Csütörtöktől vasárnapig

Irdatlan meleg volt az épületben (is). 

Csütörtökön reggel 7-re mentem, délután jöttem haza egy órára, aztán vissza az évzáróra.

Este 7-kor jöttem haza. Amúgy is hosszú volt, a hőség miatt pedig szinte elviselhetetlen.

Pénteken is bent voltunk. Nem tudtam 8-ra menni. Amikor -időben- felkeltem, olyan fokú fejfájás gyötört, amilyen még talán sosem. Minden agysejtem elementáris erővel akart kitüremkedni a szemgolyóimon, az összes koponyacsontomon, a fülemen és minden pórusomon keresztül. Szó szerint nem láttam, őrjítő volt a fájdalom. Ittam, sót nyaltam, izotóniás ital ment. Nem mertem autóba ülni. Fél 9-re szedtem össze magam annyira, hogy végül elindultam. A fájdalom egész nap nem csökkent, a tartós hőség (31 fok volt bent) sem segített. A munkahetes lépésszámok...

A fejfájás maradt szombaton is, kicsit javult. Hja, a klímában voltam egész nap, de az agyam nagyon nehezen hűlt.

Leginkább feküdtem, bóbicáltam, aludtam.

M. készített kovászos uborkát.

A vasárnap is a lakásban telt, klímában, kisebb ténykedésekkel, pihenéssel. A fejfájás javult, de még mindig nem múlt el.

A változatosság kedvéért a jobb lapockámnál lett 7 csípésem...

Még 3 ilyen kegyetlenül forró nap az időjósok szerint, hát gatyafelkötős még klímás lakásban is...

2025->2026

2024->2025 itt

2023-ban anyuval egy kemény évet és egy mindennél keményebb október-november-decembert éltünk végig, míg végül 2024. január 6-án átért a szivárványhídon.

A 2024-es év elsősorban lelkileg volt pokoljárós. (Anyu után májusban elment mamikám is, az évben még R., J és a többiek...)

A 2025-ös fizikailag volt rémálom. Konkrétan februártól év végéig beteg voltam. Alvásklinikai vizsgálatok, szemészet, bőrgyógyászat, számtalanszor sürgősségi osztály, heveny hörghurut, hólyaghurut, 5 hónapig akut vese és vesekő gond kórházzal, kétszer mentővel, sok-sok kontrollal, röntgennel, kibírhatatlan, folyamatos fájdalmat okozó DJ katéterrel, vesekő-zúzás (sikertelen, de roppant fájdalmas); utána teljes bal oldali mozgás-beszűkülés; fogászat folyamatosan, fogorvosi hétvégi ügyelet Pécsett; lábujjköröm húsba növés; év végére még egy rendes "valami" hasmenéssel, borzalmas hányingerrel és rossz közérzettel.

A vese probléma miatt csak október közepén kezdtem dolgozni, idén a régi sulimban és Sza. helyett most Sze-be kell áttanítanom, azaz minden nap kell lennem mindkét iskolában, folyamatosa autózás, cipekedés, kétfelé gondolkodás (...). Kegyetlenül megterhelő.

2025-re hopp, felszaladt 10 kiló. Nagyon érzem, kellemetlen, mert hát többet kell cipelnem, nem férek bele a ruháimba, és nem szívesen nézek tükörbe. Mondjuk ennél sokkal nehezebben fogadom el, ami az arcomból lett. Nem csodálkozom a látványon, elég, ha az anyuval való kálváriára és a tavalyi betegség-cunamira gondolok. (Viszont vannnak dolgok, amiket megttehetnék azért, hogy javuljon a látvány.)

Ősszel kezdtem el járni Zs-hoz szomatodrámára. Mert éreztem: segítség kell. Anyu sem szeretne így látni, és egyszerűen nehezen boldogultam a mindennapi életben. Már az első  alkalom segített. Havonta egyszer megyek Zs-hoz, és én érzem magamon az apró előrelépéseket, a változást. (A változtatásig még van miben fejlődnöm...)

Nincs újévi fogadalmam. Van, amit szeretnék: elsősorban megerősödni testileg, lelkileg. Szeretném, ha el tudnám dönteni (az élet több területén), mit is akarok, aztán azt, hogy ezért tenni és képes legyek. Ha kívánni lehetne, egészséget kívánnék magamnak és mindenkinek. Az én mamikámtól 49 évig hallgattam, hogy "Timcsikém, csak egészség legyen!". És milyen igaza volt!

Nektek emellett azt kívánom, legyen olyan évetek, amilyet szeretnétek.

Évzáró B-on

Ma sem ez volt a lényeg:

(De nagyon szépen köszönöm mindenkinek.)

Hanem az, amikor beléptem az ajtón és "Timi néni!!" felkiáltásokkal megindultak felém a gyerekek és öleltek, lógtak rajtam, mint szemek a szőlőfürtön, kérdezték, hogy vagyok. A cuki műsor, a biziosztás utáni sütizés, beszélgetés. 

A. vitt (nagyon köszönöm itt is!) és M. jött értem (ezt is köszönöm). És hazafelé ajándékot is kaptunk:

Hja, kavics. Mondjuk az a csoda, hogy eddig még nem történt meg (lánycsóki útépítés), naponta minimum kétszer megteszem ezt az utat, amióta csak megkezdődtek a munkálatok (persze nem csak itt kaphatok kavicsot, csak itt nagyobb eséllyel). 

Lógott a levegőben, hogy tudok-e menni ma délután az évzáróra. Nem voltam a legfényesebben. Egész délelőtt feküdtem-aludtam (ittam, mosdóztam), és kellett fájdalomcsillapító is (az ampullás, gyorsa(bba)n ható verzió). És borzasztóan oda kell figyelnem az ürítésre, egy icipici plusz nyomás, és már görcsöl is a bal vesém. Megy itthon a klíma, a derekamat mindig átkötöm egy kis kardigánnal, nehogy (meg)fázzanak a veséim.

(Érdekes, hogy ha jön egy történés, például egy betegség, mennyire megváltoznak a prioritások.)

Évzáró Sz-on

Nagyon gyúrtam lélekben arra, hogy ma el tudjak menni a sz-i évzáróra. Hiszen ott már nem tanítok jövőre. Még egyszer látni a gyerekeket...

M. elvitt (vezetni még nem merek). 

Az a sok ölelés, a sok jó szó...

Eleve, hogy foglaltak nekem a szülők helyet. (Ld. fotó) Hogy kaptam ajándékot a kollégáktól. 

Nehéz, ha az ember gyerekekkel dolgozik. Mert megszereti őket. És amire megszereti őket (és ők őt), amire megtalálja velük a hangot, amire megismerik egymást és tudják egymást respektálni, akkor azt mondják: ennyi volt. 

M. elvitt. A teremben volt klíma (hála). Foglalt helyem (hála). Tényleg csodaszép, igényes műsor. Gyerekek, szülők, kollégák, akikkel egy tanévet együtt töltöttem. Akiktől, akik által rengeteget tanultam. Egyéni ajándékok. (Mindig kérem: ne vegyenek semmit. Kicsi a lakás, nincs polc, nincs ablakpárkány, ahova bármit tehetnék.) T.-éktól egyedi tervezésű évkönyvet kaptam, a hátuljára ragasztva kinyomtatva  A cinege cipője. (Mert Cs., amikor felmondta év elején, annyira gyönyörűen csinálta, mint egy kis színész. Nagyon megdicsértem, kapott egy plusz ötöst szavalásért, és azóta minden verset színészként szavalt nekem. Ő, aki elmondása szerint utál írni, olvasni, utálja a magyart.) Két matricát kaptam L-től, hogy ragasszam a laptopomra, akkor ott lesz velem minden nap. 

Sorolhatnám.

(Én is vittem ajándékot minden tanítványomnak. Apróság, de biztosan örülnek neki.)

Nagyon nehéz, ha az ember gyerekekkel dolgozik. Mert megszereti őket...

 

Évzáró

Botrányos melegben, de megvolt az évzáró. 

Köszönök mindenkinek mindent, a virágokat, a kedves szavakat.

Kaptam kincseket: öleléseket, egyebeket.

(A "flamingó" egy cuki sztori még elsős korukból, amin még negyedikben is jókat kuncogtunk.)

Nekünk (tanítóknak) még nincs szünet, avagy még nincs szabadság, az még odébb van. 

Holnap várható egy kis hőmérséklet-visszaesés. Nagyon jó lenne...

 

Prés

A ruha, amibe még bele tudtam préselni magam az évzáróra... Szemből nem vészes a plusz 6 kiló és a régi 90-es mellkörfogatom 100-ra nőve... (Az endometriózisra kapott hormonkezelés hatása kalóriadeficit mellett...) A műsor után azonnal átöltöztem és hálás voltam, amiért nem repedt szét rajtam a ruha (ez egy nagyon szűk szoknya, összetartotta a plötyiséget, de lépni is alig tudtam benne)... És azért is, hogy begyógyszerezve (hormon az endóra+Augmentin a fogamra+Algoflex-Nospa koktél a görcseimre) végig tudtam csinálni. Amikor hazafelé vezettem, végig azt szuszogtam, mennyire hálás vagyok a betegsége(im)ért, mert nekem épek a végtagjaim, oda megyek, ahova akarok, tudok vezetni, nem kell órákig buszoznom, igaz, hogy sok salátát kell ennem, amit utálok, de van fogam, amivel elrágjam, jó az emésztésem; nem szakad az eső, nem csúszik az út, van hova hazamennem (...). Hisztizhetnék sok mindenért, ami nem úgy van, ahogy szeretném, de ha nem hisztizek, azok a dolgok akkor is úgy vannak.