Szombat

 Reggel ténykedés otthon, majd anyuhoz. Szemétleszállítás a szeméttárolóba, maradék mécsesek dobozba, le a tárhelyre, érzékeny búcsú a tönkrement kávéfőzőtől (alias Pingvin) és ruhaszárítótól. Főzés: borsófőzelék, zabfasírt. 

Közben kooprodukcióban (magyarul coop-produkció 🤣) készült egy bólyi túróslepény. Anyu olvasta mami receptkönyvéből a recit, mondta, hogy melyik hozzávaló hol van, melyik edényben/lábosban/tepsiben szokta, én meg csináltam. 

Ebéd után beájulós alvás. Mosogatás, takarítás. 

Anyu sokkal jobban van a tegnapinál. Jó ez a gyógyszerkombó. Csak maradjon is így, amíg eljutunk az onkológushoz...

M. is felugrott délután anyuhoz, jött egy szomszéd is, B. is telefonált Németországból (rokonunk), egész jó nap volt, főleg azért, mert anyu nem szenvedett annyit.

Már este negyed nyolc múlt, itthon vagyok. Szerintem célba is veszem az ágyikómat...

Péntek

Reggel kicsit otthon, majd bolt, aztán anyuhoz. Délelőtt a húgomért, lejött anyuhoz busszal (6 óra utazás, 5 óra itt). Gyógyszerkiváltás anyunak (újabb váltás, mert szinte semmi nem hat), ebédfőzés, ebéd. Anyunak kemény délutánja volt... Estére valamivel jobb lett. Húgom haza, este aztán én is. Még két telefon anyuval. A telefon marad bekapcsolva. Alvás.

(Mostanában nagyon gyakran felébredek éjjel. Van, hogy óránként. Nehezen alszom vissza. Pedig jó lenne pihenni éjjel. Hát ez van.)

 

Csütörtök

Reggel kis itthoni ténykedés, majd anyuhoz.

Tényleg mindenki kiveszi a részét az anyunak való segítésben (pf, ez szép magyaros mondat lett...). M. intézte többek között a postát, amíg nem voltam ott (mert a városban jártam medenceövért, boltban, bankban), felugrott. Főztem ebédet: pórékrémlevest, sajtszószos tésztát salival. Isteni finom lett, anyu kétszer is evett, nagyon örültem (mert jó ideje egyáltalán nincs étvágya sem).

Ebéd után egy kis szunya, majd hivatalos iratok kitöltése, Sz-csal konzultálva gyógyszerezés-módosítás, házimunka (...). 

Holnap a húgom is leugrik Budapestről, le a kalappal előtte, mert akad szegénynek otthon is épp elég gondja-baja.

Jövő héten már dolgozom, remélem, hogy jön az a telefon az onkológiáról és hogy anyu fájdalmait addig is sikerül elviselhető szintre levinni.

 

Szerda

Estig anyunál.

 

Kedd

Idén januárban még mamié volt a hőgyészi ház (ami a fejében már tavaly júliusban leégett...). Ő már fél éve élt az otthonban, anyu két hónapja Mohácson. Amikor Hőgyészen jártunk, még bementünk a majdnem teljesen üres házba. Megnéztük a kertet, elhoztunk még apróságokat. Akkor készült a felső kép, amin novemberben, amikor anyu költözött, megállt az idő. Hőgyészen is én szoktam új hónapra lapozni a naptárt, ma megtettem anyunál (ez az alsó kép).

Ez az egy év alatt embertelen sok minden történt. Elsősorban anyuval, de általa velünk is. Többek között a hőgyészi házat eladtuk (miután anyu végigcsinált egy irtózatosan bonyolult és hosszú gyámügyi procedúrát, hogy mami hivatalos gyámja lehessen, amivel aztán annyit értünk el, hogy konkrétan semmit nem intézhet mami nevében a gyámügy kirendelt eseti gyámja nélkül...), anyu pedig beleroppant. Mindez megpecsételődött egy múlt pénteki röntgenfelvétellel, amin metasztázis látható.

Jó ideje anyu fájdalomcsillapításán munkálkodunk, eddig Skudexa és Apranax (nem kombinálva) gyomorvédővel, ami a 8-9-es fájdalmat max 7-esre képes levinni. Aki tud tippet adni jobb megoldásra, ne tartsa magában, kérem. (Az onkológián jelentkeztünk, egy hét az átfutás, mert csak egy orvos van a kórházban. Imádkozom, hogy hamar legyen időpont a további vizsgálat(ok)ra és az orvoshoz eljutásra.)

Hétfő

Hőgyész-ügyintézés.

(Közben ahányszor csak megálltunk, próbáltam elérni az onkológiát. Gyönkről sikerült is. Kis lépés, de haladás.)

Gyönk- maminál.

Hőgyész-temető.

És M-nál. (Itt is köszönöm a finom ebédet!)

Tamási- temető.

Mohács- gyógyszertár, majd anyuhoz. Aztán haza.

Vasárnap

Reggel fél 7-re elkészült az ebéd holnapra. 

Elpakolás, konyha takarítás, mosogatógépbe pakolás. Terasz takarítás, viráglocsolás, levirágzott cserepes kidobása, anyu-kaja és szemét összecucolás, le a harmadikról, szemét a tárolóba, kaja kocsi csomagtartóba. Bolt. Az üzlet előtt vettem észre, hogy nincs nálam a pénztárcám. Vissza. Fel a harmadikra. Közben M. telefonált: küldjek át egy telószámot. Pénztárca, számküldés, le a harmadikról. Bolt. Ezren. Sok az akciós cucc és kuponom is van, élek vele. Haza. Fel a harmadikra. Mosogatógép kinyit, kipakol, vásárolt dolgok ki- és elpakol. Tovább, anyuhoz. Le a harmadikról. Tárolóból vödör, be a csomagtartóba. Sparhoz nénikhez virágért. Vissza a kocsihoz. Virág vödörbe, Timi kocsiba. 

Anyunál parkolás, két szatyor és vödör virág föl. Kipakolás, vödörbe víz a virágoknak, ki a teraszra. Ebédmelegítés, ebéd. Mosogatás. Szunya. 

Eddig írtam a szunya után.

Aztán még volt kompót főzés, kávéfőzés, szendvicskészítés, italtöltés kis üvegbe holnapra, mosogatás, jött M. kicsit át, a többi egyszerűen nem jut eszembe.

Holnap hosszú út vár ránk, a terv megvan, aztán anyu állapotától függ majd.

(Az óraátállításnak meg most is tapsol a szervezetem...)

 

Szombat

Reggel nyolcra elkészült az ebéd. 

Gyertya beszerzés, matrac beszerzés anyunak. Ebéd. Anyu lepihent. Én leültem netezni, de arra ébredtem, hogy aludtam... Haza. Bolt. Vissza anyuhoz. Ott uzsi és kis házimunka. Haza. Vacsora. Alvás. 

Péntek és cuki

Annyi, de ANNYI minden történik, olyan, de OLYAN fajsúlyos dolgok.... Aki csak a blogból ismer, az nem ismer. Egyelőre nem tudok és nem akarok írni a történésekről, mert egyszerűen nem megy. A nagyvilág dolgai eltörpülnek minden mellett. A munka-gondok: smafu. De nagyon igaz: ne irigyeld mások életét, amíg nem jártál a cipőjükben...

... 

Mai cuki.

Elsősök. Feladat: rajzold le a szobádat. Az egyik prüntyő odajön hozzám.

- Lerajzolhatlak téged, hogy eljössz hozzánk és ott vagy nálunk?

😍

(Az vagyok én, aki az ajtóban áll.)

 

Mai cukik

Ma kaptam a képet. Meg új matricákat is a laptopra. Például "Mert olyan jó társaság, Timi néni".

 

Hétvége

Azt mondták: ez hosszú hétvége. Hát jelentem: nem volt hosszú...

Ősz van a teraszon is.

Szombaton (amikor nekem egész nap vasárnap volt...) finom ebéd M. jóvoltából anyunál.

Ma (vasárnap) pedig egész délelőttös itthoni takarítás után anyunál ebéd, viráglocsolás és -rendezés után itthon kipakoltam a M. által sütött piskótát és "csokikrémet" azzal a felkiáltással, hogy "Akkor fogyókúrázzunk!".

Ezt a fajta "csokikrémet" régen nagyon szerettem. Vagy 30 éve ettem utoljára, és érdekes: nem ízlik...

Ezután jöttem-mentem, de igazából semminek nem álltam neki, mert most már ANNYIRA fáj a nyakam-vállam, hogy elérte az elviselhetetlen állapotot. Így hát elővettem Koncsek Kriszta videóit és kerestem egy nyak-váll fókuszút, előszedtem a polifoamot és uzsgyi. Még a felénél sem tartottam és már éreztem, hogy segít, hogy kevésbé fáj. Tényleg nagyszerű volt, csinálni kell, közben a mindennapokban még jobban figyelni magamra (ne görnyedjek, ne üljek sokat, kellene járni legalább sétálni...), mert kegyetlen ez a folyamatos fájdalom. (Tudom: a stresszt is csökkenteni kellene, de ez nem az a világ. Ha sikerül eggyel megbirkóznom, jön kettő másik a helyére.......)

 

Rejtvény és vérnyomás + cuki

😁

Mamikámnál voltunk ma délelőtt. Anyu is és én is meghaltunk (megint). A "hangosban" mondták. Amikor odaértünk, mami csak kerekítette a szemeit, nem tudott megszólalni. Először azt hittem, nem ismer meg minket. Aztán derült ki, hogy nem lehetünk ott, mert meghaltunk. A húgom tette be az urnánkat a sírba Tamásiban. Elég sokáig ott voltunk most nála, de a látogatás végéig nagyon zaklatott volt a "visszajövetelünk" miatt, még a hajamat is megfogta, hogy igazi-e, nem tudta eldönteni, melyik valóság az igazi.

Kora este mértem vérnyomást, már régen tettem:

Hinnye, gondoltam, ez elég alacsony, na jó, mérek még egyet:

Aztán itt megálltam. (Érezni, amikor a 100-tól lefelé mocorog a systolés érték, de 49 éve így élek, ha csillagokat látok, vagy ha érzem, hogy még ez az érték is rohamosan megindul lefelé, akkor vagy lehajtom gyorsan a fejem (ha éppen állok és nincs ülési lehetőség), vagy ha van a közelben szék, gyorsan leülök. Nem halálos, csak kellemetlen -pl. ha elájul az ember és carul esik-.)

.......

M-nak gondjai vannak a földimogyitól. Próbál ezt, próbál azt, de nem segít. Beszélgetünk erről, majd azt mondja:

- Mondd meg, mit csináljak! Te vagy a gasztroenterológus!

😆

 

Péntek

Kavarcos nap. Nem kicsit. Semmi katasztrófa. A "kieső" időben dolgoznék. De mégsem. Maradunk kint a kis csapattal. Csodásan elfoglalják magukat, leülök a közelükben. Az udvar nagy része csodaszép, süt a nap, béke van. 

Most délután van. Már "csak" felügyelet. Olyan fáradt vagyok, hogy sírni tudnék. 

A munkaidő legvégére is akadt történés. 

Cammogás hazafelé. Bolt, anyunál, haza. Purc. 

 

Hétfőtől csütörtökig

Vasárnap volt a második endo-szülinapom. M. meghívott moziba "ünnepelni". Két éve egészen közelről láttam a tévétornyot a klinika betegszobájából. Aznap, a műtétből felébredve és egész éjjel befájdalomcsillapítózva, álom és ébrenlét között lebegve életem egyik legboldogabb estéje volt.

A film: Az alkotó.

Nagyon vegyes gondolataim voltak a film alatt és utána is. Nem vagyok AI párti, van, amiben megkönnyítheti az életet, de amíg az embernek köze van hozzá, szerintem nem jóra használja...

Régen írtam a mérlegről. Mert nem sok értelmét látom, hogy méregessem magam. A ruhák, főleg a nadrág tökéletes "mérce".

A képen ez 3 hónap "alakulása". 

Nem vagyok mázlista, amiért ez a "fogyás"-görbe ilyen szép, és nem óriási tömegvesztés ez, 3-4 kiló a legmagasabb értéktől. Úgy, hogy tényleg mindent megeszek, amit megkívánok: fánkot, nápolyit, sütit, nutellát (...), de nem minden nap. Már rutinból-tudatosan megy az, hogy ha 1 (vagy 2) napig csupa "cart" eszem, akkor a következő pár napban "kompenzálok". Vagy akár egy napon belül is: ha pl. délután ettem egy sütit az itthoni kedvenc kávémmal, akkor vacsorára valami CH-mentes vagy semmi. De ezt nem kell "jegyzetelnem", még a fejemben sem, valahogy egyértelmű. De ez sok-sok tapasztalaton alapul, már meg tudok állni egy sütinél, régen ez nagyon nem így volt. Szóval nem mázli, ha "fogyok", hanem elsősorban a stressz, a rohanás, a lelki terhek, de nagy mértékben annak az eredménye is, hogy figyelek magamra, nincs tiltás, ha éppen reggel nem vagyok éhes, akkor később eszem, nem éheztetem magam (...).

Minden este leültem a géphez az utolsó bejegyzés óta, aztán csak ültem, de nem írtam. Annyi minden történik, és ezek olyan nagy százaléka rossz (kellemetlen, lehangoló, szomorú, félelmetes, kilátástalan (...) ), hogy ki is kapcsoltam a gépet: még írni se tudok róluk.

Tegnap volt egy elég nagy mélypont. Amikor azt mondtam magamban: én már semmit nem értek, de már nem is érdekel, kész, feladtam. Nem tudom, miért, erre ma volt jó néhány dolog, ami valahogy "könnyebb" volt, elviselhetőbb. Sőt történt néhány (apróság, de mégis) jó is.

Amikor anno pszichiáterhez jártam, a kezelés legvégén megkérdeztem tőle, miért volt olyan "kegyetlen" velem az elején, miért nyomta a fejemet még mélyebbre a mocsaramban, hiszen addig is fuldokoltam. Azt mondta: tudni akarta, hogy tényleg fel akarok-e jönni levegőt venni. 

Valahogy ezt érzem az életemben mostanában is: lenyom a lelki mocsaram legaljára és figyeli a sors/Univerzum/Isten (...), akarok-e levegőt venni. Ha igen, lazít kicsit a szorításon, aztán az előzőnél még mélyebbre nyom. Szerény megjegyzésem: "szenvedő alanyként" meglehetősen kegyetlennek tartom, hogy egyre lejjebb nyomogat és azt is, hogy régóta többet vagyok az ingoványban, mint felette. Valahogy a világ is ilyen. Vagy nem tudom.

Erről jut eszembe az egyik kedvenc (ősrégi) viccem:

Páciens a pszichológusnál:

- Olyan bizonytalan vagyok. Vagy mégsem?

A másik születésnapom: két éves lettem

 Két éve ezen a napon Koppán Professzor és Szántó doktornő megszabadított egy három évtizedes kíntól.

A műtét előtt mindent megszerveztem. Nehéz volt, mert az egy éve tartó folyamatos fájdalom miatt sokszor már nem tudtam magamat sem ellátni. M. és a család sokat segített.

Két éve ezen a napon fagyott reggel.

Ma 16 fok van.

Délután már szép, napos idő volt a Mecsekben. Álomszép a klinika.

Kora este pedig, amikor felébredtem a műtét után, a műtéti fájdalmakon kívül nem volt más, eltűnt az endós fájdalom!

És két éve -Istenem, még kimondani is annyira jó- nincsenek fájdalmak, görcsök, nincs mindennapos, marékszámra szedett fájdalomcsillapító és görcsoldó. Kimondhatatlanul felszabadító érzés! Sajnos ez is csak tüneti kezelés. Ha csak egyetlen endós sejt is a szervezetemben maradt, újra kiújulhat. Én már ez a két év alatt is nagyon szerencsésnek számítok, másokat már újra műtöttek, vagy kiújult és szenvednek tovább, vagy műtéti szövődmény keseríti az életüket. Nálam az a kellemetlenség, hogy sokszor nehezen, lassan megy a vizeletürítés, és nem szabad tartogatnom, mert olyankor befeszülnek a lenti izmok és hosszú percekig tart, amire sikerül ellazítanom őket és elintéznem a kis dolgomat.

A méheltávolítást az eltelt két évben egyetlen pillanatig sem bánom, egyetlen egyszer sem gondoltam rá veszteségként. Nem érzem magam emiatt kevesebbnek vagy kevésbé nőnek, nálam ez életmentő volt, és konkrétan egy új életet kaptam általa.

Boldog második endo-születésnapot nekem!

Lányok, asszonyok, a "menstruációs görcs" nem normális! Ne hagyjátok, hogy napokat, hónapokat, éveket elvegyen az életetekből! Kérdezzetek, menjetek utána egészen addig, amíg megoldást találtok!

Szombat: szülinapi buli

Anyu 70. szülinapját a Selyemgyár Étteremben ünnepeltük a legszűkebb családi körben. Már augusztusban elkezdtük szervezni: húgoméknak Budapestről kellett jönniük, M. már dolgozó (és másoddiplomás egyetemista) felnőtt, L. hétvégén is szokott dolgozni, M-nak hetekkel előtte be kell jelentenie a szabadság igényét, én is kértem a suliban, hogy erre a szombatra semmiképp semmilyen programot (bitte).

Kivételesen húst kértem, nagyon szeretem az oldalast és ritkán van alkalmam ezt enni.

Kb egy héttel ezelőtt megmondtam anyunak, hogy meglepetés bulit szerveztünk neki, de a tortáról nem tudott. :)

Finom volt minden, mindenki nagyon kedves, minden gyönyörű. A tortához lejástzották Halász Judittól a Boldog születésnapot dalt is, szerintem nagyon kedves gesztus (amúgy is elénekeltük volna).

Utána anyunál folytattuk az ünneplést. Húgom lánya, P. orosz krémtortát sütött a Nagyinak meglepiből, hát le a kalappal, simán cukrászdai minőség volt, és anyu is nagyon örült.

Sajnos szörnyen ritka, ha így együtt tudunk lenni, Pedig nagyon-nagyon jó.

Szerda, csütörtök, péntek

A cím szinte hosszabb, mint amennyi dolgot ebből a három napból fel tudok sorolni... Pedig iszonyatosan sűrű hét volt munkában is, otthon is.

A fac.e törölte a Boszikonyha oldalról azt a bejegyzést, amiben leírtam, hogy meg kell hami.sítani az elektro.nikus n.aplót, mert nem írhatjuk be, ténylegesen mennyit d.olgozunk. Ha még egyszer ilyet találnak, elbúcsúzhatok a Boszikonyha f.ész oldalamtól. Pöppet szólj igazat és betörik a fejed, persze sz.ólássz.abadság van és az or.szágban is minden rendben.... ... ...

Két kép a tegnapi sulis őszi bálról.

Amúgy meg:

 

Kipróbálom...

Szerintem az 5.30 helyett is jó lesz. 😁🙃

Kedd

Kora reggel, munkahelyen.

Munka letudva, második műszak. Sütisnél, csomagért, boltban, második boltban, harmadik boltban, negyedik boltban (csak kerestem, de nem találtam), virágosnál, anyunál, haza. (Anyu ma 70 éves, de szombaton ünnepeljük (anyu, húgom, L., M., P., M., én. Minden leszervezve, még csütörtökön és szombat délelőtt lesz egy kis intézés, aztán kis buli. A lényeg, hogy együtt leszünk.)

Pislogok egyet és már megint a fenti kép tárul elém.

 

Hétfő

(Írnék, a fejemben nagyjából meg is fogalmazódik a mondandó, de nem tudok annyit pötyögni...)

Hosszú nap. Reggeli a tanáriban, közben (csupa egészség) írom a Krétát. (Tojásleves, bundáskenyér.)

Ebéd ugyanez.

Vacsora otthon: szalámis zsömi, tejeskávé.

Ma összefutottam N-val. Jó néhány éve tanítottam a fiát.

"Nem az vagy már, aki akkor voltál. Nincs benned az a lelkesedés."

Hja...

Eddig tartott az enerdzsí. Ahogy az egyik kis német anyanyelvű tanítványom mondaná: "nincs van".