Péntek

Apu 24 éve halt meg. 54 éves volt. Szinte nincs nap, hogy ne gondolnék rá.

Anyu 6 napja halt meg. Szinte nincs olyan perc, hogy ne gondolnék rá.

Mindkettőjüknek szinte ugyanaz volt a betegsége.

Apu szeptemberben került kórházba és novemberben meghalt.

Anyu októberben kapta az első diagnózisát és január elején meghalt.

24 éve apu beteg lett, kórházba került, méltatlan körülmények között "ápolták" a belosztályon, aztán az intenzíven halt meg. Látogattuk. Én annyit észleltem, hogy minden alkalommal rosszabb állapotban van, az éjjeliszekrénye ragad. Már nem tudott magáról, de a szilárd ételét és a gyógyszereit letették az asztalára. Be sem tudta venni, meg sem tudta enni. Nem volt megmosdatva, átöltöztetve. Szörnyen ritkán sikerült bárki kórházi dolgozóval érdemben beszélnünk. Nem gondoltam, hogy apu meg fog halni. Nem tudtam vele beszélgetni, nem tudtam tőle elbúcsúzni. Az intenzíven már volt ellátás...

Azt hiszem, talán ezért bólintottam rá azonnal anyu kérésére: ő otthon szeretne meghalni. Hogy anyu segítésével kicsit apuéban is segíthessek, még ha nem is konkrétan. Kettejükkel voltam szenvedésükben és fájdalmukban, kettejüktől búcsúztam. Nekem óriási boldogság, hogy anyutól el tudtam érdemben búcsúzni. Hatalmas megnyugvás, hogy mindent el tudtam mondani neki, bocsánatát tudtam kérni és meg tudtam bocsátani neki. Úgy, hogy tudta, hogy felfogta.

A hiány napról napra jobban fáj. Tudom: fel kell emésztenie, hogy aztán csitulhasson és erőt meríthessek belőle. (...)

Holnap egy roppant nehéz találkozásra készülök. Hétfőn pedig "illusztris vendég" érkezik hozzánk...

 

Légüres tér

Leginkább így érzem magam. Légüres térben. Hosszú hónapok óta, de öt napja határozottan.

Nem vagyok ott sehol igazán. Csak testben.

Két napja újra használok szempillaspirált, hogy ne sírjak (mert az is lefolyik a könnyeimmel együtt, sötét patakokat rajzolva az arcomon és karcolva a lelkemre.

Nagyon sokan kívánnak részvétet. Személyesen is, a suliban is, a közösségi médiában is. Itt, a blogon is. Most szeretném megköszönni mindenkinek, aki a kálváriánk alatt olvasott, írt a blogra, velünk volt lélekben, imádkozott értünk, erőt küldött, részvétet kívánt. Tudom, hogy virtuális, mégis nagyon jólesett/jólesik.

Nagyon sokan keresnek telefonon is. 

Néha próbálok erős lenni, de leginkább nem. Ha folyik a szempillaspirál, hát tegye.

Azért amikor hazaérek, rendszerint eltörik a mécses. És töredezik, amíg álomba sírom magam.

Nem igazán megy az alvás. Minden alvás kellék kényelmetlen: nyom az ágy, rossz a kispárna, kell a nagypárna is, aztán már sok, melegem van, fázom... Gyakran felriadok. És sajog mindenem. A vállam elviselhetetlenül. És sokszor akkorákat facsar a szívem, hogy megijedek: ennyi volt...

Öt napja halt meg az anyukám....

(Anyu temetése Tamásiban lesz, az időpont még nincs meg. Amint pontosat tudunk, jelezni fogom itt is.

(Itt köszönöm meg előre, ha anyu kérésére nem koszorúval, hanem egy szál virággal kíséritek utolsó útjára.))

 

Kedd

Halál után élet.

Csend után egész napos csacsogás. 

Betegség után egészség.

Elmúlás helyett remény.

Magány után emberek.

Majdnem egy hónap utáni első munkanap. Tegnap még temetést szerveztem, ma mosolyt kellett varázsolni a gyerekek arcára.

Igyekeztem, de nem voltam ott lélekben. 

Anyu harmadik napja nincs. És nem is lesz...

.................................

A nap legkeményebb történése:

Az egyik szünetben odajött hozzám szomorúan egy kis elsős.

- Mi a baj, szépségem? -kérdeztem.

- Hiányzik az anyukám.

"Szó bennszakad, hang fennakad. Lehellet megszegik."

Hétfő

Húgom blogbejegyzését osztom meg, nincs energiám írni.

https://cukorbetegsarok.blogspot.com/2024/01/oriaskonnycseppek-peregtek-padlora.html?m=1 

Vasárnap

Anyu szombaton aludt el. Hagyott nekünk egy hétvégét, hogy ne kelljen rohanni, hogy ne kelljen az első sokktól kisírt szemmel intézkedni menni, hogy ne a munkahelyen értesüljünk róla, hogy tudjunk egyet szusszanni, mielőtt a temetést intézzük. 

Hónapok óta ez az első nap, hogy nem óracsörgésre keltem, hogy nem kellett anyuhoz menni. Még nem igazán fogtam fel, hogy meghalt. De amint beugrik a békésen fekvő, hideg arca, újra tudatosul. 

Néhány pityergéssel, kis házimunkával, karácsonyfa-bontással, pihengetéssel telt a nap. (Elmondhatatlanul fáradt vagyok.)

Este érkezik Budapestről a húgom. Holnap együtt megyünk temetést szervezni.

Január 6., szombat

... Egyre lassult a légzése, majd hajnali 5-kor utolsót dobbant a szíve. Elaludt.

Féltem, mi lesz, ha megtörténik. Féltem, hogy nem leszek képes ránézni, féltem attól, hogy félni fogok tőle, féltem az utána rám váró feladatoktól. Aztán valahogy minden jött magától.

Csodaszép volt holtan (is). A szája kis mosolyra húzódva, a csodás zöld szemei éppen csak nyitva. Egyetlen ránc sem ült az arcán, békés volt, nyugodt. Végtelenül nyugodt. Csak sírtam, megsimogattam a homlokát és adtam rá egy puszit.

Ott volt hoscpice Zs. és az éjjeles Zs. Felhívtam M-t, aki nappal szokott jönni segíteni, hogy anyu elment. De M. mégis jött.

A 1830-at nem lehetett használni. Győrffy Pál ugyan bejelentkezett gépről, aztán szétkapcsolt a vonal. A 112-vel sikerült beszélni. Felvették az adatokat, majd jött a mentőtiszt. EKG-t készítettek, kaptam egy (2023-as dátumozású...), a mentőtiszt szerint is fölösleges papírt.

Az orvosra öt órát kellett várni. Addig be-bementem anyuhoz. Csak sápadt volt és a körmei kezdtek kékülni, semmi hullafolt, tényleg nagyon szép volt. Elkészült a halotti bizonyítvány, az elszállítási engedély, hívhattam a temetkezési vállalkozót.

Már hetekkel ezelőtt összeírtam mindent egy papírra és kimágneseztem anyu hűtőjére: háziorvos száma, 1830 (mert ügyelet nincs), temetkezés és temetkezési ügyelet telefonszáma, anyu kérései a temetéssel kapcsolatban. A szükséges hivatalos iratokat is még akkor összekészítettük, amikor anyu még viszonylag jól volt.

Az orvosi vizit után két órával szállítható csak el az elhunyt, így újabb két órát tölthettem anyuval. Mielőtt jöttek érte, még megsimiztem, adtam egy puszit a homlokára és dugtam egy szál cigit a zsebébe (aki ismerte, tudja, hogy nagy bagós volt) és mondtam neki: ha kávét kér, csak szóljon, bármikor főzök neki.

Nem "tepsivel" jöttek és nem fekete zsákkal. Fekete vászon hordágyra tették átlátszó, műanyag cipzáros nájlonba. Közben egy nyomtatványt kellett kitöltenem. A tükröket előtte letakartam és végig égett a gyertya anyu mellett, amikor elvitték, a gyertya kialudt.

Idővel egyedül maradtam. És nem tudtam hazajönni. Nagyon üres volt a szobája nélküle. Felhívtam, akiket nem tudok közösségi médián elérni, beszéltem a húgommal, M. többször hívott. Csak ültem, majd sírtam, aztán lehúztam anyu ágyát és rendbe tettem, sírtam, mostam, sírtam, takarítottam. Este volt már, amikor hazaindultam.

Megérzés

Néhány napja sejthető volt, hogy anyu lassan kiszáll a hullámvasútból. Hetek óta nem evett már, két napja nem ivott, volt vagy 30 kiló... Nem reagált semmire, a szemei opálosan a távolba révedtek, szája nyitva volt. 500 mikrogrammos tapasz volt rajta. A mellkasán, mert már csak ott volt keringés. A pulzusát alig tudtam a csuklóján tapintani, az eddig, a bordakosár alatt már kilátszó szívcsúcs is egyre gyengébben pulzált. A hospice nővér azt tanácsolta, ne őrizgessük anyut, negyed óránként nézzünk rá. 

Tegnap délután lehúztam az ágyneműnket, amit a húgommal használtunk anyunál és kimostam. Visszatettem az órát a falra, amit akkor vettünk le, amikor a húgommal mindketten vigyáztunk anyura, beosztva az éjszakát, mert olyan hangosan ketyeg, hogy képtelenség volt tőle aludni.

Elmostam a kávéfőzőt.

Hazahoztam a hűtőből a romlandó dolgokat.

Alaposan kitakarítottam.

És bementem anyuhoz. Odahúztam az ágya mellé a széket. Megfogtam a kezét, simogattam a homlokát (azt nagyon szerette, nagyon megnyugtatta) és beszélgettünk. (Ő csak lélekben figyelt és szólt.) Elmondtam, mennyire hálás vagyok neki mindenért. Amiért a tőle telhető legtöbbet megtette a családjáért. Hogy csodás dajka volt az oviban sok évtizeden keresztül, a mai napig szeretettel emlékeznek rá a kollegái, a kis ovisai, akik sokan mamának szólították. Hogy csodálatos ember, segítőkész, kedves, gondoskodó, megértő, jó hallgatóság, remekül főz, családcentrikus (...). Elmondtam azt is, hogy tényleg terminátor, biztos vagyok benne, hogy a legeslegvégsőkig kitart és velem/velünk lesz ebben a földi létben. Hogy nagyon-nagyon szeretem, de ha úgy dönt, hogy nem szenved tovább és elfogadja a Jóisten vendégszeretetét, elengedem, megbirkózom majd a hiányával, és ha ő már odafönt lesz, én akkor is nagyon fogom szeretni, örökké, örökké, örökké. Azt is mondtam neki, hogy tudom, hogy fél, én is félek, mindkettőnknek nagyon új, nagyon más lesz, de ő bátor, erős, megbirkózik vele, és én is megoldom majd. Hogy a húgom is ott legyen velünk, bekapcsoltam a zenéjüket. Persze potyogtak a könnyeim, és anyu bal szeméből is legördült egy könnycsepp. Megköszöntem a szép élményeket, a nehézségeket, és azt is, hogy most az élete árán tanított nekem fontos dolgokat. Olyanokat, amiket egyébként talán soha nem tapasztaltam volna meg. Jó éjt kívántam, szép álmokat, puszit nyomtam a homlokára.

Éreztem, hogy nem kell hallgatnom másra. Követtem a szívem szavát és vele voltam. Valahol mélyen tudtam, hogy ez lesz az utolsó "beszélgetésünk". És azt is sejtettem, hogy másnap a naptár utolsó bejegyzése készül...

Vízkereszt

Anyu ma reggel 5-kor elaludt. Már  angyalok őrzik az álmát. 

Péntek

Anyu még "jól" volt, amikor november 27-én már 24 órás felügyeletre szorult. Amíg dolgoztam, M. volt vele (és van velünk azóta is, hála érte). A folyamatos lakásban töltött idő miatt anyu teljesen elvesztette az időérzékét, összefolytak a napok, a hetek, az órák, és azt sem mindig tudta követni, mikor ki lesz vele (mikor lesz tapaszcsere, mikor várható az orvos, mikor jönnek hozzá a rokonok, ismerősök látogatni. Akkor találtam ki az "anyu-naptárt". Minden nap felírtam, melyik hónap van, hányadika, ki lesz vele délelőtt, mi a dolog aznapra. Sokszor kis rajz is került a naptárra,s amikor a húgom volt anyunál, kész remekművek is születtek (T., emlékszel az angyalaidra? 😎).

Anyu csökkenő szinuszgörbéje napok óta egyre kisebb amplitudójú. Hetek óta nem eszik, második napja nem iszik. Egyre gyengülő pulzusát a szapora, egyenletes lélegzése kompenzálja. Semmire nem reagál. Napok óta mozdulatlanul fekszik. Én mégis biztos vagyok benne, hogy tudja, kik vannak itt, hogy tudja, hogy sosincs egyedül, és valahogy abban is biztos vagyok, hogy hallja és felfogja, amit mondunk neki. 

Anyut családi berkeken belül terminátornak szoktuk hívni már régóta. Mert ő az. Ha bármit szeretett volna elérni, azt véghezvitte. Tűzön és vízen át. Ha pedig valamit nem akart, akkor az a nem az NEM volt, minden más eshetőséget kizárva. Mondtam is a minap M-nak, hogy anyut hívja már Jézus kedvesen, de anyu határozottan azt mondja neki: NEM! Anyukám, tudom, hogy az utolsó energiamorzsádat sem hagyod kihasználatlanul a földi létedben, de legyen úgy, ahogy szeretnéd. Én mindvégig minden nap megírom neked a naptáradat.

 

Leckék az életről

 Filmajánló

kép forrása: https://www.mafab.hu/movies/tuesdays-with-morrie-50019.html

Film: https://videa.hu/videok/film-animacio/leckek-az-eletrol-drama-Lsib2O0wjc1ueyfJ

Csütörtök

Igyekszem kitartani. Igyekszem megőrizni az ép eszemet, de nem tudom, meddig sikerül. Nem tudom, miért én kaptam ezt a feladatot, miért ezt kaptam, de biztos vagyok benne, hogy tévedés történt. Nem írom le részletesen a mai napot sem (és még nincs vége), de sokszor és egyre inkább az az érzésem, hogy a Jóisten rám pályázik. Vagy talán az egésznek az a lényege, hogy felfogjam végre, hogy van olyan helyzet, amikor, ha megfeszülök, akkor sem tudok segíteni? És hogy mindebbe nem érdemes beleőrülni? 

Szerda

Anyu már éppen csak a hullámvasúton.

Ma meglátogatta a kedvenc orvosa, aki azt mondta: orvosilag, fizikailag érthetetlen, hogy anyu még köztünk van. Egész biztosan valami lelki dolog tarthatja még itt. Többször szó volt róla, hogy hívunk papot, ma cselekedtünk is. A doktortól megkaptuk a telefonszámot, az atya pedig tudott szinte azonnal jönni, így anyu ma megkapta az utolsó kenetet.

Kedd délután

Anyu tegnap óta mély kábultságban van. Nem ébreszthető, csak fájdalomra (injekció) reagál. M., az ápoló elmondta, miket készíthetek össze arra az esetre, ha megtörténik. Előfordulhat, hogy lassan lejár a hullámvasút...

Mindenhogy nehéz

Ma délelőtt anyu imádta, hogy fogtam a kezét és simiztem. Talán nem fájt éppen annyira a bőre. Délelőtt 11-ig gyakran voltam vele, mosolyogva meséltem neki régi szép emlékeket, miközben szorongatta a kezemet. A húgomnak minden nap leírom, mi történik, hogy van anyu, hogy aludt, mennyi morfium kellett (...). De Budapestről legalább annyira nehéz ez a végjáték, mint közvetlenül anyu mellett. Amikor anyu még sokkal jobban volt (nem is volt az olyan régen...), a húgom lejátszott neki egy zenét. Már három órája ment majdnem, amikor a húgom kikapcsolta. Anyu kérte, hogy maradjon még a dallam. Most ezt játszom anyunak. A húgom nevében. Hogy a dal szárnyán foghassák egymás kezét.

Január elseje

Pontosan egy évvel ezelőtt anyunál voltunk. A szokásos isteni lencselevesével, sós kiflivel és az elmaradhatatlan szilveszteri szendvicseivel várt minket.

Ma délelőtt 11-ig kétségbeesés, fájdalom, morfium, tapaszok, aztán végre sikerült kicsit elaludnia. 

Az éjjel szinte semmit nem aludtam. Egyszerűen nem tudtam elaludni. Anyun járt az agyam, láttam magam előtt, hallottam a kínlódását, a szuszogását. Amikor ma anyu elszundított, leültem a kanapéra és beájultam, telefonra ébredtem két óra múlva. Vonnegut után szabadon: így megy ez...

 

Vasárnap este

Próbálok nem csak anyura gondolni. Nagyon nehéz. Otthon speizot pakoltam, fürdőt takarítottam, aztán jönnöm kellett át anyuhoz, (megint) helyzet volt, eldugult a katéter. Hospice nővér riasztás. Nagyon nagy szerencse, hogy közel lakik és hogy itthon is volt, pillanatok alatt tudott jönni és cselekedni.

Estig én vagyok anyuval. Hiába a morfium, a tapasz, borzalmas fájdalmai vannak. Fogom a kezét, nézem az arcát, ahogy kínlódik, szenved, jajgat. Még így is szép. Potyognak a könnyeim. Itt vagyok vele. Máshogy nem segíthetek. De tudom: most ez a legtöbb, amit tehetek.

Vasárnap reggel

Amikor reggel átmentem kifizetni az éjszakás ápolót, anyu mélyen aludt. Aztán én maradtam vele pár órát. Elpakoltam a konyhában, főztem kávét, kivittem a szemetet (...). Amikor megérkezett a következő ápoló, hazajöttem. Ettem. Körülnéztem: sok dolgot kellene csinálni. Leültem az ágyra, hogy rendszerezzem a fejemben a tennivalókat, és három óra múlva ébredtem fel, beájultam...

Érdekes

 Jézus jelentősége, hatása és ereje sokkal nagyobb, mint ahogyan az a Bibliában szerepel. Azért tették bele hamisan a tanait és jórészét azért hagyták ki belőle, hogy mindezt elfedjék. Jézus ós Avatár nagylélek, a Teremtő elsőszülött gyermeke, elsődleges kiáradása, aki fizikai testet öltött. Maga a Teremtő fizikai megnyilvánulása. Nem ez volt az első és egyetlen megtestesülése, jónéhány korábbi inkarnációja is volt már.

"IDÉZETEK AZ APOKRIF IRATOKBÓL

- A katolikus hit szerint az ember eredendően bűnös. Már a méhben lévő magzat is.

Ezzel szemben az apokrif iratok szerint Jézus ezt tanította:

"Az ember Fény természetű, Bűntelen, Szépséges, Tiszta és Szabad, testbe zárt isteni Fény !"

-"Fény van minden emberben. És .. Fény és Fény között nincs különbség."

"Ugyan az a Fény van minden emberben, sőt ebben a kutyában is, sőt ebben a fűszálban is !"

- "Isten országa Bennetek van !

Nem kőből és fából épült házakban. (templomok)

Hasítsd szét a fát, és ott leszek.

Emeld fel a követ, és megtalálsz."

- "Ne építsetek az én atyámnak templomokat,

mert az én atyám temploma a Világ.

Egy mező a csillagos ég alatt. Egy Hold-sütötte tengerpart. Egy liget. Vagy egy barlang, ahol a Nimfák játszadoznak*.

EZ a templom, Nem az amit az ember épít."

-Hogyan imádkozzunk:

- "Ne térdelj le Atyám előtt. ... Milyen volna, ha haza mennél, és apád előtt letérdelnél ?"

- 451-ben vezetik be, hogy összekulcsolt kézzel imádkozzunk. Az őskeresztény katakombák falán Széttárt karokkal imádkozó emberek vannak ábrázolva !

-"Ti is tudtok gyógyítani, ahogyan én, csak ébresszétek fel a bennetek lévő Fényt, és adjátok át azt a gyógyulni vágyónak !"

-"Minden vallás és minden tanítás egyformán szent, mert a Fényből való."

(Hozzáteszem, hogy tudtommal Buddha tanításaiba is belenyúltak később. Tehát NE a mai állapotukban nézzük a vallásokat, hanem Jézus idejében.)

"Az én Atyámnak és az én Anyámnak sok-sok neve van az embereknél, mégis ugyan az." (Eredeti tanításokban Isten női minősége jelen volt)

"Atyámat nevezik a görögök Zeusznak, az indiaiak Brahma-nak, ...... , a szkíták Arany Napnak."

-A Reinkarnációról: "Mindannyian, ti élőlények, egy hosszú ösvény eredményei vagytok, és évezredek óta járjátok a világok köreit, akárcsak én."

-"Nincs bűnös, csak tudatlan, akit meg kell tanítani.

Nincs gonosz, csak beteg, akit a Szeretet gyógyíthat meg."

angyalforras.hu

Fogadjátok szívetekbe az eredeti tanításokat, mely a valódi megváltást, tiszta fényt és a szeretetet hozza minden ember életébe.

Nyíljatok meg az igazság, a valódi Krisztusi tudás és minőség felé.

A választás lehetősége mindig a tiéd

Stella

Szombat, hullámvasút

Ma "kevésbé fájt" a lelkem, előtérben érzem a testem: mindenem, MINDENEM sajog. Mint aki kétszer lefutotta a maratont.

Készítettem egy hozzávetőleges költségvetést, mert az otthonápolás segítőkkel nem kevésbe, hanem egy kisebb vagyonba kerül. Ahogy összeírtam az eddigi kiadásokat, a dec. 18-as hét egyszerűen kiesett. A húgommal messengerezett infókból bogarásztam ki, mikor ki volt nálunk segíteni, de még így sem emlékszem semmire. Ez a hét egyszerűen kitörlődött az agyamból. Van esély rá, hogy azért, mert addig anyu betegségének kezdetétől én voltam az éjszakás (is), és a nemalvás, a nemevés, a hatalmas stressz megtette a dolgát.

Fényév távolságra érzem a napokat egymástól. Nem tudom megmondani, mi történt tegnap vagy két napja, mikor mi volt. Anyu állapota annyira rohamosan romlik a diagnózis közlése óta, annyira nem volt két egyforma nap (de még óra sem igazán), annyira sok a napi információ, újdonság, hogy az áramköreim túlmelegedtek, néha ki-kikapcsol az agyam.

Ma sokat "aludt" anyu. (Nem mindig tudom megállapítani, hogy "csak" a tapasz és a morfium nyomja-e el, elájult-e vagy alszik.) Igazából este lett igazán éber, amikor a hospice nővérrel (emelt morfium után) oldalfekvésből a hátára fordítottuk. MINDEN, a legapróbb mozdulat is fáj anyunak, ha már kiabál, az kegyetlen fájdalom lehet, mert anyut én 49 év alatt nem hallottam fájdalomra panaszkodni sem, jajgatni főleg nem. Kegyetlenül nehezen kommunikál. Napról napra soványabb, nem tudom, mije tűnhet még el, mert a csontjára száradó bőrén kívül én mást nem látok, nem tapintok.

Az állapota? Mint egy csökkenő szinuszgörbe. Tegnapelőtt 10, tegnap 8. Ma 9, holnap 7. Elsején talán 8, majd 6...

Zs., a hospice ápoló szánt ma rám egy kis időt, beszélgettünk. Azt mondta: anyunak biztosan van még valami elrendezni valója önmagával, azért akar még ebben a végletekig elhasznált testben maradni. Hogy a szenvedését anyu maga választotta. És hogy a lélekkel sokkal többet kellene még életünkben foglalkoznunk.

Elgondol(kod)ásra

Ezen érdemes még életünkben elgondolkodni:

(Fordítás, az eredeti a bejegyzés végén.)

Amikor meghalsz, ne aggódj a tested miatt... A rokonaid megtesznek mindent, ami szükséges:
- Leveszik a ruháidat;
- Le fognak mosni;
- Fel fognak öltöztetni;
- Kivisznek a házból és elvisznek az új címedre.
Sokan eljönnek majd a temetésedre, hogy megtiszteljenek téged.
Néhányan még a terveiket is megváltoztatják, és kérik, hogy kirúgják őket, hogy részt vehessenek egy temetésen A ruhádat, amit viseltél, elajándékozzuk, eladjuk, adományozzuk vagy elégetjük. A kulcsaid, az eszközeid, a könyveid, a játékaid, a gyűjteményeid, mindened más emberé lesz...
És győződj meg róla, hogy a világ nem áll meg nélküled és sír utánad. A gazdaság működni fog. Le fognak cserélni a munkahelyeden. Valaki, aki ilyen vagy még jobb képességekkel rendelkezik, átveszi a helyed. A tulajdonaid tovább fognak szállni az örököseidre. Ne kételkedj abban, hogy rólad és az életedben elkövetett tetteidről szó lesz, ítélkeznek és kritizálnak. Akik csak arcról ismertek, azt fogják mondani: "Szegény fickó"!
A jó barátaid órákig, napokig fognak sírni, de aztán újra nevetni fognak. Kedvenceid hozzászoknak az új gazdihoz. Egy darabig a falon lógnak a képeid, aztán bútorra kerülnek, majd valami fiókba. Valaki más ül a kanapédon és nézi a tévét, valaki más ül az asztalodhoz és eszik neki.
A mély fájdalom a házadban egy hétig tart, kettő, egy hónapig, vagy kettőig, egy évig, vagy kettőig.. Aztán csatlakozol az emlékekhez és akkor véget ér a történeted. Emberek között fog véget érni, itt ér véget, ebben a világban fog véget érni, de a történeted egy új valóságban kezdődik... a halál utáni életedben.
Földi az életed,ahol mozgathatnád a tested,ahol értelmet adtál annak,aminek itt volt,az most értelmet veszít és ELTŰNNNNEK:
tested szépsége;
név;
családi név;
az ingatlan;
hitelek;
munkakör;
bankszámla;
jármű;
otthon;
tudományos címek;
a trófeák;
barátok;
férfiak / nők ;
gyermekek;
Család...
Az új életedben csak a LELKEDre lesz szükséged. Az egyetlen tulajdonod, amid lesz, az a LELKED. Ezért próbálj meg teljes életet élni és boldog lenni amíg itt vagy, mert ahogy Assisi Ferenc mondta:

"Innen nem viheted el, amid van. Csak azt viszed el, amit adsz"!

................................................................

When You Die, don't worry about your body... Your relatives will do whatever is necessary:
- They will take off your clothes;
- They will wash you off;
- They will dress you up;
- They will take you out of the house and deliver you to your new address.
Many will come to your funeral to honor you.
Some will even change their plans and ask to be fired to attend a funeral. Your garment that you wore will be either given away, sold, donated, or burned. Your keys, your tools, your books, your games, your collections, your everything will belong to other people...
And be sure that the world will not stop without you and cry for you. The economy will work. You will be replaced at work. Someone with such or even better abilities will take your place. Your possessions will pass on to your heirs. Have no doubt that you and your deeds in your life will be discussed, judged and criticized. People who only knew you by face will say: "Poor guy"!
Your good friends will cry for hours or days but then they will laugh again. Your pets will get used to their new owner. Your photos will hang on the wall for a while, then they will be put on furniture, and then kept in some drawer. Someone else will sit on your couch and watch TV, someone else will sit at your desk and eat at it.
Deep pain in your house will last for a week, two, one month, or two, one year, or two.. Then you will join the memories and then your story will end. Will end among people, will end here, will end in this world, but your story starts in a new reality... in your life after death.
Your life is earthly, where you could move your body, where you gave meaning to the things you had here, they will now loose meaning and DISAPPEAR:
the beauty of your body;
name;
surname;
the property;
credits;
working position;
a bank account;
vehicle;
home;
academic titles;
the trophies;
friends;
men / women ;
children;
Family...
In your new life, you will only need your SOUL. The only property you will have is your SOUL. Therefore, try to live life to the fullest and be happy while you are here because as Francis of Assisi said:
"You can't take what you have from here. You only take what you give"!