Csütörtök

Tegnap a hosszú munkanap után rendesen kipurcantam. Mínuszban volt az energiaszintem.

Ma "laza" napom volt, de hazaértem és úgy konkrétan majdnem használhatatlan voltam. Azért toltam a szekerem, de nem jutottam messze. Pedig az endócska viszonylagos nyugalomban volt ma is. Egy 4-es-6-os (komolyan, mint a villamos 😂) hullámzásra még nem veszek be gyógyszert. Nagyon kellemetlen és zavaró a feszítős fájdalom, miközben a petefészkeimet terméskőnek érzem, amik ki akarnak szakadni, de a fájdalomcsillapító-görcsoldó koktélom is rendesen hazavág, inkább elviselem a villamosomat. 😌 Ma reggel is carakodott a gyomrom és nem tudtam enni, vittem a reggelimet (szokásos zabkása kis gyümivel), és a suliba érés után már lassan be tudtam lapátolni. Délig lufinősködtem (azaz szörnyen fel voltam puffadva), de aztán rendeződött a dolog.

A gyerekek ma rákérdeztek, miért kell megműteni a hasamat. Sokat kérdeztek, tündériek voltak.

- De ha belenyúlnak a hasadba, az fáj! Akkor altatózva leszel?

- De ha utána felébredsz, nem fogod tudni a nevünket?

- Biztos, hogy emlékezni fogsz ránk?

- És akkor hogy lesz német óránk?

- Melyik tanár néni fog minket tanítani? Honnan jön? Szigorú?

- Nem igazság! Én nem akarok mást! Én a Timi nénit akarom! .... (Azt hittem, megeszem őket. ♡)

Robog az idő. A műtéti szervezés mindennapos. Holnaphoz egy hónapra már megkezdődik a műtét előtti diéta, rá 2 nappal pedig az elrendelt vizsgálatok és a hashajtás.

Azt hiszem, rájöttem, mitől félek a legjobban. Attól, hogy kénytelen vagyok/leszek kiengedni az "iránytást" a kezemből, hogy segítséget kellett/kell/fog kelleni kérnem, hogy pár napig biztosan kiszolgáltatott leszek, és talán az a legrosszabb, hogy nem tudok előre tervezni. Pedig ez van, vagy tudomásul veszem, vagy tudomásul veszem.

Kedd

Mintha csak nyúlkaját pakoltam volna össze...

R: zabkása, kis gyümi (frissen majd)

E: tonhalfasírt, saláta

V: sült csirke (pácban a zacsiban, majd frissen sül), kis rizs, saláta.

Ma sokkal jobban voltam a tegnapinál. A szörnyen alacsony energiaszinttel azért ment a harc. Mintha mázsás súlyok lennének rám kötve, olyan erőfeszítésbe telik a normál járás is. De ez ugye görcsök és nagy fájdalom nélkül azért mégis sokkal kellemesebb. :)

Elkészült a főzés. Habár nem volt ez most egy hosszú ideig tartó folyamat, mégsem tudtam volna már visszamenni a városba ezután, vezetni, figyelni. M. jött, segített, sofőrködött, megtankolt, óriási terhet vett le ezzel a vállamról. 

Holnap egy majd' 12 órás műszak lesz, hát csak remélem, hogy bírni fogom. A gatyát mindenesetre felkötöttem.

 

Hétfő

 

Valahogy így érzem magam, mint a kép hangulata. A testem a beton fal, benne egy szerkezet tönkrement, meghibásodott, nem működik, hasztalan. De egy magocska ott lapult, mélyen, de nem adta fel, a mostoha körülmények ellenére is fejlődött, nőtt, szárba szökkent és virágot hozott.

Eddigi életemben -mint sokaknak- rengeteg kemény dolog történt. Nem egyszer jártam poklot, voltam a lelkem bugyrainak legalján elterülő gyilkos, végtelen ingoványban. És mindig kihúztam magam belőle. Volt, hogy egyedül és volt, amikor segítséggel. Elképzelni nem tudom, honnan volt és van bennem erő. De azt tudom, hogy még ha időnként már-már feladnám is, nagyon hamar eljön az a pillanat, amikor tudom, hogy felállok, akkor is, ha semmiféle energiám nincs, akkor is, ha nem tudom még, hová, merre kellene indulnom, akkor is, ha szinte a fél világ összeesküdni látszik ellenem. Mintha valaki/valami megfogná ilyenkor a fizikai kezem és a lelkit is, és már ebből tudnám, hogy igen is megyek tovább.

Ma reggel a hasmenés helyett hányingert kaptam. Olyan erőset, hogy a fél testem remegett és igyekeztem közben megőrizni az ép eszemet, miközben a kismedencémben -szokás szerint- kegyetlen viharok dúltak. Egy falatot sem tudtam enni, még inni sem. A gyomrom a helyén maradt, tudtam, hogy nem fogok hányni, "csak" le kellene küzdenem a hányingert. Jött a figyelemelterelés, kiültem a teraszra és néztem az arborétumomat. Közben pedig lélegeztem. Ahogy az antistresszen Krisztától tanultam: nem ültem fel a gondolataim vonatára, csak néztem őket, mint egy mozit. A legtöbbször egy jelenet ismétlődött: a felemben beszélgetés:

- Nem tudsz dolgozni menni.

- De igen. Jobban leszek és megyek.

Amikor ülve jobb lett, mászkáltam kicsit. Aztán elindultam.

Nem voltam jól, de végigcsináltam a napot. Pedig napköziztem is. Amire nagyon figyelek: az órák rendben meglegyenek, a gyerekek napjaiban legyen öröm is. Az, hogy az adminisztráció meg a többi hogy sikerül, már nem izgat. Legyen meg, ha valami nem jó, majd szólnak.

Vonszolgattam magam egész nap, és amikor a 8.5 órás munkanap után hazaértem, ha lett volna hozzá energiám, elsírtam volna magam. De csak pihegtem és pihentem. És tudtam: a betegség annyi mindent elvett tőlem, szinte minden hobbimat, nincs futás, súlyzózás, fotózás is csak ritkán (...), de le fogok ülni, koncentrálni fogok és összehozok egy normálisabb blogbejegyzést. Mert ez még az enyém. :)

Vasárnap

 Már tegnap reggel görcsre ébredtem. Igen, tudom: dög unalom, hogy állandóan ez a téma mostanában. Nekem is unalmas, és roppant mód fájdalmas és megerőltető is... Ma reggel ugyanez volt. Anyuékhoz készültem, de várnom kellett, amíg biztonsággal el tudtam indulni. Az úton a fájdalom ellenére nem volt gond. Szörnyű, de hozzá lehet szokni egy bizonyos mértékű fájdalommal való élethez. Anyuéknál is folyamatosan fájtam. Olyan 7-esen. Ebéd közben egyszer csak éreztem: bakker, rosszul vagyok. Jesszus, ez 9-es. Felugrottam, benyomtam egy koktélt, aztán vártam. Vártam, hogy hat-e és közben figyeltem magam. Szédültem, de ülve maradtam. Nem izzadok, nincs hányingerem, csak elönt a görcs, majd' megfagyok. Kb fél óra múlva hatott a koktél, levitte 8-asra. És úgy is maradt. Várnom kellett (sokat), amíg el tudtam indulni haza.

Szombat

A tegnapi írásomban örömködtem, milyen kegyes hozzám az endócskám. Ma reggel görcsre ébredtem... Nem vacakoltam: bevettem a gyomorvédőt, vártam, aztán jött a gyógyszer. Persze nem volt elég, szenvedtem, de kivártam, hogy elteljen 4 óra és jött a koktél.

Tegnap este fejben olyan szépen elterveztem, hogy mennyit fogok haladni (a pihenés mellett) a házimunkával, boltba is kell menni, főzni is kell, bele fog férni a szombatba. Mert egészségesen ennek a sokszorosa beleférne, de tisztában vagyok az állapotommal, tudom, hogy így mit bírok.

Igen, sajnos erről szólnak a napjaim. Az endó sokszor már ébredéskor a képembe röhög, hogy ugye tudod, ki itt a főnök?, máskor nap közben ébred a sziesztájából és állít csatasorba, gondolkodási időt sem hagyva.

Amióta szervezem a műtétet és az műtét körüli dolgokat, egyre inkább kezdek arra gondolni, hogy túl vagyok az egészen. Jó esélyem van rá, HA Dr Koppán odateszi magát (márpedig szinte 100%-ban dicsérik, és ő az egyik legjobb szakember az országban, bízom benne, és tudom, hogy mindent megtesz majd a legjobb tudása szerint), HA nem jön közbe semmi, hogy fájdalommentes életem legyen. A műtétig van még alig másfél hónap, a felépülést 6 hétre tervezem (persze meglesz a saját ideje, tart, ameddig tart, türelmes leszek), tehát van esély rá, hogy karácsonykor fájdalom nélkül ott ülhetek a Nagy Asztalnál anyuéknál a családi ebéden. Mindez nem elvárás, csak jó erre gondolni. (És szerintem hasznos is, jobb, mintha siránkoznék, hogy megint görcsölök, vagy hogy jaj, én szegény, meg leszek műtve. Na ennek semmi értelme és biztosan nem az épülésemet szolgálja.)

Annyira jó érzés, hogy miközben sokaktól, sokféleképpen kérek segítséget, kérnek tőlem is (főleg étkezés kapcsán) és legtöbbször tudok is segíteni vagy irányt mutatni. :) És annyira élvezem, hogy nincs már kora reggel 30 fok, nem tűz bántóan a nap, nem kell menekülni a hőség elől, éjjel lehet aludni. :)

(A mai ebédem.)

Péntek

Ma is nagyon kegyes volt hozzám az én kis endóm. Jelzi, hogy van, itt van, mert egy filctollal pontosan rá tudnám rajzolni a hasamra, hol vannak a petefészkeim, egyértelműen érzem őket, minit feszítenek, de ezt már nem is nevezem fájdalomnak. Az irtózatos energiahiány alapból elég lenne, szörnyen nehéz így dolgozni. A memóriám sokszor kétségbeejtő. Elsősorban a rövid távú. Fogalmam nincs, kinek mit mondtam, kivel miről beszéltem. Sokszor 1 percen belül megkérdezem vagy elmondom ugyanazt úgy, hogy egyáltalán nem emlékszem, hogy már mondtam, kérdeztem. És sokszor többször is előfordul, mondjuk 2 percen belül 4-5-ször kérdezem ugyanazt... Irtózatos energiát emészt fel így dolgozni, figyelni, tanítani. Én pedig csak remélni tudom, hogy az endometriózissal függ össze ez (is) és a műtét után rendeződik a helyzet.

A suliban az elsősökhöz vendég érkezett az első német órán: Teddy. Ő figyeli, milyen ügyesen dolgoznak a gyerekek, óra végén elmondja, ki kap matricát. De Teddy segít is, bátorít, meg lehet ölelgetni és a fülébe szabad súgni a titkokat. És ma már barátot is találtak neki a kicsik. :) Az elsőskék haláliak. Iszonyú jó szövegük van, persze mindenre van megjegyzésük, mindenhez van hozzáfűzni valójuk, és ámulattal figyelem bennük ezt az igazi, kíváncsi, lelkes gyermeket, a még csillogó szemüket, és a magam részéről szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy ez még sokáig így maradjon.

A gyomrom nagyon lassan, de javul. Vannak ételek, amiket nem bírok megenni, vannak, amiket megeszek, de nem esnek jól, úgyhogy kísérletezgetek. Harmadik napja ugyanez a reggelim: zabkása, csöpp mogyoróvaj, szőlő/gyümi, lenmag, kendermag. Ma ittam hozzá egy kapucsínót is. Ezt így szereti a gyomrom, minden van hozzá itthon, gyorsan elkészül, és finom is.

Eddig az 5 órás felkeléssel belefért a gyomorvédő- és por utáni fél órára reggeli, előtte-utána (néha közben) a hasmenés, de nagyon csisszes így az indulás a munkába, viszont korábban nem akarnék felkelni, kell az alvás. Azt hiszem, hogy fél órával előbb megpróbálok aludni menni, akkor talán menni fog a korábbi kelés. Avagy próbálok arra koncentrálni, hogy megszűnjön a hasmars. :)

 

Csütörtök

Ha jógáznék, így néznék ki, mint a képen. Már reggel, munkába indulás előtt öltözés és cucc összekészítés után. Napközben is szünetekben, amikor ügyelek az udvaron, emailt olvasok, kérdezek, a kollegákkal szervezünk, összepakolom a cuccost a következő órára és elkezdem be is hordani a terembe, mert általában "két fordulós", elszaladok mosdóba.... És főleg hazaérkezés után. 

Korán terveztem aludni menni, de mégis megerőszakoltam magam, legépeltem a műtéttel kapcsolatos kérdéseimet és elküldtem azoknak a sorstársaimnak, akik már túl vannak rajta és vállalták, hogy segítenek, megkereshetem őket. Egyikükkel videochaten sikerült beszélni is. Nagyon hasznosak ezek a beszélgetések, és hihetetlenül segítőkészek a sorstársak. Ez teljesen olyan, mint egy nagy család, amit a szenvedés, a fájdalmak, a görcsök, a műtét, a specialisták kovácsolnak össze. 

Minden Blogolvasónak is köszönöm a segítséget, a tanácsokat, hogy összehoztatok olyanokkal, akikkel tudok a gondommal kapcsolatban kérdezni, beszélni.

 

Szerda

Elindult hát a tanév.

A cuki tanévnyitó után volt ám csacsogás, mesélés, új tolltartó, ceruza, benti cipő, fülbevaló (...) mutogatás. :)

A 3-4. osztállyal voltam egész délelőtt, nagyon gyorsan eltelt az idő.

Délután elkészült minden papír, irat, dokumentum, aminek meg kell lennie és leszerveztünk sok mindent az évre.

Megint hulla voltam, amire hazaértem.

A mára pakolt kajcim ízlett, nem fájt tőle a gyomrom sem, így ma kora este ugyanazzal készültem holnapra tízóraira és ebédre. Az ebédből rögtön 2 adag készült.

Reggelire a rántotta alig csúszott le. Én ugyan szeretem, de a gyomrom azt mondta: holnap inkább más legyen.

Így aztán zabkása készül majd reggel, próba-cseresznye. ;)

Nagyon hálás vagyok az endócskámnak, hogy ma nyugton volt, és csak egy gyenge feszítéssel éreztette a jelenlétét és így hagyott dolgozni. Az iszonyatos energiahiány így is minden áldott nap velem van, hát cipelem magam ide-oda, lihegek, de tolom a szekeret.

 

Kedd

Minden változik. A suliban ki kellett vágni egy fát. Még így is kész kis erdő van az udvaron, a szememnek mégis hiányzik az öreg fa.

A régi iskolaépület előtti részen ma már állt az évnyitó egyik kelléke. Holnap reggel tanévnyitó és első tanítási nap. Majd' 20 éve tanítok, de idén sem csak a kis elsősöknek lesz izgi.

 

A nyolc óra munka után hulla fáradtan értem haza. De jót tett a tegnapi 12 óra alvás, mert még tudtam kis kajcsit készíteni holnapra és el is mosogattam. De itt vége a mai mutatványnak.

(Közben folyamatosan megy a műtéti szervezés, mai: van laborra időpont -fizetős...-, tudom, mikor kell EKG-ra jelentkeznem és mennem..., ez mind megnyugtató. És itt is köszönöm minden közbenjáró segítségét.)

Hétfő

Órára keltem. A szokásos reggeli hasmars körök után kerestem tiszta ruhát mára. Lihegve értem a fürdőszobába. Pihentem kicsit, aztán lezuhanyoztam. Amikor öltöztem, már annyira lihegtem, mint anno 10 km futás után. Pihennem kellett, aztán nekiálltam összerakni a kajámat a mai munkanapra. Megint kipurcantam. Mindháromszor legszívesebben visszafeküdtem volna aludni, de munkanap van, ráadásul időre kellett mennem, Szederkényben, az anyaiskolában volt értekezlet. Majd vissza Babarcra, munka.

Négyig dolgoztam. Átnéztem és átvariáltam a tanmeneteket félévig. Kénytelen vagyok nagyon előre gondolkodni, október közepétől másfél-két hónapig nem leszek, a helyettesemnek is egyértelmű helyzetet kell hagynom, nekem tudnom kell, hogy hogyan tudom esetleg behozni azt a két hónapot majd, és ezt nem lehetett halogatni. De most már megvan a fejemben -és írásban is- a terv, ha nem jön közbe digi vagy még valami más, minden simán és gördülékenyen fog zajlani.

A nyár is nehéz volt a folyamatos fájdalommal és görcsökkel még úgy is, hogy sokat voltam egyedül itthon, úgy is, hogy nem volt KELL, nem kellett időre menni, sőt menni sem. Amióta dolgozom, minden energiámat felemészti a mindennapi beosztott idő és a munka. Ott is nehezen vagyok, de amikor hazavergődöm, ott aztán végképp lehúzzák a rolót, konkrétan megvárom, hogy bevehessem a gyomorporomat, eszek valamit, majd mint egy krumplis zsák, bedőlök az ágyba. Szerintem ma kimarad a gyomorpor és a vacsora (úgyis fél 5-kor ebédeltem...), és jön a krumpli meg a zsák...

Vasárnap

Anyuéknál.

Azt hiszem, az én 47. szülinapom ünneplésének sosem lesz vége. 😂😇♡

A tortát anyu készítette, liszt-, tej-, cukormentes. 😉

 

Szombat

A reggelem a számomra hagyományos módon indult. Pisi, első hasmenés bélgörccsel. Majd a második. Megittam a gyomorporomat, bevettem a gyógyszert, fél óra múlva reggelizhetek. Harmadik mosdó. Öltözés, reggeli készítés, evés. Húsz percen belül a negyedik hasmenés. Szeretem így a reggeleimet. Mert ez minden nap ugyanilyen. Kiszámítható. Tudok vele tervezni.

Sírás jött. Két órán keresztül. Nem voltam szomorú, nem történt semmi, csak folytak a könnyeim és nem tudtam abbahagyni. És ez jó. Megnyílt egy kis szelep, amin sok feszültség távozhatott.

A héten nem konkrét videóval antistresszeltem, azt végeztem, amit eddig sikerült Kriszta programjából beépítenem a mindennapjaimba: figyeltem a testtartásomat és a légzésemre koncentráltam. Ma viszont videóval gyakoroltam. Nagyon jólesett. Amellett, hogy lágyan, finoman átmozgatott, számomra a legkedvezőbb hozadéka, hogy ez a fél óra alatt ki tud kapcsolni az agyam, nem gondolkodom, és ez hihetetlenül pihentető.

Délután aludtam egyet. Hosszú volt és kemény az első munkahét, sokkal kevesebbet aludtam, mint a szabadságom alatt és nagyon elfáradtam. Délután hatalmasakat tudok aludni, szerintem mélyebben is mint éjjel, számomra pihentetőbb az éjszakainál. Igen: itt maradt a mosogatnivaló, vár a vasalás, a takarítás, de a pihenés most sokkal fontosabb.

Az endo ma segített a pihenésben. A gyomrom-gyomorszájam is folyamatosan javul. Amikor beütött ez a gyomor-krach, arra gondoltam: még a gyomorfekély előtt fogok enni fánkot, lángost. Úgy néz ki, hogy a gyomrom rendben lesz egy idő után, de ki tudja, mit hoz a műtét, így ma ettem egy fánkot kapucsínóval. Az a fánk, ahh, az a puha tészta, az a mennyei baracklekvár! imádom. Nem tetszett a szervezetemnek, nekem viszont annál inkább. Jöhet majd a lángos. :)

 

Péntek

Munka. Ma (is) nagyon elfáradtam. Habár tegnap eldöntöttem, hogy ma könnyebb napot "csinálok" magamnak, nem szenvedek, veszek be gyógyszert, mégsem tettem. Szenvedtem. Tartalékolom a fájdalomcsillapítást a műtét utánra. Ahogy olvasom a tapasztalatokat, óriási szükségem lesz rá az elején.

Már munkából hazafelé az volt a terv, hogy hamar megyek aludni. Nem jött össze. Nem bánom, mert a húgom lányával telefonáltam hosszan, itt volt M., aztán a neten "beszélgettem" endós műtöttekkel, és még ma is fogadtam a szülinapi köszöntéseket.

Ma a suliban már ijesztő volt, hogy iszonyatosan rosszul látok. Kénytelen leszek megnézetni a szemem, hogy tudjam: csak ennyire fáradt, vagy kell új szemüveg. (Most tudnék káromkodni, de finoman fogalmazok: kegyetlen, hogy (sok)mindenhez sok pénz kell(ene).) 

Tegnap náthás lettem. Csak tüsszögés, orrfolyás, de kellemetlen. És a fogaim is elkezdték a fájdogálást. Egy tippem van: tudat alatt baromira félek a műtéttől és ezért szépen jönnek a testi tünetek...

A lakásban, ahová csak nézek, munka vár. Mégis azt hiszem, holnap pihennem kell.

Csütörtök, szervezés, 47

Jesszus, leesek a székről, olyan fáradt vagyok...

Délelőtt munka, ma iskolatitkárt játszottam, nyomtatványokat gyártottam, kerestem, aktualizáltam, szerkesztettem, egyeztettem, és kicsit sikerült a saját (tanítói) dolgommal is foglalkoznom.

Munka után műtét körüli szervezés, ugyanis ma megkaptam a klinikától a műtét előtti teendőket, amik 3 hetet vesznek igénybe. Konkrét, pontokba szedett, határozott utasítások, én ezt szeretem, tudom, mikor, mit. A hogyannal akadtak gondok, de le is tisztázódott, amint -most a saját titkárnőmet játszva- folyamatosan telefonáltam, kérdeztem.

Közben rengeteg ismerős és netes ismerős jelentkezett tapasztalattal, ötletekkel, tanácsokkal. Szinte áramlik felém a segítő szándék, komolyan megható és nagyon hálás vagyok érte.

Belefért egy délutáni Frei kávé szülinapi meghívás is (mákom van, amiért Pécs itt van egy ugrásra).

Este Koncsek Kriszta, az én őrangyalom egészség-előadásán vettem részt online. Hát nagyon jó volt. És hasznos. És már ebből a 60 percből tanultam, magamról is, és leesett egy-két tantusz.

Mellesleg (?) ma lettem 47 éves. Sokan felköszöntöttek, amit itt is szívből köszönök.

És most még megiszom a lefekvés előtti gyomorporomat, aztán irány az ágy, holnap megint munka.

Szerda, szervezés

Egyszer régen, nagyon régen (és nem a zúgó erdő közepében) csináltam a Fly Lady nevű programot. Ott minden napnak (is) volt egy külön feladata, a szerda volt nálam az "antihalogató nap". Itt kellett mindent elintéznem/megcsinálnom, amit addig egy hét alatt halogattam. (Nem volt rossz dolog egyébként.)

Úgy alakult, hogy a mai nap "antihalogató szerda" lett.

Hétfőn este kértem, ma megkaptam délelőtt a műtéti ajánlást a Davinci klinikáról. (Már hétfőn intézni kezdtem a TB alapú lehetőséget is azért, ami azon kívül, hogy "ingyen" van, nem volt számomra teljesen megnyugtató.) A műtét ára annyi, amit össze tudok szedni, és 2-3 év alatt visszafizetni... Estére meg is lett a teljes összeg.

A műtétre október 15-re vettek előjegyzésbe. Nem most lesz, de nem is olyan távoli az időpont, és sok szervezni való van addig.

Felmerülhet a kérdés, hogy miért nem 3 hónappal ezelőtt lett műtét, hiszen akkor most simán kezdhetném a tanévet.

A 3 hónappal ezelőtti kontrollon még teljesen más volt a helyzet. Akkor a bal petefészkemben volt egy csokoládé ciszta bélfali kettőződéssel. És ez a ciszta az előző kontrollhoz képest kisebb lett és "felpuhult", azaz esély volt rá, hogy felszívódik. Ezért javasolta a prof, hogy próbálkozzunk még egy 3 hónapos Tubanis hormonkúrával, hiszen lehet, hogy megoldódik a probléma. A nyarat viszont végiggörcsöltem, meglehetősen durván, júniusban nem, de júliusban és augusztusban a mensi is megjött (a hormon ellenére), jött új gyakori tünetnek a szurkálódás, egyszóval az életminőségemben nem állt be pozitív változás. Én sem gondoltam volna, hogy a hétfői kontrollon (most aug. 23.) ilyen lesújtó képet mutat az ultrahang. A bal petefészkemből valóban felszívódott a csoki ciszta, viszont a jobb petefészkem, a méhem katasztrófa lett, összenövések lettek, és a méhem mögött is durva kismedencei endo szóródást látni... A vizsgálat 2. percében elhangzott: "Timi, nem ússza meg a műtétet". Meg is beszéltük a műtéti javaslatot és a lehetőségeket.

A fizetésnél a recepción már alig tudtam visszatartani a könnyeimet. Aztán M. jött a kocsival a bejárathoz (Pécsett épp leszakadt az ég), hogy nehogy begöndörödjön a hajam az esőtől (hát azt hittem, megeszem), kérdezte, mi volt, azután, hogy elmondtam, hogy nem jó hírek, már el is tört a mécses... Nem sírtam sokat, mert már a hazaúton kezdődött az ügyintézés.

Már hétfőn jeleztem a főnökömnek, hogy műtétem lesz, ma pedig felhívtam a konkrét időponttal. Amire kell, lesz megoldás a helyettesítésemre. A kolleganőim pedig szuper rendesek, támogatnak, és felajánlották (ahogy tavaly is), hogy ha nem bírnám, ha nagyon elfáradnék, a napközit megcsinálják helyettem októberig. Igyekszem, hogy bírjam.

Kedd

Tegnaptól dolgozom. Ott folytattuk, ahol júni 30-án abbahagytuk. Iszonyatos a pörgés. Mivel se igazgatónk, se iskolatitkárunk, kapkodtuk a telefont, tanszercsomaghoz táblát nyomtattunk, emaileket olvastunk és válaszoltunk meg, nyomtatványokat töltöttünk ki, kérdező szülőt fogadtunk (...), jöttek kollegák másik suliból, jött a polgármester úr, mellette volt egy 1 órás munkavédelmi oktatás és egy 3 órás tréning, de B. pl. elkezdte a betonfigurákat festeni, még le kell festenünk a hintákat is, lesz tanszercsomag osztás (amit keményen dokumentálni kell, és fotózni az átvételt, jegyzőkönyvezni...), tankönyvosztás, évnyitó próba, a Kréta aktualizálása, értekezlet az anyaiskolában...

Én már fél 4-kor nem láttam, nem hallottam, teljesen kipurcantam. Negyed 5 körül értem haza. Az endo kemény 6-ossal volt a társam egész nap. És csak hogy érezzem a törődést, amikor fél 8-kor bedőltem az ágyba, megmutatta, ki az úr és tombolt egy 9-eset, de nem ültem fel neki, rendesen szenvedve, gyógyszerbevétel nélkül, sokára, de elaludtam.

Pozitívum, hogy a gyomrom javulgat, a gyomorszáj görcsök is ritkulnak és nem olyan hevesek.

Hétfő, kontroll, műtét

Ma voltam endometriózis kontrollon. Mivel folyamatosan fájdalommal élek a hormontabletta szedése ellenére és mivel rosszabbodott a helyzet a női részen odabent, műteni kell. A méhemet és a jobb petefészkemet ki kell venni és a méh mögött minden tele van a gyulladást okozó endós szövetekkel, azt ki kell szedni/lefejteni az érintett szervekről. A napokban még utána kell járnom dolgoknak, aztán kérek időpontot a műtétre. Laparoszkópiával végzik majd, a felépülés 6-10 hét. Őszintén bevallom: régen voltam ennyire becarva...

Vasárnap

Fájdalom ide vagy oda, ha a húgom lejön Budapestről anyuékhoz, akkor azt nem hagyhatom ki. Délelőtt még felugrottunk a keresztszüleimhez is (2 perc autóval) egy kicsit. Tudtam, hogy nem lesz könnyű, tudtam, hogy hulla fáradt leszek, tudtam, hogy holnap munkakezdés, tudtam, hogy nem fogok gyógyszert bevenni, ha csak nem ájuldozom a fájdalomtól, hogy pl. tiszta fejjel lehessek ott ezen a pár órán. Húgom, L., anyu, mami, M. és én egy asztalnál. Számomra a leghatásosabb gyógyír mindenre. ♡

 

Szombat

Arra ébredtem, hogy fáj a gyomrom, görcsölnek a beleim és a gyomorszájam. Jól van -gondoltam- akkor kezdődjön egy új nap...

Délelőtt mosdót takarítottam, pihentem. Elmosogattam, pihentem. Vízkőtlenítettem a kávéfőzőt, pihentem. Készítettem tökmagkrémet, pihentem. Délután átjött M. Menjünk Frei kávézóba? Ne. Moziba? Ne. Sétálni? Az jó lesz. És ezzel a döntéssel bevonultunk a szobába és megnéztünk egy filmet...

Az endo egész nap kellemetlen-leszakadós-feszegetős 6-os volt. A gyomrom tompán fáj és szinte semmi étvágyam, most még csokit se ennék, lángost se, fánkot se... A saláta gondolatától is hányingerem van, így a mai napot megoldottam tökmagkrémes pirítóssal, paradicsommal és mikrozölddel. A gyomorszájam délelőtt szörnyű volt. Délután társult hozzá mindenféle szurkodás is. És így késő estére egy kicsit jobb lett.

Por 3 főétkezés előtt fél órával 1x, lefekvés előtt +1; tabletta 3 napig 2x1, aztán napi 1 étkezés előtt feél-1 órával, Tubanis este, de a por+tabletta és a T. szedése között teljen el legalább 2 óra... Képtelen vagyok fejben tartani (most is a dobozról néztem le). Felcímkéztem ugyan minden szem gyógyszert és minden adag port, de még így is a fél napot elveszi erre odafigyelni. No mindegy, igyekszem, csak segítsen.

Holnapután munka. Egyelőre el sem tudom képzelni, hogy fogom bírni. Na de még nem is elképzelnem, mert ma még ma van.

(Kép: csak mert tetszik.)

 

Péntek

Reggel átjött M. Az állapotom változatlan, ami jó, mert nem lett rosszabb. Olyasmi érzés ez a gyomorszáj-görcs, mint amikor valaki roppant éhes és úgy érzi, hogy kilyukad a gyomra az éhségtől. (Reggel eszembe jutott, hog nagyon remélem, hogy nem az endo terjedt át a gyomromra...)

Aztán jött J. És a 29 éve barátnők beszélgettek kora estig. ♡

Majd átugrott M.

Ma csak ültem és beszélgettem, de rendesen elfáradtam.

A képen az ebéd és a vacsora Buddha-tálam.