a fogorvos. Megkaptam az egy éve (gyökértömés cserével) kezelt szemfogamba a gyökértömést egy ideiglenes fedőtöméssel. Most úgy érzem, mintha egy pengét felnyomtak volna a szemüregemig...

.......

"madárles"=magasles

...

"Voltunk a tón, és a jegen elcsúszott."

...

én: - Emlékeztek még, mit jelent az, amikor zöld a die? (A többes számú főneveket jelöljük elsőben zölddel.)

x: - Igen, amikor kettő van belőle!

...

Az okostáblás "akasztófa" játékban, ha kitaláltak egy szót, kiírja a program: "Nächste Runde", azaz következő kör, egy szmájlis képpel. Ma játszottunk először ilyet, a gyerekek azt találták ki, hogy ez a felirat azt jelenti, hogy nyertek. Hatalmas ovációval kiáltottak fel minden egyes feliratnál. Meghagytam őket ebben a hitben, hadd örömködjenek.

Szerda és (nagyon) cuki

Napközben bepottyan egy sms. Gyanús tranzakció miatt a bankkártyámat letiltják. Mi van?? Felhívom a központi számot: valóban Amerikából próbálkoztak pénzfelvéttel a számlámról. Törlik a digitális nyomokat, új kártyát kell igényelnem...

Nehéz munkanap, leginkább csak testben vagyok jelen, amúgy totál szétszórt... Kis siker: amikor pozitív megerősítéssel sikerül motiválnom. Az egyik kis elsős penge elme, de sosem figyel, mindig mást csinál, néha "rosszalkodik" is. Hétfőn a legtöbb feladatnál rajtam volt a szeme és a füle, adtam neki a Krétában egy órai dicséretet. Kedden jött: anya mondta, hogy kaptam órai dicséretet, ma is fogok kapni! Úgy is lett. És ma is adtam neki, úgy dolgozik, mint egy kis angyal. :) (Olyan kis cuki volt ma ez az első osztály. Tegnap megtanultuk a témakör összes szavát, ma mondják: már mindent tudunk, írhatjuk a dolgozatot! Persze még sokat gyakorlunk, mondatalkotást, igaz-hamis állításokat, játszunk bingót, bombásat (...), hogy tényleg mindenkinek flottul menjen.) Nagy siker: a másik suliban a másodikban mindenki ötösre felelt a szavakból. :)

Ugyanitt egy végtelenül tüneményes cukiság. Az umlautos a-t tanuljuk a héten (ä), ez egy igazán speciális német betű. Mára az ö-ből mindenkinél a vastag vonalon csücsült az ä betű vége. Sőt olyannyira jól megy már, hogy a magyar szóba is belecsempésződött:

Hát megeszem! :)

Január óta készülünk német szavalóversenyre. Mindig sok verset viszek, elolvasom a gyerekeknek, lefordítom, ők választhatnak maguknak. Idén 4 gyerkőc indul. Van köztük tehetséges, van "szeretek verset mondani" típus és van SNI gyerkőc, akinél óriási szó, hogy jelentkezett és megtanult (méghozzá szépen hangsúlyozva) egy német nyelvű verset. Sokat gyakoroltunk, a szülők is sokat segítettek, holnap lesz a nagy nap.

.......

Sok emberrel beszélgettem mostanában. Ők jöttek, nem én kerestem őket. Mindenkitől tanultam. Mindenkitől hallottam olyat, ami építő, amit be tudok illeszteni a mindennapjaimba. 

...

Régen írtam. Nehéz írnom. Nehéz megfogalmazni mindazt, ami bennem zajlik. 

Leginkább dolgozom. Az előző évekhez képest rengeteg mindent lejjebb adtam,és még így sem utálnak a gyerekek.

Viszont nekem jelez a testem. Sokszor, egyre gyakrabban, egyre erőteljesebben. Január közepén egy totál nyugodt helyzetben szívnfarktus-érzetem volt. Jómagam nem foglalkoztam volna vele (bár roppant fájdalmas és ijesztő volt), de a háziorvos berendelt, mondván: ez nem játék. Az állami rendszerben (januárban) április végére kaptam időpontot kardiológiára. M. nem hagyta annyiban, mára szerzett egy (magán) időpontot Pécsre. Készült EKG, szív-ultrahang, mértek vérnyomást: minden totálisan rendben, fizikailag/szerileg teljesen egészséges a szívem, a májam, a tüdőm, a lépem, a laborom is tökéletes.

(A képen a kis fa doboz, amiben a kocsim pótkulcsát őrzöm. "Véletlenül" szív alakú.)

Mit mondott a kardiológus? A problémáimat (fizikai/testi tünet-érzeteimet) mi okozza? A stressz. Az első kérdése az volt: mit dolgozom. Mondtam. A tanácsa: elsősorban próbáljak meg a saját elvárásaimból a jelenlegi munkakörömben lejjebb adni, ha nem működik, akkor váltsak. Mert ha nem teszem, az már konkrét szervi/fizikai kásosodást fog okozni.

A feladat adott...

 

Péntek, szombat

Csütörtökön már voltam dolgozni egy rövidített napon, pénteken is mentem. Egy kolléganőmnek köszönhetően újra rövidített lett a napom, reggel szólt, hogy megcsinálja helyettem a napközit. B-on volt 2 órám, aztán át Sze-be, ott egy német óra a most összevont (32 fős) első osztállyal, a másik csapat német tanítójával és két grazi, a gyakorlatukat itt töltő nagyon kedves főiskolással, az udvaron.

Kora délután otthon voltam. Ettem egy kis húslevest, ledőltem. És egy nagyot aludtam. Nem is tudtam, hogy ennyire fáradt vagyok, nagyon hálás voltam Zs-nak, hogy bevállalta helyettem a napit.

Estére M. meghívott a Trabert Hofba vacsorázni. Napközben még agyaltam azon, hogy le kellene mondani, mert egész héten diétáztam, nem tudtam, hogy fogja bírni a gyomrom a "normális" ételt, aztán úgy döntöttem: wc ott is van, útközben is meg lehet állni, ha gond lenne. De jól tettem, mert isteni volt a kaja (is) és nem volt tőle szerencsére semmi bajom.

.................

Szombaton viszonylag korán ébredtem. Reggeli.

Bolt. Pakolászás. Dél felé éhes lettem, de nem volt itthon főtt étel. Egész héten húslevest ettem csak, főtt krumplit és háztartási kekszet a hasmenés-mizéria miatt. De mit egyek? Tészta. Igen, az jó. De milyen? Krumplis! Oké, de még sosem csináltam (mindig volt egy anyum meg egy mamim, aki megfőzte...). Hát csak állj neki, milliószor láttad, hogy csinálják! Azon kívül, hogy sótlan, finom lett. :)

Napközben készült néhány étel még, mert holnap vendégeim lesznek (M. dolgozik ma is, holnap is). Unokanővéremék jönnek, nagyon örülök, mert még nem voltak nálunk.

A képen a szalvétát leszámítva minden anyutól és mamitól van. Volt egy kis pityergés, amíg elővettem ezeket, mert nagyon hiányoznak, és mert ők gyakorlott vendégfogadók voltak. De én nem ők vagyok, és hálás vagyok, hogy voltak nekem és oly sok mindent megtanítottak és elleshettem tőlük.

Feked, Trábert Hof

Jártam már Fekeden, egyszer túráztam is ott egyedül. Varázslatos falu, igazi kincs, kis sváb gyömgyszem.

Tegnap M. hívott meg oda vacsorára.

kép

Belépsz, mosolyok, kedvesség. Halkan sváb harmonika-muzsika szól, az átalakított módos sváb épület gyönyörű, roppant tiszta.

Visszaköszönnek sváb gyökereim. Például a horgolt terítő.

A limonádé csodás.

A töltött káposzta mennyei.

Szerencsés vagyok: Mohácstól csak alig fél órányi autóútra van.

Mindenkinek csak ajánlani tudom.

 

Ahogy kint, úgy bent...

„Ahogy fent, úgy lent, ahogy kint, úgy bent” (Smaragdtábla) Eszerint belső világunk tükröződik a külső valóságban. 

Sulis asztalom...

Nem csoda, hogy folyamatosan keresek...

És igen: keresek. Bent is, magamban. Eddig sem volt tükörsima állóvíz a belső világom, de idén érdekesen alakul. Nem tudom megmagyarázni, csak lazán körülírni: kívülről kissé hullámzónak látszik a belső tavam, de a felszín alatt erős áramlatok húzódnak, örvények húznak és ezek körül a víz hevesen kavarog. Tele vagyok kérdésekkel, érzésekkel, egymásnak feszülő gondolatokkal. Nem értem magamat sem leginkább. A legjobb lenne bedugni a kézfejemet egy igazmondó kőbe és nyomtatásban megkapni, mit, miért, hogyan. De tudom: a kérdéseimre nekem kell megtalálnom a válaszokat. 

Hónapokkal ezelőtt elkezdtem már szanálni. A suliban is, itthon is. Itthon látható eredménye van, főleg a ruhásszekrényben és a polcokon. Szinte mindent, amitől megválok, elajándékozok. Egyre könnyebben megy, mert rájöttem: minél kevesebb dolgom van, annál könnyebben találok nekik helyet, annál kevesebb cuccot kell pakolnom, porolnom.

A hasmenénes sztorin túl vagyok, kicsit már tudok beszélni, de a hangszálaim még nem százasak. Ma már voltam dolgozni, Zs. jóvoltából "rövidítetten", csak 11-re kellett mennem. Jól is jött, mert mára volt időpontom a laborban és elmentem mellkas röntgenre is, hát ijesztően sokan voltak mindenhol, de másfél óra alatt végeztem a két helyen. Ráadásul napközben megjöttek az EESZT-re a leletek is: minden negatív. Ebéd után még ott maradtam a suliban, jövő héten német szavalóverseny, gyakoroltam kicsit a picikéimmel. Aztán gyorsan háziorvos, táppénzes papírért, onnan gyorsan Tankerület, leadni a táppénzes papírt. (Busójárás van, parkolót találni kész csoda.) Már útközben hívtam Cs.-t, akivel tegnap beszéltünk meg mára egy dumcsizást, hogy fél 4-ről tegyük át 4-re, mert egyszerűen nem érek haza... A Tankerülettől gyorsan haza, pisi, megettem a főtt krumolim maradékát, aztán indultam is Cs-hoz (volt roppant kedves kolléganőm). Másfél órát beszélgettünk, de ez a kis idő is rengeteget töltött rajtam.

Furán hangozhat, de akármhogy is érezzem magam, "valaki", "valami" mintha fogná a kezem, mintha mindig "véletlenül" összefutnék valakivel, aki ismér néhány választ/hasonló cipőben jár/tud rajtam jó irányba "lökni" kicsit/utat mutat/segít (...).

Nem ragozom, holnap hosszú munkanap, aludni is kell.