Szerda

Munka. Nagyon tömény. (De mindig az, és nem hogy stagnálna, csak nő a töménység...)

Munka után Ázott macska kávézó. Most nyílt március 8-án, mi ma voltunk megnézni. Cuki, kedves, mindenki menjen ki, aki teheti (a nagynyárádi temető parkolóban meg lehet állni, onnan tovább egyenesen, a tükörnél balra, aztán ott is vagy. Sophie, a tulaj, nagyon rendes, kedves, és hát ott van James, a cica, aki amúgy lány, amint leültem, az ölembe telepedett és el sem mozdult. :) )

Szóval csend, nyugalom, kedves emberek, csodásan cuki helyszín, nyugalom, cica, bódottá. :)

Otthon aztán zsömle sütés. Már harmadszor. Második hete nem ettünk bolti pékárut, második hete nincs gyomorsav, se puffadás.

A zsömik most lettek a legszebbek. (Titok: picit tovább gyúrtam a tésztát. (Így sem volt hosszú idő.))

Sokat tudnék még írni, de nincs rá energiám... És  óra múlva kelnem kell, munka...

Hétfő

Már az első órán borzalmasan elfáradtam. Van, akit nem tudok kezelni. Mindeközben mormolom magamban: sohasem ártok.

Hosszú nap, fél háromig órák. Közben millió dolog, tényleg mosdóba menni sincs idő.

Háromtól magán dolgok (bolt, egyebek). Hatra érek haza. 

Ebéd. (Ha-ha, de tényleg.) Próbálok ébren maradni, hiába aludtam már egy hete végig minden éjszakát (hála).

Nincs erőm tusolni, kaját készíteni. Így megy ez...

Lassan vízszint.

 

Zsömle, szendvics

Szombaton vettünk lisztet. Mert hogy gondunk van a gluténnal... Ez éppen Szafi liszt, zsemlét sütöttem belőle. Kipróbáltuk: egyikünknek sem volt gondja vele (gyomorsav-túltengés, nekem puffadás is).

Ma este ebből készült a holnapi munkanapra szendvics Zs. házi májkrémjével (vajjal, sajttal, csírával és paprikával).

Vasárnap

A telefonom rendszeresen frissít. Először megkér: frissítsem, és ha nem teszem meg, megoldja maga. A legutóbbi frissítése óta a fényképeket érdekesen csoportosítja. A mai napihoz például odatesz más, régi képeket is. Talán egy éve ezen a napon készültek ezek a képernyőképek és a Google Fotókkal összekapcsolta a galériámat, nem tudom. Megmutatom, a mai naphoz mely képeket tette az albumba. (Egyrészt örülök, másrészről viszont facsargatja a szívemet.)

Olyan érdekes, hogy M. szegény január 20. óta a "lakás foglya", ő menne, igazi társasági ember, én meg az egész heti munka után maradnék itthon, feküdnék, aludnék...

Nem vittem túlzásba ma sem a házimunkát, de kell haladjak, így pl. ma is sütöttem egy zsemlét.

Mert hogy a gluténnal megint hadilábon állok. (M. is...)

Ez-az mellett átültettem a benti virágokat. (A cserepeket már tegnap megvettem, akciós volt a Tecsóban. Nagyon nem mindegy. Néhány régebbi alátéten rajta van az ára: 55 Ft, 80 Ft, most akciósan 300-on felül... Ja igen, repülőrajt és társai... :( )

Ebéd után punnyadás. Sikerült kicsit bóbiskolni is. (Aludni régóta nem tudok délután, pedig régebben ez nagyon jól ment.)

Majd bolt, kis séta és kávé az Emilio's-ban.

Pakoltam magamnak holnapra kajcit. Aztán az egyik polcot racionalizáltam (nagyon kevés a hely egy ilyen pici lakásban, folyamatosan próbálok úgy pakolni, hogy elférjenek a dolgok.) Megtaláltam az egyik dobozt, amit anyutól egy éve áthoztam.

Az írását.

A kinyomóit.

És már zokogtam is...

Néha nagyon nehéz.........

Pálma

Tavaly márciusban készült ez a kép. Akkor hoztam el anyutól a pálmáját. Tényleg csodaszép volt. És akkor még a kis Mitsekkel fuvaroztam. Kb ugyanilyen most is. Nem nő, nem hoz új hajtást, vegetál.

Több virágát áthoztam. Nagyon sok tönkrement. Anyu haldoklása alatt gyönyörűek voltak. Én valahogy nem értek a virágokhoz... És azóta a Mitsek sincs. És anyu sem. Szörnyen hiányoznak...

Péntek, szombat

Nőnapra kaptam a gyerekektől. (Meg a két önkormányzattól, nem fotóztam mindent.)

M-tól virág és nőnapi reggeli, ehető virágokkal.

Az éjszakát egy hete vegigaludtam, nagy hála érte. (Istenem, milyen másnak evidens dolog lehet valakinek ajándék...)

Sütöttem zsömlét. (Fotót sajnos nem készítettem.)

Még egy nap szabad, aztán újra mókuskerék..... 😫

 

Csütörtök

Tegnap küldte a húgom ezt a képet két évvel ezelőttről. Ezer emlék, millió érzés...

Munka után olajcsere. Habár a kocsi jelezte, nem lett volna kötelező. A húgom párja autószerelő, ő mondta már akkor, amikor megvettem az autót, hogy a kötelező 15ezer km-es olajcserét jó lenne 10ezrenként megtenni, mert jót tesz az autónak, hosszabbítja az élettartamát. M. azt mondta: ha kijelezte az autó, ne várjak, vigyem. Utánanéztem: tényleg a kötelező szerviz előtt egy hónappal jelentkezni kell és időpontot kérni, különben elveszhet a (3+4 év) garancia.

Ebben a kereskedésben/szervizben tényleg családias a hangulat és maximálisan segítőkész mindenki. Kávét is kaptam (megvártam az olajcserét), és válaszokat a sok-sok kérdésemre. (Borzalmas a -szerintem túl sok- elektronika, ezek egy részének kikapcsolása volt az egyik nagy téma.)

Aztán hazaugrás M-ért, bolt.

És konstatáltam: olyan poros az autóm, mintha még sosem takarítottam volna. Majd arra gondoltam: sokszor az is nagy teljesítmény, ha magamat tisztán tudom tartani.

Most éjjel is végigaludtam az éjszakát. Hatalmas dolog számomra, hogy már ötödször egymás után így van. Ettől még kegyetlenül fáradt vagyok napközben (de hát nem is lehet 5 alvással másfél-két évet bepótolni), kegyetlenül nehéz a vezetésre is koncentrálni, de muszáj: a lánycsóki építkezés miatt nagyon-nagyon figyelni kell a tömör kocsisorokban (is).

Kitavaszodott. Hirtelen. A teraszon feléledtek a virágok. Anyu cserepes orgonájának már levelei vannak. A terézkék nyurgulnak. A salátám ősz óta burjánzik, M. ma is tett belőle a tonhal saláta vacsorájába. Élet van ott kint.

Hirtelen lett meleg. A nem létező hőháztartásom annyit érzékel, hogy a kocsiban hazafelé megy a klíma, annyira meleg van bent, és itthon elzártam a radiátort és nyitva a terasz ajtó.

Anyut ma egy éve és két hónapja láttam utoljára. Azt hiszem, sosem felejtem el, amikor már csak a halott testét láttam, az érzéseket, amik elborítottak, a "procedúrát", amíg kijött az orvos, majd elvitte a temetkezési vállalat, elhamvasztották, mentem az urnáért és hazahoztam, a temetést, az utána következő lelkiállapotot, az érzelmeimet azóta is. Már csak este sírdogálok. Nem mindig, mert sokszor még erre sincs energiám. Legtöbbször távolinak érzem, de vannak esetek, amikor határozottan tudom, hogy "velem van".

Anyu haldoklása idején és a halála után is rengeteget tanultam az életről, önmagamról. Olyan dolgokat, amiket talán sosem tanultam volna meg, ha anyu még ma is él. 

Eltelt egy év és két hónap. És azóta ezer dolog történt. Sokszor nehezen élem meg. (Sóhaj.)

A hét első fele

Tegnap kaptam.

Ez pedig egy kis elsős tavasztündére. Kínáltam lehetőségeket, az egyik a szabadkézi rajz volt. Ő ezt választotta. És csodás-egyedien meg is oldotta.

Jó hír: szombat óta minden éjszakát végigaludtam. 

Kellemetlen: a hőháztartásom. Ha a kocsi egy percig jéghideg levegőt fújna, aztán három percig forrót, majd 2 percig hűvöset (és így tovább), tuti elvinném a szerelőhöz. Egyik nap órákig meg akarok fagyni, aztán csatakosra leizzadok, fél óra múlva fázom. Mindez totál kiszámíthatatlanul. A laboreredményem alapján a menopauza felén túl vagyok. Remélem, egyszer visszakapom a viszonylag stabil hőháztartásomat.

Azon gondolkodtam, hogy miért "sok" nekem minden. Hiszen másnak is az, mégis nevetnek, energikusabbak nálam (...). Pl. holnap a héten egyszer nem lett volna délutáni program. Erre a kocsim jelezte, hogy friss olajra vágyik. Holnap vihetem is olajcserére. (Megvárhatta volna a 15ezres szervizt, most 11000 km-nél tart nem egészen 8 hónap alatt.) Annyit tudok tenni a "sokkal", hogy pl. a sok cuccomból szanálok. Az egyik suliban már megtettem, a másikban is elkezdtem. Itthon egyelőre nincs rá energiám, de meglesz az is (legalább bízom magamban kicsit).

Újabb jó hír: mivel híztam és ezt a nadrágokon nagyon érzem, tennem kell ellene, legalábbis megpróbálni. Így ma volt egy kis séta. (Nagy szó számomra.)

Na jó, elpakolom a száraz göncöket, aztán hamarosan vízszint.

Szombat-vasárnap

Péntek este értünk Gunarasra. Vacsora, punnyadás, alvás. Kemény 4 órát sikerült aludnom, de azt legalább egybefüggően.

Szombaton reggeli, punyi, délután kis wellness, kis séta, vacsora, punyi, alvás. És talán másfél-két éve először aludtam este 11-től reggel 7-ig egyfolytában. Jó, kétszer fent voltam, pipilni és inni.

Jó volt egy mini luxus.

A legnagyobb luxus ilyenkor az, hogy nem kell főzni, mosni, takarítani, csak válogat az ember a kész ételek közül, leül, eszik, aztán felkel és megy, amerre akar.

A strandon sétáltunk. Nagyon közeledik a tavasz.

Érdekes volt, hogy a medencékben benne hagyták a vizet, és hogy a természet mennyire képes megújulni még így is.

A medence teljes mélységében élt a víz.

Vasárnap összepakolás, reggeli, kicsekkolás. Vicces, hogy februárban mentünk, és márciusban utaztunk haza. :)

Aztán Hőgyész, keresztanyum.

Volt "Nagy Asztal", nem tervezett, de ott voltak unkanővéremék, aztán befutott unokaöcsém is. Én egyszerűen imádom, amikor így együtt vagyunk, minden faxni nélkül, csak eszünk, beszélgetünk.

Ebéd után mondtam keresztanyumnak, nézzünk fotókat. Hát kincsek ezek, egy csomót lefotóztam magamnak. 

Itt egy, ami mamiéknál készült, amin éppen táncolunk papival. Az arcom mindent elárul. És nekem ezek voltak mamiék, Hőgyész, a Tátra utcai ház: maga a biztonság, a megbízhatóság, a boldogság, a szeretet. Nagyon hiányzik minden eltávozott szerettem, nagyon hiányzik a hőgyészi ház és mindaz, amit számomra jelentett.

Hétvége/fél

 

Nyolc órás, tömény munkanap.

L. arany minősítést kapott a német népdaléneklési versenyen. Azokkal a dalokkal indult, amiket mami énekelt fel nekem és benne vannak a könyvemben. Számomra ez nagy boldogság, és tudom: mami is tapsikol ott a Holdon túl.

M. foglalt szállást Gunarason, így munka után hazaugrottam érte és már jöttünk is. Vacsorára értünk ide. (A képeket persze fordítva töltötte fel...) Minden isteni, mint mindig. Bár nem szeretem a húst, az oldalast igen. Hármat ettem.

Szerda-csütörtök és cukik

Szerdán kaptam 💗

Hazafelé, amikor a két sávos úthoz értem, láttam, hogy leszáll a mentőhelikopter. Ugyanebben a pillanatban megállt az előttem lévő autó. Megnéztem a neten: hát itt álldiga és várdiga lesz egy darabig.

Meglehetősen nagy útépítési munkálatok zajlanak Mohács és a babarci autópálya-felhajtó között, erős a forgalom, korlátozások, kézi irányítás, követ, földet szállító teherautók, sár, por, araszolgatás. És egy szervizút, szűk, nagy kanyaros... Valaki elnézte, felborult. Amikor engedtek minket, akkor vágták ki a tűzoltók az autóból. Még sosem láttam ilyet, borzalmas látvány volt...

Próbálkozom teákkal javítani a helyzetemen.

Csütörtök.

Kegyetlen ébredés volt. Hajnalban aludtam el, és épp egy álomban voltam, amikor megszólalt az ébresztő. Úgy keltem, mint amikor valakit a víz alá nyomnak, aztán már nagyon oxigén szűkében elengedik és feljön a felszínre, hatalmas levegőt véve. És maradtam is ebben az energiaszegény, létezésért kapkodó állapotban. Amikor hazaértem, ettem, aztán tudtam: ha nem teszem magam vízszintbe, elájulok. Ledőltem. Aludni nem tudtam, de bóbiskolgattam két és fél órát. Aztán olyan rosszul lettem, ahogy már régen nem voltam. Vert a víz, remegtem, alig bírtak el a lábaim, de mennünk kellett J-hoz szülinapot köszönteni, össze kellett szednem magam. Ittam egy csomó vizet, kimentem a teraszra a levegőre. Félelmetes az ilyen fáradtsághullám.

................................

Cukik:

X: - Láttam D-t a tévében.

én: - Mit csinált?

X: - Eszett meg iszott.

...

Y: - A D. hazudgál!

...

én: - Szerinted is gyorsan telik az idő?

Z: - Nem. De tudod, mit csinálj? Állj sokáig egy helyben, akkor az már fájni fog és akkor majd úgy érzed, hogy nagyon lassan telik az idő!

...

Anyám tyúkja: "Válogat a tengermagban...".

...

Talán...

Talán túl sokáig hagytam, hogy bántsam magam, hogy bántsanak.

Talán túl sokáig néztem el, ahogy átnéznek rajtam, ahogy semmibe vesznek, ahogy azt teszik velem, amit akarnak.

Talán túl régóta hagyom, hogy levegőnek nézzenek, hogy a jelenlétemben elvesszenek az internetben, másokkal chateljenek, miközben ott vagyok, ne szóljanak hozzám, ignoráljanak, tegyék kényükre-kedvükre, amit csak szeretnének.

Talán túl sokáig vártam azzal, hogy jelezzem: nekem ez így nem jó, hogy meghúzzam a határaimat. Amiket azután ugyanúgy semmibe vettek. 

Talán nem tudom, miért nem szeretem magam, miért nem szeretem magam annyira, hogy elmenjek onnan, ahol nem vagyok fontos, ahol egyre kevésbé szeretem magam.

Talán túl önző vagyok...

Kedd (azt hiszem)

Este 3/4 8. 

Nem merek a tükörbe nézni, sem belegondolni abba, mennyire fáradt vagyok...

Ma 9 órát voltam a suliban (nagyon töményen, kb 20 perc "nyugalommal", amíg ebédeltem: adminisztráció, 8 gyereknek vers keresés német szavalóra, sulis gépem megmutatása a rendszergazdának, vers kikérdezés, L-vel gyakorlás a német népdaléneklési versenyre, 5 tanóra összevontan (azaz 10), feladatlapok készítése ...), aztán itthon este 6-tól online továbbképzés. A nevemet nem tudom...

Igen, kaptam ma is, és tényleg örülök neki, de elhiheted, ettől nem leszek kevésbé hulla fáradt (és elhavazva, hogy annyi lenne a dolog, hogy szó szerint azt sem tudom, melyikhez kezdjek hozzá... Azért a mai napi 10 munkaóra után már se energiám, se agyam, se hátsóm nincs a folytatáshoz... És aki most azzal jön, hogy a munkámról negatívan vélekedtem, az jöhet velem magyar órára szövegértést gyakorolni: a saját érzéseimet írtam le a munkámmal kapcsolatban, nem a munkahelyemet pocskondiázom. (Csak mert nem egy felszólítást kaptam már a törvény -nem nyilatkozhatok negatívan a munkahelyemről- betartásáról.)

(Közben két napja bedurrant a letört fogam, aztán mára egész jó; a jobb nagy lábujjamon függőlegesen betört a harmadánál a körmöm, ma már gondot okoz a járás, mammográfiára kellene új időpontot kérnem, két hét múlva vissza kellene mennem kontrollra az alvásklinikára, pulmonológia kontroll lenne, de mikor, ha dolgozik az ember... Lassan évek óta már, amióta nem aludtam végig egy éjszakát sem... És mindez nem panasz, csupán tény. És aki csak a nem-alvást nem élte még át, elképzelni nem tudja, mekkora kínlódás így minden egyes nap, minden egyes kis koncentráció, a vezetés, a gyerekekkel érdemben ott lenni... Dolgozom rajta, és dolgoznék rajta többet is, de itt jön megint a kérdés: mikor. Elég nagy vihar dúl bennem. Nehezen élem meg a sokak gép-függőségét és azt, hogy inkább én is menekülnék a netes világba, mert úgy könnyebb. Hiányzik a beszélgetés, a nem-rohanás, a legalább minimális nyugalom, a természet. Nem jó felé megy így a világ, nem jó felé megyek így én sem... Lassan ágyikó, muszáj kicsit legalább csukott szemmel pihennem...)

(Mamikám ma tapsikolt örömében a Holdon túl. Népismereten a nagyokkal elkezdtük a régi öltözködés témát, és bevittem nekik sok pacskert, amiket még mami kötött. Felpróbálták, mászkáltak benne, tetszett nekik, hogy milyen puha, mennyire kényelmes. Egy régi textilpelenkát is vittem, volt nagy csodálkozás, hogy ezt ugyan hogyan használhatták. (Rengeteg dolgom van mamitól, népismereten nagyon jól jön, hogy megfogható, sőt használható, nekem pedig szép emlék.)

 

Hétfő

Leültem, hogy írok, de nem megy.

(Népismeret 1.-2. osztály, összefoglalás csoportmunkában.)