2012. július 17., kedd

Napi esti

"Witchbody" ;-)



Vannak, akik már ismerik ezt a "witchbody" poént. Puszi nekik! Azt hiszem, holnap ezt fogom gyakorolni itt, a tőlem pár méternyire folyó Dunán! ;-)

Facebook oldal: Boszorkánykonyha


Vacsora

Tonhalsaláta



Vettem egy akciós csomag jégsalátát, és hozzá egy konzerv zöldséges tonhalat. Tedd a halat a salira, és jó étvágyat!

Facebook oldal: Boszorkánykonyha

Barack

Mai tízóraim: barack. Anyuéktól kaptam egy ládányit. Hogy őszi-, sárga- avagy kopasz barack? Bevallom: nekem mindegy. Imádom.




Emlékeztek a gyerekkorotokra? Én nagyon sok dologra. Az egyik az, amikor a nagymamámnál a kerti játék közben csak úgy lazán, a barackfa mellett elsuhanva lekaptunk egy barit, és rágás nélkül nyeltük az édes gyümit. Vagy éppen kicsit leülve (na, ez ritka volt akkoriban), együtt ettük. Megmosás nélkül, naptól melegen, és ahogy fröccsent és folyt a karunkon az édes nedü, és ahogy csöpögött le a könyökünkön!! :) Már magam mosom a ruháimat, így tudom, hogy egy baracklé folt nem egyszerűen kiszedhető. De tudjátok mit? Most nem érdekel. Barackot eszem, és imádom, ahogy fröccsen, és folyik a lé!! :)))

Reggeli

Ma megint zabkását reggelizem 50 g zabból. Ugyanazt, mint ami pár napja az uzsonna volt.
Viszont megmutatom egy korábbi reggelimet, ami szintén gyors, beilleszthető a diétás étrendbe, és nagyon finom.


Spenótos, két sajtos, paradicsomos tojás


Recept: Ahány tojást eszel, felvered, serpenyőbe öntöd, nem kevered, lassan sütöd, nem fordítod meg. Félidőben rákerül a spenótlevél és a keményebb sajt, de csak a felére. Ha megsült, kiveszed a serpenyőből, ráteszed a paradicsom szeleteket és a puhább sajtot. Ráhajtod a tojáspalacsinta avagy tojáspizza másik felét, és tálalhatod is.

Megjegyzés:
  • sózd, borsozd, ízesítsd és töltsd ízlés szerint! :)
  • A tojássárgája sok zsírt is tartalmaz. Ha diétázol, készítsd egy egész tojásból, a többinek csak a fehérjét használd. (A sárgáját megeheti valaki a családból, vagy felhasználhatod sütibe -amiből, ha diétázol, csak a többiek esznek :))
Facebook oldal: Boszorkánykonyha

Nulla céhás töltött paprika ;-)

2012. július 16., hétfő

Napi esti

Napi bölcs


Facebook oldal: Boszorkánykonyha

Ezt a tésztát!!

Diéta? Oké. Életmódváltás? Rendben. Tészta??!! Én azt mondom, gondold át.

Nem követek alacsony szénhidráttartalmú diétát. Az Insanity-t le sem lehetett volna nyomni CH nélkül. (Frissítés 2015-ből: azóta már sok dolog változott az életemben, CH nélkül is lehet.) Na, az Asylumot sem. Sőt... Így nem érzem úgy, hogy -persze ésszerű keretek között- teljesen száműznöm kellene az étrendemből ezt a gyorsan és változatosan elkészíthető ételt.

( Zöldségragu tésztaágyon.
Recept a bejegyzés végén.)


Még az Update korszakomban tanultam, hogy "a mérték az érték", és ezzel a mai napig egyetértek, pl. a tészta esetében is. Igen, be tudnék tenni az arcomba egy zacskónyi főtt tésztát is, akár ízesítés nélkül is (jesszus, volt, hogy ezt 5-10 éve még meg is (t)ettem...). De már megtanultam, hogy megtehetem, és annak szépen meg is lesz a következménye.

Egy adag tészta (számomra 100 g) kábé 75 g szénhidrátot tartalmaz, kábé ennyi van a rizsben is, és ha néha a rizs belefér az étrendbe, a tésztát miért hagynám ki? A pici "gond" azzal szokott lenni, hogy mennyi az annyi, azaz hogy ha az ember nem méri ki az adagot, nagyon könnyen eshet abba a hibába, hogy a kevésnek gondolt tészta dupláját, háromszorosát is megeszi... Én ezért mérek. A kifőtt tészta kerül a kis konyhai segédemre, a mérlegre.
Jó hír, hogy habár ránézésre szörnyen kevésnek tűnik ez a mennyiség, dúsíthatjuk ezer módon! A sajtszószt, és úgy általában a magas zsírtartalommal rendelkező szószokat (tejszínes, sajtos, zacskós...) nem ajánlom, ha diétázol, vagy a testzsírszázalékod csökkentésén dolgozol, de pl. számomra jó választásnak tűnik:
  •  párolt zöldséggel
  • zöldségraguval (pörköltalapon hús helyett zöldséggel)
  • főzés után fokhagymával pici oliván átpirítva
  • pörkölttel
  • bármilyen hússal (ha fogyózol, javaslom a csirkét)
  • túróval
  • mákkal (javaslom a cukrozatlan változatot)
  • halászléhez
  • lekvárral (ha tudsz eltenni cukormentesen magadnak, nyert ügyed van)
A fűszerek variálásával is sokoldalúan variálható étel. (Imádom pl. a garam masala nevű indiai fűszert, a fokhagymát...)

Ma már több lehetőség van különböző féle tészták beszerzésére is. Vehetsz hagyományos 8 tojásost, durum tésztát, teljes kiőrlésű liszből készítettet, szénhidrátcsökkentett tésztát (pl. tescos diabetikus polcos), bio- és szaküzletekben beszerezhető DW, U1, Kilófaló (és sorolhatnám) tészta, már ha szereted a full műanyag dolgokat átküldeni az emésztőrendszereden...

Nagy előnye a tésztának, hogy -mint már említettem- gyorsan és változatosan elkészíthető, és nem mellesleg könnyen beszerezhető és nem arany áron.

Tipp spóroláshoz: én úgy főzöm a tésztát, hogy már a hideg vízzel együtt teszem (fedővel, kissé sós vízben, egy csepp olajjal) a lángra. Ha felforrt, még kb 1-2 percig hagyom fedő alatt forrni, egyszer megkeverem, aztán lekapcsolom a lángot, és az előírt ideig hagyom a forró vízben a tésztát, így szinte "magától" megfő. Érdemes al dente-re főzni a tésztákat, azaz egy nem is kemény, de nem is puha, harapható állagúra. Legalábbis én így szeretem :)

Recept (1 főre):

Előkészítendő:
  • a kiválasztott tészta,
  • lábos fedővel a tésztának,
  • olaj (én olivát használok),
  • só, bors, piros -csemege- paprika (ha szereted a csípőset, egy csepp abból is),
  • a kiválasztott zöldség (100-200 g, attól függ, mennyire vagy éhes; lehet fagyasztott is. Ha frisset használsz, tisztítsd, darabold.),
  • 1-2 fej apróra vágott hagyma (lila- és vöröshagymával is jó)
  • egy kisebb vagy közepes serpenyő (a zöldséged mennyiségéhez mérd).
Álljunk neki! :)
  • Az apróra vágott hagymát nagyon kevés oliva olajon a serpenyőben üvegesre párolom.
  • Közben a lábosba beleteszem a tésztát és a csomagolás utasítása szerinti mennyiségű vizet öntök rá, megy bele kis só, egy csepp olaj, és az egész mehet a tűzhelyre. Lefedve főzni kezdem.
  • A serpenyőt lehúzom a tűzről, hozzáadom a piros paprikát, kap egy kis vizet, mehet visszí a tűzhelyre.
  • A serpenyőbe beleteszem a zöldségeket, sózom, borsozom, mehet még egy kis víz, ha fagyasztott, több víz, ha friss a zöldség, fedő alatt majdnem készre főzöm.
  • Leszűröm a tésztát.
  • A zöldségről leveszem a fedőt, és addig főzöm így (én nagy lángon szoktam végig), amíg jó sűrű állagú lesz.
  • Ha kész a zöldségragu, hozzá is lehet önteni a tésztát, vagy tányérra szedve a tésztát, annak tetejére is kerülhet.
Megjegyzés:
  • Használj bátran olyan fűszerezést, amilyet szeretsz,
  • a tetejére nagyon kevés (max 5 g, ha fogyizol) sajt is kerülhet (és ezt is számold bele a napi értékeidbe, ha kalóriaszámolásos az étrended, főleg a zsírtartalom miatt).
Facebook oldal: Boszorkánykonyha

Motiváció


Facebook oldal: Boszorkánykonyha

Több az egyben



Ha bárki azt gondolná, hogy a blogírás unalmas és magányos tevékenység, szeretném felhomályosítani, hogy téved. Végy egy gyereket az öledbe, aki éppen varr és közben mesél, kérdez, megkér erre-arra (most éppen az "ugye kibogozod ezt a csomót" ment), közben kezeld a gépet, gondolkozz, fogalmazz frappánsan és gépelj jó helyesírással, egy kézzel :)
De ezek nagyon jó pillanatok. Feltöltenek. Nem csak a nyár végéig :)

Ebéd


Úgy alakult, hogy még vendégségben ért az ebéd :) (Tízórai nem volt. Nem voltam éhes. Csak egy isssteni teát ittam.) A leves a tegnapi húsleves volt, ma még talán jobban ízlett mint tegnap :) A második: kis borsófőzi, 1 fasirt, kis rizibizi és saláta. A desszertet (muffin, fagyi) ma is kihagytam, midnenféle sóvárgás nélkül.

Megjegyzés: a hugim gyerekeit nyaraltatom. Megnézték a blogomat, tetszik nekik. M. is saját blogot akar, focisat. A tegnapi ebédet ő fotózta. A mai ebédet P. fotózta. Most is itt sertepertélnek körülöttem, olvassák, amit írok. :)

Facebook oldal: Boszorkánykonyha

Reggeli

Barack, tk kenyér, friss sajt




Vendégségben vagyok. Ott ugye nem várható el, hogy kizárólag miattam vásárolják tele a hűtőt olyan élelmiszerekkel, amik illenek az életmódomhoz. Ezért, ha okos az ember, viszi magával, ami kell, vagy legalább egy részét, a többit ki lehet egészíteni ottani dolgokkal. Én hoztam magammal friss sajtot, mert azt falun nagyon nehéz beszerezni, és a kenyeremet (ez éppen tescos hárommagvas), és ma éppen barackot ettem hozzá reggelire.

Facebook oldal: Boszorkánykonyha

2012. július 15., vasárnap

Napi esti


Facebook oldal: Boszorkánykonyha

Vacsora


Paprikába töltött friss sajt (Cottage cheese, tescos), paradicsom, paprika, pulykasonka. A friss sajt tetejére kékpenészes sajtot morzsoltam (Niva, tescos akciós), ez kb egy dobókockányi darab, csak az íze miatt. Teát ittam hozzá.

Facebook oldal: Boszorkánykonyha

Uzsonna

Boszorkány - az autóban is


Ha hiszitek, ha nem, 2 éve boszorkánnyá avattak. A boszinevem: Oktávia. Mert szeretek énekelni. :) És a boszorkány-tudományomat csak jó dolgokra fordíthatom. :) Akkor kaptam ezt a kis boszibábot. Ez lóg az autómban :)

Ebéd


Anyuéknál vagyok. Tudták, hogy jövök, ezért maguknak rántott hús volt, rántott máj, nekem külön sütöttek csirkemellet! Azt hiszem, egy szavam sem lehet!
Húsleves volt, tészta nélkül ettem répával és főtt hússal.
A második sült csirkemell, rizibizi és saláta. Nyami! :)

Ajánlom figyelmetekbe a tányérokon látható arányokat! :)

És végre nem tukmáltak a desszerttel (csokis muffin, fagyi)!

Nem volt kis meló mindezt elérni... (folyt. köv.)

Facebook oldal: Boszorkánykonyha

Tízórai

Tízórai autóvezetés közben: 5 icipici, de annál fincsibb zabkeksz. :)


Facebook oldal: Boszorkánykonyha

Reggeli: Nagyon hamis guba




Előkészítem:
  • 65 g rozskenyér (mert hogy kornspitz nincs itthon)
  • 150 g túró
  • 120 g natur jogi (mert hogy ennyi van itthon)
  • 50 ml tej (2.8 %-os, mert hogy hosszú hónapok kísérletezgetése után sikerült végre kiderítenem, hogy a 1.5 %-osat nem bírja a gyomrom, de akié bírja, használjon 1.5 %-osat)
  • 27 g lekvár (mert pont ennyi van itthon, sztem 30 g a max belőle, ha lehet, diabetikusat használj, de még jobb, ha cukormenteset teszel bele)
  • édesítő (ízlés szerint)
  • és odaképzelek reszelt citromhéjat :), de te tedd bele! :)
Elkészítem:
  • szikkadt kenyeremet falatokra aprítom
  • az édesítős tejet meglangyosítom, rácsurgatom a "gubára", kicsit átforgatom, hogy az édes-langyos tejci mindenhol érje
  • a többi hozzávalót (lustik) turmixgéppel, vagy (praktikusak) botmixerrel, vagy (mosogatni nem szeretők, mint ééén!) villával krémes állagúra alakítom és egyenletesen eloszlatom a (meleg tejtől már édesen alvó) alapon
  • s végül jön a lekvár, amit egyéni hangulattól és kreativitástól függően oszlatunk el az egész tetején.
Megjegyzés: begépelni a recit tovább tartott, mint az egészet elkészíteni :))

Facebook oldal: Boszorkánykonyha

Napi bölcs



Vannak, akik elhatározzák: igen, én most megcsinálom! Vannak, akik azt mondják: akkor most belevágok! Vannak, akik dühből, "bosszúból", "csak-azért-is"-ből akarják megmutatni, hogy lefogynak. Akit az érzelmei irányítanak, mint engem is a kezdetek kezdetén, az első akadályokat ennek segítségével könnyedén veheti, aztán csak falakba ütközik. Mert egy idő után az érzés halványodik, és kapásból csökken így a motiváció is. Sikert az fog elérni -szerény véleményem szerint-, akinek pontos céljai vannak (lehetőleg leírva), aki feléget maga mögött minden hidat, aki képes és hajlandó nap mint nap tenni azért, hogy elérje a célt, és aki nem gyárt kifogásokat.
Nálam is megfigyelhetők a külünböző "fejlődési fokozatok":
  • nem evés + torna ("bálna-motivációval")
  • ésszerűbb evés + torna (csökkenő "bálna-motivációval")
  • rengeteg információ gyűjtése a fogyás mechanizmusáról + torna
  • étkezési napló, edzésterv, célmeghatározás + edzés (belső meggyőződés)
  • folyamatos tény- és tapasztalatgyűjtés, tanulás + még keményebb edzés (türelem, kitartás).

Az én hegyem elég magas. Kábé félúton járhatok rajta. De úton vagyok. És haladok. Volt, hogy elakadtam valamiben, volt, hogy elfáradtam és szusszantam egy csöppet, de vagy segítségért kiabáltam (és mindig megkaptam valamilyen úton-módon), vagy volt, hogy nagyon fájt, de a csúcsra nézve tovább indultam. Mert én már nem fogok visszafordulni. Ezt határozottan tudom. Ez egy olyan út, amin végigmegyek, és ha felértem a csúcsra, új célokkal tovább folytatom.