Ha valaki megkérne rá, hogy meséljem el, mi történt velem a negyvenegy évem alatt, hosszú lenne a sztori. Ha az utolsó húsz évemről, még hosszabb. Ha pedig a legutóbbi kettő lenne a téma, akkor azt mondanám: Van egy heted? Akkor elmesélem, mi minden kezdődött el ez a két év alatt. Mert hogy minden, a múltban kezdődött vektor ide mutat, és mire ideér, kiderül, hogy ez csak az origó.
Ha csak a munkát nézem: egyenes volt az utam: főiskola, tanítás, tíz plusz évig. Aztán az anyagiak miatt (is) két év olasz meló (konyhai kisegítőként). Majd tanítás, felmondás, munkanélküliség. Aztán újra tanítás, három és fél évig. Felmondás. És egy nagy ugrás az ismeretlenbe: betegápolás külföldön, két hetes váltással. Majdnem kereken három évig voltam E-nél. De aztán felmondtam. Nem értettem a szitut, nem tudtam, miért történt mindez, hanyatt vágtam magam és csodáltam a csillagokat. Másfél hét múlva megvolt az új munka, ahogy kívántam: irány Bécs. Katasztrofális helyzetbe csöppentem. Az első pillanatban tudtam, hogy ez nem az én helyem. Kegyetlenül kínlódva, de egy hetet megcsináltam, aztán hazajöttem. Próbáltam elhinni, hogy akkor ott kellett lennem, ennek kellett történnie, de kegyetlen valóság volt. Ez volt lassan két hónapja, azóta itthon vagyok. És sokáig vártam.
Vártam, hogy jöjjön a megígért munka. 
Az új hely. Bíztam F-ben, tudom, hogy több új hely is volt, de ezeket sorra betöltötte mással. S-ban is bíztam, aki szintén megígérte, hogy keres és lesz hely. Aztán kiderült, hogy S. bejelentett engem kint "Nichtbetrieb"-re, azaz szüneteltetésre (Ausztriában egyéni vállalkozóként dolgoztam), csak engem felejtett el erről értesíteni. F. pedig hetek óta nem veszi fel a telefont. Dehogy haragszom rájuk! Ha nekik nem kell az útiköltségem/tagsági díjam, az ő bajuk. Ezek a történések, M. és T. unszolása és elsősorban az anyagi javaim vége(ssége) rákényszerített, hogy felemeljem a hátsómat és a telefont és magam keressek munkahelyet magamnak. A decembert még kihúzom valahogy (és itt is megköszönöm mindazoknak, akik "támogatnak" élelmiszerrel, meghívással, fuvarral!), de a január megint a kocsimban alvással járna (ez nem panasz, nem vicc, nem túlzás, tény). Jártam a Munkaügyi Hivatalban is, de nem vagyok jogosult járadék igénybevételére. Szóval elkezdtem kutakodni. Itthon is, külföldön is. Elővettem a több kilónyi papíromat, diplomámat, oklevelemet. Az ismerősöket, a kapott telefonszámokat, a hirdetéseket. Minden tanácsot meghallgattam. És elkezdtem igazgatókhoz járni. Kérdéssel: tudnának-e alkalmazni. Ami nagyon pozitív dolog: mindenhol (!) nagyon kedves, segítőkész emberekkel találkoztam. Pedig bejelentkezés nélkül mentem. Itthon -eddigi tapasztalataim alapján- szinte lehetetlen elhelyezkedni olyan munkakörben, amiről nincs minimum OKJ-s papírja az embernek. A csúcs eddig az volt, hogy már hétfőtől dolgozhatnék az egyik szociális intézményben mint fürdető-etető kisegítő, havi kereken 50ezer Forintért, napi nyolc órában. Tehát munkahely még lenne is, de sajnos még így is garantált a jéghideg autóban való alvás/lakás. Eszembe jutott K., hogy amikor a múltkor összefutottunk, azt mondta, van neki egy címe. Tárcsáztam K-t, megkaptam a telefonszámot, már beszéltünk is. Igent mondtam a helyre, de a napokban derül majd ki, hogy engem választanak-e (ketten jelentkeztünk). Ha igen, akkor kapásból már most tudom a választ arra, miért mondtam fel Knittelfeldben és arra is, miért pont arra az eszement helyre kerültem Bécsben. Ezen kívül, ha mehetek ide dolgozni, valóra válik egy nagyon régi, nagy álmom! Eddig is izgalmas napokon vagyok túl, az elkövetkezendők sem lesznek mások. Igyekszem nem túlreagálni az egészet, no de majd írom, hogy alakul.
Edzés: pihenőnap
Reggeli: rántotta, paprika, alma, turbó töltés (köszönöm, A., a paprikát, almát, zsírt, vajat!)
Ebéd: pörkölt (köszönöm, Cs. és E. !)
Vacsora: rántotta, paprika, sült sajt, mozzarella, sült szalonna
És készültek golyócskák, este ebből kóstoltam párat.
Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha
