Útra készen

Ez a nap is eljött: holnap befekszem a kórházba.

Kész a kórházi táska, remélem, hogy minden szükséges dolgot betettem.

Éjjel alig aludtam, izgultam. Reggel is idegesen ébredtem, aztán a nap folyamán nagy részben megnyugtattam magam: kemény szerda-csütörtököm lesz, de elmúlik, utána pedig napról napra jobb lesz.

Holnap befekvés, holnapután műtét. 

Közeledik...

Fájdalmak? Voltak nagyon kemény negyed-félórák, de volt néhány elviselhetőbb 10/6-os időszak is. Délelőtt a fájdalmak ellenére ténykedtem is (keveset, lassan, fújkodva, közben pihenve), délután be is aludtam.

Kezdek izgulni.

2 nap múlva befekvés, 3 nap múlva műtét.

 

Vese-gondolatok

"A vese sokkal több, mint ,,csak,, a vért szűrő fizikai szerv. A keleti orvosi rendszerek és a spirituális hagyományok szemszögéből úgy tekintik őket, mint életesszenciánk székhelyét, a vitalitás, a bátorság és az akaraterő forrását. Ha megvizsgáljuk a vesék egészsége és általános jóllétünk és kiteljesedésünk közötti mélyebb összefüggéseket, lenyűgöző lehetőségek nyílnak meg előttünk belső energiaforrásunk és rugalmasságunk megerősítésére." forrás

kép

Nem tudom, honnan, ma egész nap gondolatok és kérdések cikáznak a fejemben. Ahogy így este visszagondolok, a fenti gondolathoz tér vissza mindegyik. Nincs életerőm, félek mindentől, nincs akaraterőm. 

Nem részletezem a mai fizikai fájdalmaimat, senkinek nem kívánnám, legyen elég ennyi. Nagyon megvisel, és most már nem csak fizikailag, lelkileg is. Talán innen indultam a gondolataim: ha "orvosilag rendben" vagyok, ha fizikai (mérhető, látható) síkon (ultrahang, röntgen, mikroszkóp) minden rendben, akkor talán tényleg erőt kell vennem magamon és megnézni a lelki hátterét. Amit konkrétan évtizedek óta halogatok. (Mert félek, mert nincs hozzá energiám.) 

Hospice Zs. mondta anno anyu haldoklásának idején, hogy mindenki maga választja a szenvedését, és most, ebben a helyzetemben, ilyen fizikai kínok közepette is azt hiszem, értem, mire gondolt.

51 éves múltam. Nem hiszem, hogy túl sok időm lenne eldöntenem, hogy akarok-e még a földi létemmel kezdeni valamit vagy nem.

3 nap a befekvésig, 4 nap a műtétig.

"Apróságok"

 

Ritka, hogy van energiám fotózni. Ma rávettem magam reggel. A teraszon virágzik sok növény, amiket kitettem a "gyógyítóba" (mamikám Singer varrógép asztala ez). Pedig a legtöbbnek nem jósoltam volna életet.

A fentieket is és a következő kettőt is évzárón kaptam mag "formátumban".

Fizikai állapotom miatt sokat vártam, amíg végre elkezdtem levágni a teljesen tönkrement leandert. Csak a feléig jutottam, gondoltam: így is jó, úgysem él már. És egyszer csak elkezdett hajtani. Onnan, ameddig sikerült haladnom vele. Érdekesen néz ki, de legalább él.

A fikuszkám. Bent volt a komódon, de nemhogy több levele lett volna az idő múlásával, csak egyre kevesbedett. Kitettem gyógyulni, hát láss csodát, elengedett még kint is egy levelet, aztán meggondolta magát és azóta csak nő, nő. Ha így folytatja, nem tudom, hova tudom majd tenni a lakásban.

A rózsáim (3 cserépnyi van) augusztusra ledobták az összes levelüket, nem volt mit tenni, irány a gyógyító. Mára mindhárom visszalevelesedett, sőt virág/bimbó is van rajtuk.

.......

Mária nap van. Keresztanyumat felhívtam, anyunak és maminak gondolatban kívánok boldog névnapot. 🖤

.......

Nem tudom, írtam-e már: a vesekőzúzás után elkezdett egy ideg rángatózni a bal szememnél. Hol erősebben, hol gyengébben. Aztán néha abbamarad. Azóta a bal ajkam fölött is ez van és néha a jobb szememnél is...

Tegnap a fájdalom onnan indult, ahova a zúzáskor a bőrömnél beléptek a lökéshullámok (onnan tudom, hol volt ez, mert a kezelés után bepirosodott).

Ma pedig határozottan ott a fájdalom középpontja, ahol a zúzáskor "véget értek" a hullámok, ez az a pont a gerincem alsó szakaszán, ahol a zúzás alatt éreztem, hogy mintha onnan rántaná össze egy "drót" hirtelen az összes belső szervemet felfűzve erre a fájdalom"szálra" és akarná a gyomromon keresztül mindet egyszerre kitépni minden egyes lökéshullámnál.

Csak remélni merem, hogy a műtét és a majdnai stent kivétel után ez jó irányba változik...

.......

Írtam már: pár napja folyamatos (!!) vizelési ingerem van, pár percenként rohangáltam a mosdóba. Most éjjel két óránként. Reggel mondtam magamnak: Timi, éjjel aludni kell, pihenni. Mivel nincs baktérium a vizeletemben (tegnap jött meg a tenyésztés eredménye), nem csíp, "csak" az inger folyamatos, nincs hólyaghurutod. Utánaolvastam: kiválthatja a stent, de akár stressz is. Úgyhogy nyugi! (Ma napközben kábé 3negyed óránként jártam.)

.......

A reggeli virágfotózás, gyógyszerbevétel után a fájdalom felment 10/7-8-9-re hullámzóan. M. ment a városba, szerettem volna menni, megbeszéltük: megyek, ha nem bírom, max hazahoz. Nehezen, de megcsináltam. Vettem még két XXL-es hálóinget, ez a méret már csak rendben lesz (...)!

.......

Tegnap reggel készítettem a konyhapultra a hozzávalókat, hogy főzök egy levest. Szerinted? Most is úgy ott van, ahogy tegnap reggel... :(

.......

4 nap a befekvésig, 5 nap a műtétig.

Csütörtök

Egy szuper és két jó nap után ma viszonylag nyugodt délelőtt volt, aztán egy odabacós 5-6 órás fájdalomcunami... Persze: egyszer minden elmúlik. Tényleg nem értem, hogy a 21. században miért hagyják szenvedni az embereket.

5 nap a befekvésig, 6 nap a műtétig. 

Műtéti előkészületek

Altatóorvos

Reggel 6.15. Csörög a vekker. Hja, csörög, csak én nem hallom. M. ébreszt 7 előtt. Este mindent odakészítettem, csak a gyógyszert kellett bevenni és a Fostert befújni, mosakodni (mert éjjelente nekem még mindig meleg van és izzadok), inni, pisilni, inni, pisilni, pisilni, aztán szakadó esőben indultunk. Pécsett kifogtuk a csúcsforgalmat, de a 8.20-as időpont előtt 5 perccel a rendelő előtt ültem. Nem is kellett volna rohanni, mert az orvos 8. 45-kor jött és volt még előttem egy hölgy.

Kb fél órát voltam bent, nagyon kedvesek voltak, nagyon alaposan kikérdeztek. Altatható vagyok, 16-án várnak az osztályon a betegfelvételen.

Innen fel kellett menni az ambulanciára (sajnos is meg jó is, hogy ismerem már az épületet), sorszámot húzni, bejelentkezni a recepción. Steril edénybe leadott vizelet után indulhattunk haza.

Egyéb apróságok

Vagyis ügyet intézni indultunk Mohácson. M-nak is volt dolga a Kormányablakban, nekem az új szélvédőre kellett regisztrációs matricát igényelnem, de 10 perc alatt végeztünk, nagyon örültem neki.

Aztán Tankerület, M. felvitte a munkába járásos dokumentációmat.

Gyógyszertár. Két fájdalomcsillapító és 4 fásli a műtéthez, hopp egy tízezres. (Június óta 50ezernél járok, amit gyógyszerekre költöttem. Kb 1 millió TB-t fizetek egy évben, nem kekeckedésből, de a fásli azért talán belefért volna.)

Haza, dél: ebéd. (3 napja tökfőzelék pörkölttel, holnapra még van, de legalább van kaja.)

A vacsimat kivételesen lefotóztam.

Hízás

Kilóra 20 deka híján 70, de a sok üléstől-fekvéstől, a nemmozgástól terebélyesedem. A tükörképemet nem mondanám katasztrofálisnak, viszont... A múltkor ugye (hetek alatt) kiszanáltam és már el is ajándékoztam a ruhákat, amik szűkek lettek. Csak az maradt a szekrényben, ami felvehető, vállalható. Egy hete, ha bármit fel akartam venni, szűk, nem kicsit feszül... Vagy rendelnem kell 1-2 rucit, vagy a műtét után, ha jól leszek, elmenni venni, mert konkrétan egyetlen nadrág jön rám...

Vizelet

Napok óta visszatért az érzés, ami a vesegörcs és a stent felhelyezés után vagy két hétig fennállt: folyamatosan (!!), még pisilés után is roppant erős vizelési inger gyötör. Ma kipróbáltam, milyen, ha maradok a wc-n. Beültem, ürítettem. Vártam. Közben csipp-csepp. Egy perc múlva megint ürítés. Vártam tovább. Egy perc múlva újra ürítés. 10 perc után abbahagytam, mert már elzsibbadt a lábam az ülőkén való ücsörgéstől. Szóval konkrétan folyamatosan, egész nap tudnék ülni a wc-n. (Nem vagyok felfázva, annyit iszom, mint mindig a vesegörcs óta.)

Hőhullámok

Augusztusban a hőhullámok nagyjából megkíméltek, napi 1-2-3 jött. Most egy hete megint gyakori, főleg délután, leggyakrabban este és éjjel izzadok le és lesz olyan melegem, mintha egy jól megpakolt cserépkályhához dörgölőznék...

Alvás

Köszönöm, rendben.

Fájdalom

Aki rendszeresen olvas, tudja, hogy június 14-én egy uréterben megakadt vesekő miatt roppant durva vesegörccsel és felrobbant vesekehellyel kerültem a pécsi Urológiai Klinikára. Ott a stent felhelyezés maga volt a pokol (nem túlzok!). Néhány napig vendégeskedtem még a klinikán, szinte folyamatos fájdalomcsillapítás. Hazakerülve a stent okozott fájdalmakat, a július 17-i (sikertelen) vesekő zúzás  feltette az i-re a pontot, azóta napról napra egyre jobban fájt a vesém és már mindenem. Múlt héten, amikor már 4. napja aludni sem tudtam a 10/8-9-es folyamatos fájdalomtól, kértem egy extra kontrollt az orvosomtól, aki másnap fogadott is, megvizsgált, orvosilag rendben voltam. Stent intolerancia. Kaptam másik fájdalomcsillapító-görcsoldó koktélt, az első pár napban nulla hatással. Aztán most 3 napja voltak 5 pecek-negyed órák, hogy azt éreztem: nem fáj semmim. Ma éppen a 10/0 és a 10/6 között ingázik a fájdalom, de ez már megkönnyebbülés a 10/8-9-9 és feles után. 

10/0. Amikor épp nem fáj semmim, az azt jelenti, hogy nincs fájdalmam éppen, viszont érzem az elmúlt 3 hónap szenvedést: irtóztatóan gyenge és fáradt vagyok.

4 éve ilyenkor 35 nap volt vissza a(z endometriózis) műtétig. Azt is nagyon vártam már és tudtam: megváltás lesz és minden rendben megy majd.

6 nap a befekvésig, 7 nap a műtétig.

Érdekes

Miért él az emberek többsége hallucinációban?
1980-ban a Dartmouth Egyetem kutatói egy olyan tanulmányt végeztek, amely alapjaiban kellett volna megrengetnie a valóságról alkotott képünket.

A résztvevők azt hitték, hogy egy pszichológiai kísérletben vesznek részt, amely azt vizsgálja, hogyan reagálnak az emberek az arctorzulásokra. Mindenkinek egy tükör elé kellett ülnie, miközben egy maszkmester valósághű heget festett az arcukra. Megnézték magukat a tükörben, látták a heget, és emlékeztették őket a feladatra: idegenekkel fognak beszélgetni, majd elmesélik, hogyan bántak velük.

Ekkor jött a csavar.

Mielőtt kiküldték volna őket, a kutatók közölték, hogy még igazítanak egy kicsit a seben – de valójában teljesen eltávolították azt, anélkül hogy erről bármit is mondtak volna. A résztvevők továbbra is azt hitték, hogy a seb ott van, és ezzel a meggyőződéssel léptek ki a világba.

Amikor visszatértek, kiszámítható dolgokról számoltak be: az emberek udvariatlanok voltak, elutasítóak, furcsán viselkedtek. Néhányan azt mondták, mások elfordították a tekintetüket, sajnálták őket.

De nem volt seb. Nem volt torzulás. A beszélgetőpartnereik semmi szokatlant nem láttak. Az egyetlen, ami megváltozott, az a résztvevők hite volt.

Azt hitték, hogy torznak látszanak – és az agyuk pontosan azokat a jeleket kereste, amelyek ezt igazolták.

Az emberek többsége nem is sejti, hogy hallucinál. Nem valamilyen gomba vagy ayahuasca hatására, hanem az idegrendszerük természetes, előre bejáratott működése miatt.

És itt jön a lényeg: úgy érezték, megítélték őket. Elutasítást láttak. Ellenségességet érzékeltek. És az agyuk pontosan azokat a dolgokat „látta”, amiket előzetesen elvárt. Nem tudatos döntésként – hanem mint egy neurobiológiai minta, ami magát az észlelést formálja.

Nem túlérzékenységről vagy áldozatszerepről van szó. Hanem az emberi lét alapvető működéséről.

Az agyad nem a valóságot mutatja. Hanem azt, amit látni vár.

És ez a valódi probléma. Mert ez az illúzió bensőbb annál, mint gondolnád. Az agyad egy előrejelző gépezet. Nem az igazság szolgálatában áll, hanem a túlélésed érdekében működik.

Emlékekből, traumákból, elvárásokból, értékekből és projekciókból épít egy képet. Nem a világot látod, hanem azt, amit az agyad már begyakorolt. Ez a kép valóságosnak tűnik, mert testileg is megtapasztalod – a gyomrodban, a szemed mozgásában, a vállad feszülésében. Amikor valaki rád néz – vagy éppen nem válaszol egy üzenetedre –, nem pusztán adatokat értelmezel. Egy jóslatban élsz.

Ez nem költői túlzás – ez az észlelés maga. Amit „odakintinek” gondolsz, azt az agyad belül állítja össze.

Ezért történhet meg, hogy két ember végigmegy ugyanazon az utcán, és teljesen mást tapasztal. Az egyik veszélyt lát, a másik lehetőséget. Az egyik elutasítást, a másik kíváncsiságot. Az egyik lenézést vél felfedezni, a másik egy figyelmetlen pillanatot.

Nem ugyanazt értelmezik máshogy. Két különböző valóságban élnek.

A gond nem a szubjektivitásban rejlik. Az mindig is velünk volt. A gond az, hogy az emberek többsége objektívnek hiszi magát. Azt gondolja: „amit látok, az van”. És itt omlik össze minden.

Ez megmagyarázza, miért polarizálódik a társadalom, miért sikertelen annyi kommunikáció, és miért roppannak össze egész intézmények a félreértések súlya alatt.

Ha valaha is kérdezted: „Miért nem tudnak az emberek megegyezni a legegyszerűbb tényekben sem?” – hát, ez a válasz.

Mert a legtöbben nem tényeket látnak. Hanem jóslatokat.

Most képzeld el ezt felskálázva. Egy bolygó tele idegrendszerekkel, amelyek saját félelmeiket és ideáljaikat vetítik ki a világra – mindegyik meg van győződve róla, hogy világosan lát, és érzelmileg teljes biztonságban van abban, amit valóságnak hisz.

Ebből lesz a törzsi gondolkodás. Az összeesküvés-elméletek. A kultúrharcok. A fundamentalizmus. Minden ember egy torz lencsén keresztül néz – anélkül, hogy tudna róla.

És itt jön a csavar: minél intelligensebb vagy, annál meggyőzőbb a hallucinációd. Az intelligencia csupán elvontabbá, logikusabbá, elegánsabbá teszi az önámítást. Te úgy hívod: „józan ész”, „logika”, „igazság”.

Valójában projekció. Amíg nem teszed próbára, csak projekció.

Ezért annyira fontos a tudomány. Nem azért, mert tévedhetetlen. Hanem mert ez az egyetlen eszközünk arra, hogy visszacsatolást adjunk a gondolkodásunkról. Nem vitával. Hanem adattal. Azáltal, hogy kényelmetlenül konfrontálódunk a tévedéseinkkel.

A tudomány nem arra való, hogy igazoljunk vele valamit. Hanem arra, hogy megcáfoljunk. A cél az, hogy megpróbáljuk megsemmisíteni a legkedvesebb elképzeléseinket – és megnézzük, mi marad belőlük.

Az emberek többsége erre nem hajlandó. Nem a politikájukban. Nem a hitükben. Nem az identitásukban, a traumáikban, a kapcsolati mintáikban, a nemiségükben vagy a szeretetfelfogásukban.

Védjük azt, ami minket igazol. De mi lenne, ha nem a védekezés lenne a kiút?

Próbálj ki valamit:

Amit csak gondolsz magadról – a múltadról, a hazádról, az életcélodról – tölts el egy évet azzal, hogy megpróbálod megcáfolni. Ne azért, hogy vitát nyerj. Hanem hogy megtudd: mi marad, ha leég az illúzió.

Az agy ellenáll majd. Erősen. Védeni fogja a világképét. Szövetségeseket keres majd: cikkeket, algoritmusokat, érveket, amelyek igazolják, amit amúgy is hitt. Ez normális. Evolúciós kódolás. Ne ítéld el. Ne szégyelld. De ne is imádd.

Lépj hátra. Legyél kíváncsi. Nézz a tükörbe, ahol a seb volt – és kérdezd meg: Mi van, ha már nincs ott?

Mi van, ha az, amitől a legjobban félek, hogy mások észreveszik bennem – csak egy befejezetlen történet vetülete?

Mi van, ha mindenkit ezen a „sebes” lencsén keresztül nézek?

A kísérlet résztvevői nem hazudtak. Nem találták ki az élményeiket. A fájdalmuk valós volt. Az ítélet, amit éreztek, szintén az volt. És pont ez a legfélelmetesebb: Valóságos szenvedést élhetsz át valami miatt, ami nem is létezik.

Nem arról van szó, hogy el kellene bagatellizálni ezt a fájdalmat. Hanem arról, hogy felelősséget kell vállalnunk az észlelésünkért.

Ez a valódi munka.

Nem az, hogy jobban érezzük magunkat. Nem pozitív gondolkodás. Hanem: megtanulni megtörni a hallucinációt.

Minden emberi konfliktus – személyes vagy globális – egy törékeny igazságra vezethető vissza: ha nem ismerjük fel az illúziót, továbbra is vérzünk olyan dolgokért, amelyek sosem voltak valósak.

Szóval a kérdés marad:

Milyen sebet látsz még mindig – ami valójában már nincs is ott?

És mi változna az életedben, ha abbahagynád, hogy elhidd, hogy ott van?

Forrás:
Kleck, R. E. & Strenta, A. (1980). Perceptions of the Impact of Negatively Valued Physical Characteristics on Social Interaction. Journal of Personality and Social Psychology, 39(5), 861–873.

Szerző: Joe Turan

Ajándék

Július 17. óta nem történt ilyen. Nem volt elviselhetetlen fájdalmam. Akkor volt a vesekő zúzás, ami magában borzalom, és attól kezdve kezdett fájogatni a vesém, napról napra jobban, ami augusztusra elérte azt a szintet, amit embertelennek nevezhetek. Reggel felkeltem és... nem fájt semmim. Gyanúsan néztem körbe, figyeltem a testemet, hogy az nem lehet. Jó fél óráig hitetlenkedtem, majd úgy döntöttem: ez bármikor változhat, akkor menj le a boltba. Voltam is, most csak egyszer kellett letennem a kosarat. Semmi nehezet nem vettem, tudom, hogy 5 kilóig emelhetek. Szép lassan hazajöttem, felmásztam a harmadikra, kipakoltam. Még mindig semmi. Jó két órán keresztül olyan érzés volt, mintha sosem lett volna vesegöcsöm, mintha nem lenne bennem a stent. Aztán annyira "erősödött", hogy olyan volt, mintha egy kemény izomlázam lenne a "derekamban". Jött néhány kisebb szúrás is, de sokszor 5-10 percekre semmi de semmi fájdalom. Így tudtam minit itthon ténykedni, kora este pedig végre tusolni, hajat mosni. Hálásan köszönöm ezt a napot. Ez az ajándék a lassú, megfontolt, minden mozdulatra odafigyelő önellátás csodája.

Cím nélkül

Nem csinálhatod azt tovább, hogy amikor a lelked ordít, inkább magadba fojtod, és mély levegőt véve azt mondod magadnak: Bírom még!
Nem csinálhatod azt, hogy a testedben felgyülemlő feszültségről nem veszel tudomást, miközben minden sejted azt jelzi: Elfáradtam, nincs tovább!
Nem csinálhatod azt, hogy majd a kávétól, a kólától, a cigitől, az alkoholtól, a szenny kajáktól várod a megváltást, miközben a tested már egész másban van, már nem elégíti ki az instant álmegoldások.
Több kell. Ami működött, már nem működik. A szőnyeg már átlátszó, hiába söpröd be oda a dolgokat, azok nem tűnnek el, hanem csak tornyosulnak.
A kérdés az: Hol vagy te ebben? Miért akarod elbírni azt, amit nem kell elbírnod? Ami nem is a te dolgod.
Miért akarsz levegőt venni a másik helyett, hogy neki könnyebb legyen, miközben neked meg nem is marad elegendő oxigén?
Te hol vagy a saját életedben?
Fontos vagy!
Boros Bea

kép

Hullámok

Éjjel megint többször ébredtem fájdalomra. Hiába fordultam, mozdultam, tekeredtem bárhogy, sehogy nem találtam az enyhítő pozíciót. Azért aludtam is etapokban. Még álmodtam is:

Nemrég kérdezte az egyik blogolvasóm, szoktam-e filmeket nézni, és én írtam neki: igen, kinéztem már a Netflixet és a Disnex+-t. (Ez megtörtént egyébként.) Álmomban ez a gondolat jött: miért menekülök mások történeteibe, miért nem magammal foglalkozom? Miért tetézem még a bajomat jó kis elektromágneses sugárzás túladagolással? Lemehetnék a ház mögé a parkba egy padra is szenvedni, legalább levegőn lennék, érne a napfény, mindig vannak ott mások is, ha gond lenne, biztosan segítenének. És itt lett vége az álomnak. (Tudom magamról, hogy "agyalós" típus vagyok, de hogy még álmomban is!)

EGész jól keltem. Sőt nagyon jól. 10/4? Ahh, hónapok óta nem volt ilyen nyugalom a vesém táján. Az agyam egyből tervezéses üzemmódba kapcsolt: ha ez marad, akkor bolt, főzés, elrendezem a spájzot, bla-bla. Hamar változott a terv. A boltba még lejutottam, aztán nekiálltam főzni és jött... Egy rendesen viharos tengert képzelj el, hatalmas hullámok, tomboló szél. A kis csónakban hol erre dob a vihar, hol arra, hol nagyon magasan, hol mélyen ülsz a fájdalomhajóban. A kiugró 10/9 és feles 5-10 perceknél ömlik rólad a víz, csak pihegsz, kicsit leülsz, de nem jobb, csinálod tovább. Aztán ráz a hideg, levegőt még mindig nem kapsz rendesen, és csak sajog, görcsöl, feszít... Mindez begyógyszerezve.

(Mentőt azért nem hívok, mert ez még nem OLYAN nagy fájdalom, és mert mi lenne? Bevisznek az SBO-ra, ott sürgősségi kötelező vizsgálatok, közben folyik belém a fájdalomcsillapító, ami nem vagy alig hat. Vagy hazaküldenek, ha kicsit jobban leszek, vagy be Pécsre az Urológiai Klinikára, ahol megvizsgálnak az ambulancián, és mivel orvosilag rendben vagyok, jöhetek haza. És nem, sajnos -ha csak nem esik ki valaki a listáról- nem hozzák előbbre a műtétet, mert orvosilag indokolatlan...)

Azért készen lett az ebéd. A zöldséglevesben nem főtt szét a hagyma, a lencsefőzelék cseppet savanyú lett, a sült karaj olyan fura fehér maradt... De legalább házi. 🙈

Most is 10/9-cel ültem ide írni, jelenleg 10/6, de ez bármelyik pillanatban változhat. Megint leírom: nem panaszként születnek ezek a bejegyzések. Aki nem élte át, elképzelése sem lehet, milyen ez a fájdalom. A vesekő csoportban ma reggel is olyan posztba futottam bele, hogy Orvost keresek, akár államiban, akár magánban aki azonnal ki tudja belőlem venni ezt a kínzóeszközt( dj stent)
 Elutazok bárhova. Szeptember 15-re van időpontom eltávolításra, addig már nem bírok várni. Erre csak egy komment: Átérzem! 5 hétig csak feküdtem a fájdalomtòl amit a stent okozott.

Persze, hogy kutakodtam a témában, igazán nincs ezzel kapcsolatos szakirodalom. A jelenség (stent-intolerancia) létezik, de nem tudnak vele mit kezdeni. Egy cikket találtam, idézek belőle. 

"Az urológiai gyakorlatban leggyakrabban használt eldobható eszközök az ureter sztentek és a foley katéterek. Az ureter dupla J (DJ) stenteket gyakran használják az ureter elzáródásának enyhítésére, és sok sebész szinte az ureteroszkópiás eljárások rutin részeként.

A DJ stent elhelyezésének olyan lehetséges mellékhatásai vannak, mint az oldalsó fájdalom és a húgyúti fertőzés (UTI) a retrográd vizeletáramlás miatt. Ahogy a húgyhólyag nyomása megnövekszik az ürítés során, vizelet reflux jelentkezik a DJ stent mellett és azon keresztül is. E problémák leküzdésére antireflux mechanizmussal ellátott stenteket gyártanak, azonban ezek az új sztentek magasabb költségekkel járnak a hagyományos sztentekhez képest.

A Foley katéter minden urológus keze és lába, és a foley katéter behelyezésével a hólyagnyomást a szükséges alacsony szinten tarthatja. A foley katéter húgyhólyagba történő behelyezésének gyakorlata ureteroszkópia után vese- vagy vesekő és DJ stent elhelyezése után nem rendelkezik bizonyítékokon alapuló háttérrel, és rutinszerűen a sebész választásától függ." forrás

Egy honlapon találtam:

Vesekő miatt 2 hónapja felhelyeztek DJ katétert, nekem azóta húgyhólyag gyulladásos tüneteim vannak, de a vizeletben nem találtak baktériumot. A vesekő műtét még kb. 1 hónap mulva lesz, én már ezt nem bírom. Ilyenkor mi a teendő?

Tisztelt Asszonyom,

a hólyagtáji panaszait a felhelyezett Dj stent okozza. Két lehetőség adódik:
- a stent levétele
- átmenetileg Halidor tbl szedése, mely enyhíttené panszait.


Üdvözlettel:

Dr. Rákász István

forrás

Az ilyen vihar-hullámos fájdalomtenger-lovaglás után, ha egy kicsit nyugodtabb lesz a dolog, irtózatosan fáradt vagyok, mint aki 3 napja nem aludt... M. nemsokára hazaér a munkából (folyamatosan dolgozik, ma hajnali 4-kor indult...), ebéd, aztán muszáj lesz kicsit lefeküdnöm pihenni.

Péntek- 120 év

Új gyógyszer ide vagy oda, éjjel többször ébredtem fájdalomra. Tény: nem volt olyan leizzadós-megfeszülős, de azért fájt, ha felébresztett.

Reggel új kombóval kezdtem. Pár óra után konszolidáltan éreztem magam. Azaz volt annyi bennem, hogy oda tudtam ülni a géphez dolgozni (iskolatitkári feladat, de az nekünk nincs, ezen meg a pénzem múlik: munkába járásos dokumentumok, kész paksaméta, ráadásul határidős).

Dél körül már komolyabb gondjaim voltak. Kezdődött a durvább fájdalom. Pedig a gyógyszert reggel 7-kor vettem be, 12 órás hatású, de 4 óra múlva már megint nem ért semmit... Ebéd után aludtam-bóbiskoltam egyet, akkor megint kicsit jobb lett pár órára (ez olyan 10/6-7), később megint roppant nehezen viselősre erősödött. Nem tudtam megvárni az este 7 órát a következő kombóig, bevettem 1 órával előbb. 

Ma lenne 120 éves anyai dédapám, mamikám édesapja, aki egy igazán különleges figura volt. Csak nagyon random néhány kép róla.

(Bal oldalt.)

Isten éltessen, Opa!

CSütörtök

Amikor tegnap J. vitt be Pécsre a kontrollra, azt vettem észre, hogy nem veszek észre közlekedési helyzeteket, nem látom a gyalogost mögöttünk kitolatáskor. Egyszerűen túl gyors minden. Három hónapja élek egy mini lakásba "bezárva", leginkább ülök vagy fekszem, olyannyira "lelassult" az életem, hogy a "kinti" világ most nekem szörnyen gyors, hektikus. És vár még rám egy műtét, az abbóli felépülés, aztán munka. Hát felköthetem a gatyámat, jó ideig szerintem csak testben leszek ott...

A fogaimmal, amióta csak kinőttek, folyamatos gondjaim vannak. A vese-gond előtt volt idén 2 foghúzás, vár rám még 3, közben M. elvitt 2x ecsetelésre, de nem tudtam tovább menni a vesés fájdalmaim miatt. Olvastam már erről, sőt a fogorvosnál is nem egyszer tapasztaltam, hogy az ecsetelő tinktúrában nagy adag szegfűszeg is van. Elmentettem erről egy videót, de amit elmentek, általában sosem nézem újra, elfelejtem, ám a húgom küldött egyet ezzel kapcsolatban a minap. Készítettem is szegfűszeg teát, ittam, és most egy erősebb löttyöt, ezzel ecsetelem a fogaimat. Nem fogorvosi minőség, de amit tudok, megteszem.

Gyógyszer arzenál június 14. óta... (Nincs benne 2, amit már nem kell szednem.)

Persze nem szedem mindet, mindig aktuálisan 2-t kombóban, ehhez a gyomorvédőt. (Megjegyzés: eddig életem során először szerepel a tegnapi ambuláns lapomon a felírt gyógyszerek mellett, hogy gyomorvédő szedése javasolt, és fel is írták receptre.)

Az új gyógyszer kombót ma reggel vettem be először. Délutánig 10/8-9-es szurkálós (kegyetlen) fájdalommal voltam. Ebéd után bealudtam, aztán jobb lett. 10/7, 6, 5. Istenem! Ez valami áldás volt!

A nap fénypontja: úgy tusolni menni, hogy eldöntöttem, hogy lezuhanyzom, mentem, levetkőztem, megcsináltam, le tudtam hajolni a lábamat megmosni, törölközéskor sem vert le a víz... (Milyen kicsi dolgok jelenthetnek óriásit egy kis porszem életben...) Bevettem már az esti kombót (ezt az újat napi 2x kell szedni), holnap kiderül, tudok-e aludni és hogy ébredek.

A húgom óriási váltásra készül, nagyon-nagyon szorítok neki, hogy minden úgy legyen, ahogy szeretné!

 

Szerda

Nem sajnáltam az időt, a pénzt, tegnap foglaltam helyet, ma elutaztam az Urológiai Klinikára Pécsre.

A tények röviden: 

Készült röntgen, vizeletvizsgálat, ultrahang. Orvosilag minden rendben. Diagnózis: stent intolerancia. Azaz a szervezetem idegen testként érzékeli az idegen testet (a drótot a vesémben-uréterben-húgyhólyagban), kiabál, hogy vegyetek ki-szedjetek ki). Kaptam új gyógyszer kombót. Ha nem válik be, keressem az orvost.

 

Kedd

Fél 7-kor ébredtem, a saját nyöszörgésemre. Ívben megfeszülve feküdtem az ágyon, a szám (szájpadlásom, ajkaim) teljesen kiszáradva, pedig vagy fél liter vizet kortyoltam el az éjszaka. A gyomrom, emésztésem -a sok gyógyszertől- romokban, így reggel egy kis gipsz ízű itallal kezdtem, vártam kicsit, jöhetett pár szem szőlő, a gyomorvédő, rá néhány percre az első koktél. Nem hatott. Nem bírtam se ülni, se állni, se feküdni, az összes belső szervem egyszerre feszült be, levegőt is alig kaptam, csak pihegtem. Ez a 10/9 és feles állapot. Az agyam teljesen tiszta volt, tudtam, hogy ha ez csak egy fikarcnyival is rosszabbodik, nem kérdés a mentőhívás. Nem lett rosszabb, "csak" maradt ugyanez. Eljött a 8 óra, tegnap ugye mondták az Urológiai Klinikán, hogy ma bent lesz az orvosom, elkezdtem telefonálni. Fél 9-ig folyamatosan (sok telefonszám tartozik a klinikához), sikertelenül. Akkor eszembe jutott, hogy az osztályon mindig felveszik a folyosón a telefont, hát hívtam őket. Az első nővér kapcsolt valahova, ahol nem vették fel. A második azt mondta, professzori vizit van (volt benne részem, előtte kicserélték a cikibb ágyneműket, rendet kellett raknunk, jött a professzor, kismillió orvos, rezidens, nővérek; de a professzor rendes volt, mindenkihez volt néhány vicces-biztató szava), hívjam egy óra múlva. Fél 10-kor tárcsáztam újra, a nővér mondta, hogy megnézi, merre van az orvos (van ott a folyosón nekik egy számítógép is), nézte, kapcsolta, és az én doktorom fel is vette. Még akkor is ebben a belefeszülős-pihegős 10/9 és felesben leledzettem. Emlékezett rám a doktor, kikérdezett alaposan, aztán azt mondta: nagy valószínűséggel a stent az oka, menjek be holnap fél 2-re, csinál egy kontroll röntgent és egy vizeletvizsgálatot, megnéz. Amint meglett, ki tud elvinni (M. dolgozik, szinte folyamatosan), egy darab nagy kő leesett a szívemről, de ugye még ki kellene bírni holnapig. Így bevettem az egyik koktélt, amit a vesekő csoportban olvastam. Láss csodát, levitte a fájdalmat először 10/9-re, aztán szurkodós 10/8-ra. Amire ma ezzel képes voltam: ültem, filmet néztem. Délután jöttek B-ék, E-val már tegnap lebeszéltem, hogy a kihízott ruháimat nekik adom, ha el tudnak jönni érte. Jött a 2. új koktél. Ezzel most elvagyok. Értsd: képtelen vagyok bármire is, de le kell tusolnom, holnap orvoshoz megyek...

Szeptember 1.

Habár nem kezdtem ma a suliban az új tanévet, volt benne részem. A szomszéd ház mögött van egy iskola, mivel reggel még hűvös volt kint és nyitva voltak az ablakok, hallottam az egész tanévnyitót...

Napok óta alig alszom a fájdalom miatt. Nem volt kérdés, ma hívtam az Urológiai Klinikát, hogy csináljanak valamit, mert nem bírok így ki még két hetet a műtétig. Nem volt bent az orvosom, holnap telefonálok újra, de mindegy, kivel, csak beszéljek egy szakival, mert ezt a fájdalmat képtelenség elviselni...

M. éjjelente kérdezi, hívjon-e mentőt. Erre csak nagy vonalakban emlékszem, de ma megkérdeztem tőle, tényleg kérdez-e vagy csak álmodom. sajnos kérdez. Mert nyöszörgök...

Kérdeztétek, nézek-e filmeket. Jelentem: már "kinéztem" a Netflixet és a Disnex+-t. Általában bóbiskolok a filmeken, sokra nem is emlékszem.

A veseköves csoportban sokat olvasgatok, néha kérdezek is. A vesebeteges csoport főleg horror kategória, transzplantáció, dialízis..., basszus, mennyi kínzás létezik ezen a földön, mennyi fájdalom..., nem gondolom, hogy ez normális, hogy ennek így kell lennie...

És megint itt az éjjel. Bevettem a koktélt, tudom, hogy 1, max másfél óráig hat... 

Istenem, bár SOHA SENKINEK ne kellene ilyen fájdalmakat átélnie...

Vasárnap

Második napja már éjszaka is nagyon fáj... Alig alszom valamit.

Nem szeretném sajnáltatni magam, de ez így vegetálás...

.......

M. vett egy motort. Persze hogy féltem, és először nem örültem, mert nem is szólt róla, ma viszont, amikor elhozta, azt éreztem, hogy ő legalább él. Ő legalább halad a "bakancslistán". Mert basszus, folyamatosan csak dolgozik. Miért? Mivégre? Régi álma volt. És most teljesült. 

Mikor éljünk, ha nem MOST? Mire várunk? Miért halogatunk? 

Annira (ANNYIRA) rövid az élet....

Szombat-mélypont

"Az ember mindig a jövőjéért cselekszik. Azt hiszem, ez alapvető hiba a mi életünkben. Soha nem a jelent éljük, hanem mindig valamilyen jövőbeli cél miatt robotolunk, csesszük el az életünket. Semmit nem csinálunk jelen időben a jövő idő miatt, és ez manifesztté tesz egy ilyen állapotot. A betegség fordít, s lehetetlenné is teszi azt a dolgot. Jelen időben élsz, mert nincs jövő idő." Déri János

Ma egész nap (!) feküdtem. :(

Kórházi csomag

Mamikám még talán 80 éves sem volt, amikor úgy havonta egyszer megmutatta a bármilyen eshetőségre összerakott kórházi csomagját és egy másikat: az "ez legyen rajtam a temetésen" elnevezésűt.

Anyu még nem volt a "derékfájása" miatt orvosnál, amikor egyszer megkért, vegyem le onnan fentről azt a nagy, fekete táskát. Az volt a kórházi csomagja. (Levettem, az ablak alá került és ott is maradt vízkeresztig.) Amikor anyu elment és elkezdtem kipakolni a lakását, sor került a fekete táskára is. Nagy volt és elég nehéz, benne szó szerint minden, amire csak egy kórházi tartózkodás alatt szükség lehet. Mindez olyan gyönyörűen becsomagolva, ahogy csak anyu tudott pakolni. (Mert nagyon tudott.) 

Amikor most júniusban kórházba kerültem, semmi nem volt nálam, az otthoni alvós ruhában vitt a mentő a sürgősségire, majd egy másik mentő onnan a kórházba Pécsre. Másnap hozott be M. egy-két nagyon szükséges dolgot, például néhány hosszabb pólót, mert hálóingem nincs, mindig alsónemű-trikó kombóban alszom.

Augusztus 5-én írtak ki műtétre, akkor kaptam egy listát arról, miket kell majd vinnem. És akkor kezdtem el összeszedni a dolgokat. 23 napja. Ennyi ideje készítem, mert a fájdalom miatt roppant korlátozottak a lehetőségeim bármire is.

Augusztus 10-e körül egyszer nagy bátran begyógyszereztem magam, autóba ültem és elindultam hálóinget vásárolni. Kemény menet volt 10/7-8-cal, de ma már áldom az eszemet, mert azóta sajnos egyre több a fájdalom, ma már képtelen lennék egyedül kocsiba ülni és nem is mernék. Meglett a két hálóing. (Remélem, még jók rám, mert azóta 20 deka híján 70 kiló vagyok...)

Szóval fogtam egy sporttáskát (jóval kisebb, mint anyué volt) és nagyon lassan kerültek bele a dolgok a listáról.

Ma reggel 10/7-tel ébredtem, ami percek alatt felszökött 10/ durva 9-re, így jött a koktél és jó ideig az ágy. Szerencsére hatott a gyógyszer, 10/5-re levitte a kínokat, ilyen jól már régen voltam, mondtam is M-nak viccesen, hogy akár táncba is mehetnék. Ritkák az ilyen jó időszakok (és sosem tudom, meddig tart), amikor nem azt érzem, hogy menten elájulok, nem elviselhetetlenül szúr-görcsöl-nyom-feszít-hasogat, és mivel most ez az egyik legfontosabb, és amiért bízom benne, hogy egyszer csak csörög a telefon és azt mondják: előhozták a műtétemet, égetően meg kell lennie a kórházi csomagomnak, nem haboztam, villámgyorsan (értsd lassan, megfontoltan lépkedve, nem hajolgatva, óvatosan, közben vizet kortyolgatva) megkerestem és bepakoltam a még hiányzó ezt-azt, közben kihúztam a listáról, ami a táskába került. Fáslit kell még szereznem és egy cetlire felírtam a telót, töltőt, pénztárcát.

Jelentem: kész.

Nagy kő esett le a szívemről.

51. születésnap

Tavaly volt az első születésnapom anyu és mami nélkül, idén már a második. 

Két éve még maminál voltunk az otthonban anyuval többek között.

Hét éve még Hőgyészen szülinapozhattam anyuékkal.

10 éve Ausztriában dolgoztam a szülinapomon, a munkaadómtól nagy meglepit kaptam.

Négy éve az endometriózis műtét előtti szervezés kezdődött.

Ma pedig újra műtétre várok.

Egész jól ébredtem. Olyan 10/6-tal.

Reggeli.

És ami mögötte van :)

Azt hiszem, elég nagy ajándékot kaptam. Ugye kőfelverődés a kocsim szélvédőjére, kárbejelentés, kárfelvétel, majd szóltam a Suzuki Lánycsóknak. Zs. írta: intézik. Tegnap telefonáltunk, itt a szélvédő Japánból, ma mehetek. Felvázoltam a gondomat, erre Zs. elmondta, mit teszünk. Ez alapján ma eljött Mohácsra egy kollégájával, feljött a harmadikra a kulcsért és a garázsból elvitte a szervizbe a kocsimat. Ha készen lesz, ugyanígy kerül majd vissza is. Hát emberségből csillagos ötös.

Ránéztem a telefonomon a kocsi appjára csak úgy, merre van. És meresztettem a szemeimet:

Mondom: meg fogom kérdezni, melyik gombot kell megnyomni a teleportáláshoz, akkor egy pillanat alatt ott lehetnék Magyarországon bárhol, ha Berlinhez 10 perc kellett. :D

A nap fáradtan, de 10/-6-tal telt (ez nagyon jó). M. dolgozott (mint szinte mindig), megbeszéltük, hogy ma nem szülinapozunk, majd egyszer elmegyünk enni egyet valahova. Feküdtem, ültem, filmeztem. Gyógyszer sem kellett. Este aztán felment tüdőbe, gyomorba, csípőbe sugárzó 10/8-ra, nem haboztam, jött egy koktél, ami most szerencsére hat is.

.......

51 lettél, boldog szülinapot, kis Boszi!

Malőr

 

kép

Írtam már róla: majdnem kereken 10 kiló hízás (fél év alatt) nemcsak látszik, de a ruhatáram fele is bánja. Arról is írtam, hogy elkezdtem szanálni a szekrényemet, minden egyes darabot felpróbáltam. És itt bakiztam: a nadrágokat is mind felvettem: állva. Ma hűvösebb volt, előkaptam a legfelső farmert, ami gumírozott derekú ráadásul. Felvettem, szuper. Igen ám, ez mindaddig tartott, amíg le nem ültem. Mert úgy annyira szorít (a hasamat is, a vesémet is), hogy elviselhetetlen... 

Tanulság: apró malőrök is vihetik előre a minimalizmust.