Vasárnap: Game over

Régen szerettem ezt a helyet. Aztán ide menekültem Szent Iván napján. Rendeltem egy kávét és órákig csak arra koncentráltam, hogy a szívemet ne köpjem ki valamelyik iszonyatos dobbanásnál. És mivel a másik megadta a számát a levélben, úgy döntöttem: ha lúd, legyen kövér, még sosem tettem ilyet, de most legyen: beszélek vele. Megtörtént. De nem ez most a lényeg. Az a beszélgetés óta rettegtem ettől a helytől. Ha csak lehetett, kerültem, ha mégis arra kellett mennem, kitöröltem a szemem hatósugarából és egy átlátszó részt láttam oda tudatosan, a semmit. Ilyen vagyok: irtózatos erővel beleivódnak a múlt történései, darabkái, színei, ízei, hangjai, érzései a szívembe, az agyamba, a lelkembe. És ugyanilyen elemi erővel törnek később elő. De én szeretem ezt a várost. Szeretem ezt a helyet. Hát jöjjön a kutyaharapás szőrivel...

Felkerekedtem az utolsó itthoni napomon, beültem az autómba. Ugyanazon az útvonalon haladtam. Ugyanoda parkoltam. Ugyanazon a járdán mentem. Ahogy közeledtem, egyre jobban vert a szívem. Odamentem ugyanahhoz az asztalhoz. Leültem ugyanarra a székre. Ugyanazt rendeltem, kihozták, ugyanúgy sütivel, amit ugyanúgy nem ettem meg. 

Ültem és figyeltem magam. A szívem a torkomban, képek, hangok a múltból. Tovább figyeltem és próbáltam nem gondolni semmire. Egy idő után ránéztem az órámra: másfél óra telt el. Észre sem vettem. Csak azt, hogy nyugodt vagyok. És semmi mást nem látok, mint a sok asztal közül egyet, a sok szék közül is egyet, amin épp ülök, és a kávé is hideg.

Fotó érkezéskor és a másfél óra után:

A másik halványan látszott a széken. Alakja egyre jobban foszlott. Rámosolyogtam, ő visszamosolygott, felállt és eltűnt.

Érdekes módon ekkor egy másfél-két év körüli szöszke kislány lépett ki a pub ajtaján, csupa rózsaszínben. Nagyon hasonlított arra, aki én voltam ennyi idősen. Rám nézett, mosolygott. Visszamosolyogtam, aztán felkeltem és indultam tovább. Game over.

Kis séta a Duna partján...

a városban...

a szélben.

Legyőzve önmagam, szembenézve egy nagy, blokkoló félelemmel, elengedve azt, amire már két és fél hónapja készülök. :)

Amire hazaértem, megjött a szokásos munkás sms is: indulás hajnali 2.25-kor. Lejárt hát az itthoni két hét. Olyan gyorsan múlt most el, mintha csak egy szempillantás lett volna. Game over.

Edzés előtt: 1 tk kókuszzsír

Edzés: Asylum/Strength

Edzés után: sonkás-sajtos rántotta

Snack: csokikrém

Vacsora: sajtos karaj, saláta (cikória).

Nassolni volt kedvem délután. Vagy tízszer kimentem a konyhába. Nyitottam a hűtő ajtót. Nyúltam a zacskóért. De nem. Nincs rá szükségem, a lelki dolgaimon pedig nem segít. Nincs nass. Pont. Game over.

Kedd (Mo. 14/9.)

Edzés előtt: 7 db oliva bogyó
Edzés: Asylum/Strength
Edzés után: kolbászos rántotta (10 kolbi, 2 toji, 1 ek sertészsír)

Snack: csokikrém (2 ek cocmas, 1 tk eritrit, 1 tk kakaópor, 1 ek kókuszreszelék, kis víz)

Vacsora: cigánypecsenye

A délelőtt a városban telt, ügyintézéssel. Aztán G-ral nyakunkba vettük Baranyát. Útba esett ez a hely, már ezerszer mentünk el mellette, most nem hagytuk ki. G. ott ebédelt, menüt.

Én egy natur salátát kértem, kihangsúlyozva megkértem a pincért, hogy se tejtermék, se cukor ne legyen benne. Káposzta, uborka, paradicsom. Ezt hozták. Az uborka cukros volt... Az egy dolog, hogy esetleg elfelejtette a pincér, mit kértem. És az a cukros lé nem tesz ki grammnyi cukrot. Ami nem oké: hogy nem küldtem vissza. Legközelebb, ha ilyen történik, visszavitetem és megmondom, hogy éttermi kritikus vagyok, és nem szeretnék negatív kritikát írni a Boszorkánykonyha magazin következő havi számában róluk, kapják össze magukat...

A hely egyébként meglepően modern és szép.

Majd Pécs. Dömörkapu. Előre neten leinformáltuk, jár a kisvasút. Vártunk, vártunk.

Majd a telefont a zárt ajtó alatti résen bedugva lefotóztam az épület belsejét, persze bent állt a mozdony. Telefonszámot is találtunk, fel is hívtam: csak hétvégente közlekedik. Könyörgöm, nem lehetne ezt a neten is frissíteni? Sebaj, tapasztalat: minden programot TELEFONON előre egyeztetni kell.

Körülnéztünk azért, nagyon szép arra fent az erdő. Visszafelé megálltunk és lenéztünk a városra.

A reggeli nekem nagyon jól kitartott ma is, azért a snacket vittem magammal, és mivel hazafelé én kirándultam (azaz G. vezetett és én így nézelődhettem), meg is tudtam enni a csokikrémet. Kábé 3-kor.

Beugrottunk az Árkádba, ahol összefutottam az édzsendemben I-val. I. volt általános sulis osztálytársam, akivel ezer éve találkoztunk utoljára. Úgy megörültem neki, hogy a nyakába ugrottam :) (Megjegyzem: régebben ilyet tőlem senki nem látott volna. Mert állandóan "disztingváltam", és sosem tudtam igazán kimutatni az érzéseimet. De mivel ezt tudom magamról, mostanában egyre inkább igyekszem őszintén mutatni, amit érzek. I-nak iszonyatosan örültem, hát nem rejtettem véka alá ezt az örömöt.) Beszélgettünk kicsit, és fülig ért a szám még utána is :) (Újabb megjegyzés: nagyon sok rokonunk, ismerősünk, barátunk a közelünkben lakik, de legalábbis elérhető távolságra. Sokszor hosszú évekig csak halogatjuk a látogatást, mert hogy milyen messze van. Érdekes, hogy életünkben nem teszünk meg pár kilométert, hogy találkozhassunk, egy temetésre pedig képesek vagyunk akár szabadságot is kivenni és száz kilométereket utazni...)

A lemenő nap köszöntött a ház mögött. Csodaszép volt, melengető fényű, barátságos. És hálásan köszönöm a Napnak, hogy így szórta ránk a fényét, ezen a szépséges, boldogságos szeptemberi kedden.

Antiketogén hasonlattal élve: az én cseresznyém a habos tortán a vacsora volt: c i g á ny p e cs e ny e! :) Nem kezdek el ódákat zengeni: rendszeres olvasóim tudják, mennyire odavagyok ezért az ételért :)

A -fejben- tervezett ételeket ettem ma. Nagyon szereti a szervezetem ezt az új beosztást, timeingot:

1. étkezés edzés előtt (kevés, full zsír)
2. étkezés edzés után (itt van több fehérje, magas zsír, minimum CH)
3. étkezés délután (2 körül): snack (kevés, zsírcentrikus)
4. étkezés este (6 körül): gyakorlatilag ez a főétkezés.

Edzés mindig reggel van. A héten az Asylum, amitől most is nehezemre esik a gépelés, mert szó szerint még a hónaljamban is izomlázam van, a többi tagomról nem is beszélve.

Meglátom, hogy válik majd be, eddig nagyon oké.

Ma sok lett a kalória, sok a zsír, de őszintén megmondom: nekem ez jön be a legjobban. (És ugye az edzés nem sétagalopp, egész délelőtt mászkera volt és délután sem kevés mozgás.)

1264 kcal, 44g F, 3g CH, 115g zsír

A program holnap is Pécs, sok okból. De előtte edzés, reggel. No meg dobozolás :)

Hétfő (Mo. 14/8.)

..................................................................................................................................................

"Ha mindazt megtennénk, amire képesek vagyunk, szó szerint saját magunkat is elkápráztatnánk." 

Thomas Alva Edison

.......................................................................................................................................................................

Ma reggel újfent nem hallottam meg a szó szrint a fülem mellé tett, leghangosabbra állított ébresztőt, de nem ébredtem túl későn. De nem volt idő lacafacázni, tegnep döntöttem: ma elkezdem a konkrét, nem nyafogós edzést.

Gyakorlatilag két hónap "lötyögés" után belecsaptam a lecsóba. Megnézem, mit tud az Asylum egy -már- túlsúly nélküli testen alakítani. Volt kedvem hozzá? Volt erőm hozzá? Valahol mélyen tudtam: meg tudom csinálni. Nem ment 100%-osan, csak 95-ösen, de Shaun megveregetné a vállamat, mert minden tőlem telhetőt beleadtam. Mi az, amim van? Célom. Mi az, amim nincs? Kifogásom.  

Étkezések:

Edzés előtt: 2 falat sonka kókuszzsírral

Edzés után: keto torony

Snack (1-kor): 2 szelet sonka 1 ek kókuszzsíron sütve

Vacsora: 170g lazac, saláta, cukkini pommes

  1072 kcal

Ma valahogy nem sok dolog akart összejönni. Ahol intézkedni akartam, zárva volt. Ahol időpontot szerettem volna kérni, a hétre már nem volt. Akivel beszélni szerettem volna, nem volt elérhető.

Viszont csodaszép idő volt. 25 fok, mesés, melengető napsütés, nagyon enyhe szellő. Ez éppen az az idő, főleg szeptemberi ajándékként, amikor vétek a lakásban maradni. Felkerekedtem hát és útnak indultam.

Előtte még hirtelen ötlettől vezérelve felpróbáltam az év elején, leárazáson vett nadrágot. Nagyon meglepődtem, mert pont jó a 34-es (!) méret! :)

Szóval kocsiba tettem magam és lementem a Dunára.

Meglepődtem, mert magas a víz, olyannyira, hogy a sétányon egy talpnyi helyen nincs csak víz a komp kikötőnél.

Az én kis kedves Mohácsom, az én kis kedvenc sétányom és futóútvonalam :)

Gyönyörű kék volt az ég, tiszta, rendezett a sétány (egyébként mindig az), hatalmas a víz, és csönd volt, teljes nyugalom. Csak néhány idős néni és bácsi ült a padokon -no megy egy szerelmes pár-, oda-vissza rótta megszokott útját a komp, csak a sirályok rikácsolása törte meg néha ezt a nyugalmat.

Újra betonozták a járdát, szegélykövet is kapott, igazán szép.

Jó negyven perc séta után a sétálóutcába mentem. Úgy döntöttem, kipróbálom az összes kávézót. No nem mindet ma, hanem szép lassan. Ha már hivatalosan is mohácsi illetőségű lakosnak tetszem lenni, illik ismernem néhány helyet. No meg a kávékat és a személyzetet (és nem utolsó sorban a mosdót) sem árt tesztelni. :)

 A mai  választásom a Busó Borozóra esett. 

Csoda aranyos a kis kerthelyiség, maga a belső tér boltíves, tündéri, a mosdó és a személyzet teljesen rendben, ugyanígy a kávé és a kiszolgálás, sőt az árak is.

Amíg a kávét kortyolgattam, olvastam.

Két lány jött arra, rám néztek. 

- Tudod, kire hasonlít?

- ?

- Leigh Lezarkra!

Jót mosolyogtam.

Aztán ismét beültem a kocsimba, bekapcsoltam a rádiót és körbeautóztam a várost. Imádok vezetni, egyszerűen imádok.

Tegnap olvastam ezt Louise L. Hay oldalán, és igaza van. Tegnap is jött halálhír, ma is. Olyan rövid ez az élet és soha nem tudhatjuk, mikor ér véget számunkra. Ha csak kicsi dolgot is megtehetünk magunkért (mint pl. hogy ma elmentem sétálni a szeptemberi napsütésbe), hát tegyük meg. Én minden esetre ezen leszek.

Facebook oldal: Boszorkánykonyha