Tesós hétvége 2.

Reggeli.

Wellness délig.

Frei kávé.

Nekem masszázs (irtó jó volt!), húgomnak wellness.

Vacsora. Nem fotóztam mindent, de ma is minden isten volt.

(Az előétel -ezt választottam a három felkínáltból- tonhal szezámos hínársalàtával, na ilyeneket nem lehet kihagyni. 😇😁)

Punnyadás-beszélgetés, aztán alvás jön.

Tesós hétvége

Három éve fotóztam még Hőgyészen anyuéknál.

Ma útban Siófokra hirtelen ötlettől vezérelve beugrottunk Hőgyészen keresztanyunkhoz. Ő készített egy csokrot, ezt vittük anyuék sírjára Tamásiba.

Onnan tovább Siófokra.

Üdvözlő ital.

Kert. Szép idő.

Kipakolás, wellness, majd vacsora. Nem fotóztam mindent, de mindenből keveset ettem. És minden nagyon finom volt.

Séta a Balaton partján. 

Blog írás a szálloda egyik kis beülőjében.

Hamarosan alvás.

 

Csütörtök

Habár még szabin, szörnyen sűrű nap volt. Délutánig ügyintézés a városban -lassan anyu minden hivatalos dolgát sikerül lezárni-, aztán pakolás anyunál, majd itthon.

Hányszor, de hányszor ültünk anyval a mohácsi teraszán. Néztük a felhőket és a repülőket, elképzeltük, honnan jöhetnek, merre mehetnek. Néztük a rügyező és hipp-hopp zöldbe boruló fákat. És beszélgettünk. Rengeteget beszélgettünk.

Hoztam megint egy adag cuccot tőle. Még semminek nincs végleges helye, de pl. az egyik kosarában jól mutatnak a kaktuszféléim a teraszon.

Amióta meghalt, bizonyos dolgokban többet fejlődtem, mint előtte 49 év alatt. Mondtam is anyunak -igen, szoktam vele beszélgetni még most is-, hogy nagyon sajnálom (végtelenül sajnálom), hogy ezekre a dolgokra csak a halálával tudott megtanítani. Mindenért hálás vagyok, amit életében megmutatott. Azért is, amiben nem tudott példát mutatni. Mert a halála előtt, amikor még tudtunk beszélni, hirtelen bölcsességgel ezekre is elmondta a megoldást, hirtelen látta, tudta, mit kellett volna tennie.

Kezdem érteni, miért vagyok még itt. Sok dologra anyu világított rá azzal, hogy átkelt a szivárványon, M. is segít és a húgom is a teljesen más gondolkodásával, látásmódjával.

Látom a feladataimat. Tudom, mi az, amin változtatni kellene. Sok dolog. És azt is tudom: egyelőre csak néhányban tudok elindulni.

Ha igaz, hogy a sorsunkat, az életfeladatainkat magunk választjuk, akkor elmondhatom: amikor beleszülettem ebbe a testbe, túl sokat gondoltam magamról. Nem hiszem, hogy ebben az életben mindent meg tudok oldani, és elborzaszt a lehetséges tudat, hogy mindezt egy új életben újra meg kell próbálnom teljesíteni. Kettő dolog választ el önmagamtól: az önbizalomhiány és a félelem. 

No de nem agonizálok itt tovább, holnap a kishúgommal hétvégézni megyünk. Soha nem volt még ilyen. De mindkettőnkre ráfér a pihenés, és mindketten nagyon várjuk. (Anyu pedig ott fent nevet és tapsikol örömében.)

 

Emlékszel?

 

Anyu, emlékszel? (MOst csak random képtalálatok.)

Voltunk együtt Tamásiban, a húgom befizetett minket egy téli strandolásra. A kedvenc hajviseleted volt. Csak neked tetszett. :) (Legközelebb ne hagyd, hogy bárki lebeszéljen róla, legyél olyan hajjal -is-, ahogy neked jó!)

És voltál csak a húgomékkal is. (Emlékszel a meleg vizes sztorira? ;) )

Voltál velem a Dunán. (Istenem, mennyit cipekedtünk! Köveket gyűjtöttél a sziklakertedbe. :) )

Húgomékkal a Balatonon.

Velünk Beremenden.

És Gunarason.

Hétvégére befizettem magunkat (a húgomat és engem) egy tesós hétvégére Siófokon (a szülővárosomban). Ilyen még sosem volt. Tudom, hogy örülnél/örülsz neki. És én is. Nagyon várom már.

Fibroscopián innen és túl

egy nap híján 4 hónapja jártam a kórház ezen részén anyuval. Az onkológiára vitt minket a betegszállító. Anyu nem tudott már járni, kerekesszékben ült. Nagyon hideg volt. Az onko asszisztens hozott anyu lábára egy lepedőt. Első volt a vizsgálaton, de a betegszállító csak dél körül volt várható, a hideg nem szűnt, áttoltam a szomszéd, kicsit védettebb folyosóra, a fül-orr-gégészetre. Ide jöttem ma én vizsgálatra.

Korán volt, 7-kor már itt ültem. Szokás szerint majd' elaludtam, korgott a gyomrom is, mert nem tudok ilyen korán enni. Elővettem hát a jól bevált légzésfigyelés gyakorlatot. Becsuktam a szemem. De most csak a külvilágot sikerült kizárnom, a gondolataimat nem. Sorra ugrottak be a négy hónappal ezelőtti emlékképek, ahogy anyu ott ült a betegszállítóra várva, ahogy szenvedett. Mennyire szűk ezen a részen a mozgáskorlátozott mosdó, ahova többször is be kellett vinnem. Ahogy fájdalmai voltak, szenvedett, de nem tudtam segíteni. Viszont nem volt egyedül. Ott voltam vele, ha inni kért, adtam, ha valamit meg kellett igazítani, megigazítottam (...). Otthon tudtunk beszélgetni, pihenhetett, ha kért gyógyszert, adtam. Nem az osztályra vitték vissza, ahol fekhetett volna egyedül az ágyban egyedül, és este hozták volna a gyógyszert meg a vacsorát.

Nem 2001.-ként mehettem be, hanem a 2-es rendelőben voltam az egyes számú.

Adatfelvétel már megvolt előzetesen, egy kérdőívet kellett kitölteni, amíg hatott az érzéstelenítő. A fibroscopia max 1 perc volt (kamerát dugnak le az ember orrába), nem fájdalmas, csak kellemetlen. Megkaptam a beutalót a pécsi Neurológiai Klinika Alvásközpontjába.

(Órák óta gondolkodom, mikor: mert hogy egyszer már nagyon régen is küldeni akart tovább egy orvos alvási apnoé gyanúval. Gégetükrözésen voltam, ennyi már eszembe jutott, de ez szerintem még Tamásiban történt.)

10.30-tól kérhettem időpontot. Kaptam is: augusztus 26-ra. (Magyarország, én így szeretlek...?...)

 

52. és mami

Nagy nap volt a mai 52 évvel ezelőtt. Anyu és apu, keresztapám (anyu testvére) és keresztanyám házasságkötése. Dupla lakodalom Hőgyészen. A háttérben apu tetvére és E.. A kép szomorú érdekessége, hogy egyedül M. él, keresztanyum.

Mamintimet utolsó kórházi napján is meglátogattam. Szerintem sokat romlott a demenciája. Persze ez szubjektív megállapítás csupán. Ma nem mindig ismert meg. Először egyáltalán nem. Aztán megsimogattam, ahogy szoktam. "Ugyanúgy simogat, mint az unokám, aki szokott jönni." Aztán tudta, ki vagyok, majd talán tudta. Azt hitte, hogy a fia az ő testvére. Nem tudta, hány éves, többször rákérdezett, 55 évesnek tippelte magát. Fizikailag a helyzethez képest jól van. Holnap viszik vissza az otthonba.

 

Húsvét és másnapja

2016-ban írtam húsvétkor:

Sokszor képesek vagyunk sötétnek látni a világot, szürkének az életet, negatívnak látjuk a körülményeket, engedjük, hogy ezek határozzák meg a hangulatunkat. Ha kicsit kinézünk a saját, gondolatokkal telepakolt fejünkből, ha kicsit kinyitjuk a szemünket -és a szívünket-, csodákat láthatunk. Olyan dolgokat, amik nem magától értetődőek, hanem hálára érdemesek.

Habár hideg van, nyirkos idő, kandikál a nap. Ott van és egyszer ki is fog sütni. Mindezt láthatom. Az albérletben díszlik az anyutól kapott barka. Háttérben a száradó ruháim. Van mosógép, víz, mosószer, amiben kimoshattam, sőt van ruhám, nem is kevés. Fő a húsvéti sonka. Mindössze két lábosom van, de a nagyobbikba pont belefért. Van mit ennem, sőt kicsit az ünnepre is tudtam készülni. Van még egy nagymamám, aki majd' 90 évesen még gyönyörűségeket tud készíteni, kézzel. Ma is ehettem a kedvenc vajas-paprikás saját kenyeremet. És megyek anyuékhoz, egy kis családi csajos hétvégére, ott lesz négy generáció. :)

Szívből kívánom a napfényt mindegyikőtök lelkébe! Én ezzel kívánok szép ünnepet.

Másnap Hőgyészen húsvétoztunk: anyuval, mamival, unokahúgommal. Anyu sütött főzött, tartalmasan, szeretetben telt az ünnep.

2007-2018-ig kevésszer voltam itthon húsvétkor, legtöbbször külföldön dolgoztam.

2020-ban minden addiginál másabb volt a húsvét. Egyrészt a "pándémia" miatt, de ami a családunknak ennél sokkal fontosabb volt: anyut húsvét után műtötték rosszindulatú emlődaganat miatt... Emlékszem, készült egy túrós süti, csak hogy legyen valami...

2021-ben Hőgyészen volt újra a húsvétolás. Még a hőgyészi házban, a mindig csodaszép kerttel...

... még mamival és anyuval, anyu mennyei étkeivel...

Tavaly (igen, tavaly, csak egy éve...) ilyenkor anyu már Mohácson lakott, átmentünk hozzá is húsvétolni (kis barkáccsal).

Az idei húsvét jelentősen más volt...

Ez a kép Hőgyészen készült, öt éve. M. fotózta. Nagyon jól szimbolizálja azt, ahogy mi éreztünk/érzünk egymás iránt. (És 2 napja most először pityeredtem el, amikor ezt leírtam és megnéztem a képet.) M. szerencsére még itt van. Anyu már az angyalokhoz költözött, 5 nap híján 3 hónapja. Mamikám kórházban van.

Ma R., unokaöcsém és Cs. volt látogatni, előtte egy nap híján (amikor húgomék és unokanővérem keresztanyummal látogattak) minden nap mentem mamihoz. Annyira örül a látogatónak, olyan hálás, ezerszer megköszöni. Jól van. Ugyanolyan jól tűri a fájdalmat, mint anyu... Holnap vagy szerdán hazaengedik.

Semmi (de semmi) ünnepi hangulatom, a húsvétot M. intézte leginkább. De festettem tojást...

És szanáltam megint: most egy nagy szatyor ruhát.

Volt "húsvétos" étkezés is. (M-nak köszönhetően.)

Maminak vittem tegnap kompótot, kalácsot. A kompót nagyon bejött neki, azt mondta: ennél jobbat nem hozhattam volna, nagyon finom, "olyan kräftig, igazi kompót".

...

M. hetek óta igyekszik engem kimozdítani. Annyi a tennivaló, és vagy ő dolgozik, vagy én, vagy ő nagyon fáradt, vagy én, hogy eddig nem jött össze a "kirándulás". Ma viszont mentünk. A Mecsekbe, medvehagymázni. 

Iszonyat meleg volt (2.-3. napja sajnos nyár van, 26+ fokkal), de szedtünk levelet. M. el is készítette a pestot, én pedig lépcsőház-túrára indultam a maradék zölddel. Szoktunk vinni pár helyre. M. nagyon örült, V. is, vele el is beszélgettem vagy egy órát, B.-től pedig kaptunk cserébe egy tányér sütit. Pl. kozák sapkát, amit imádok, és amit anyu szokott nagy ritkán készíteni.

Nagypéntek

Reggeli.

És most csoda-fotók jönnek.

Készen vagyok a balkon-növény-ültetéssel.

Anyu gyöpszegfúje a 11. virágát hozza.

Az orgonája virágzik. (Nálunk ez is.)

Sötét volt, amikor a balkon-ültetéssel végeztem, utána még megcsináltam a tojásfát és a fészket a festett (festendő) tojásoknak.

Chateltem kicsit E-vel, régi tamási ismerősömmel. Az ő szülei sem élnek már, és igazából az tudja megérteni, amin most keresztülmegyek, aki átélte ugyanezt.

Ma már szombat van, hát így jár, aki megírja a blogbejegyzést, de elfelejti közzétenni. :)