Leparkoltam reggel a suli mellett. Mi ez? Süni? Közelebb mentem: bagoly. Szerencsére van a faluban hozzáértő, kolleganőm felhívta: tegyük dobozba, jön.
Dobozba került, majd be az udvarra egy fára. A testvérét tegnap találták, már meg is gyűrűzték, a másik fán kuporog.
Aztán be a suliba, meló indul. Miközben adminisztráltam, a felügyeletes kislányunk csinálta az online hittant, majd a környezetet. Így, hogy gyerekfelügyelet is van, rendesen belelátok a másik oldalba is, aminek örülök. Hiába okos és ügyes M., nem tud minden programot elindítani, technikai segítség kell olykor-olykor, és szakmai is: egy-egy szó jelentését megbeszélni, a munkafüzeti feladatot értelmezni... Aztán online németem volt az osztályával, közben az elsős felügyeletes kisfiúnak online matekja volt a kolleganővel mellettem, neki be kellett tableten lépjek a Krétájába, onnan már kiválóan kezeli a dolgokat, de előtte még M-nak a saját laptopomon adtam a német learningapps gyakorlást... Ezt most így egyszerűen írtam le, de egy agyrém az egész. Simán home office 2 gyerekkel, és én mondom: nem egy felemelő állapot. Pedig ők még 2 olyan gyerek, akikkel semmi probléma nincs és ráadásul jó tanulók, képesek az önálló tanulásra.
Egyetlen tippem volt reggel, amikor A. rákérdezett, szerintem jöhetünk-e rendesen suliba a tavaszi szünet után: hogy marad online, mint tavaly. Olyannyira ez volt a véleményem, hogy már reggel nekiálltam a szünet utáni hét online verziójának a megtervezésének. És lám: pár óra múlva jött a hír: max 12-én vagy 19-én lehet normál suli. (Nem lesz, most megmondom.) Jár az agyam, hogyan/miként csináljam majd tovább azt, aminek szinte semmi értelme, úgy, hogy a gyerekeknek, a szülőknek könnyebb legyen... (Fentről vannak ám elvárások, konkrétan a bársonyszékből úgy gondolják, minden mehet ugyanúgy, mint a normál tanítás idején...)
A húgomék valamivel jobban vannak. (Na ez az, ami számít.)
Ma az én kis endometriózisom új játékot talált ki. 2-es és 8-as fájdalom között ingadozott, de egyik pillanatról a másikra állt be a hullámzás és maradt is egész napra. Olyannyira kivett belőlem mindent, hogy képtelen voltam bármire is koncentrálni. És sokszor csak vonszoltam magam, már ha bírtam...
De dolgozni kellett, vásárolni kellett, dobozolni kellett.
És...
A hormonterápia és az étrend mellett még egy dolog van, amit a prof "előírt": mozognom kell. Minimum sétálnom. Úgyhogy tegnap elhatároztam: ha a fene fenét eszik is, ha csak vánszorogva is, de megyek. És mentem.
Jött M. is. Jó közben beszélgetni, és egy séta mindenkinek jót tesz.
