Május 3.: vasárnap, Tímea, Anyák napja

Csodás reggeli fények, nem adja vissza a fotó, de a kapor gyönyörűen nő.

A saláta is.

A balkonnövények is.

Bármerre nézek a teraszról, minden zöld.

Délután kávé és (saját) süti. Névnapos. Itt is köszönöm a sok-sok köszöntést!

M-tól.

Most nem annyira vészesen hullik a hajam, de két év alatt minimum a felével kevesebb. (Onnan tudom, hogy érzem a kezemmel is, ha beletúrok. És ha copfba teszem, régebben alig tudtam egyszer áthúzni a hajgumit, most 3-szor kell...) A fotó ezt sem adja vissza, de a tegnapi hajmosás után nagyon szép a hajam. Hagytam most is természetes hullámosra, így kicsit többnek látszik, és nem abajgatom még pluszban hővel, egyebekkel. 

Ebédre tegnapról volt még velős csontos húsleves és tojásos nokedli salátával. Vacsorára főztem egy olívaolaj-fokhagyma-paradicsom-vegeta-só alapú gyors tésztát (hogy tudjak vinni holnap ebédre is valamit).

Borrrzalmasan sok a por a lakásban. Délelőtt M. hagyományossal felporszívózott, felmosott. És délután elengedtem Mimit (robotporszívó). az eredmény:

Ez egy jó marék por. És nem csak a padlón. Mindenhol. Komolyan mondom: ez abnormális.

Ma Anyák napja is van. Nem könnyű nap. De megígértem anyunak a haldoklása alatt, hogy elmehet, mert én megleszek, jól leszek. Ritkán ígérek, de akkor szeretem betartani. És egyáltalán nem csak emiatt, hanem ha már én még itt vagyok, akár kezdhetek is valamit az életemmel. Az endo műtétem előtt jó 10 évig tevékeny, sportos életet éltem, a műtét ezt "elvágta". És azóta (2021) roppant keveset mozogtam. Anyu halála (2024. január) óta pedig kifejezetten ülő az életmódom. Ez meg is látszik rajtam: több ruhaméretet híztam, az alkatomat amorfnak nevezném. Bár a legpontosabb megnevezés talán az elhanyagolt. Van egy kolléganőm, akivel néha sikerül beszélgetnünk. Az ő hatására elsején elkezdtem "mozogni", még ha keveset s, de azóta (3 napja) minden nap mentem, és szeretném, ha ez így is maradna.

Holnap viszont megint munka, úgyhogy irány az alvás...

Hétfő

Munka. Utána Cs-val anyuhoz. Használt dolog boltja van. Segít anyu -gyönyörű- dolgait továbbadni. Aztán V-hoz. Onnan haza. M. hozott -házi- 'mulcsot', azt elterítettem a balkonládákban. Burjánzanak a növénykéim. Csodaszépek.

A 'mulccsal", nem túl közelről nézve sziklakert hatása van. Élet a betonban.

Cs-nak is meghalt az édesanyja, sokat beszélgettünk. Neki nem volt az anyukájával felhőtlen a kapcsolata, ő leukémiás volt, szintén hamar elment, de kórházban halt meg. Ahogy Cs-val beszélgettem, szintén rengeteg dolog tiszta lett a fejemben. Mint amikor hétvégén P-val beszélgettem. 

Pakoltam kicsit, aztán befejeztem a filmet, amit részletekben nézek már egy ideje. Mintha anyu szólt volna hozzám (egy médium is szerepel benne): annak vége, hogy ő itt volt nekem, most már a saját lábamra kell állnom, a kényelmes "elfogadom a döntésedet" helyett saját döntéseket kell hoznom, a saját életemet kell élnem...

Nem tudom, lesz-e valaha is bátorságom a blogban mindent leírni magamról, a félelmeimről, a küzdelmeimről, a döntéseimről. Ha itt nem is lesz, magamban, az életemben meg kell tennem. Nem tudom, arra is képes leszek-e. 

Jelenleg egy nagy-nagy katyvasz közepén süllyedek lefelé. Hol lassabban, hol gyorsabban. Tisztán látok minimum négy dolgot, amit meg kellene tennem, amiben irányt kellene váltanom, amikben döntést kellene hoznom. Az eszem tudja: képes vagyok rá. Valahogy mégis csak toporgok egy helyben...

Azt hiszem, kezdem megérteni, mit jelent, hogy az ember maga választja a sorsát (a tévedéseit, a szenvedését, és a boldogságát is). És hogy ez nem nehéz. Csak azt nem tudom, én miért nem tudok a pozitív irányban választani...