2020. június 8., hétfő

Hétfő


Van, hogy tömve van a parkoló, máskor csak sokan vannak. Akadnak már "parkoló ismerősök": ez az autó is itt volt már többször, ez a bácsi hozta a múltkor is a feleségét, ez a fiú most is az anyukáját várja... Ki-be mennek. Kendővel bekötött fejjel, anélkül, normál hajjal. De szinte mindenki kis szatyorral a ridikül mellett. Mert vinni kell egy fürdőlepedőt és papucsot. Meg persze a maszkot. Mi, kísérők, csak a bejáratig mehetünk. Belépni és az egész procedúrát naponta megcsinálni a betegek privilégiuma.

Ma is elkísértem anyut a bejáratig. Ő most már határozott léptekkel indul a lépcső felé, én pedig még mindig csak állok ott, nézek utána, és nem értem, miért csináljuk ezt már hetedszerre minden áldott munkanapon. Tudni tudom, csak még mindig nem fogtam fel. Talán csak nem akarom elhinni.

Húsz percem van ilyenkor. Ma lerohantam a Szigeti útra, anyunak kellett néhány dolog a déemből, nekem a spárból, aztán futi vissza, ne kelljen anyunak rám várnia, ha esetleg gyorsan végez. 

Lemostam a kocsi ablakait, a tükröket. Közben is csak hozták a betegeket, a többiek jöttek ki az épületből a kezelés után. Sokan. Nagyon sokan... Aztán megjelent anyu is. Amint elmesélte, mi volt, hogy volt, már mindenféléről beszélgetünk. A kocsi pedig már magától hazatalál.

2020. június 7., vasárnap

Menü 4 napra


Huh... Reggel negyed 7-től negyed 12-ig... Azt hittem, a bab sosem puhul meg... És csak két lábosom van. 😁 Mivel elnéztem az órát, már nem sikerült boltba mennem a maradék hozzávalókért. Ugye senki nem bánja, ha nem nyilvánítom ki az őszinte véleményemet a vásárlási idősávról... 😔

Egyébként fel kell írnom, mikor, mi, kinek, mert megint anyunak is főztem, és istenbiza nem tudom már, ki kivel van...

Reggelik: szendvics, bundás kenyér (upsz, paprikát még tennem kell)
Tízóraik: áfonyás joghurt, barackos túrókrém (a barackot ma hozom el anyutól a fagyasztóból)
Ebédek: babfőzelék+tojás, csirkepörkölt+rizs, sajtos karaj (ezt még meg kell venni és megsütni)+rizs, lecsós virsli (lecsót venni kell, meg kell főzni)+tarhonya
Vacsik: rántotta, tonhal saláta, tőkehalmáj saláta

Most gyors ebéd, aztán indulás anyuért. 😊


A döntés itt

Eredmény 3 hónap dobozolás után itt
100 nap dobozolás itt
Eredmény 4 hónap dobozolás után itt
Eredmény 5 hónap dobozolás után itt
Eredmény 6 hónap dobozolás után itt
Eredmény 8 hónap dobozolás után itt
Eredmény 10 hónap dobozolás után itt
11 és fél hónap dobozolás itt

Dobozolások (gyűjtemény- eddigiek, 2020 előtt) itt
Dobozolások gyűjtemény (2020) itt


Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

2020. június 5., péntek

Péntek

Reggel héttől este nyolcig.
A blog és az életem címe lehetne az is: "On the road".
Munka után haza, kaja, indulás Pécsre. Anyu ma kapta a 6. sugarat. Amíg bent van (kísérő még mindig nem mehet be a kórházba), rohanok egyet. Hol előbb hívják be, hol időpont után, így sietek vissza, hogy ne rám kelljen várnia. Rohanok, ha épp nem szakad le az ég. Ma nem esett. A múltkorinál nagyobb kört szaladtam. Már ismerem annyira ezt a környéket, hogy loholás közben ki tudom kapcsolni az agyam és ilyenkor relaxálok. :D
Hétvégére hazaviszem anyut. Így a pénteki egy rendes kis kör.
Mohács-Babarc-Mohács-Pécs-Hőgyész-Mohács.
Persze, hogy fáradt vagyok, de lassan megtanulok vezetés közben pihenni. És mindez nem panasz. Örülök, hogy van autóm, hogy képes vagyok anyut hozni-vinni; örülök, hogy van fedél a fejem fölött, ahol anyunak is van hely (külön szoba :) ). Van mit ennünk, van ruhánk (...). És ebben az egészben anyunak a legrosszabb: ő beteg, neki kell mindent végigcsinálnia, őt bombázzák sugárnyalábokkal, az ő bőre kezd pirosodni (...). Az a minimum, hogy mellette állok teljes vállszélességgel és mindent megteszek érte, ami csak lehetséges.

(Megjegyzés:
Az autópályát kivéve az utak botrányosak, katasztrofálisak, közlekedésre alkalmatlanok, szégyenteljesen silányak.................................)

2020. június 3., szerda

Szerda

Délelőtt suli. Visszaszámlálás elindult.


Délután 4. sugár ☑

Egy kis jeges extrával.





2020. június 2., kedd

Kedd

Bejáratok. Milyen mások! Reggel a suliba, délután az onkoközpontba.


Amikor anyu bemegy, minimum 20 percem van. Ilyenkor fogom magam és szaladok egyet a hegyen. Mindig másik irányba.



Aztán beülök a kocsiba, napozok és közben telón csinálom a dolgokat (emailek, egyebek).


Este séta anyuval a naplementébe. :)


3. sugár pipa.

2020. június 1., hétfő

Menü 4 napra



Amikor a kaja alig fér rá a fotóra. 😂 

Megfőztem 4 napra 2 főre (anyunak csak azt, amit kért az én menümből).

1.: R: banános zabkása
T: gyümis túró
E: sajtos rizs, zöldség/sajtos tészta
V: zöldségfasírt

2.: R: rántotta lesz
T: mag, alma
E: paprikás krumpli
V: brokkolis penne (nem kaptam brokkolit, holnap vennem kell)


A döntés itt

Eredmény 3 hónap dobozolás után itt
100 nap dobozolás itt
Eredmény 4 hónap dobozolás után itt
Eredmény 5 hónap dobozolás után itt
Eredmény 6 hónap dobozolás után itt
Eredmény 8 hónap dobozolás után itt
Eredmény 10 hónap dobozolás után itt
11 és fél hónap dobozolás itt

Dobozolások (gyűjtemény- eddigiek, 2020 előtt) itt
Dobozolások gyűjtemény (2020) itt


Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

2020. május 31., vasárnap

2020/22. heti összefoglaló

Nem tudom és nem akarom összeszámolni, mennyit ültem a héten a gép előtt. Tudnám, de nem akarom összeszámolni, hány száz kilométert vezettem. Négyszer voltam Pécsett, háromszor Hőgyészen, egyszer Babarcon. Robog az idő. Gyorsan eltelt a hétfő, a kedd, gyorsan megvolt a szerdai főzés, jött a csütörtök, a péntek, a szombat. És már vasárnap van. Összeszámolhatnám, hány porcikám nem fáj, gyorsan meglenne, mert kevés, de ami fáj, az majd elmúlik. A telómon egy ideje nem jól működik a lépésszámláló, így gyorsan összeadhatók a km-eim: 9 vasárnapig. Keddtől be kell járnom dolgozni gyerekfelügyelni. Mellette (??) folytatni kell a digi tanrendet. És minden nap vinni anyut Pécsre. Elég szigorúan be kell osztanom az időmet, hogy minden beleférjen. És spórolás gyanánt levágtam a hajamat magamnak. Egész pöpec lett. :D (Nem írtam róla idő hiányában, de M. segítségével, igaz, hogy kutyafuttában, pár perc erejéig, de a Flóra-pihenő is belefért:)






2020/1. heti összefoglaló itt
2020/2. heti összefoglaló itt
2020/3. heti összefoglaló itt
2020/4. heti összefoglaló itt
2020/5. heti összefoglaló itt
2020/6. heti összefoglaló itt
2020/7. heti összefoglaló itt
2020/8. heti összefoglaló itt
2020/9. heti összefoglaló itt
2020/10. heti összefoglaló itt
2020/11. heti összefoglaló itt
2020/12. heti összefoglaló itt
2020/13. heti összefoglaló itt
2020/14. heti összefoglaló itt
2020/15. heti összefoglaló itt
2020/16. heti összefoglaló itt
2020/17. heti összefoglaló itt
2020/18. heti összefoglaló itt
2020/19. heti összefoglaló itt
2020/20. heti összefoglaló itt
2020/21. heti összefoglaló itt

Dobozok dobozoláshoz itt

A döntés itt
Eredmény 3 hónap dobozolás után itt
100 nap dobozolás itt
Eredmény 4 hónap dobozolás után itt
Eredmény 5 hónap dobozolás után itt
Eredmény 6 hónap dobozolás után itt
Eredmény 8 hónap dobozolás után itt
Eredmény 10 hónap dobozolás után itt
11 és fél hónap dobozolás után itt


Dobozolások (gyűjtemény- eddigiek, 2020 előtt) itt
Dobozolások gyűjtemény (2020) itt


Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

2020. május 30., szombat

Szombat

Anyu minden munkanapon kap sugárkezelést. De hétvégére haza szeretne menni. És viszem. Megértem. Mert otthon van mami, a 90 és fél éves nagymamám, anyu anyukája, egyedül. Ő viseli a legnehezebben anyu betegségét, nagyon magába van zuhanva. Anyu tényleg jól van a 2. sugár után, de ugye az anyák a 65+ -os kislányukért is lerágják a tíz körmüket...

Most nem pénteken vittem haza anyut, mert szombatra, mára szerveztünk egy családi ebédet, nekem dupla út lett volna, ha tegnap is megyek, meg ma is, egyszerűbb volt így, hogy ma reggel együtt mentünk anyuval Hőgyészre. Amire odaértünk, mami már megfőzte a kávét (nem tudom, mit csinált vele, de nagyon finom volt), előkészítette a dolgokat a kávézáshoz, frissítéshez, a nagy asztalt is odavarázsolta. És még kelt kalácsot is sütött.


"Nagy asztal". Húgom lánya nevezte el így kicsi korában a családi összejövetelt. Ami nálunk sajnos elég ritka. Most anyu tiszteletére gyűltünk össze egy ebédre, a sok fogást a húgom készítette P. (a Nagy Asztal névadója) segítségével és hozta magával Budapestről. M. később csatlakozott hozzánk, de így volt teljes a legszűkebb család. A nyolc főből van egy inzulinos cukorbeteg, egy vega, két saját magának Dia étrendjével dobozoló. És ebből már régóta nincs probléma. Azt mondom erre: ez a szeretet.


Sok dolgot tanultunk meg mostanában. Az egyik az, hogy nem szabad várni. Például a Nagy Asztallal sem. Így már most eldöntöttük, hogy amint lehetőségünk lesz, megint le fogunk ülni a Nagy Asztal köré. Nem a konyhában, hanem a fedett verandán. Mert ez az asztal húsz centivel hosszabb, mint a benti. Bizony. Mamikám lemérte. ;)


2020. május 29., péntek

Péntek

Mivel szerdán dobozoltam, a főzéssel második napja nem kellett foglalkozzak, csak serpenyőbe öntöttem és megmelegítettem. Úgy érzem magam ilyenkor, mintha a Bellozzoban lennék, a serpenyős oldalon, két perc alatt kész az ebéd. ;)

Így volt lehetőség délelőtt beugrani a városba. Na most anyu 65+ -os, én 65- -os, így egyszerre sehová nem mehettünk be. De a lényeg: minden fontosat elintéztünk.

Délután Pécs. Rekord idő alatt fent voltunk a hegyen. Előbb is érkeztünk, de anyu bement (ja, délután háromkor a kórházban a beléptetéskor -idézem- "bezárják a lázmérést...), én meg felfedeztem az új szabadtéri edzőtermemet: a parkolót. A kutya se járt arra, lehetett nyugodtan körözni.




Kutya nem jár arra, de cica mindig van. :)


És anyut rögtön behívták, így pikk-pakk indulhattunk is haza.

2020. május 28., csütörtök

Csütörtök és 11.5 hónap dobozolás

Ebéd. Dobozból. Tonhal saláta, rajta a saját, a teraszomon termesztett madársalátám. Pécsett.
Ebéd. Oké.
Dobozból. Nem újdonság: évek óta ismerős.
Pécs. Az egyik kedvenc városom. De az utóbbi pár alkalommal nem szórakozásból járok. 
Érdekes ebéd volt. Mert ma kapta anyu az első sugarat. És ideges voltam, izgultam. Nagyon fura érzés volt ott ülni a kocsiban, mivel kísérő még mindig nem mehet be a kórházba, kint szorítani anyunak, miközben ő megint egyedül megy be, egyedül várakozik, egyedül izgul.


Amióta egyszer véletlenül futócipőben mentem dolgozni, azóta ez tudatossá vált: irtó kényelmes dolog ez. 


Sajnos futásra ritkán van alkalmam (időm) használni, és az utóbbi két hónapban a tempóm leginkább az övéhez hasonlít:


... akit a mai sétán fotóztam. (Hatalmas csigusz volt!)

11 és fél hónapja dobozolok. Közben ritkán (leginkább havonta) mértem magam. Április végétől rápattantam a mérlegre reggelente. Leginkább azért, mert sokan lineárisnak gondolják a fogyást, és kétségbeesnek, ha nem mozdul a mérleg vagy ha éppen többet mutat, mint előző nap.

Ez egy hónap grafikonon. Napi szinten mindenféle ingadozást mutat, de ha az ember összeköti az első pontot az utolsóval, az megmutatja az irányt. És ha ez az irány jó, akkor akkor nincs miért aggódni, nem kell trükközni, csak továbbra is lépésről lépésre haladni a megkezdett úton.




A döntés itt

Eredmény 3 hónap dobozolás után itt
100 nap dobozolás itt
Eredmény 4 hónap dobozolás után itt
Eredmény 5 hónap dobozolás után itt
Eredmény 6 hónap dobozolás után itt
Eredmény 8 hónap dobozolás után itt
Eredmény 10 hónap dobozolás után itt

Dobozolások (gyűjtemény- eddigiek, 2020 előtt) itt
Dobozolások gyűjtemény (2020) itt


Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

2020. május 27., szerda

Menü 4 napra

Kelés 5-kor. 6-kor vásárlás. Főzés fél 9-ig. 9-12-ig suliban munka (mellette digi suli is). Haza. Dobozolás 4 napra, ebből 2 ebéd 2 főre, mosogatás. Gyors porszívózás, felmosás.Irány Hőgyész anyuért. Onnan haza.


Menü 4 napra, az első ebéd két napra, 2 főre (anyunak is).

1. nap:

R: szendvics, 
T: gyümis túró, 
E: borsófőzi, virsli, 
V: tonhal saláta. 

2. nap:

R: baconös rántotta, 
T: alma, mogyoró, 
E: túrós palacsinta, 
V: tonhal saláta. 

(A 2. menüsor vacsijában a tonhalat szeretném majd lecserélni tőkehalmájra, de még nem volt időm megnézni az élelmiszerlistában, lehet-e és milyen arányban.)


A döntés itt


Eredmény 3 hónap dobozolás után itt
100 nap dobozolás itt
Eredmény 4 hónap dobozolás után itt
Eredmény 5 hónap dobozolás után itt
Eredmény 6 hónap dobozolás után itt
Eredmény 8 hónap dobozolás után itt
Eredmény 10 hónap dobozolás után itt


Dobozolások (gyűjtemény- eddigiek, 2020 előtt) itt
Dobozolások gyűjtemény (2020) itt




Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

2020. május 26., kedd

Kedd

A szemem elé került egy álláshirdetés. Rákattintottam. Takarítói állás Bécsben. A fizetés az enyémnek több, mint kétszerese, 37 órás munkáért.

2020. május 25., hétfő

Hétfő

Február legvége. Csomó.
Háziorvos. Igen, az egy csomó. Mammo kell. Időpont három hét múlva, március 26-án.
Közben mindez megkoronázódott. Korlátozás, tilalom, be- és lezárások. Anyu ügye mégis szép lassan, de haladt.
Mammo és UH, biopszia, Szekszárd. Eredmény egy hét múlva.
Pozitív.
Műtéti megbeszélés április elején.
Április 15-én előkészítés, 16-án műtét. 20-án dréncsövek ki, utazás haza.
(Eddig mindenhova keresztapám vitte, anyu bátyja, aki maga három éve végzett a kemóval és a sugárral. És eddig anyunak mindent tök egyedül kellett csinálnia: sehova nem mehet be kísérő, mindenhol teljes látogatási tilalom, többszörös ellenőrzés és fertőtlenítés a belépésekkor...)
27-én varratszedés. Csak az egyik.
28-án onkológia hívás a továbbiak miatt.
29-én CT.
30-án onkológia hívás a továbbiak miatt.
Május 4-én varratszedés.
6-án telefon az onkológiára a továbbiak miatt. Nincs kemó. Sugár lesz. Pécsett.
20-án elhoztam anyut Hőgyészről hozzám. Ágyneművel, fél ruhatárral, gyógyszerekkel.
21-én Pécs, Onkoterápiás Intézet, előzetes megbeszélés. Kísérő még mindig nem mehet be sehova, maszk, belépésnél lázmérés, szegény anyu hősiesen csinálja tovább egyedül. Este hazaviszem.
24-én elhozom Hőgyészről.
25-én reggel 8-ra Pécs, bejelölés. Utána elküldik a papírboltba alkoholos filcért, hogy otthon húzza át a jelölést, nehogy lekopjon... Este hazaviszem. És átrajzolom alkoholossal a sima filces jelöléseket...

28-án kapja majd az első sugarat délben. És aznap dől el, hogy az összes többi 24 sugárkezelésre mikor kell megjelennie a kórházban. Onnan kezdve minden munkanap sugárzó egyéniséggé válik.

Nekem mellette ott van a digi suli. És június 2-től be is kell járnom dolgozni. Egyelőre elképzelni nem tudom, hogy fogom ezt menedzselni, de azt tudom, hogy menni fog.

A jobb vállam után a bal is feladta, ez van, az élet megy tovább.


Nagyon durván be kell osztanom az időmet. Keveset vagyok kint. Anyunak a kezelés alatt is javasolt a séta a friss levegőn (a pihenés és a kalória- és fehérjedús étrend mellett- ezt megfőzöm neki (is)), majd megyünk, mert kell a kék ég, az oxigén, a sok-sok virág, a madárcsicsergés, a tücskök ciripelése a melegben, a szél érintése a bőrön, a hunyorgás a napfényben.


Mai reggeli dobozból, Pécsett, az onkoközpont parkolójában, mellette digi suli ugyanitt.


Tízórai kimaradt.
Ebéd Mohácson.
Uzsonnára a tízórai jött Hőgyészen.
Vacsora újra Mohácson.
Desszert: 300km vezetés. 😄

Ebben az egészben egy a fontos. Hogy anyu 25 besugárzás, kábé 4500 km múlva, július másodikára jól és egészséges legyen.


2020. május 24., vasárnap

2020/21. heti összefoglaló


5-kor keltem, hogy minden beleférjen: megfőztem 2 személyre 1 napra. 

R: nekem bundás kenyér (anyu lekváros kenyeret kér majd holnap), 
T: alma, mogyoró, 
E: sült hús, zöldség, rizs, 
V: rántotta lesz. 

Kész az egy óra torna, kész a gyógytorna, kitakarítok, aztán ebéd után megyek anyuért, onnan vissza Mohácsra. Reggel 8-ra Pécsett kell lennie, úgyhogy én viszem a reggeli és a tízórai dobozt, ebédre biztosan hazaérünk. Mellette home office is van holnaptól, a városba is kell mennem ügyeket intézni, hát felköthetem a gatyám.


Heti: 33km. Idei eddigi összes: 1007km.



2020/1. heti összefoglaló itt
2020/2. heti összefoglaló itt
2020/3. heti összefoglaló itt
2020/4. heti összefoglaló itt
2020/5. heti összefoglaló itt
2020/6. heti összefoglaló itt
2020/7. heti összefoglaló itt
2020/8. heti összefoglaló itt
2020/9. heti összefoglaló itt
2020/10. heti összefoglaló itt
2020/11. heti összefoglaló itt
2020/12. heti összefoglaló itt
2020/13. heti összefoglaló itt
2020/14. heti összefoglaló itt
2020/15. heti összefoglaló itt
2020/16. heti összefoglaló itt
2020/17. heti összefoglaló itt
2020/18. heti összefoglaló itt
2020/19. heti összefoglaló itt
2020/20. heti összefoglaló itt


Dobozok dobozoláshoz itt


A döntés itt
Eredmény 3 hónap dobozolás után itt
100 nap dobozolás itt
Eredmény 4 hónap dobozolás után itt
Eredmény 5 hónap dobozolás után itt
Eredmény 6 hónap dobozolás után itt
Eredmény 8 hónap dobozolás után itt
Eredmény 10 hónap dobozolás után itt


Dobozolások (gyűjtemény- eddigiek, 2020 előtt) itt
Dobozolások gyűjtemény (2020) itt




Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

2020. május 22., péntek

Péntek

Hétfőig "csak" végtelenül fáradt voltam.
Kedden már végtelenül szomorú is, amikor megtudtam, mit terveznek a szabadságommal.
Szerdán mentem anyuért, csütörtökön vittem Pécsre sugárterápia megbeszélésre. Aztán haza Hőgyészre.
Ma már végtelenül fáradt, végtelenül szomorú és végtelenül dühös is lettem. Úgy globálisan mindenért, ami eddig történt, ami mostanság zajlik, és azért, amilyen jövőt látok. Amikor -már megint- este fél 8-kor volt online értekezletünk, nem kamerával jelentkeztem be, nem nyújtok valami megnyerő látványt a kisírt szemeimmel, a tehetetlenségtől még mindig dühös ábrázatommal.

Már egy hónapja is azt mondtam, hogy egy filmbe csöppentünk. Egy s.ar filmbe. Csakhogy ez egy kritikán aluli minőségű film, és hiába akarok, nem tudok kimenni a nézőtérről...

2020. május 19., kedd

Kedd és 2020/20. heti összefoglaló

Kedd este fél 9. A mai második értekezlet. Mert minden változik. Az irány nem jó...
Előtte krumplipucolás, holnap reggel főznöm kell.
Azelőtt gyors bolt. Hogy legyen miből főzni.
Ezt megelőzte a menü kitalálás, listaírás. Kicsit máshogy, mint eddig, mert anyut holnap elhozom hozzám (csütörtökön Pécs, sugárterápia megbeszélés).
Ehhez előtte egyeztettem anyuval.
Beszéltem a húgommal telefonon. Ő is pedagógus, sajnos mostanában rengeteg témánk van. És az irány nem jó...
Online óra, emaiek, kérdés a Tankerbe, egyeztetés, adminisztráció, stb.
Torna.
6-kor keltem.

Hétfőn freikávé (beleszámoltam az étrendbe).
Előtte autóbaleset. A jobb első ajtó és tükör bánta leginkább. Szerencsére senki nem sérült meg. A srác elismerte, hogy ő szúrta el.

Kis sztori:

(Néni a padon két koszos, megpakolt szatyrával) - Vegye meg ezt a virágot, aranyoskám...
- Hááát, eléggé fonnyadt ez a csokor...
- Angyalom, hát úgy kukáztam, milyen legyen?

Múlt héten tartottam az étrendet, minden nap tornáztam a gyógytorna és nyújtások mellett egy órát.

Heti: 44km. Idei eddigi összes: 974km.


2020/1. heti összefoglaló itt
2020/2. heti összefoglaló itt
2020/3. heti összefoglaló itt
2020/4. heti összefoglaló itt
2020/5. heti összefoglaló itt
2020/6. heti összefoglaló itt
2020/7. heti összefoglaló itt
2020/8. heti összefoglaló itt
2020/9. heti összefoglaló itt
2020/10. heti összefoglaló itt
2020/11. heti összefoglaló itt
2020/12. heti összefoglaló itt
2020/13. heti összefoglaló itt
2020/14. heti összefoglaló itt
2020/15. heti összefoglaló itt
2020/16. heti összefoglaló itt
2020/17. heti összefoglaló itt
2020/18. heti összefoglaló itt
2020/19. heti összefoglaló itt


Dobozok dobozoláshoz itt

A döntés itt
Eredmény 3 hónap dobozolás után itt
100 nap dobozolás itt
Eredmény 4 hónap dobozolás után itt
Eredmény 5 hónap dobozolás után itt
Eredmény 6 hónap dobozolás után itt
Eredmény 8 hónap dobozolás után itt
Eredmény 10 hónap dobozolás után itt

Dobozolások (gyűjtemény- eddigiek, 2020 előtt) itt
Dobozolások gyűjtemény (2020) itt


Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

2020. május 15., péntek

Péntek

Annyi mindenről írhatnék...

Azt hiszem, sejtszinten vagyok fáradt...


Csak néhány kép a hétről (de nem biztos, hogy ez a hét volt, már nem bírom követni).

Kis séta.






Az üres, csendes suliban.



Óne fotosop kép. Ilyen vagyok mostanában, ha örülök.


Kertrendezés anyunál.



Ma megállított a rendőr.

(én) - Jó napot kívánok!
(ő) - Jó napot kívánok! Ja, a kolegám elnézte, be vannak kötve. Mehet.
(én) - Viszontlátásra...