Napjaim

Ezt csak úgy, a mosolyért.

Mami szoba szekrénysora még mindig anyu lakásában, ingyen elvihető.

Szoktam főzni és enni is.

Nyári tök krémleves.

Tökfőzelék, pörkölt. Életem első tökfőzeléke. 43 éves koromig meg sem ettem, aztán anyuét imádtam, idén már a menzás is ízlett. De főzni még sosem főztem. A húgom küldte át a bevált receptet. És meg kell jegyezzem: valami isteni lett. :)

Paradicsomos-fokhagymás-olajos tészta, saláta.

A mai reggelim:

A balkonunk kész oázis, a leander is szépen virágzik. Itt reggeli napfényben.

Ez volt a negyedik szabadság-napom, hát még nem érzem. Talán annyiban, hogy tudom intézni a dolgokat, nem hajnalban munka előtt vagy késő délután munka után kell mennem. Sok helyre nem is tudnék, mert akkor már vagy zárva vannak, vagy nincs ügyintézés.

Ma délelőtt itthon, fél 11-kor indultam intézős körútra. Többek között eladom a kis ékszerdobozomat. Kívül-belül alapos takarítás, fotózás (2 óra). 

Bolt, egyebek..., fél 5-re értem haza, akkor ebédeltem.

A hirdetés megírása másfél óra. 

Jövök, megyek, időpont, telefon, email. Szörnyen későn kerülök ágyba, és eddig órára keltem. (Nem panasz! Tény.)

Itthon is ténykedek azért, például az ágy melletti kupacom felére csökkent.

Az ingatlanos mégis holnap jön, és őszintén: annyira elég már az ugrálásból, egyeztetésből, telefonokból, időpontokból, hogy simán megéri a jutalékát, hogy mindent ő intéz, nem nekem kell mindenért rohangálnom.

Két napja szuper jól lehet hűteni a lakást klíma nélkül, nyitott mindennel éjjel, sokkal kellemesebb így a pihenés (még ha így is sokszor szörnyen melegem van).

Holnapra egy időpont van, hétfőre kettő, csak fogynak majd...

 

Angyali jelenlét

Az utolsó garázsvásár után ezt az angyalkát találtam egy gyűrt újságpapír alatt anyu lakásában. Kiakasztottam a falra, anyu naptára helyére.

Szombat, vasárnap, hétfőn és ma is korán keltem. Jártam át a Radnótira takarítani. Ma végeztem. És akkor elsírtam magam. Nemrég még boldogan takarítottam ott, hiszen szerettem volna, ha amire anyu beköltözik, minden tiszta. Most pedig takarítottam, mert kellett. Hogy az ingatlanos jöhessen fotózni.

Ahogy a költözése előtt hordtam fel a dolgait (mindig "telekocsi" volt az autóm Hőgyészről), úgy lett a lakás egyre anyusabb. Most, hogy eladtuk a dolgait, üresebb a lakás, mint amikor vette. Visszhangzik. Már csak mami szobabútora áll a nagyszobában. Meghirdettem ingyen elvihetőre, egyelőre még senki nem jelentkezett érte. Nekem ez a lakás már nem anyué, hanem csak egy -nagyon szép- lakás.

Valaki írta megjegyzésként (talán Betty), hogy nehéz lesz majd, ha nem lehet többé oda menni. Biztosan. Hiszen habár anyu csak egy évig lakott itt, roppant intenzív dolgokat éltünk meg benne. (És tényleg egy csodaszép, teljesen felújított, egységes arculatú, modern, világos, barátságos kis lak.)

Ahogy telik az idő anyu halála óta, kezdek képes lenni arra, hogy "kívülről" ránézzek a történtekre. A veszteségen átsejlenek ok-okozati összefüggések, tanítások. És az "érzés", miszerint -ahogy hospice Zs. mondta anyu haldoklása idején- mindenki maga választja a szenvedését.

 

Hétfő

Korán keltem. Nehezen ébredezem. Mivel mától szabadságon vagyok, láthattam azokat a fény-árnyékokat, amiket munkanapokon sosem.

És láthattam reggeli napfényben a csodás virágokat.

Még viszonylag korán mentem át anyu lakásába. (Ott voltam tegnapelőtt és tegnap is.) Ma sem volt épp hűvös, sem kint, sem bent.

Vittem a reggelimet (nem tudok felkelés után azonnal enni).

Eladtam azt a bútordarabot, amiért a legjobban fájt a szívem:

És este jöttek az utolsó szekrénykéért is. Már csak mami szoba szekrénysora maradt, hiába hirdettem meg ingyen elvihetőre, egyelőre senkinek sem kell.

Takarítottam fél 11-ig. Majdnem minden kész, a vizes blokk maradt holnapra.

Az ingatlanos csütörtökön jön fotózni, aztán meghirdetjük a lakást.

Szombat, anyunál

Anyunál ma sem volt hideg. 33-34 fok bent. (A képet persze kitöröltem.) Mami szobabútorán kívül üres a lakása. Ma ingyen elvihetőre meghirdettem a maradékot.  A tárolóból is elvitték a még volt tamási konyhabútorát.

Holnap megyek takarítani (ha fel tudok kelni..., ráadásul 35-37 fokot mondanak...), jövő héten jön V., az ingatlanos...

 

Péntek, kincsek, mami egy hónapja nincs velünk

Munka után anyunál pakolás. Pöppet meleg volt. Kint is, bent is.

De a mai napi cél elérve, a hálószoba csontra üres.

Hazahoztam anyu régi laptopját. Már Hőgyészen be sem kapcsolt, azért költöztette Mohácsra, hogy majd elvisszük a számítógépes fiúknak, hogy valahogy mentsék le a képeket. Az esélytelenség nyugalmával mondom: kipróbálom. Hát elsőre bekapcsolt, és úgy megy, mint ahogy a nagy könyvben meg van írva. Kaptam az alkalmon és elkezdtem lementegetni a summát. Észre sem vettem, hogy közben volt egy jó kis felhőszakadás. A virágaimon látszott: volt csapadékmennyiség. egyébként kész arborétum van a teraszon, hatttalmasak a növénykéim, csodaszép minden.

Anyu gépén csodák vannak. Emlékkincsek.

Szemezgetek:

2017.

Videók is vannak. De olyan mennyiség, hogy képtelenség egy este alatt átnézni. A jó három negyedét sikerült végigpörgetnem és menteni a legjobbakat. Egyszer sem sírtam. Most sem, amikor a bejegyzést írom. (Talán fejlődőképes vagyok...)

Már tudom, hogy anyu mindig ugyanúgy fog hiányozni, mint idén január 6-án reggel 5 órakor. Csak az enyhül idővel (lassan, sokára), ahogy reagálni tudok erre. Sőt ez sem egyenes vonalún-egyenletesen. 

Kegggyetlenül sok a tenni-, intéznivaló. Néha még mindig felhívnám anyut, van, hogy keresem a Messengeren, mert küldenék neki képet... Rengeteg dolgot szeretnék még kérdezni tőle, de aztán konstatálom: már nem lehet. Előfordul, hogy amikor tervezem a hétvégét, felírom, hogy Gyönk. Aztán csak rázom a fejem: Timi, maminti (ma) egy hónapja már nem él...

(Nálam van, mamikám, a liszmerőd, ez a tepsid, ↑ az otthonkád. De ha egyetlen tárgyad sem lenne már, akkor is itt élnél a szívemben. Mindig itt maradsz. Csodálatos nagymama voltál. Te is nagyon hiányzol.

Étkek

Szoktam enni is. Leginkább szendvicset, de ez pl. A hétvégi reggeli Kiskunhalason.

Ezt a múltkor főztem.

Ezt ma főztem munka után: gyömbéres -zelleres sárgarépa krémleves, indiai karfiolos zöldségragu tésztával.

Évzáró

Az első ballagás és évzáró, amikor anyu már nincs. Ma hazahoztam a virágokat és az ajándékokat (amiket szívből köszönök minden kis csimotának, szülőnek, polgármesternek). 

Tavaly anyuhoz vittem. Mert imádta a virágokat, mert neki voltak vázái, mert nála volt virágállvány és ablakpárkány, ahol szerettek is lenni a növénykék. Istenem, csak egy éve volt... Azóta nincs már anyu, a méz kanapé, a vázái, a virágai. Azért 3 vázát elhoztam, tudtam, hogy lesz alkalom, amikor tudom majd használni.

Két éve ezen a napon hozták meg anyu mosógépét a lakásba. Azóta ez is elkerült.

Három éve pedig nem voltam a ballagáson, mert anyut vittem Pécsre sugárkezelésre...

Hat éve egy másik suliban én tartottam az évzárót.

Ma -is- szinte egész nap az egyik beszámolót írtam (igazgatói, iskolatitkári feladat, de nálunk egyik sincs, a két kollégám bizonyítványt, törzslapot, oklevelet írtak, nyomtattak), segítettem mindenben, amiben kellett, ezer fokban. Délután volt az évzáró, az első új esemény anyu és mami halála óta. (Azt hiszem, értem a gyászév fogalmát, minden ilyen új esemény azért kemény dolog.) Megint csak nem tudtam teljesen ott lenni lélekben, de nagyon igyekeztem. A gyerekek tündériek voltak. (Azért nem egyszerű ám egy negyedik osztályt elbúcsúztatni, amikor négy évig 10 hónapon át napi szinten együtt voltunk, láttam őket fogváltós ovisként a suliba jönni, aztán nagy negyedikessé válni, némelyikük majdnem akkora, mint én; megismerni, megszeretni őket -és a szüleiket-, aztán elengedni...)

Este végre jött egy zivatar, ami enyhülést hozott a hőség után. Villám-fotók. Nem a legjobbak, de az enyémek. :)