Nagyon régóta kerestem az "arany középutat". Étrendben, életvezetésben, párkapcsolatban, munkában, az élet minden területén. Minél többet olvastam, tanultam, tapasztaltam, annál inkább kezdtem elveszteni a fonalat és önmagamat. Mostanára ott tartok, hogy fogalmam sincs, ki vagyok, mit akarok. A lány, akinek annyi álma volt, hangos volt, mindig nevetett, tele volt tervekkel és vakmerően ment is a céljai felé, mára teljesen elnémult, csak hallgat, igyekszik megfelelni, és belegyömöszölte önmagát a lelke legbelső bugyrába. És ebbe nagyon belefáradt. De a napokban elkezdett hallani valamit. Azt a régi lányt. Ott nevet belül, és egyre hangosabban kopogtatja belső cellája ajtaját.
Sokáig azt hittem, ha mindenhol ott vagyok, ha fontos vagyok, ha szükség van rám, ha mindent el tudok intézni, ha mindenkinek tudok segíteni, akkor élek. Hogy dolog, rohanás, intézkedés nélkül senki vagyok. Ma már nem akarok okos lenni. Nem akarok mindent tudni. Nem akarok fontos lenni és mindenhol ott lenni. És legfőképp nem akarok megfelelni.
Nem vagyok tökéletes. Nem lehetek tökéletes, mert -egyesek számára biztosan kiábrándító, de- nincs olyan, hogy tökéletes. Ilyen vagyok, amilyen. És állítom: nem vagyok dögunalmas szürke kisegér, és nem vagyok szerethetetlen. Tudok kiscica lenni, de ha a helyzet megkívánja, kibúlik belőlem az oroszlán is. Két lábbal állok az élet talaján, amit elértem, azt nagy részben saját magamnak köszönhetem. Ilyen vagyok, amilyen, ezt lehet szeretni vagy nem kedvelni.
Sok észrevételt kaptam az utóbbi időben, sokféle fura, szokatlan helyzet elé állított az élet, és én legfőképp tanácstalanul álltam, mert nem tudtam, hogyan is kell ilyenkor ragálni. Család, barát, miért ezt csinálod, miért nem csinálod, miért eszed ezt, miért nem reggelizel, miért ülsz a gép előtt, miért nem tudod erre a választ (...). És ma leesett a tantusz: nincs olyan, hogy hogyan kell. Olyan van, hogy én magam hogyan reagálok. Azt hiszem, akik ismernek, tudják, hogy nem állok rossz ember hírében. Ahol tudok, segítek, ott vagyok. De nem vagyok terézanyu. Nem tudok mindenkinek megfelelni, és mától nem is akarok. Segítek kijutni a régi lánynak a cellájából. És együtt rengeteget fogunk nevetni, és hiszem, hogy rengeteg álmunkat valóra váltjuk. És ha valakinek ez nem tetszik, hát sorry. It's my life.
Mea, azok alapján, amiket olvasok tőled, nekem az az érzésem, hogy túlzottan egy dologra figyelsz. Nekem úgy tűnik, hogy megszállottan csinálod az egész kaja dolgot, de a szónak a rosszabbik értelmében, azaz kissé kórossá vált az étellel való foglalkozásod. Több, mint egy éve olvasom a blogodat, mégis úgy érzem, egy helyben toporogsz (némi fogyással), és nem látsz tovább, mert kórosan a kaján görcsölsz. Kérlek vedd észre, hogy ez hosszú távon az őrületbe és a depresszióba fog kergetni. Lighten up for Christ's sake!!!! Legszívesebben megráználak, kiráználak ebből a langyos vízből, egy vödör jéghideg vizet zúdítanék a fejedbe, hogy ébredj fel végre. Az élet nem abból áll, amit csinálsz a kajával. Ez egyszerűen őrület, ebbe meg lehet bolondulni!!! Nem hiszem el, hogy nem érzed!!!! Vedd már ki a fejed a homokból! Én érzem, hogy szeretnéd, de valami mindig meggátol. MIÉRT? Megőrülök, hogy nem tudok segíteni, és nap, mint nap, amikor olvaslak, ideges leszek. De nem a rossz értelembenb, hanem úgy, mint amikor egy barátodon nem tudsz segíteni és frusztrál a dolog. Nem tudom, mit mondhatnék azon kívül, hogy lépj ki a komfort zónából végre. Keress egy edzőt, és vágj bele. Ne szarakodj tovább ezekkel, könyörgöm! Persze, hogy egyél továbbra is tudatosan, de amit csinálsz, szerintem kóros. Tudom, hogy durva voltam a véleményemben, de esküszöm, a jóindulat vezérel. Nagyon szeretném, ha tovább tudnál lépni a siker útján, de valami miatt a mocsárban tartod magad félúton, azaz jóval több, mint félúton. Én további kitartást kívánok, de szerintem LÉPNED KELL. MOST.
VálaszTörlésDalida, igaz: dobogós helyen szerepel az életemben az, hogy figyelek a kajára és az edzésre. Néha én is úgy érzem, hogy talán túlzás. Más viszont munkamániás például, az sem jobb szitu. :) Tudom, hogy edző kellene nekem, és akkor minden sokkal egyszerűbb volna. Amíg nincs, addig viszont folytatom tovább egyedül az utat. Még ha ez most egy kis mocsár is. Anno a legelején is így kezdtem, és rengeteg küzdelem árán ment le az a 20 kiló, de megcsináltam. Ez a bejegyzés egyébként főleg magánéleti jellegű akart lenni, nem elsősorban a kajálásra-edzésre vonatkozó :) És jó is, hogy anno majd' 3 hete ezt így átgondoltam, mert azóta sokminden változott, jó irányba :)
TörlésHa csak egy éve és csak a blogból ismered akkor tűnhet helyben járásnak. És -- noha egy csomó mindenben nem értek vele egyet -- nem gondolnám sem helybenjárásnak, sem valami rossz útnak.
VálaszTörlésNekem nem tűnik sem mocsárnak, sem kórosnak. Ha evészavarra gondolsz, akkor közlöm hogy túl sokáig láttam túl közelről evészavarost, de a blogoló Boszira semmiben sem hasonlított... Hm...
Lehet, hogy te személyesen ismered, Névtelen, és a te véleményed más. Nagyjából a blogolása elejétől olvasom, rosszul írtam az egy évet, de nem is az a lényeg. Én abból formálok véleményt, amit itt olvasok, gondolom, ez is egy darab Meából, hiszen ő írja. Kényszeresnek gondolom az étellel való foglalkozását, igen, még akkor is, ha ez a blog főként ételekről és fogyásról szól. De akkor is az, és az egészet átjárja egyfajta melankólia és magány. Nem hiszem el, hogy ezt más nem érzi. Mindegy, én ezt érzem, és éltem a szólásszabadság jogával, és megírtam a véleményem, gondoltam, hátha elgondolkodtatja Meát. Amikor az ember annyira benne van valamiben, sokszor nem látja a fától az erdőt. Én őszintén azt kívánom, hogy tudjon tenni azért, hogy kimozduljon a helyben toporgásból. Nyilván jól csinálta addig a pontig, amig lement a 20 kiló, amiért külön elismerésem, de azóta azért elég sok idő eltelt és ő továbbra sem boldog (persze, boldogabb, mint volt), ezért drasztikusabb váltásra van szükség szerintem. De természetesen mindenki azt teszi, amit akar, vagy tud, vagy amennyire a körülményeik engedik. Én mindenesetre szurkolok neki.
VálaszTörlésHát nem is tudom... nekem az az érzésem hogy amit leírtál, sokkal inkább szól a saját projekciódról, mint a Blogoló Bosziról. Én pont azért nem kommentálom gyakran, mert az csupán a saját értékrendemről szólna, az meg itt érdektelen.
TörlésBocs hogy névtelenül írok, lehet hogy egyszer majd csinálok egy profilt...
Mindig előjönnek az emberek a projekcióval, amikor valamilyen kritika nem tetszik. De legyen úgy, ahogy te elgondoltad, Névtelen.
TörlésNincs szó arról hogy tetszik vagy nem tetszik, csak másképp látom.
TörlésKedves Névtelen, itt semmi nem érdektelen. Én nagyon szívesen elolvasom bárki véleményét, akkor is, ha esetleg nem ínyemre való :) Sokat lehet tanulni a kommentekből, mások értékrendjéből. :)
TörlésDalida, értelek. És köszönöm, hogy szurkolsz! :)
Törlés