2015. november 1., vasárnap

Őszi fotózós séta


Mohács nagyon szép város. Az ősz -főleg napsütésben- színes évszak. Így a mai sétám szép is és színes is volt. Testileg-lelkileg felemelő.



Mikor az ember
nem aggódik többé csak
figyel szemlélő
alázattal - ég és föld
otthonossá változik.

Pálos Rozita
















Haladj bátran, egyre mélyebben az erdők közé. A fák alatt, itt-ott még láthatod a harmatot, ahogy megcsillan a fűszálak hegyén. Jusson eszedbe, hogy angyalok könnye az. Angyaloké, akik sokat sírnak még ma is, mert annyi sok embernek marad zárva a szíve a szép előtt. De miattad nem sírnak már. Mosolyognak, amikor jönni látnak.



Wass Albert









Bánjuk a múltat, rettegünk a jövőtől,
s a kettő közt köddé válik a jelen,
a vánszorgó percek száguldó évekké gyűlnek,
s az idő egyenese körbejár végtelen.
Élvezd hát a pillanat szépségét,
ha család, barátok vesznek körül,
vagy a tapasztalás teljességét,
ha magadba zárkózol egyedül.

Ara Rauch














Ha folyamatosan keményen hajszoljuk magunkat anélkül, hogy egy kicsit is lazítanánk, az ugyanolyan, mintha autót vezetnénk, és sosem töltenénk meg a tankot. A pihenés fontos, és minél elfoglaltabbak vagyunk, annál nélkülözhetetlenebb.

Kate Middleton











A madarak napról-napra énekelve ébrednek. A kisbabák minden ok nélkül nevetgélnek. (...) Ez egy játékos világ. Ha azt a gondolatot örökölted, hogy az élet nem vidám, akkor ideje, hogy elkezdjen derengeni, hogy ez mit jelent! Ez csak egy meggyőződés, melyet elhagyhatsz. Legyen rá időd, hogy csak azért csinálj valamit, mert örömet okoz neked!

Andrew Matthews

Megtettem :)





Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

Babits Mihály: Zsoltár férfihangra

Itt van egészében a tegnap idézett Babits vers:



Babits Mihály: Zsoltár férfihangra
- Consolatio mystica -


Tudod hogy érted történnek mindenek - mit busulsz?
A csillagok örök forgása néked forog
és hozzád szól, rád tartozik, érted van minden dolog
a te bünös lelkedért.

Ó hidd el nékem, benned a Cél és nálad a Kulcs
Madárka tolla se hull ki, - ég se zeng, - föld se remeg,
hogy az Isten rád ne gondolna. Az Istent sem értheti meg,
aki téged meg nem ért.

Mert kedvedért alkotott mennyet és földet s tengereket,
hogy benned teljesedjenek, - s korok történetét
szerezte meséskönyvedül, - s napba mártotta ecsetét,
hogy kifesse lelkedet.

Kinek színezte a hajnalt, az alkonyt, az emberek arcát? Mind teneked!
És kinek kevert sorsokat és örömet és bánatot,
hogy gazdag legyen a lelked? És kinek adott
annyi bús szerelmeket,

szerelmek bűnét és gyászát? s hogy bűn és gyász egysúlyú legyen,
eleve elosztott számodra szépen derűt és borút,
sorsot és véletlent, világ nyomorát, inséget, háborút,
mindent a lelkedre mért

öltöny gyanánt: - úgy van! eónok zúgtak, tengerek száradtak, hogy a lelked: legyen
császárok vétkeztek, seregek törtek, hogy megkapd azt a bút,
amit meg kellett kapnod, és világok vihara fútt
a te bűnös lelkedért!

Mert ne gondold hogy annyi vagy amennyi látszol magadnak,
mert mint látásodból kinőtt szemed és homlokod, úgy nagyobb
részed énedből, s nem ismered föl sorsod és csillagod
tükörében magadat,

és nem sejted hogy véletleneid belőled fakadnak,
és nem tudod hogy messze Napokban tennen erőd
ráng és a planéták félrehajlítják pályád előtt
az adamant rudakat.

(1918)

Bölcs

Ha egy nap csak annyi történik, hogy "túlélted", ez még nem ok az ünneplésre. Nem azért vagy a Földön, hogy pazarold a becses idődet, miközben szokásaidnak csupán apró változtatásával is hatalmas dolgokra lennél képes.

Og Mandino

Facebook oldal: Boszorkánykonyha

Keto 72. hét


- A hétre leginkább a "nem főzök" volt jellemző. Igyekeztem minél egyszerűbb étkeket fogyasztani. Volt sok tojás, sajt... Egyáltalán nem voltam éhes, nem igazán volt nassolhatnékom sem, amikor mégis, akkor (kedd kivételével) répát ettem nyersen. Viszont kipróbáltam néhány agyszüleményt sütés formájában, mindegyik bevált.
- Két hete kezdtem el a tavalyi, saját súlyzós gyakorlatsoromat, a héten is teljesítettem (ld. fent, 2. kép). Ezek rövidek, az első két heti 3x15-ös beosztással nem túl megterhelőek. Mellette volt tempós séta és active rest (úszás) is.

HÉTFŐ
Mozgás: saját, súlyzós
Reggeli: tükörtojás, sült szalonna
Ebéd: wrap
Vacsora nem volt, ettem két marék mogyorót.

KEDD
Reggeli: -
Ebéd: csukapörkölt, 2 kenyér
Délután: mogyoró, étcsoki
Vacsora: -

SZERDA
Mozgás: saját súlyzós 2. hét/3.
Reggeli: palacsinta áfonya öntettel
Ebéd: kolbász, saláta, cékla, sajt, sült szalonna, rántotta, 1 vajas kenyér
Vacsora: csukapörkölt, 2 kenyér

CSÜTÖRTÖK
Felkelés után: turbó töltés.
Majd egy turbó edzés.
Aztán reggeli: rántotta (1 ek zsír, 3 tojás, 2 ek krémsajt magokkal).
Ebéd helyett (nem voltam éhes, de uszoda/séta volt terben, így ettem kicsit): 1 szelet sajt majonézzel, 1 répa).
Csodás napsütésben, 12 fokban tempós séta délután.
Aztán kajci: egyszerű töltött tojás.
Vacsora: waffel.

PÉNTEK
Reggeli: turbó töltés, két kenyérből melegszendvics (sajttal, paradicsompürével)
Mozgás: (active rest) 1500 m úszás
Ebéd: rántotta, sajt, répa, sült szalonna, cékla
Vacsora: rántotta (1 tojás, 2 ek zsír), hatalmas saláta (kis hagymával, sóval, lenmag-, olíva- és tökmagolajjal).

SZOMBAT
Mozgás: súlyzós + 6 km tempós séta
Reggeli: muffin
Ebéd: töltött tojás, répa
Vacsora: sós waffel, nagy saláta

VASÁRNAP
Mozgás: súlyzós + délután séta (bejegyzés itt, rengeteg fotóval)
Reggeli: (ld. csütörtök)
Ebéd: muffin (ld. tegnap reggeli)
Vacsora: 3 szendvics, saláta

Tapasztalatok negyed év ketogén étrend után itt
Tapasztalatok fél év ketogén étrend után
Tapasztalatok egy év keto után itt
Ketogén étrend: alapok (link gyűjtemény) itt
Ketogén étrend minta 1 itt, 2 itt, 3 itt, 4 itt, 5 itt, 6 itt, 7 itt, 8 itt, 9 itt
Ketogén reggelik (gyűjtemény) itt
Ketogén ebédek (gyűjtemény) itt
Ketogén vacsorák (gyűjtemény) itt

Ketogén étrendem (heti menüvel):
1. heti összefoglaló itt.
2. heti összefoglaló itt.
3. heti összefoglaló itt.
4. heti összefoglaló itt (makroszámolás)
5. heti összefoglaló itt
6. heti összefoglaló itt
7. heti összefoglaló itt (hegyet másztam :) )
8. heti összefoglaló itt (makroszámolás)
9. heti összefoglaló itt
10. heti összefoglaló itt
11. heti összefoglaló itt
12. heti összefoglaló itt
13. heti összefoglaló itt (makroszámolás)
14. heti összefoglaló itt (makroszámolás)
15. heti összefoglaló itt (makroszámolás)
16. heti összefoglaló itt
17. heti összefoglaló itt
18. heti összefoglaló itt
19. heti összefoglaló itt
20. heti összefoglaló itt
21. heti összefoglaló itt
22. heti összefoglaló itt
23. heti összefoglaló itt
24. heti összefoglaló itt
25. heti összefoglaló itt
26. heti összefoglaló itt
27. heti összefoglaló itt (makroszámolás)
28. heti összefoglaló itt
29. heti összefoglaló itt
30. heti összefoglaló itt
31. heti összefoglaló itt
32. heti összefoglaló itt
33. heti összefoglaló itt
34. heti összefoglaló itt
35. heti összefoglaló itt
36. heti összefoglaló itt
37. heti összefoglaló itt
38. heti összefoglaló itt
39. heti összefoglaló itt
40. heti összefoglaló itt
41. heti összefoglaló itt
43. heti összefoglaló itt
44. heti összefoglaló itt
45. heti összefoglaló itt
46. heti összefoglaló itt
47. heti összefoglaló itt
48. heti összefoglaló itt
49. heti összefoglaló itt
50. heti összefoglaló itt
51. heti összefoglaló itt (Amerikai módszer, makroszámolás)
52. heti összefoglaló itt
53. heti összefoglaló itt (Egy éves összefoglaló)
54. heti összefoglaló itt
55. heti összefoglaló itt
56. hét itt
57. hét itt

58. hét itt
59. hét itt
60. hét itt
61. hét itt
62. hét itt
63. hét itt
64. hét itt
65. hét itt
66. hét itt
67. hét itt
68. hét itt
69. hét itt
70. hét itt
71. hét itt

Facebook oldal: Boszorkánykonyha

2015. október 31., szombat

Szombat, malőr(ök) és Isten ecsete

Nehezen aludtam el önmagamhoz képest. Máskor leteszem a fejem, pár perc és már alszom is reggelig. Tegnap megint önálló életet élt az agyam, jöttek-mentek a gondolatok, a régi képek, a miértek. Nem hagytam, hogy átvegyék az irányítást. Nem volt egyszerű, de határozottan megmondtam magamnak: most alvás van, aludás, csicsika, hajcsi, durmolás (...), bevált.

Reggel nyoma sem volt az éjjeli gondolatoknak. Volt más. Reggeli fények. Egyszerűen imádom!




Reggeli fények után "megmotiválódás", aztán mozgás.


Reggeli fények, motiválódás és mozgás után reggeli készítés. Amíg sült, előkaptam a listát a mára tervezett dolgokkal. És gyorsan átnéztem az anyagiakat: 15. napja vagyok itthon; egyelőre nincs munkám és nem tudom, mikor lesz legközelebb; ennyim van, erre kell mindenképp; szorzás-osztás, oké: mindenféle "dorbézolás" mellőzésével biztonságban vagyok.


Majd bolt.

Tegnap rengeteg dolgot összeírtam, amit ma szeretnék elintézni. Egészen a boltig ment -majdnem- minden a terv szerint. Aztán borult az egész. Egy nem várt malőr miatt a helyszíni, telefonos ügyintézés után a nyakamba vettem a várost és folytattam a dolgot gyalogosan. (Ez egy nem ma kezdődött történet és nem is holnap lesz vége, egyelőre csak számomra van jelentősége a dolognak. Ha teljes lesz a sztori, megírom.) 6 km nem tervezett, enyhén szólva tempós séta kerekedett belőle. Hálát adtam az égnek az erős lábaimért, a jól működő tüdőmért, az egészséges szívemért. Azért, mert nem kellett éppen időre mennem sehova. Azért, mert tudtam, bármeddig fog tartani, a reggelim laktató volt és nem leszek túl éhes. Hálás voltam magamnak, amiért edzés után letusoltam és tiszta ruhát vettem fel. Hiszen nem volt tervben a város végigrohanása. Hálás voltam, amiért elég terjedelmes a telefonom "Névjegyek" mappája, volt kihez fordulnom. És azért is, mert meseszép, napsütéses utolsó októberi nap van, kellemes hőmérséklet, nem szakad az eső...

Hazafelé megkerestem a ropogó levélkupacokat és azokban -is- mentem. Egyszer csak megláttam egy falevelet. Hatalmasat. Azta! Ez nagyobb mint a fejem! Fel is vettem, megálltam egy pillanatra és készült a fotó. Ekkor hirtelen megállt mögöttem egy autó, kipattant belőle egy férfi és rám mordult: "Maga mit fényképez?!". Az első pillanatban halálra rémültem, a második pillanatban átgondoltam, követek-e el valaki ellen valamit, esetleg bűnös-e a cselekedetem, a harmadik pillanatban tudtam: én tiszta vagyok, a negyedik pillanatban odaugrottam a pasi elé: "Magamat a levéllel. Nagyobb mint a fejem."- és odatartottam neki a telót. "Elülső kamera, látja? Itt a galéria. Ez vagyok én a levéllel, lapozok, ez meg a reggelim. Muffin. Finom volt!" A férfi arca és hangja bocsánatkérő-félmosolygósba váltott. "Elnézést, hogy megkérdeztem"- mondta zavartan. "Semmi gond. Viszlát"- mondtam én és siettem tovább. (Azt hihette, hogy a házát fotózom. Nem tudtam, ha azt tettem volna, bűncselekményt követtem volna el? Magyarországon sohase lehessen tudni - Micimackó után szabadon... Így aztán otthon utánanéztem, mert tényleg ezt is szabályozzák. Nem is akárhogyan. Nyomtattam pár hozzájáruló nyilatkozatot -na , ezt a külföldi ismerőseim tutira nem hiszik majd el-, lesz nálam mindig, biztos, ami biztos alapon...)

A tegnapi elalvás, az anyagiak, a munka nélkül levés, a délelőtti váratlan malőr és a pasi rám mordulása miatti negatív töltet ekkor hirtelen összeadódott és nem várt könnyek gyűltek össze a szememben és kezdett összemenni a gyomrom. Ez az érzés meglep néha. Olyan hirtelen jön és akkora erővel, hogy konkrétan nem is mindig értem és nem is tudok mit kezdeni vele. Ijesztő, szívdobogtató, mintha mindez nem is velem történne. Mintha csak rám fújták volna. Mégis én vagyok, aki érzi és én vagyok, akinek meg kell birkóznia vele. Mert meg kell. (A lelkem valahol a kamasz és a fiatal felnőtt kategória környékén járhat a fejlődésben. Mindenképpen haladás: tavaly kilenc éves volt...) De az eszem negyvenegy éves és nem hagyom, hogy ilyen kérdésekben a szívem vigye a prímet. Az ész a karmester, dirigált is. Mindez pár másodperc, talán egy perc alatt zajlott le: nagyon tudatosan arra fordítottam a figyelmemet, ami van: a kellemes hőmérsékletre, a nap még érezhető erejére az arcomon és a kabátomon átszűrődve, a falevelek csodás, főként meleg sárga színeire, az aszfaltra a lábam alatt, a közeledő biciklisre, a szembe jövő néni cipőjére... Amire hazaértem, már jobban voltam. És a nap pörgött tovább, jöttek garázsvásározni.

Ajtónyitás közben -véletlenül a kezemben maradt- készült éppen a töltelék a tojásba... Fél kettő volt, amire ebédeltem.


Folytattam tovább a dolgok intézését a listámról (amihez ma még jött jó néhány), de valami hihetetlen tempóban robogtak az órák. Nagyon gyorsan este lett. Ugyan nem voltam túl éhes, mégis készítettem és ettem vacsorát. 


Mozgás: súlyzós + 6 km tempós séta
Reggeli: muffin
Ebéd: töltött tojás, répa
Vacsora: sós waffel, nagy saláta


A mosogatnivaló a tálcában. Valamiféle varázslatnak kell történnie, hogy még ma "elmosogatódjon". De ha nem lesz hókuszpókusz, az sem baj. Mozgalmas nap volt. Holnap lassítok a tempón. És fejben felírok olyasmit is a listámra, amit nem "kell", hanem amit szeretnék.

"Ó hidd el nékem, benned a Cél és nálad a Kulcs
Madárka tolla se hull ki, - ég se zeng, - föld se remeg,
hogy az Isten rád ne gondolna. Az Istent sem értheti meg,
aki téged meg nem ért.

Mert kedvedért alkotott mennyet és földet s tengereket,
hogy benned teljesedjenek, - s korok történetét
szerezte meséskönyvedül, - s napba mártotta ecsetét,
hogy kifesse lelkedet."

Babits Mihály

Sós "waffel"


2 tojást összekevertem 2 ek krémsajttal, 2 ek reszelt kemény sajttal és sóval. Szendvicssütőben megsütöttem.

Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

Otthoni súlyzós edzésterv kártyák 2. hét

Teljes program (3 hónapos) itt

Otthoni súlyzós edzésterv kártyák 1. hét itt



2. hét/2. (ld. 1. hét/3.):


2. hét/3. (ld. 1. hét/2.):


2. hét/4. (ld. 1. hét/4.)


2. hét/5:

pihenő

2. hét/6:


2. hét/7:




Facebook oldal: Boszorkánykonyha

Sajtkrém muffin


Ez a muffin a két nappal ezelőtti waffel továbbfejlesztett változata. Semmi extra, a szokásos egy tál, egy villa verzió, no meg a forma, amiben sült. Kísérlet volt, de remekül sikerült.


Hozzávalók (6 db nagy muffinhoz):

# 4 nagy tojás # 4 ek krémsajt # 2 ek olvasztott vaj # édesítő ízlés szerint # vanília kikapart belseje/arom ízlés szerint # fahéj ízlés szerint # 1 csapott mk sütőpor # pár csepp citromlé

Elkészítés:

# Egy tálba teszem az összetevőket, összekeverem.
# Szilikonos muffin formába öntöm.
# 180 fokra előmelegített sütőben 45 percig sütöm.


Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

Motiváció


Nekem hatalmas motiváció a húgom. Semmi különösebb célja nincs a mozgással, csupán érzi, hogy negyven felé egyszerűen kell. Aki nem ismerné: másfél évvel fiatalabb nálam, két gyereket nevel egyedül, dolgozik, a fia cukorbeteg, akihez nagyon gyakran fel kell kelnie éjfélkor és hajnali háromkor vércukrot mérni. Reggel hatkor megint ébresztő, mert fél hétkor mindenképpen mérni kell. Ritka, hogy végigalszik egy éjszakát, nagyon sokszor kimerült, néha még annál is rosszabb állapotban van. És erre mit mond? Felkelek kicsit korábban és megcsinálom a kis edzésemet. Ma reggel is ő jutott eszembe. Hogy ha neki van rá ideje, energiája, akkor nekem egy szavam sem lehet. Úgyhogy nincs "nincs kedvem" meg "majd később", megyek is és én is megcsinálom a mára tervezett mozgást.

Facebook oldal: Boszorkánykonyha

2015. október 30., péntek

Péntek: változó világ, Magyarország 14.

Változik a világ. És ez így van rendjén. Sok tekintetben. Sok tekintetben viszont nem. Gyerekkoromban a köznyelvben nem volt gyakori szó az allergia, az ételintolerancia, a cukorbetegség, az ilyen-olyan szindróma. Egy osztályban ha egy túlsúlyos gyerek volt. (...) Ma szó szerint lépten-nyomon, szinte napi szinten találkozom emberekkel, akiknél valami nem stimmel, akiknek valamilyen allergiájuk, rendellenességük van. A legtöbben előtte csak hírből vagy abból sem ismerték azokat a dolgokat, amik most hirtelen rájuk zúdultak. Sokan megelégednek a fogyasztói társadalom, a modern tudomány és az ősrégi dietetika által kínált megoldásokkal (cukorbetegeknek szénhidrát alapú étrend, lisztérzékenyeknek előre csomagolt, gluténmentes termékek, tabletta azoknak, akik nem tudják megemészteni a tejtermékeket (...)), amik sokszor újabb problémákat szülnek és amik megint csak gyorsítják az ördögi kört: vegyél, fogyassz, vásárolj!
Engem rengeteg kritikával illetnek az életmódom miatt. Na ja, blogot vezetek róla, amit sokkal többen olvasnak, mint valaha is hittem volna. Régebben a kritika szónak a pejoratív értelme jött át leginkább, gyakorlatilag sértésnek vettem, ha bárki nem úgy nyilatkozott, mint ahogy én vártam volna. Pedig a kritikákból, az építő jellegűekből sokat lehet tanulni. Sokan kipróbálják a receptjeimet, kreatívan saját ízlésükre szabják. A FB oldalon készült is egy mappa, a Ti készítettétek :), ahol megosztom azok fotóját, akik elküldik nekem, egy-egy boszis ételről vagy újragondolt variációjáról.
Az utóbbi egy évben olvasók megállapították rólam, hogy túl sovány vagyok már/még mindig zsíros vagyok/antidepresszáns-függő leszek/mellékvese-fáradtságom van/cukorbeteg vagyok/túledzem magam/egészségtelenül táplálkozom/alvásproblémáim vannak... Nem akarok ebbe belemenni, mindenkinek meg lehet a véleménye. Ami tény: egyre jobban érzem magam a bőrömben (ezen a test-lélek-szellem hármasságát értem), szeretek mozogni, mindazt megeszem, ami nem okoz panaszokat, tavasz végén voltam laborvizsgálaton, aminek az eredménye fantasztikusan jó volt, csodaszép a bőröm, dús a hajam, úgy alszom, mint a tej (...). 
A tökéletesség szobrát nem rólam mintázták. Kemény egy-másfél éven vagyok túl, de az irány, amerre tartok, jó. (Mivel ez az én életem, nekem kell tudnom, éreznem, mit jelent ez a jó.) Rengeteg dologban kell még fejlődnöm, változtatnom. Dolgozom az ügyön, szó szerint naponta, keményen. Ami nem változott: szívesen segítek bárkinek -elsősorban a táplálkozás-mozgás témakörben- elindulni.
Ma beszéltem pár szót D-vel, aki elmesélte, hogy bizony kiderült néhány ételallergia nála, kipróbálta a gluténmentes, bolti kenyeret, de -idézem-: "Kuka.". Megbeszéltük, hogy küldök át neki néhány boszis kenyér receptet, próbálja ki, ha ízlik valamelyik, a kenyér-gondja megoldva. (De még az is lehet, hogy ha még egy darabig itthon leszek, sütök neki kóstolót és átviszem. Hamarosan úgyis jön a Mikulás ;).) Amikor elbúcsúztunk, azt mondta: "Timi, az a jó, ahogy te eszel". Hát nekem biztosan.





Reggeli: turbó töltés, két kenyérből melegszendvics (sajttal, paradicsompürével)
Mozgás: (active rest) 1500 m úszás
Ebéd: rántotta, sajt, répa, sült szalonna, cékla
Vacsora: rántotta (1 tojás, 2 ek zsír), hatalmas saláta (kis hagymával, sóval, lenmag-, olíva- és tökmagolajjal).

A reggeli bölcset nem véletlenül tettem fel a blogra. Voltam ugyanis egy állásinterjún ;)

Holnapra nagyon sok dolgot összeírtam, amit szeretnék elintézni, megcsinálni. Apróságok, de fontosak. Ami tuti: főzni megint nem szeretnék, max a tegnapi waffel egy változatát megsütni (ha lesz hozzá ihletem) és szerintem megint lesz töltött tojás, főtt tojim van, elkészíteni öt perc.

Facebook oldal: Boszorkánykonyha


Bölcs



Tegyünk valami olyat minden nap, amitől félünk!

Eleanor Roosevelt

Facebook oldal: Boszorkánykonyha

LCHF motiváció




"I was training hard and trying to eat 240 grams of protein a day. It was making me sick. My coach said it was the only way- suck it up, stop being a wimp. Then, I saw your website with all the recipes. I bought all your books and started changing my eating. I love the keto way! It has transformed my body and mind. I have so much more energy. I gave up caffeine but wasn't planning on it. My mind is focused and clear. Amazing recipes I love and the beautiful pictures of the food drew me in. I cannot thank you enough! I will continue with my new lifestyle and spread the word about this way of life." Lisa


LCHF: Lindha itt
LCHF: Christine Cronau itt
LCHF story: Maria Emmerich itt
LCHF sztori: Rheanna itt
Derek sztorija itt
Telaine története itt
Tony története itt

LCHF story: Zuzka itt
Egy házaspár története itt
Csak a cukor elhagyásával mennyi változás! itt
Egy idősebb házaspár története itt

Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

2015. október 29., csütörtök

Csütörtök, Magyarország 13.

Az óraállítás mindig megzavar. A tavaszi is, az őszi is. Nagyon jól működik a cirkadián ritmusom: ha megy le a nap, én mennék aludni, és szeretek akkor kelni, amikor a nap feljön. Ha nem lenne ez az időre működő társadalom, csodásan ellennék a természetes alvással. De hát létezik, így tavaly kialakítottam egy olyan elalvási-felkelési rendet, ami az itthoni és a knittelfeldi, munkás hetekben  egyaránt tartható volt. Habár még nincs meg az új munka, tehát nem tudhatom, milyen lesz a beosztásom, Bécs kipihenése után a héten igyekszem visszaállítani magam a korábbi ritmushoz. Ez számomra most kínzás, mert este nagyon érzem, hogy már egy órával több lenne, ha pedig a saját, természetes ritmusomat nézem, hétkor már simán tudnék durmolni... Egyelőre órára kelek, fél 6-kor, de ezzel nincs is különösebb gond. Szóval próbálkozom, csinálom, tudom, hogy működik ez, csak kitartás és következetesség kérdése.

Felkelés után: turbó töltés.


Majd egy turbó edzés.


Aztán reggeli: rántotta (1 ek zsír, 3 tojás, 2 ek krémsajt magokkal).


Már tegnap tudtam, hogy ma nem akarok főzni. Nem is maga a főzés miatt, hanem inkább az előpakolás, a mosogatás, az elpakolás, a takarítás miatt. Ma is ment a Garázsvásár, jöttek-mentek az emberek, a csomagok, ürül a szekrényem, a számomra fölösleges dolgok más gazdára találnak, mások használják/olvassák/hallgatják/viselik tovább, és ez jó. Ami ennél is jobb: fantasztikus embereket ismerek meg általa. Akiktől rengeteget kapok, tanulok. 

Ebéd helyett (nem voltam éhes, de uszoda/séta volt terben, így ettem kicsit): 1 szelet sajt majonézzel, 1 répa).


Csodás napsütésben, 12 fokban tempós séta délután.



Vacsora: waffel.


Holnap sem főzök. Maximum rántottát. De azt meg ugye sütni kell :)



Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha





"Waffel"

Régóta vágytam arra, hogy gofrit egyek. A balatoni, sóstói nyaralásokon ettem néha egyet, különlegesen vanília illatú volt, mennyei csemege. Édes, lekvárral, porcukorral. Mmmm!

Apró technikai gondjaim adódtak: fogalmam nincs, hogyan készül a waffel; nincs gofri sütőm; legyen egyszerű elkészíteni; nem szeretnék semmiféle maglisztes dolgot.

Ha gofri sütőt nem is, de szendvics sütőt sikerült kölcsön kérnem (köszönöm, M.!). Már egy napja várakozott a konyhapulton. Arra várt, hogy kitaláljam, miből is fog készülni a csemegém. Ma este aztán egyszerűen csak fogtam egy kis tálat és nekifogtam. Az eredmény? Egyszerű és nagyszerű!




Hozzávalók (8 db waffelhez):

# 2 tojás # 2 ek krémsajt # 1 ek vaj

Elkészítés:

# A vajat és a sajtot egy üvegtálba tettem, gőz fölött addig melegítettem, amíg a vaj elolvadt.
# Levéve a gőzről (ronggyal, mert az üveg is felmelegszik) hozzáütöttem a tojást, villával egyneműre kevertem.
# A jól felmelegített szendvicssütőbe adagoltam a "tésztát" evőkanállal.
# Addig sütöttem, amíg szépen megbarnult (közben meg-megnéztem, jó-e már).

Megjegyzés:

# Vaj helyett tuti, hogy működik zsírral is.
# Egyáltalán nem ragad a sütő falához.
# Turbózható édesítőszerrel, vanília aromával is, de mivel én áfonyával ettem, nekem így is elég édes volt.
# A második adagot még tovább hagytam sülni, azok még szebbek lettek.



Facebook oldal: Boszorkánykonyha

Egyszerű töltött tojás



Hozzávalók (6 darabhoz):

# 3 főtt tojás # 1 csapott ek majonéz # 1 csapott ek mustár # só, bors, cayenne bors # a díszítéshez snidling

Elkészítés:

# A megpucolt főtt tojásokat elfelezem.
# A sárgájukat kiveszem, egy tálba teszem.
# Hozzákeverem a majonézt és a mustárt, összekeverem a fekete borssal.
# A tölteléket mokkás kanállal a fehérjékbe töltöm.
# Cayenne borssal, sóval és snidlinggel megszórva tálalom.

Facebook oldal: Boszorkánykonyha

Edzéstipp otthonra (Otthoni súlyzós 2. hét/4. nap felturbózva)

A teljes terv: Otthoni (súlyzós) edzésterv (3 hónapos, saját) itt

Otthoni súlyzós edzésterv kártyák 1. hét itt


A 2. hét 4. napja ugyanaz lett volna, mint az 1. hét 4. napja (ld. kártya). De ma korán keltem, így volt időm kicsit többre, megturbóztam a kártya gyakorlatait egy másik kártya (ld. 2. kép) gyakorlatsorával. A bemelegítés és a nyújtás természetesen nem maradt el.


Következőképpen nézett ki a mai edzés:

1. bemelegítés (fentről lefelé, 8-10 perc)

2/ 1. kör:

- szürke kártya 1x20 (első gyakorlat 20x, második gyakorlat 20x, harmadik gyakorlat 20x, negyedik gyakorlat 20x)
- vállból nyomás kézi súlyzóval 1x15
- hasprés 1x20
- szürke kártya 1x20
- döntött törzsű oldalemelés kézi súlyzóval 1x15
- has 1x20
- szürke kártya 1x20
- fekvőtámasz 1x15
- has 1x20

2/2. kör:

- szürke kártya 1x25 (első gyakorlat 25x, második gyakorlat 25x, harmadik gyakorlat 25x, negyedik gyakorlat 25x)
- vállból nyomás kézi súlyzóval 1x15
- hasprés 1x20
- szürke kártya 1x25
- döntött törzsű oldalemelés kézi súlyzóval 1x15
- has 1x20
- szürke kártya 1x25
- fekvőtámasz 1x15
- has 1x20
- szürke kártya 1x25

2/3. kör:

- szürke kártya 2x26 (első gyakorlat 26x, második gyakorlat 26x, harmadik gyakorlat 26x, negyedik gyakorlat 26x, majd mégegyszer ugyanez)
- vállból nyomás kézi súlyzóval 1x15
- hasprés 1x20
- szürke kártya 2x26
- döntött törzsű oldalemelés kézi súlyzóval 1x15
- has 1x20
- szürke kártya 2x26
- fekvőtámasz 1x15
- has 1x20
- szürke kártya 2x26

3. nyújtás (teljes test, 8-10 perc)

Facebook oldal: Boszorkánykonyha

Turbó töltés

Kávé
+
1 ek kókuszzsír
+
1 ek vaj
+
pici őrölt fahéj
+
csöpp só.


Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

Bölcs

Időnként elkövethetünk hibákat, ami teljesen rendben van, viszont meg sem próbálni valamit, az felelőtlenség.

Mark Stevenson

Facebook oldal: Boszorkánykonyha