2020. július 20., hétfő

2020/29. heti összefoglaló

Hétfőn ért véget a csodás kis csendes, pihenős felsőszentmártoni punyi.


Kedden dobozoltam 4 napra.


És 8 éves lett a Boszorkánykonyha. 😊

Van egy buboréklövős játék a telefonomon, pakolás-takarítás közben pihenésként néha nyomok egy pályát. Imádom ezt a játékot, de egy idő után már nagyon nehéz, ám kaphatok segítséget. A jó kis fogyasztói társadalomhoz méltóan akkor kapok pontokat a segítséghez, ha megnézek egy reklámot. Na most kedden feljött egy hirdetés (az első, ami érdekelt), ezt végig is néztem, majd regisztráltam. 


Szerdán kezdtem. Reggel már megcsináltam, így biztosan nem marad el.

(Megjegyzés: nincs kánikula, szabadságon vagyok, anyu már otthon, a héten nem volt kötelező időpont, egyszer sem kellett beállítanom az ébresztőt, majdnem minden nap pihentem ebéd után, ez jelentősen megkönnyíti a dolgot. Munka mellett, hulla fáradtan roppant nehezen veszem rá magam a célzott mozgásra, és energiám végképp nagyon kevés van rá.)

Pénteken elkezdtem szanálni a dolgaimat és elrendezni végre az egy éve itt-ott kupacokban álló sulis cuccomat. Este volt már, amikor eszembe jutott: főzni kellene. Energia? Semmi. Leültem, hogy hát akkor majd eszek valamit holnap, amikor belülről meghallottam a józan eszemet. "Normális vagy? Mi bajod van? Mit sajnáltatod itt magad? Nincs energiád semmire? Tényleg olyan nagy dolog összedobni a kaját? Minden megvan hozzá, csak neki kéne állni és megcsinálni! De neeem, te itt nyavajogsz! Tudod, mi a te bajod? Hogy túl jól megy neked. Hogy megvan mindened. Voltál boltban, vannak alapanyagaid, tűzhelyed, konyhád, edényed a főzéshez... Mégis mit képzelsz te magadról?! Emeld fel a segged és nyomás! Gyerünk!!" Szóval este dobozoltam. :)



Heti haladás: 43km, idei eddigi összes: 1209km.


2020/1. heti összefoglaló itt
2020/2. heti összefoglaló itt
2020/3. heti összefoglaló itt
2020/4. heti összefoglaló itt
2020/5. heti összefoglaló itt
2020/6. heti összefoglaló itt
2020/7. heti összefoglaló itt
2020/8. heti összefoglaló itt
2020/9. heti összefoglaló itt
2020/10. heti összefoglaló itt
2020/11. heti összefoglaló itt
2020/12. heti összefoglaló itt
2020/13. heti összefoglaló itt
2020/14. heti összefoglaló itt
2020/15. heti összefoglaló itt
2020/16. heti összefoglaló itt
2020/17. heti összefoglaló itt
2020/18. heti összefoglaló itt
2020/19. heti összefoglaló itt
2020/20. heti összefoglaló itt
2020/21. heti összefoglaló itt
2020/23. heti összefoglaló itt
2020/24. heti összefoglaló itt
2020/25. heti összefoglaló itt
2020/26. heti összefoglaló itt
2020/27. heti összefoglaló itt
2020/28. heti összefoglaló itt


Dobozok dobozoláshoz itt


A döntés itt
Eredmény 3 hónap dobozolás után itt
100 nap dobozolás itt
Eredmény 4 hónap dobozolás után itt
Eredmény 5 hónap dobozolás után itt
Eredmény 6 hónap dobozolás után itt
Eredmény 8 hónap dobozolás után itt
Eredmény 10 hónap dobozolás után itt
11 és fél hónap dobozolás után itt
Egy év dobozolás itt


Dobozolások (gyűjtemény- eddigiek, 2020 előtt) itt
Dobozolások gyűjtemény (2020) itt




Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

30 napig 15 perc edzés


Véletlenül találkoztam Zitával: felbukkant a hirdetése egy reklám blokkban. Rákattintottam, regisztráltam, ma reggel csináltam a 6. edzést. Tényleg ingyenes. Okosan felépített, 15 perces kis edzések, tökéletesek reggeli ébresztőnek. Mindennapi Lendület.

Egyéb edzéstippek otthonra:

Otthoni teljes test edzés fogyáshoz, erősítéshez itt
5 mérföld séta (Phala B) ittSéta 1 itt (Leslie Sansone)Séta 2 itt (Leslie Sansone)
Séta 3 itt (Leslie Sansone)
20 perc ugróköteles ittLáb HIIT ittHIIT ittEdzéstippek 50 felett ittSkinny jeans workout (alsótest), video ittNyújtás- Béres Alexandra, 10 perc itt3 telefonra tölthető progi itt2 telefonra letölthető progi ittTusolás előtti pár perces tornák ittLáb edzéskártya ittEdzésterv kezdőknek itt20 perces edzések ittBeginner HIIT - 10 Minutes ittBodyweight Cardio Workout - 23 Minute At Home Interval Cardio Training ittBurn Fat Fast Cardio Blast Complete Weight Loss Workout: Denise Austin itt30-Minute Bodyweight Bootcamp Workout You Can Do Anywhere ittOtthoni (súlyzós) edzésterv (3 hónapos, saját) ittOtthoni súlyzós edzésterv kártyák 1. hét ittOtthoni súlyzós edzésterv kártyák 2. hét ittOtthoni súlyzós edzésterv kártyák 3. hét ittKelli's Cardio Kickboxing Workout ittHIIT Cardio Kickboxing and Core Workout - 33 Minute Cardio and Abs Workout ittCardio Kickboxing Workout - Full Length Kickboxing Workout Video ittLow Impact 30 minute cardio workout- Beginner/intermediate ittTotal Body Toning Low Impact Cardio Workout - 30 Minute At Home Cardio itt20 Minute HIIT: Fat Burn Lower Body Challenge ittCalorie Burning Low Impact Cardio Workout for Beginners - Kardio kezdőknek ittCardio Training: Workout to Fast Fat Loss itt20 minutes HIIT lower body (alsótest) videó itt5 days jackknife challenge ittKomplett mini edzés otthonra (videó) ittHIIT cardio : 10 minutes (video) ittFutás edzésterv kezdőknek itt5-Minute Sexy Leg Workout Without Lunges | Class FitSugar (videó) ittGyakorlatok belső combra (videó) ittTeljes test (edzéskártya) ittSúlyzós edzés (A nap, B nap, Sasa) ittEdzéskártyák (Popsugar) ittPéntek Enikő Light kardio (videó) ittPlank (edzéskártya) ittEdzéstipp otthonra: No Burpee HIIT Cardio and Abs Workout -- Fat Burning Bodyweight Cardio workout ittComb és popsi edzés otthon (videó) ittEdzés (ketogén étrend mellett, kettlebell) ittFreeletics Cardio & Strength 3. hét ittEdzéstipp otthonra: 30 napos program (eszközigény nélkül) ittOtthoni súlyzós edzésterv kártyák 1. hét ittOtthoni súlyzós edzésterv kártyák 2. hét ittEdzéstipp otthonra (Otthoni súlyzós 2. hét/4. nap felturbózva) ittEdzéstipp otthonra / bemelegítés / interval ittEdzéstipp otthonra / bemelegítés / interval ittOtthoni láb edzés ittEdzéstipp otthonra: Resistance band workout: Samantha Clayton (videó) ittSaját gyakorlatsorok ittIntense Cardio Sculpt With Dumbbells 32 min itt (videó)Villámedzések (10, 20, 30 perc) ittPéntek Enikő Időzóna edzések + étrend itt1000 Calorie Workout Video - Strength, HIIT Cardio and Abs Workout videó ittJump Rope Cardio HiiT videó ittTen-Minute Jump Rope HIIT (videó) ittJump Rope and CORE HiiT workout (videó) ittJump Rope Workout Routine - Intense Home Cardio & Toning Exercises (videó) ittFat burning jump rope workout itt (videó)10-Minute Jump Rope Workout itt (videó)50 Jump Rope Exercises to Build a Better Body itt (videó)Jump Rope Workout for Intermediates (Zuzka) itt (videó)Jump Rope Circuit Workout (Zuzka) itt (videó)Gyakorlatsorok teljes testre ittEdzéstipp otthonra: mozogj az ünnepek alatt is! Shaun T. röpke videoi ittKezdő és középhaladó köredzés ittGyakorlatok "integetőháj" ellen ittNéhány saját testsúlyos gyakorlat izomcsoportonként ittOtthoni láb edzés ittOtthoni tricepsz edzés ittOtthoni bicepsz edzésOtthoni mell edzésOtthoni váll edzésTotal Body Workout 3 (teljes test) ittKar videók ittLow Impact Lower Body Workout itt30 Min Total Body Intermediate Interval Workout with Dumbbells ittKar (video) ittLáb ittMell edzés otthon (női) itt4 napos heti terv ittLean legs workout ittLáb+törzs ittKerek popsi 20 napos kihívás ittPilates yoga bland video ittPéntek Enikő Core zóna kombó ittStop and drop itt2 minute abs ittNavy seal workout ittStar treck workout ittComb- és fenékformálás otthon ittFunctional Training (video) ittCardio interval workout (video) ittJump Rope Circuit Workout (ugrókötél) ittMilitary Boot Camp itt30 Minute Full Body Workout (30 perc teljes test) ittArms-Legs Circuit ittEdzéstipp otthonra 33: Melissa Bender 30 Day Challenge (30 napos program videokkal) ittEdzéstipp otthonra 32: Taralynn McNitt ajánlásásval ittEdzéstipp otthonra 31 (+30 tipp) ittEdzéstippek otthonra (26) gyűjtemény ittNagy túlsúlyhoz ittCore challenge ittNike itta nincs időd ittShaun T-től itt


Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

2020. július 19., vasárnap

Dobozolás 4 napra



Zabos nap:

R: spenótos zabtallér, paradicsom (minden volt hozzá itthon)
T: alma, mogyoróvaj (minden volt hozzá itthon)
E: zabkása (zab, protein por, eritrit, alma, fahéj, dobozba készítve, majd frissen öntök rá forró vizet és kész is, minden volt hozzá itthon)
V: főtt tojás, saláta, olíva, sonka, sajt (csak salátát és sajtot kellett venni, sonkát pont tegnap kaptam ajiba)

Másik nap:

R: bundás kenyér, paprika (minden volt hozzá itthon)
T: alma, sajt
E: rakott krumpli (krumpli -csak ezt kellett venni-, virsli, főtt tojás, ételízesítős, vizezett tejföllel leöntve), savanyú uborka
V: tonhal saláta (salit vettem csak hozzá)

.................................

A döntés itt

Eredmény 3 hónap dobozolás után itt
100 nap dobozolás itt
Eredmény 4 hónap dobozolás után itt
Eredmény 5 hónap dobozolás után itt
Eredmény 6 hónap dobozolás után itt
Eredmény 8 hónap dobozolás után itt
Eredmény 10 hónap dobozolás után itt
11.5 hónap dobozolás itt
Egy év dobozolás itt

Dobozolások (gyűjtemény- eddigiek, 2020 előtt) itt
Dobozolások gyűjtemény (2020) itt



Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

2020. július 18., szombat

Spenótos zabtallér



# Egy marék friss spenót levelet felaprítottam.
# Egy tálba mértem (a nekem 2 adag) 90g zabpelyhet.
# Hozzáütöttem 2 tojást.
# Megsóztam.
# Kapott még egy csöpp vizet.
# Összekevertem kanállal.
# A keverős kanállal sütőpapírral bélelt tepsibe kis halmokat tettem, amiket ellapogattam és kör formájúra alakítottam.
# Előmelegített sütőben 200 fokon olyan 10-15 percig sütöttem.

2020. július 16., csütörtök

Segíts!

Két éve egy nyaraláson a semmiből egyetlen pillanat úgy begörcsöltem, hogy életjelet is alig tudtam adni magamról. Szerencsére nem voltam egyedül, M. mentőt hívott és kórházba kerültem.

M. cukorbeteg. Inzulinos. Biciklizni mentek a Balatonra a haverokkal. Aztán egyszer csak este, tekerés közben kimerült. Mozdulni sem tudott. Zavart volt, gyenge. A haveroknak el kellett foglalniuk a szállást. M. ott maradt az út mellett. Hypózva, kimerülten, kétségbeesetten. Annyi ereje és lélekjelenléte még volt, hogy anyukájának telefonon jelezni tudta: nagy a baj. Az anya Budapesten mérlegelt. Tíz perc múlva megvolt a döntés: kivette a hűtőből az életmentő injekciót, szerencsére volt autós a közelben, irány a magyar tenger. Közben folyamatosan tartotta M-nal a kapcsolatot...

Nem megyek bele a részletekbe, egyetlen dolgot szeretnék kérni. Ha valakiről tudod, hogy inzulinos cukorbeteg (de ha nem, akkor is), látod, hogy rosszul van, akkor kérlek, NE HAGYD EGYEDÜL!! Sőt, ha megijedsz a helyzettől, és nem tudod, mit tegyél, ha zavart, gyenge, szédül, izzad (...), hívj mentőt! Az életét mentheted meg!

kép forrása

2020. július 15., szerda

😁


Idén eddig 1185 km-em van meg. 😊


2020/28. heti összefoglaló

Dobozoltam. Három főre. Hétfőtől szerdáig itt volt nálam anyu, az utolsó három sugárkezelésre vittem minden nap Pécsre. És itt volt P. is, a húgom lánya, neki nyári szünet van.


Majd utazáshoz. Szerdán vittem haza anyut és P-t, mivel ott aludtam, készültem kajával csütörtökre is.


A változatosság kedvéért a héten harmadszor is dobozoltam 
Utazásos-pihenős-csalónapos dobozolás volt 4 napra. Kaptam ajándékba négy nap pihenést. Pontosan 2 + két fél napot. Semmi más dolgom nem volt, mint pihenni. Ki is használtam. Nagyon régen volt ennyi nyugalom, csönd, alvás, pihenés.


Nyaralás.








Heti haladás: 35km, idei eddigi összes: 1166km.


2020/1. heti összefoglaló itt
2020/2. heti összefoglaló itt
2020/3. heti összefoglaló itt
2020/4. heti összefoglaló itt
2020/5. heti összefoglaló itt
2020/6. heti összefoglaló itt
2020/7. heti összefoglaló itt
2020/8. heti összefoglaló itt
2020/9. heti összefoglaló itt
2020/10. heti összefoglaló itt
2020/11. heti összefoglaló itt
2020/12. heti összefoglaló itt
2020/13. heti összefoglaló itt
2020/14. heti összefoglaló itt
2020/15. heti összefoglaló itt
2020/16. heti összefoglaló itt
2020/17. heti összefoglaló itt
2020/18. heti összefoglaló itt
2020/19. heti összefoglaló itt
2020/20. heti összefoglaló itt
2020/21. heti összefoglaló itt
2020/23. heti összefoglaló itt
2020/24. heti összefoglaló itt
2020/25. heti összefoglaló itt
2020/26. heti összefoglaló itt
2020/27. heti összefoglaló itt

Dobozok dobozoláshoz itt

A döntés itt
Eredmény 3 hónap dobozolás után itt
100 nap dobozolás itt
Eredmény 4 hónap dobozolás után itt
Eredmény 5 hónap dobozolás után itt
Eredmény 6 hónap dobozolás után itt
Eredmény 8 hónap dobozolás után itt
Eredmény 10 hónap dobozolás után itt
11 és fél hónap dobozolás után itt
Egy év dobozolás itt

Dobozolások (gyűjtemény- eddigiek, 2020 előtt) itt
Dobozolások gyűjtemény (2020) itt


Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

2020. július 14., kedd

8 éves a Boszorkánykonyha

  • Ma 5 éves a Boszorkánykonyha blog 😊 itt (áttekintés 2012-2017-ig)
  • 6 éves a Boszorkánykonyha 😊 itt
  • 7 éves a Boszorkánykonyha 😊 itt

Idén pedig július 13-án már 8 éves ez a kis blog. 😊


Kétmilliónál több oldalmegjelenítés.
126 rendszeres olvasó.


A nyolc év legnépszerűbb bejegyzései.


Az országok, ahonnan a legtöbben kattintottatok ide.


A blog Facebook oldalán is sokan olvastok.



Minden egyes ide kattintás megtiszteltetés,


k ö sz ö n ö m !



Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

Dobozolás 4 napra



R: szendvics
T: gyümölcs joghurt, dió
E: zöldséges tészta
V: tonhal saláta
...

R: zabkása
T: smoothie
E: borsó főzelék, tojás
V: rántotta, pufirizs.

.................................

A döntés itt

Eredmény 3 hónap dobozolás után itt
100 nap dobozolás itt
Eredmény 4 hónap dobozolás után itt
Eredmény 5 hónap dobozolás után itt
Eredmény 6 hónap dobozolás után itt
Eredmény 8 hónap dobozolás után itt
Eredmény 10 hónap dobozolás után itt
11.5 hónap dobozolás itt
Egy év dobozolás itt

Dobozolások (gyűjtemény- eddigiek, 2020 előtt) itt
Dobozolások gyűjtemény (2020) itt


Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

2020. július 13., hétfő

Felsőszentmárton 4.

1. nap itt
2. nap itt
3. nap itt

4. nap:

Az 1. nap is csak fél nap volt (délutáni érkezéssel), a 4. nap is csak kevesebb mint fél nap (délelőtti távozással).


Reggeli, bepakolás, búcsú a vendéglátóktól, a 2. szomszéd idetévedt mini cicájától.


Aztán a betervezett "csaló étkezés". Bellozzo, a mennyei gorgonzolás tészta szalámival, fokhagymával, csilivel...


... és a Cannes-i fagylaltkávé.


Hazaérkezve szó szerint azonnal feladat várt, számla, intéznivaló... Egy pillanat alatt vissza kellett csöppenni a csendből, nyugalomból, pihenésből a kellgyerünkmuszájba...



2020. július 12., vasárnap

Felsőszentmárton 3. nap

1. nap itt
2. nap itt

3. nap:

Éjjel esett. Végre hűvös a reggel.



Reggeli után Barcs.






Tízórai.


Gyalogtúra a Dráva-parton.










Itt az ember szó szerint feszegeti a határokat. 😅




Vissza a szállásra. Ebéd.


Alvás. Szó szerint vacsoráig.


Pihi a kertben.




Alvás.