2013. január 21-én kezdtem Ausztriában dolgozni házi ápolóként. E-nél. Még abban az évben megszereztem a hivatalos képesítést is. Teljes ellátással és a lakhatás biztosításával vettek fel, hivatalosan ott bejelentett ideiglenes lakcímmel. Tehát teljesen legálisan. A munka az elején nem volt nehéz. A családdal jó volt a kapcsolatom, többször elvitt magához a főnökasszonyom (E. kisebbik lánya), többször volt E-nél a nagyobbik lánya, a fia átlagban heti egyszer benézett, vasárnap délelőttönként.
Eljött a 2014 is, ment is, minden nagyobb gond nélkül. Majd a 2015. Ez az év is haladt (munka szempontjából) a maga útján. Még most augusztus végén, amikor megint kint ért a szülinapom, S., a főnökasszony elvitt moziba, aztán beültünk egy kávézóba beszélgetni.
A majdnem kerek három év alatt folyamatosan kaptam az utasításokat S-től, mit hogyan csináljak. Megcsináltam. Úgy csináltam. Amikor most, utoljára kint voltam, szinte a semmiből egyszer csak kaptam egy másfél órás "kioktatást", egy "értékelést" arról, hogy mi mindennel nem elégedett. Ebben voltak olyan dolgok, amikre gyakorlatilag megkérhetett volna, de nem is ez a lényeg. Hanem hogy volt néhány dolog, ami hazugság. És ezek voltak azok, amik miatt egy hete, még kint, először újra átgondoltam, miben hibázhattam; megfelelően elvégeztem-e az ápolási teendőket; mit csinálhatnék még jobban. És emiatt, a kritikák miatt hétfőn meglehetősen magam alatt voltam. Aznap este volt egy telefonbeszélgetés, ami után nagyon határozottan megérett bennem a gondolat, hogy itt nem velem van a probléma. Kedden folytatódott a hirtelen elégedetlenségi áradat. Nekem meg csak kattogott az agyam. Szerdán sem volt másképp, de akkor már érleltem a gondolatot, hogy ez így nem fog menni tovább. Csütörtökön újabb folytatás. Ekkor megkérdeztem E-t is, hogy tudja-e, mi van a háttérben, esetleg ő szeretne-e egy másik ápolót. De ő sem tudta, mi ez, csak érezte a saját bőrén is, hogy valami nagyon nem stimmel. Péntek reggelre eldöntöttem, hogy ezt a hetet még megcsinálom, aztán maximum még egyszer visszamegyek, aztán többet nem. Reggel, amíg fürdettem E-t, mondtam neki, hogy a maradék három kinti napomon mindkettőnknek viselkednünk kell, mert S. nagyon rossz passzban van és nem akarjuk, hogy veszekedjen velünk. (Hiszen E-tel nagyon jól kijöttünk.) Én ekkor már sokkal nyugodtabb voltam, mert tisztán láttam, hogy a hiba nem az én készülékemben van. Szombaton már határozottan tudtam, hogy itt abbahagyom az ápolást. Csak a mikor nem volt biztos. De aztán délutánra annyit eldöntöttem: mindent hazacuccolok. (Ez is szép mutatvány volt, mert ugye nem úgy készültem, hogy hazajövök. Cuccom rengeteg, amibe pakolhatnám, az kevés.) Vasárnap, amikor délután sikerült rábeszélnem E-t egy kis sétára, már pontosan tudtam, hogy az a pár fotó, amit készítettem, az utolsó pár kép lesz Knittelfeldben és ezen a munkahelyen. És vasárnap este, amikor jött a főnökasszony, teljesen nyugodtan, normál hangnemben bejelentettem neki, hogy náluk abbahagyom a munkát. Eggggyáltalán nem érte váratlanul...
Visszakanyarodva a történet legelejéhez: egyetlen dologgal volt nagy gondom, méghozzá a teljes ellátással. Akik az elejétől olvassák a blogomat, tudják, hogy szó szerint nem volt mit ennem, amikor kikerültem. Nem lehetett vásárolni, még egy zsömlén is (akkor még ettem ilyesmit) vita volt. Így -mivel nem akartam éhen halni, és ebben most semmi túlzás nincs - itthonról vittem ki a kajámat. Minden kiutazás előtti szombaton bevásároltam a kinti két hétre, vasárnap sütöttem-főztem-dobozoltam-fagyasztottam, a nagy piros táskám és a hűtőtáska kaja volt, a kis fekete táskában voltak a ruhák.
Knittelfeld 2. etap heti menü itt
Üres hűtő fogadott minden egyes kiérkezésemkor. És mákom volt, hogy fent, a lakrészemben volt hűtő, ahova - az első váltótársam, aki szintén hordta ki a kajáját, példáján okulva - tárolni tudtam az élelmiszer-készletemet.
"Ez a második külföldi munkahelyem. Ide is úgy jöttem, hogy fizetés plusz szállás és teljes ellátás. A hűtő nem így üres, mint a képen, mert nincs benne cica. (Pedig szeretem a cicákat. Na nem megenni!) Van benne darabonként csomagolt lapka sajt, vaj, tej, egy fej saláta, ketchup, lekvár, Almdudler, kóla... Ugye majdnem csupa junk. Ezen kívül se kenyér, se semmi más, csak a 2-3 zsömle, amit aznap aznapra megveszünk. De azt ehetek, amit csak akarok, úgy, ahogy akarom. Igen, és akkor bevethetem minden varázserőmet, hogy kaja legyen az asztalon. Ráadásul ugye teljesen máshogy eszem, mint nagyon sokan, plusz a tejtermékek közül csak a laktózmenteset tolerálja a szervezetem (azt is mértékkel). Tojást csak a néni fiától vehetünk, aki viszont fent lakik a hegyen, és ezen a héten csak egyszer volt itt, akkor is elfelejtette elhozni a tojást. Hús? Felejtős. Nem mintha nagy húsevő lennék, de azért egy héten legalább egyszer meg tudnám enni, mondjuk sajttal ;-)
Ezért így járok ide dolgozni: a fekete utazótáskában van gyakorlatilag minden cuccom (ruha, egyebek), a piros (majdnem kétszer akkora, mint a fekete) pedig tele kajával. Mert ha nem hoznék magamnak, akkor bizony nagyon-nagyon kevés lenne, amit ennék.
Ki kell dolgoznom egy ötletet kinti kajálásra, hogy túl unalmas se legyen, és értékes is legyen. Ha főzök is előre és fagyasztva elhozom, az első hét talán megoldva, de se hűtőládám nincs (nem tom a nevét, az a dobozszerű izé, amibe jégakkut kell tenni fagyasztva, és lehet hozni-vinni), itt pedig csak egy kis fiókos a fagyasztórésze a hűtőmnek...
Boltba eljutni sem egyszerű itt, mert nem hagyhatom egyedül a nénit, ha meg ő is jön, csak lidl vagy penny, a billába alig lehet beimádkozni.
Mindez egyáltalán nem panasz, ezek tények. Úgyhogy azon töröm a fejem, hogy tudnék minderre megoldást találni. Mert ez észvesztő, hogy két hétig otthon tudok rendesen enni, aztán jön az itteni két hét, amivel az otthonit simán elrontom. Így pedig csak álmodhatok a bícsbádiról." Teljes bejegyzés
itt
Csomagolás a júniusi etapra 2013-ban itt
"Kajával viszont készülni kell, különben nem eszem, vagy iszonyat keveset és f.o.s. kategóriát, azt pedig nem szeretném. Ez a téma a nagyobb -piros- utazótáskába fér bele.
Ezt be is zacskóztam, adagonként.
Szépen becsomagolva cipős dobozba került, így nem lesz baja a csomagtartóban, kint pedig majd lefagyasztom.
Elkészült a harapnivaló az útra: 4 db saját kenyeres-sonkás-sajtos-paprikás szendvicske, és tettem folyadékot is: vizet és kávét.
Hat mappa tojás is jön velem, biztos ami biztos alapon. Életmentő lehet."
Újabb kicuccolás, kinti hűtőmebn, amit kivittem:
Ott tartottam tehát, hogy a teljes ellátás nekik ezt jelentette: nincs kaja (és ezt bizonyítani tudja M. és A. is, akik dogoztak ott előttem). És én vittem ki magamnak.
A felmondás szempontjából ennek úgy van jelentősége, hogy S. - néhány más, nem igaz állítása mellett - kinyilatkoztatta, hogy én a kezdetekben nagyon sokat költöttem a konyhapénzből, "majd 300 Eurót, mert speciális szója termékeket vettem". És ez egy újabb hazugság. Látszik, hogy csak 1-2 hónapig nézte tavaly a blogomat. Hiszen gyakorlatilag bizonyítani tudom a bloggal, hogy az első náluk töltött napomtól kezdve mit, mennyit ettem, az is látszik, mennyi élelmiszert vittem itthonról magammal. 300 Eurót pedig a váltóimmal ketten nem költöttünk sosem egy kerek hónap alatt sem.
Az én lelkiismeretem tiszta, és ez esetben bizonyítani is tudom, hogy a -már csak volt- főnökasszony nem mond igazat.
(Egy éve vezetjük a váltótársammal, mit, mennyit költöttünk a konyhapénzből. Ezen a két héten, E-tel kettőnkre 73 Eurót...)
Szóval nem akartam megvárni, amíg más valótlanságok is előkerülnek. Semmi értelme nem volt, hogy még egyszer visszamenjek. Tegnapelőtt, vasárnap este így felmondtam, hétfőn reggel megbeszéltem E-tel is, aztán hazautaztam.
Sajnálom, hogy így történt, ami történt, de nem bánom. És minden egyes nappal megerősítést kapok arra, hogy jól döntöttem.
