Csütörtök és cuki

Nehezen szedem össze magam. Nehezen visz rá a lélek bármire is. Folyamatosan fáradt vagyok. Úgy érzem, semmi más nem történik, mint hogy reggel szól a vekker, kinyitom a szemem, munka, este becsukom a szemem, de olyan rövid az éjszaka, hogy szinte egy pislogás után már reggel is van, munka... 

Zs. a szomatodrámán (juj, ott is kihagytam egy alkalmat...) azt tanítja, hogy gyógyítsam a belső gyermeket, hallgassam meg a kis Timikét és vigyázzak rá, segítsek neki. És a dolog működik. A héten konkrétan elkezdtem vele (a kis Timivel) beszélgetni. Óvodás, és durcás, dühösa világra, ketrecben érzi magát, azt mondja, hogy nem lehet ilyen a világ. A jelenlegi felnőtt Timi hasonlóan érzi magát, de bizonyos keretek között képes túlélési technikákat alkalmazni, ami már egy lépés előre. Pár napja megbeszéltem vele, hogy csak menjen az oviba, ne legyenek elvárásai, csinálja végig a napot és keresse benne a jót. Én is így teszek a munkában. Láss csodát: jobban érzem magam a munkahelyen. (Nem megyek bele most, mert nincs rá energiám, hogy mennyire feltétele az életnek a munka...)

Kaptam:

(Megjegyzés: a picike elsős. Azóta megtanulta helyesen leírni németül.)

(Megjegyzés: a kicsik a lap másik oldalára a kolléganőm nevével rajzoltak ugyanilyet, mindig megfordítják annak megfelelőlen, kivel van órájuk.)

Cuki:

- Jaj, Timi néni, ez az óra is aaaannyira jó volt! Olyan jó lenne, ha egész nap csak német óránk lenne!

(Megjegyzés: az 1. osztályban nálam "laza" a német óra, sokat mozgunk, énekelünk, mondókázunk, mutogatunk, van jövés-menés, soha nem ülnek 45 percet, persze, hogy -sokaknak- tetszik.)

Azért a reggeli indulásomat leírom. Le a 70 lépcsőn, gyaloglás a garázshoz, kulccsal kiskapun be, távkapcsolóval garázsajtó kinyit, kocsikulccsal autó nyit, cuccok hátsó ülésre be, Timike előre be, indítás, kitolatás, garázsajtó távkapcsolóval lecsuk. Nyomom a kapu gombját a távkapcsolón, semmi. Közelebb gurulok, nyomom, semmi. Hátretolatok a másik kapuhoz, hátha. De nem. Persze sehol senki. Oké, kell a pót távkapcsoló. Visszaállok a garázsba, lakáskulcs elő, távkapcsolóval garázsajtó le, indulás haza. Mivel M.-nál van a pót távkapcs, felhívom (már dolgozik), az autójában van. Fel a 70 lépcsőn az ő kocsikulcsáért, pót távkapcs ki, irány a garázs. Persze a kapu nyitva, ketten isvoltak már ott... Így kicsit későn értem a suliba, ahol az volt a terv, hogy reggelizek... 5 percem volt, benyomtamegy félkiflit és uzsgyi órára...

Tegnap éjjel megnéztem Lovas Rozi új filmjét (roppant ütős, csak ajánlani tudom), így megint keveset aludtam... Tervben volt a -már tavaly- elkezdett szanálás a tanáriban, de utolsó óra után megtámasztottam a fejem az asztalomnál és elaludtam, így jöttem haza inkább. Az itthoni, szintén tavaly elkezdett szanálás nagyon jól halad, és korábban sosem gondoltam volna, mekkora könnyebbséget jelent, ha kevesebb a tárgy, a ruha.

Tavaly óta a hőháztartásom is stabilizáltabb. Nem a régi, de talán sosem lesz már az. Ha kialudtam magam, akkor teljesen oké néhány kisebb hőhullámmal. Inkább melegem van általában, régen mindig fáztam. Most nehéz öltözni: a tavaszi reggelek hidegek, délutánra viszont sok a kabát kardigánnal, de hát így megy ez. És szerencsére elmondhatom, hogy nagy részben jól alszom. (Tavaly ilyenkor kezdett megoldódni az alvásproblémám.)

Na, ez megint jó kusza lett, de nincs enerdzsím újraolvasni, közzéteszem így. Este fél 9, ideje aludni, mert egyet pislogok és megint reggel van...