2013. október 23., szerda

Új fejezet / 73. nap

Anyunál és maminál voltam. Amióta az eszemet tudom, rengeteget voltam itt, kicsit mindig olyan, mintha haza mennék. Magdi nénit, a 2. szomszédot is születésem óta ismerem. Gyerekként sokat voltunk náluk, szerettem ott lenni. Azóta is mindig örülök, ha látom, mindig örül, ha lát. Tegnap hozott egy nagy vödör -saját- diót. Nagyon örültem neki. Így a mai reggelim egy nagy bögre tejeskávé volt és diótörés.
 
 
Mami segített, K. is besegített, gyorsan haladtunk. És lett 1 kiló 25 deka friss, házi dióm :-)

 
Délelőtt kb 5 szem diót ettem és pár szem szőlőt (max 10-et).
 
Ebéd: csontleves sárgarépával, friss petrezselyemmel,

 
hatalmas adag fokhagymás sült csirke, vegyes saláta (a többieknek fasírt volt, zöldséges rizs, szilvalekváros bukta).

 
Délután fél marék mazsola-napraforgó elrágcsálásának esete forgott fenn.
 
Vacsora: lángos.
Mivel anyutól kaptam egy szatyornyi karalábét, friss, házi, zsenge, szinte édes, már hazafelé az autóban kigondoltam, hogy ebből bizony lángosféle lesz. És az is lett :-)


Megjegyzés: sokkal jobban érzem magam, amióta igyekszem követni az éhségérzetemet és csak akkor enni, ha megéhezem. Nem akkor, amikor korog a gyomrom, még előtte. A vizet sem vedelem hordószámra, mégis minimum 1.5 liter lecsurgott ma eddig. Nem eszem magam pukkadásig, amolyan kellemesen jóllakom, éhes nem maradok. Nem terveztem előre, nem számoltam a kalóriát és a makrókat. Nem álltam mérlegen 2 napja. Jól vagyok. :-)

Recept: Lángos (paleo)

- Két kis karalábé megpucolva, apró darabokra vágva, puhára főzve.
- Leszűrni.
- Két tojással összemixelni.
- Egy lángoshoz 2 ek masszát venni, FORRÓ, kókuszzsíros serpenyőben kisütni.
 
 
(Nagyon híg, türelmesen meg kell várni, amíg az alja egybe sül, csak utána megfordítani.)

 
(Nekem 6 darab lett.)
 
Vékonyra szeletelt fokhagymával, kis sajttal (a sajt nem paleo), megsózva tálaltam.



Arany középút, avagy terézanyu leléptetése

Nagyon régóta kerestem az "arany középutat". Étrendben, életvezetésben, párkapcsolatban, munkában, az élet minden területén. Minél többet olvastam, tanultam, tapasztaltam, annál inkább kezdtem elveszteni a fonalat és önmagamat. Mostanára ott tartok, hogy fogalmam sincs, ki vagyok, mit akarok. A lány, akinek annyi álma volt, hangos volt, mindig nevetett, tele volt tervekkel és vakmerően ment is a céljai felé, mára teljesen elnémult, csak hallgat, igyekszik megfelelni, és belegyömöszölte önmagát a lelke legbelső bugyrába. És ebbe nagyon belefáradt. De a napokban elkezdett hallani valamit. Azt a régi lányt. Ott nevet belül, és egyre hangosabban kopogtatja belső cellája ajtaját.
 
 
Sokáig azt hittem, ha mindenhol ott vagyok, ha fontos vagyok, ha szükség van rám, ha mindent el tudok intézni, ha mindenkinek tudok segíteni, akkor élek. Hogy dolog, rohanás, intézkedés nélkül senki vagyok. Ma már nem akarok okos lenni. Nem akarok mindent tudni. Nem akarok fontos lenni és mindenhol ott lenni. És legfőképp nem akarok megfelelni.
 
Nem vagyok tökéletes. Nem lehetek tökéletes, mert -egyesek számára biztosan kiábrándító, de- nincs olyan, hogy tökéletes. Ilyen vagyok, amilyen. És állítom: nem vagyok dögunalmas szürke kisegér, és nem vagyok szerethetetlen. Tudok kiscica lenni, de ha a helyzet megkívánja, kibúlik belőlem az oroszlán is. Két lábbal állok az élet talaján, amit elértem, azt nagy részben saját magamnak köszönhetem. Ilyen vagyok, amilyen, ezt lehet szeretni vagy nem kedvelni.
 
Sok észrevételt kaptam az utóbbi időben, sokféle fura, szokatlan helyzet elé állított az élet, és én legfőképp tanácstalanul álltam, mert nem tudtam, hogyan is kell ilyenkor ragálni. Család, barát, miért ezt csinálod, miért nem csinálod, miért eszed ezt, miért nem reggelizel, miért ülsz a gép előtt, miért nem tudod erre a választ (...). És ma leesett a tantusz: nincs olyan, hogy hogyan kell. Olyan van, hogy én magam hogyan reagálok. Azt hiszem, akik ismernek, tudják, hogy nem állok rossz ember hírében. Ahol tudok, segítek, ott vagyok. De nem vagyok terézanyu. Nem tudok mindenkinek megfelelni, és mától nem is akarok. Segítek kijutni a régi lánynak a cellájából. És együtt rengeteget fogunk nevetni, és hiszem, hogy rengeteg álmunkat valóra váltjuk. És ha valakinek ez nem tetszik, hát sorry. It's my life.

2013. október 22., kedd

Új fejezet / 72. nap

Reggeli:
 
1 tojásfehérje, 1 sz. házi sonka, 5 szelet házi kolbász, tejeskávé, tea, 1 sz. paprika
 
 
188 kcal, 23g F, 0g CH, 28g zsír
 
Tízórai:
 
marék kesudió
 
179 kcal, 5g F, 10g CH, 13g zsír
 
Ebéd:
 
kis csontleves, főtt sárgarépa, sült csirke, saláta
 

 
kb 332 kcal, 42g F, 22g CH, 9g zsír
 
Uzsonna:
 
1-2-3 desszertt
 
344 kcal, 9g F, 4g CH, 32g zsír
 
marék kesudió
 
179 kcal, 5g F, 10g CH, 13g zsír
 
 
Vacsora:
 
sonkás tojás (2), paprika
 
 
300 kcal, 31g F, 1g CH, 35g zsír
 
Összesen: 1536 kcal, 116g F, 48g CH, 129g zsír
 
(26% F, 10% CH, 64% zsír)
 

1-2-3 desszert

 
 
- 1 tojás szétválasztva, fehérje felverve
- a sárgájába:
- 1 ek eritrit
- 2 ek cocomas (kókuszsűrítmény)
-  3 ek kókuszreszelék
- csöpp vanília (vagy aroma)


 
- az 1-2-3 masszához hozzákeverni a fehérjét

 
- serpenyőben kis lángon sütni

 
- közben csokikrém:
- 1 mk eritrit
- 1 ek cocmas
- 1 mk kakaópor
- csöpp rum (vagy aroma)
- csöpp víz

 
- a sülő tésztát négybe vágni fa spatulával, megfordítani


 
- sülés közben apróbb darabokra vágni


 
- csokikrémmel tálalni.


 
344 kcal, 9g F, 4g CH, 32g zsír

Paleo császármorzsa Boszi módra itt
Császármorzsa itt
Kókuszmorzsa csokiöntettel itt

Kérés!

Tisztelettel és szeretettel megkérlek Könyörgöm, olvassatok!
 
itt
 

Tízesével jönnek naponta a kérdések, hogy
 
- Gluténérzékeny vagyok, élesztő nélküli kenyérlisztet használhatok?
 
- Tejcukor allergiám van, 12 %-os tejfölt ehetek?
 
- Glutén- és laktózérzékeny vagyok, glutén- és tejmentes margarint tehetek a süteménybe?
 
- A sajt paleo?
 
- Paleozok, és csak a reggeli kávémba öntök egy kis tejet, ugye nem baj?
 
...
 
Szívesen válaszolok minden kérdésre. Amire itt szeretném kiélezni a dolgot: az internet egy csodás dolog, gyors és hathatós segítség. Ami viszont nem mindegy, hogy honnan, melyik oldalról, kitől várja az ember a segítséget, az információt. Nem női magazin-oldalakon kell megfelelő étrend, diéta, mozgásforma, edzésterv (...) után kutatni, hidd el. Rengeteg csoport létezik, amik speciális problémák vagy célok miatt alakultak, keress ilyet, csatlakozz, fogsz kapni segítséget. Vagy hozz létre egyet, nagyon gyorsan tudsz választ kapni a kérdéseidre. Én is több csoportnak is tagja vagyok, és ugyan nincs sok időm a gép előtt ülni, de ha van konkrét kérdésem, fel tudom tenni, és mindig kapok választ.
 
Az információkat nem árt megszűrni. Sokszor szakmainak feltűntetett oldalakon is találni kétes, nem egyértelmű dolgokat, kérdezni kell, és tovább olvasni.
 
Ha paleozol, vagy szeretnél paleozni, el kell döntened, hogy mi a te paleod. Mert létezik több ága. Javaslom kiindulásként Szendi Gábor www.tenyek-tevhitek.hu oldalát, itt minden információ megtalálható. Ehetsz ritkán kemény sajtot, ha akarsz, fogyaszthatsz paradicsomot, de az már a te étrended, a te paelod.  A paleo életmódnak megvannak a maga szabályai. A tej senkinek nem tesz jót (akkor sem, ha még nincs tüneted), ha autoimmun betegséged van, akkor főleg nem árt, ha tartod magad ahhoz, hogy semmilyen formában nem fogyasztod.
 
Fontos lenne belátni, hogy a reklámok sem a mi érdekeinket szolgálják. Biznisz az egész, csecsemőkortól fogyasztóvá, vásárlóvá nevelés a cél. Gyakorlatilag mindegy, mit, de vásárolj, most, csak ma, csak neked, akciós, olcsóbb, megéri, megérdemled...
 
Könyörgöm, olvassatok! Kérdezzetek!
 
 
 

Olvassátok el a boltban is az összetevőket, mert ezzel tehettek magatokért, a gyereketekért, a családotokért. Egy felvágottnak húst kellen tartalmaznia, ehelyett hústartalom 38 %. A többi adalékanyag, méreg!
 
Csak pár dolgot kaptam ki anyuék hűtőjéből:
 
margarin:
 
 
leves kocka:

 
kenőmájas:
 
 
... és a speizból:
 
ételízesítő:
 

 
vagdalthús:

 
szörp:

 
És találtam egy receptet a neten, paleos oldalon tették közzé, ételallergiások számára ajánlják, mint  "habkönnyű, finom, igazi ünnepi csemege, gluténmentes, laktózmentes, tejfehérjementes, vegetáriánus desszert", én azonban nem ajánlom:
 
"15 dkg gluténmentes tejmentes margarin,10 dkg kukoricaliszt, 10 dkg rizsliszt, 5 dkg élesztő nélküli kenyérliszt, 6 evőkanál kókuszreszelék, 1 egész tojás, 1/2 csomag gluténmentes sütőpor vagy mokkáskanálnyi szódabikarbóna, 10 dkg porcukor (házilag darált), 1 csomag vaníliás cukor, 1 kávéskanálnyi laktózmentes tejföl (helyette tejfehérje érzékenyeknek egy kevés rizstej)." (forrás)
Szerény véleményem szerint az, hogy valaki pl. gluténérzékeny, nem azt jelenti, hogy mindenféle adalékanyagos cuccal helyettesíti a glutént. És nem a helyettesítéssel van bajom, hanem inkább azzal, hogy a gluténmentes (és más "mentes") termékek a boltok polcain tele vannak adalékanyagokkal, stabilizátorokkal, egyebekkel, amik újabb problémák forrásai lehetnek a későbbiekben.
 
 
 
"A Na-glutamát egy neurotoxin, vagyis idegméreg. Tönkre teszi az agysejteket és többek között az agyalapi mirigy által irányított funkciókat. A következő tüneteket okozhatja: migrénes fejfájás, hányinger, hányás, hasmenés, asztmás rohamok, egyensúlyzavarok, mellkasi fájdalmak, erős szívdobogás, gyerekeknél viselkedési zavarok. Jelentkezhetnek allergiás tünetek is: bőrpír, orrfolyás, kiütések. Egyéni érzékenységnek megfelelően van, akinél a legkisebb mennyiség is azonnali reakciót vált ki van, akinél csendesen a felszín alatt munkálkodik. A gyerekek vannak a legnagyobb veszélynek kitéve, mert náluk a vér-agy gát fejletlenebb állapota miatt a mérgező anyagok könnyebben találnak utat az agyba. A legújabb kutatások szerint a Na-glutamát nem egyszerűen csak allergiát okoz, hanem idegi elváltozásokat is pl. Parkinson, vagy Alzheimer -kór. Káros hatásáról már 1968-ban lehetett cikket olvasni egy neves amerikai orvosi lapban, azóta számos kísérlet bizonyította sejtméreg mivoltát." (forrás)
 
Sorolhatnám még nagyon sokáig.
 
Csak egyet kérek:
 
Könyörgöm, olvassatok!
 

2013. október 21., hétfő

Új fejezet / 71. nap: Ősz falun, napi menü

Délelőtt:
 
1 nagy csésze tejeskávé, 1.5 liter víz.
 
 
Ebéd:
 
Kár, hogy nincs róla kép, kurkumás csirkemell volt vegyes salátával, mennyei, és csodaszép. (Mostanában, hogy itt is vagyok, ott is vagyok, itt is lakom, ott is lakom, van, hogy nagyon nem találom a dolgaimat... Így voltam ma a fényképezőgéppel.)
 
Ősz falun:
 


 
 


 


 
 

 

 


Vacsora:
 
kapros-fokhagymás csirkemell, tormás cékla, kolbika.


Folyadék: 3 liter.