A
LMP-ban sokszor elhangzik, hogy "we can see the finish line".
2013. április 29-én délután kezdtem, így gyakorlatilag túl vagyok 9 . 5 napon.
És örülök, hogy 2013. április 26-án eldöntöttem, hogy belevágok.
Olyan mértékűen csúnyák lettek akkorra a
kiütéseim, és annyira fájt már az arcbőröm, hogy legszívesebben lehúztam volna, mint egy maszkot. Vagy levedlettem volna, hogy alatta csak a friss, rózsaszín, tiszta, egészséges új bőr látszódjék.
Olyan mértékben nem tudtam már eldönteni, mit egyek, mi lehet az, amitől jelez a bőröm és mi lehet az, amitől nem, hogy arra gondoltam: ezt muszáj kitapasztalni. Na de hogyan? Mit hagyjak el? Mi maradjon? Míg nem eszembe jutott B. M. M. (B. Méregtelenítő M.), aki már a szemem láttára megcsinált egy Neera kúrát. Nem is egyszer. És él, és jól van. Mivel én úgy tudtam magamról, hogy akár csak pár óra nem-evés után is láthatom onnan fentről feketébe öltözött édesanyámat, akinek telefonon elmondják, hogy a lánya 3 órás nem-evés után hirtelenül, tragikusan elhalálozott, és szegénykém könnyes szemmel öleli át szintén síró nagyikámat... Szóval tényleg azt hittem korábban, én ebbe belehalnék. De aznap, április 26-án, azon a bizonyos pénteki napon, délután pontosan tudtam, hogy túlélem, nem lesz nehéz, megcsinálom. Megnyugtató érzés volt ez a
döntés, úgy éreztem, a jelenlegi szituációban ennél jobb választás nem lehet. Ezer százalékban bizonyos voltam benne, hogy ez az, ami kell, ez az, ami sokmindenben segíteni fog. És mivel ennyire határozott voltam, sikerült a kedvező körülményeket is bevonzanom. Szombat délután váratlanul megjelent Sissy, E. lánya, és szinte elzavart a városba, azaz kaptam 1 . 5 óra kimenőt. (Ezelőtt ilyen még nem történt.) Ausztriában hétvégén már nem nagyon vannak nyitva boltok (Knittelfeldben legalábbis), pláne szombat délután, de én a DM felé vettem az irányt. És láss csodát: nyitva volt! Megvettem a juharszirupot, a menta teát. Hazafelé beugrottam a Billába, ahol megkaptam a citromot, a cayenne borsot és a sót. Otthon aztán este áttanulmányoztam a kúra menetét, mindent elolvastam róla, amit csak találtam, és vasárnap elkészítettem másnapra a kúraitalt, mert elhatároztam: a hazaúton délután már csak ebből fogok kortyolni. Hétfőn reggel már a sós vízzel indítottam, és a hazaútra maradt a kúraital. Beindult a
Jusziku.
Azóta 9 . 5 nap telt el. Gyakorlatilag fantasztikusan. Semmi nehézséget nem okozott a kúra, nem voltak mellékhatások, csak az érzés napról napra, hogy legyőzöm önmagamat, hogy tisztul az arcbőröm, tisztul a szervezetem. Semmi puffadás érzés, semmi gyomorkorgás, csak a nyugalom, a biztos tudat, hogy ezt most végigcsinálom. Nem volt hiszti, nem volt nyavajgás. Csináltam.
Nem mellékes, hogy a mérleg kijelzője is igencsak változott. Tehát aki fogyási szándékkal áll neki, csak biztatni tudom.
Ma voltam boltban, és 10 napja először vá-sá-rol-tam, azaz nem csak citrom és narancs volt a kosaramban. Megvettem a dolgokat a visszaépítő/felépítő étrendhez, és megfőztem a zöldséglevest.
És módosítottam a
felépítő étrenden (sosem csináltam még ilyet, mármint méregtelenítő kúrát, ez is amolyan kitapasztalásos, hogy mikor mivel lehet már terhelnem a szervezetem és mennyire). Ugyanis megkóstoltam a levest (a levét), ettem belőle pár evőkanállal próbaképp, de nem fáj tőle a hasam, így este enni fogok egy kis levet már. Holnap pedig a péntekre tervezettek szerint megy tovább az evés, a szilárd ételre visszaszoktatás. Jó is lesz ez így, mert hétfőn megint megyek vissza, és a buszon nem lenne túl szerencsés leveses üvegekkel bajlódnom. Na meg má' bocs, de milyen hidegen a zöldség leves???
És jártam a BioCentrumban is:
Elfogyasztott folyadék:
- a 2 liter kúraital
- 2 . 5 liter ásványvíz
- este "eszek" még 2-3 dl zöldség leves levet.
Fél nap van tehát vissza a 10 napból.
Én már ma elkezdem vállon veregetni magam.
Hajrá! :-)
