2012: zárszó itt
2013: Zárszó itt
2014: összegzés -test itt
2014: összegzés -lélek itt
2015., utolsó nap, Magyarország 75. itt
Szilveszter 2013-2014-2015. itt
(2016) Szombat, szilveszter, Ausztria 14/9. itt
2017: zárszó itt
2018: zárszó itt
2019:
Januárban fáradt voltam.
Februárban leginkább fáradt voltam.
Annyi a teher, amennyit bírsz? itt
Napjaim itt
A március sem telt másképp.
Hónapok óta terveztem, hogy változtatnom kell ezen, de még márciusban sem tudtam a konkrét megoldást.
Az év első kis lazulása márciusban.
Január-február első felében ügyesen dobozoltam magamnak. A kolleganőket egyik reggel megleptem egy "amit szerintem érdemes lehet reggelizni" "bemutatóval". B. kolleganőm másnap még kérdezett, és február 8-án egyik pillanatról a másikra elkezdett a tanácsaim alapján enni. (A hetvenen felüli súlyából december végére 56 kg-ot mutat a mérleg, csodásan néz ki!) Nekem sem energiám, sem motivációm nem volt az előre készülésre. Elsősorban azért, mert még mindig fogalmam sem volt, mi történt tavaly, ami a teljes emésztésemet megváltoztatta, semmi nem esett igazán jól, és mindentől éhes voltam.
Áprilisban néha dobozoltam.
És sok volt a munka folyamatosan, nagyon sok. Még mindig nem tudtam, pontosan hogyan csináljam, hogy én is szerepeljek a munka mellett a saját egyenletemben. Csak azt éreztem, pihenni kellene, lassítani, mert ennek nem lesz jó vége. Amíg ezen gondolkodtam, a sors megint csak a segítségemre sietett: szó szerint földhöz vágott. Szép kis agyrázkódást kaptam, szigorú pihenésre ítéltek, amit meg is tettem. Több minden megváltozott az agyrázkódás után. Elkezdtem lejjebb adni a munkából, és hirtelen bármit meg tudtam volna enni.
Alig voltam jobban az agyrázkódás után, jött más.
Habár minden lelet negatív, a tünetek azóta is megvannak.
Májusban már nagyon elegem volt az össze-vissza evés miatt magamból. Meg amúgy minden miatt. Mert sorba jöttek fura, kellemetlen helyzetek, amik megoldását szívesen elviseltem volna mástól, de ma már tudom: ezek is azért történtek, hogy gyakoroljam: ne mástól várjam a megoldást, ha magam is képes vagyok rá.
Volt méhrajom a teraszomon.
És a dolgok nem lettek egyszerűbbek, a munka sem lett kevesebb, bár sokat leadtam már belőle, nagyon sűrűek, intenzívek voltak a napok, a hetek.
Voltak rigóim.
És tavaly tél óta volt nekünk Cicmó.
És májusban történt régóta először, hogy odafigyeltem arra, mit és mennyit eszek.
A naptáramba már nem fértek bele a tennivalók, a határidők.
Szóval májusban is leginkább nagyon fáradt voltam.
Közben június lett. És idővel néhány dolog kezdett bennem tisztázódni. Például az étkezés. Elhatároztam: Pünkösd után B. leszek. (A kolleganőm B., akiről februárnál írtam.) Ez egy egyszerű döntés volt, amiben nem hagytam magamnak kibúvót. Június 10. óta folyamatosan, fegyelmezettem dobozoltam magamnak 2-3 napra, és azt ettem.
Vége lett a tanévnek, amit egy siófoki bulival zártunk, most is csak azt tudom mondani: űberfasza volt.
Irtózatosan meleg volt a nyár, végig szenvedtem. Sokszor voltam strandon, ha éppen nem, akkor leöntöttem magam/letusoltam hideg vízzel, amint megszáradtam, újra. Miközben próbáltam lélegezni és nem elájulni.
Cicmó nagyon beteg volt, de még megvolt nekünk, mindenki igaz örömére és boldogságára.
Július 13-án már hét éves lett a blogom.
És továbbra is szorgalmasan dobozoltam.
Július végére feladta a szervezetem a hőséggel szembeni harcot. Innentől folyamatosan rosszul voltam.
Röpült az idő, ripsz-ropsz augusztus lett. Ekkor is sűrű volt a program, a munkakezdés előtt egy gyors szervezés után csodás három napot töltöttünk együtt Siklóson.
Szinte onnan már mentem is tovább, Gyopárosfürdő volt a következő állomás.
Aztán kezdődött a következő tanév. Már augusztusban látszott, hogy nem lesz egyszerű menet... Kapásból három napos továbbképzéssel indítottunk közvetlenül szeptember elseje előtt: bedurrant csuklyás izommal, Flector tapasszal és porral, 10-ből 10-es fájdalommal, ezer fokban.
Továbbra is szorgalmasan dobozoltam és ettem, meg is lett a látható eredménye.
Három hónap alatt 3.9 kg minusz. Nagyon jó.
Ja, és 45 éves lettem.
Szeptemberre 1500 km gyűlt össze futás-gyaloglásból. És folyamatosan jöttek a kisebb-nagyobb bosszúságok. Például elázott a fürdőszoba.
De hogy már 100 napja dobozoltam, arra büszke voltam.
A munka és a plusszok... Nem lett kevesebb. És csak szörnyen ritkán sikerült beiktatni egy kis életet, természetet. Szeptember végén Óbánya.
A nagy rohanásban elkezdtem nagyon konkrét dolgokat megvalósítani. Az egyik:
De nem voltam elég gyors a változtatásban. És habár még nem telt le az első hónap az iskolaévből, a kipurcanás végső határán voltam, de persze nem figyeltem kellőképpen, nem úgy a sors/univerzum: jött egy jó kis arcüreg-gyulladás. Két hétig húztam, aztán októberben orvos és táppénz lett belőle.
Ekkor már 4 hónapja dobozoltam:
- kg ⟹ -5.1kg
- cm ⟹ -25cm.
Október legvégén M. révén eljutottam életemben először Romániába, Erdélybe. Akkor nem írtam, ide leírom: Aki ismer, tudja, hogy én vagyok az, akinek nem sikerül, aki belebotlik/belelép, aki leveri, nekimegy, elejti, kiesik a kezéből, odaégeti (...). Nincs olyan hét, hogy ne történne valami ilyesmi. Sokáig nagyon rosszul éreztem magam emiatt, ma már legfeljebb icipicit bosszankodom, aztán felveszem/feltörlöm/összeszedem (...) és jót nevetek rajta. Az út egy sok órás dugóval indult az M3-ason. Nagy nehezen értünk Debrecenbe, ahol a szállodában önműködő forgó ajtó volt, csupa üveg. Mentem befelé a kávémmal, azt hittem, már célegyenesben vagyok, léptem egy nagyot, hogy kilépjek a forgásból, amikor is BUMMM!, nekimentem az üvegajtónak, szépen lefejeltem. "Upsz, kilöttyentettem a kávét"- mondtam, amikor megláttam a portást és a szakácsot, akik épp ott voltak és alig tudták visszatartani a nevetést. Szép púp nőtt a homlokomon, ott ékeskedett még pár napig. 😄
A Tordai-hasadék hatalmas élmény volt. A hegymászás része is. Főleg egy egy hónapos, éppen gyógyult arcüreg-gyuszkó és köhögés után.
Ezen a képen rengeteget nevettem. Olyan, mintha épp akkor értem volna földet. Mintha egy űrhajóból kiugrottam volna és épp a leérkezés pillanatát örökítené meg. 😄
Novemberben már 5. hónapja dobozoltam.
És nem tud(hat)tam, hogy utoljára látom Cicmót. Mert november 14.én meghalt.
A korábban a munkahelyen elkezdett változtatásokat november közepén felgyorsítottam. Nem volt más választásom. Elvégzem, amiért fizetnek, aztán pont. És még így sem egyszerű.
Mamikám 90 éves lett. 😊
A december is roppant zsúfolt, sűrű, fárasztó volt a munkahelyen. Nagyon. De dobozoltam töretlenül. Fél év alatt
- lement 5.1 kg
- elvesztettem 32 cm-t.
December 18-ra összegyűlt az idei 2019 km-em. 😊
És kezdődött végre a téli szünet (azaz nekünk a kötelezően ide tett szabadság).
2019. utolsó előtti napjára még kaptam ajándékba két radiátorhibát aranyos kis vízömléssel.
És a ma éjjelt kell túlélni (újra) a háborús övezetben, aztán egy évig nyugság lesz a petárdák-tűzijátékok nélkül.
---------------------------
Elröppent ez az év.
Köszönöm mindenkinek, aki megtisztelt 2019-ben is az idejével, a bizalmával, a kérdéseivel, kommentjeivel.
Köszönöm mindenkinek, aki megtisztelt 2019-ben is az idejével, a bizalmával, a kérdéseivel, kommentjeivel.
