2024. július 27., szombat

Hirtelen hétvége 2. nap

A teraszról a reggeli nap.


Reggeli a teraszon.


Ahogy felnéztem, láttam a Holdat. És tudtam, hogy mami ott van, azon túl.


A reggeli után belevetettem magam a wellness és a strand világába.

Van egy ugyanilyen kép, amin M. és anyu sétál ebben a medencében. 


Most leginkább én bitoroltam. Ez a legmelegebb termálvíz itt, minden porcikám hálás volt érte.

A telefont először le sem vittem. Csak délután jöttem fel érte a szobába. Hogy lefotózzam a tó-kört.



















Ekkorra (du. 3) lett borzalmasan meleg. Már a hideg vizes medence sem adott enyhülést, így feljöttem a szobába, fürödtem, hajat mostam és mentem vacsorázni. 

Ma inkább húsos volt a választék, nem szeretem. De örültem, mert igazán nem voltam éhes. 

Tárkonyos ragu leves.

Tarhonya (imádom!), szarvaspörkölt.


Mákos guba. Gyümölcs.


Fagyi (egyébként jégkrém). 


Most pedig alvás.

2024. július 26., péntek

Hirtelen hétvége

Borzasztóan fáradt vagyok. Sokkal-sokkal fáradtabb, mint eddig éreztem. Tegnap is nagyon későn mentem aludni. Hajnalban, hirtelen ötlettől vezérelve foglaltam magamnak szállást Gunarasra. Szeretem ezt a szállodát, szerettem volna még idén nyáron eljutni ide még egyszer, robog az idő, hamarosan munka, M. dolgozik, akkor nyomás.

Jól ideértem. Jól vizsgázott az új kocsi is (4.6-os fogyasztással érkeztem.)

Rögtön átöltöztem, befeküdtem a dzsakudziba és meg sem mozdultam másfél óráig. Aztán felmentem a szobába, letusoltam, és elaludtam. Negyed hétkor ébredtem. Összeszedtem magam, lementem vacsorázni.

Nem tudtam végigenni a menüsort. Minden eszméletlen finom volt.

Húsleves.


Fokhagymás vajon párolt harcsa, baconös burgonyapüré, mandulás brokkoli.


Rántott padlizsán, gomba, patiszon.



Sertéssült boros meggymártás, pirított dara.


Két falat-süti, mini fagyi.


Este fél nyolc. Hűsöltem egyet az étterem teraszán, most felmegyek a szobába és szerintem alszom.

 

2024. július 25., csütörtök

Húsz perces ebéd: olaszos tészta


Azt használtam, ami volt itthon.

A tésztát feltettem főni.

Közben egy kisebb tálban összekevertem kb 3-4 ek olívaolajat, 2-3 ek balzsamecetet, 2 nagy gerezd apróra darabolt fokhagymát, sót, borsot.

A nagyobb tálba (amibe a tészta is belefér) feldaraboltam egy csomag mozzarellát, egy nagy marék bazsalikom levelet, 2 paradicsomot.

Miután leszűrtem a tésztát, beleöntöttem a bazsalikomos tálba. Ráöntöttem az olajos keveréket, összeforgattam, kész.

2024. július 24., szerda

Szerda

Reggel kaptam M-tól. (Piacon volt.)


M. rengeteget dolgozik mostanában (is, amolyan mo-i színvonalú busszal: nincs levegő, nincs klíma a cserebuszon, az övé alkatrészre várva a szereldében...), az én napjaim is roppant zsúfoltak, mára nem terveztünk semmit. Reggeli után M. ötlete: csináljunk olyat, amúgy nem, menjünk freiezni és bellozzózni. Így mentünk Pécsre.



Pestos-fenyőmagos tésztát ettem, matcha-tonikot ittam.

2024. július 23., kedd

Indiai ízvilágú zöldségragu

Gyors vacsora.


Alapanyagokból, amik voltak itthon:

- 1 közepes cukkini
- 1 közepes vöröshagyma
- 1 közepes sonkahagyma
- 1 nagy gerezd fokhagyma
- 2 paprika
- 1 kis üveg házi paradicsomlé
- 1 ek garam masala
- 1 ek sambhar masala
- vegeta
- só
- bors
- olaj
- 3 ek 20%-os főzőtejszín
- sajt

Az olajon dinsztelni kezdtem a laza szeletekre vágott hagymát, és ahogy megpucolódott a többi szerepló, úgy adogattam szépen sorban őket a hagymához, ezeket sem daraboltam apróra (mind keresztanyumtól :) ). Kicsit pirultak, utána ráöntöttem a paradicsomlevet (ezt még anyu tette el 2019-ben), jöhettek a fűszerek. (A masalákat neten is, pl. a Krisna-völgy webshopban is meg lehet venni.) Amikor összerottyant, kapott még annyi vizet, hogy ne lepje el teljesen. Készre főztem (hamar megy). Levettem a tűzről, botmixerrel pépesítettem. Belefolyattam a tejszínt, kavartam rajta egyet (közben megfőztem a tésztát, elkészítettem a salátát) és tálaltam. A tetejére reszelt sajtot szórtam volna, de mivel elfogyott, kapott egy kis kék sajt morzsalékot.

2024. július 22., hétfő

Határok

Reggel nyolctól este nyolcig ügyintézés. 

Július 22. van, egy hónap múlva már dolgozom. Eddig kettő, azaz kettő nap volt, amikor -már annyira fáradt voltam, hogy- csak punnyadtam egész nap.

Nem kattogok az elintézendőkön, ezt dobta a gép, meglesz minden.

Viszont rengeteget tanultam ebből is. Például azt, hogy kell, hogy legyenek határaim. Ezeket keményen meg kell húzni.


2024. július 21., vasárnap

Jelek, angyalok

Anyu idén vízkeresztkor ért át a szivárvány túloldalára. Az odaútja roppant intenzív volt, embertelenül fájdalmas. Még teljesen a tudatánál volt, amikor azt mondta: Ferivel beszéltem (ő a testvére, két éve halt meg), csinál nekem helyet. Amikor aztán a szivárványhíd felénél tartott, elkezdett Ferivel ténylegesen beszélgetni. Egy bizonyos pontra nézett ilyenkor a plafon irányába, mosolygott, és halkan, alig hallhatóan, suttogva beszélgettek. Anyu arca ilyenkor földöntúli boldogságtól sugárzott. Saját szememmel és fülemmel tapasztaltam meg, amit a haldoklók túlvilági ismerőseikkel/rokonaikkal való beszélgetéseiről olvastam. Sokszor hosszú ideig mutogatott, integetett, sutyorgott a túloldalon lévőkkel, máskor csak megszólalt -ugyanazt a pontot nézve-: Jaj, de szép! -vagy- Már látom!.

Amikor anyu elment, többen mondták, hogy figyeljem a jeleket. Mert biztosan onnan fentről is valamilyen szinten segít, gondoskodik rólam. Akkor, a végtelen bánatomban nem foglalkoztam ezzel, hiszen anyu meghalt, nincs többé, és nem is lesz. Aztán elkezdtem megtapasztalni, láttam, éreztem a "jeleket". 

(Nem könnyű írni ezt a bejegyzést, le-legurul egy-egy könnycsepp, ilyenkor homályosan látok, hibásan gépelek, javítani kell...)

Eddig nem volt virág a lakásunkban, mert bár próbálkoztunk, semmi nem maradt meg. Aztán anyutól áthoztam öt cserepest. Az egyik tönkrement. Kettő sínylődött. Kérdeztem A. kolleganőmet, aki virág-guru -is-, mit csinálok rosszul, ő azt mondta: ez a virág mindent kibír. Most hétfőig vagdostam róla a száradó leveleket. Aztán azon a napon leültem magammal és eldöntöttem, hogy a lakáseladásban nem vagyok hajlandó tönkremenni. A virág egyszer csak nem száradt tovább, ma reggel láttam: hozott két új kis hajtást. A negyediket kiraktam a teraszra: még nem élvezi, de él, hajt, növekszik. Az ötödik, egy gyompálma hihetetlenül hajt, lassan kinövi a lakást. (Bennük is érzem anyu jelenlétét. Anyu eszméletlenül értett a virágok nyelvén, bárhol laktunk/lakott, rengeteg virága volt, szebbnél szebbek.)

Pár napja került ki a lakásának a hirdetése. Az ingatlanügynök pénteken (tegnapelőtt) mutatta meg a vevőjelölteknek. És szombat reggel hívott: megveszik a lakást, akár aznap lefoglalózzák.

Minden vevőjelölt megvette volna. V-nak (az ingatlanosnak) az a család volt a legszimpatikusabb, akik végül megveszik. Rajtuk érezte azt, hogy egy hullámhosszon vannak anyu, az általa képviselt értékek rezgéseivel.

Vannak, akik nem hisznek abban, ami a szemnek láthatatlan. Abban sem, hogy érkezhetnek "odaátról" jelek. Akik azt mondják, mindez csak véletlen. Nem szeretnék meggyőzni senkit a saját igazamról. Csak a tapasztalataimat tudom leírni a blog-naplómba.

Július 2-án fotóztam ezt a képet anyunál.


Ezt július 15-én.


Az angyalt egy újságpapír darab alatt találtam, amikor ingyen elvihetőre meghirdettem anyu maradék dolgait, és mindent el is vittek. Ezután pakoltam össze a maradék kis szemetet, akkor találtam az angyalkát. Anyu-jelnek vélem. Kértem, segítsen, hogy gyorsan sikerüljön eladni a lakást.

V. mesélte, hogy amikor a lakást lefoglalózó család jött megnézni anyu kis lakját, az anyuka kérte, hadd maradjon náluk az angyalka. Na, itt elsírtam magam. És amikor tegnap átmentem a lakásba a foglalózásra, az anyuka tőlem is rögtön, amint beléptek, azt kérte, maradjon az angyal. Mert neki van a mamájától egy ugyanilyen.

A foglalózás után pedig a fiatalember, ak a lakást használja majd, azt mondta, megígérik, hogy amennyire csak tudnak, vigyáznak majd a lakásra.

...

Ma reggel felébredtem, tettem-vettem, reggeliztem, aztán hirtelen úgy döntöttem: elmegyek Tamásiba. Megcsinálom a sírt, meg legalább az új kocsival is gyakorlatozok. Előtte még kocsit mosta, beugrottam a boltba.

Tegnap erősen érett bennem a gondolat, hogy ha találkozom X-szel, megkérdezek tőle valamit. Hát ma találkoztunk, de persze már nem emlékeztem rá, hogy bármit is kérdezni szerettem volna tőle. Erre X egyszer csak elkezd mesélni valamit. Mi volt a sztori? A válasz a fel nem tett kérdésemre...

...

Történt ma ijesztő dolog is. Odaértem a tamási temetőhöz. Ahol már milliószor voltam. Elindultam a szokásos útvonalon a sírhoz. A járda után, a keresztnél -szokás szerint- mentem tovább. Két-három lépés után megálltam. Körülnéztem. És nem tudtam, hol vagyok. Csak sírokat láttam magam körül, de bármerre fordultam, semmi nem volt ismerős. Olyan érzés volt, mintha egy buborékban lettem volna, körülöttem szürke sírkövek kb egy 3 méteres sugárban, de a buborék görbülete mögött már semmit nem láttam. Előreléptem hármat a következő sírsorig, de amikor ott megálltam és körülnéztem, ugyanúgy bezárult a buborék. Őszintén kétségbeestem, mert félelmetes volt, hogy a tamási temetőben, egy nagyon jól ismert helyen elvesztem. Hevesen dobogott a szívem, csak forogtam körbe az ismeretlen buborékban. Mondtam magamnak: Timi, ne csináld, képtelenség, hogy nem találod meg anyuék sírját! Nézz körül megint, indulj el! Bolyongtam még kicsit, aztán megláttam végre a sírt. Kivételesen nem anyu és apu jutott először eszembe, hanem mami. És a demencia...

Hazafelé Hőgyészen is bementem a temetőbe. És ha ez nem velem történik, tutira nem hiszem el: nem találtam meg mamiék sírját, nem kanyarodtam be a kis bejárónál, hanem továbbmentem eggyel... Ott, Hőgyészen nem volt ez a történés olyan ijesztő, mint Tamásiban, csak maga a tudat, hogy egy napon kétszer is megtörtént....... Gyertyát gyújtottam, ahol szoktam. (Gyönyörűen rendezettek a sírok, M. csinálja őket, én itt is köszönöm neki.)

Tamásiban beugrottam unokanővéremékhez, Hőgyészen keresztanyumhoz. Ma is kaptam nála ebédet, és bár éhes nem igazán voltam, ettem, isteni zöldséglevest és cukkinilecsót, itt is köszönöm!

Nem szeretem a művirágot, de mégis azt vittem anyuéknak, mert ez bírja víz nélkül és a tűző napot is.


Kigazoltam, letakarítottam a sírt (a papi készítette cirokseprűvel) és örülök, hogy mindkét angyal (és minden más is) megvan.


Hazafelé beugrottam egy sorsjegyért, aminek visszanyertem az árát.

„Minden jelent valamit. A legkisebb jelekkel is üzenhetnek nekünk, onnan túlról, kis jelekkel nagy dolgokat.
Ez egy nagy író észrevétele, aki nem hitt a túlvilágban – s ugyanakkor talán mégis? Mindegy, hogy ki mit mond magáról, mert így érzi, így gondolja, így írja… de valahol belül, ahová nem lát, és nem hall, mégis azt mondja benne valaki, hogy ,Minden másképp van, mint ahogy véled!’
Igen, jeleket kapunk! Nemcsak odaátról, innen is.
Kis jeleket, amik nagy dolgot jelentenek. És akinek érzékeny a lelke és éles a szeme, az észreveszi. És megérti.
Ezek a jelek azért vannak, hogy készülj. Ne érjen a nagy ügy váratlanul. Se a jó, se a rossz. Az előjelek valóban észrevétlenek. Főleg, amik ,’onnan túlról’ jönnek. De mégis jelentenek valamit. Minden jelent valamit. Az is, ha véletlenül felütsz egy könyvet, és elolvasol benne egy sort. Lehet, hogy üzenet. Neked szól. Ahogy ez az írásom is… Ki tudja?"

 Müller Péter

2024. július 19., péntek

Rezonancia

Tegnap este is sokáig fent voltam. Csak úgy bolyongtam, olvastam. És járt az agyam. Összeszedtem fejben, másnap majd mit csinálok, hova megyek. Nem volt kevés dolog, de tudtam: minden belefér, mindent meg tudok csinálni.

Ma reggel azzal az érzéssel ébredtem, ami teljes mértékben a tegnap estivel rezonált: az előző életem után képesnek éreztem magam arra, hogy visszajöjjek és megtegyem, amiket meg kell tennem.

(Egy a gond csupán: amióta felébredtem, itt ülök, és a reggelin kívül még semmi "értelmeset" nem csináltam.)

2024. július 17., szerda

Napi gondolatok

Körülbelül egy éve kezdődött. A testem-lelkem-szellemem háromszöge toporzékolni kezdett és elkezdett távolodni a kinti világtól. Fél éve a világ két legtávolabbi, ellentétes pontjára került a bűvös háromszög és a valóság. Háttal álltak egymásnak, egy ideig tudomást sem véve a másikról. Hónapok teltek el, amire lassan, óvatosan megmozdultak és elkezdtek egymás felé fordulni. Egy újabb történés megint kicsit visszafordította őket. Kétségbeesetten próbáltam közelíteni a kettőt, de amellett, hogy végtelen energiát pazaroltam erre, eredményt nem hozott.

A külső világomat igyekeztem minden erőmmel rendbe tenni. Pakoltam, szelektáltam, kidobtam, elajándékoztam, eladtam, másik helyet kerestem neki, arrébb tettem, levittem, felhoztam (...). Ez megint csak hatalmas energiát igényelt. Nem is vagyok kész, de pár napja történt bennem valami. Egy sugallat volt, egy felismerés: a külső dolgok elrendezésével nem lesz rend a fejemben, sem a lelkemben. Az energiáimat máshol kell használnom. Nem kívül, hanem belül. Itt kell a rend először, ide kell energiát invesztálnom, és remélhetőleg a belső változást követi majd a külső is.

Nem tudatosan történt: néhány napja észrevettem, hogy az emberek, akikkel kapcsolatba kerülök, tükröt tartanak. Konkrétan látom bennük magamat, a lényem, a tulajdonságaim egy-egy szeletét. Tanítanak. Azóta már tudatosan figyelem ezt a jelenséget, és ha valakit ilyennek vagy olyannak látok, megfigyelem az ilyent és olyant magamban, és átgondolom, hogy mit lehet ezzel kezdeni, kell-e változnom, változtatnom ebben és ebben. A fontos dolgokban nem halogatok. (A legtöbb halogatható pedig általában nem fontos. ;) )

A külvilág persze ettől nem szűnt meg létezni. Van is tenni-, intézni való, szépen sorban haladok velük. A listán szereplő tételeknél az adott napon megkérdezem magamtól: Határidős? Fontos MA intézni? Öt év múlva számítani fog, ha nem csinálom meg? Átruházható valakire? Az én felelősségem?

Bármilyen furcsa: a lelki-szellemi, gondolkodásbeli dolgokban vagyok képes a leggyorsabban váltani, változtatni. A testi (nekem) sokkal nehezebb, bár abban is realizálódnak már kisebb előrelépések. Ha az idegrendszeremet csak egy kicsit is low vagy off üzemmódba állítom, az mindenféle más helyen, szituációban kamatozik.

Van egy olyan érzésem, hogy a mágikus háromszög csiszolásával szinte mindegy, merre található a külvilág. Még az is kiderülhet, hogy az sem különálló egységként létezik, hanem bennem.

2024. július 14., vasárnap

Mai üzenet 07.14



Figyelj magadra. Arra ami körül vesz. Hogyan adod meg magadnak ami megillet? Szükséged van arra, hogy magadra figyelj. Figyeld a lelked mit üzen. Most sok feladat került előtérbe. Ha úgy érzed sok, pihenj meg végre. Ha túlhajszolod magadat, építed a falakat. Nem érted az összefüggéseket, nem érted lelked mit üzen neked. Az, hogy feladat van, nem jelenti, hogy menni kell hasztalan. Gondold át logikusan a tervedet. Nézd át mi az amit tehetsz. Mert ha görcsösen akarod a megoldást,akkor most jobb ha megállsz. Mi az ami hatalmába kerített? Mi az ami a félelmed okozza? Ott a megoldás előtted, csak tedd le félelmedet. Pánikba esel ha valami nem megy? Kérdezd meg mit kell máshogy tenned. Ha a félelem energiájában maradsz, még több bajt zúdítasz a nyakadba. Ezért hát gondold újra. Ami történik fogadd el. Aminek menni kell, engedd el. Jelen pillanatban nem tehetsz semmit, legjobb, ha máhogy nézel a történtekre. Örülj annak, hogy valami megmozdul végre. A történet lefolyása még bizonytalan. Kellesz hozzá te is, de nem baj, ha most pihensz egy kicsit. Töltődj fel szeretettel, erővel. Aztán újult erővel újra kezdheted. Nem baj, ha ezt többször megteszed. Veled minden rendben van. A helyzet az, mi bizonytalan. Változások készülődnek, ezt ösztönösen érzed. Most figyelj, nézd a jeleket. Minden időben jelezni fog neked. Majd akkor indulj útra, mikor megszólal benned lelked hangja. Akkor viszont majd ne habozz. Azt tedd, amire a hívást kapod.


Email: info@testedlelked.hu
www.testedlelked.hu
Veres Edit

Szombat

Járt még így valaki, hogy egyszerűen nem fogy el az elpakolandó, sőt egyre nagyobb a kupi?


Tegnapi képek. Este már nem volt energiám írni.

A kupacom alján még réges-régen áthozott dolgok lapultak. Ebben a rózsaszín szatyorban még abból az időből, amikor mami élt és jártunk hozzá. Előkerült a cukorka. Mami imádta, szoktunk neki vinni. Aztán már nem szopogatta, a szatyorban maradt. Kiraktam egy tálkára. M. aztán kis dobozba tette, és elvitte ma munkába. 


Konkrétan az anyutól áthozott új és használt zacskókat, szatyrokat, zsákokat pakolásztam. Lett vagy húsz simán használható kukazsák például. (Borzalmas ára van mindennek, a kukazsáknak is. Lehet, hogy spórolós sváb vagyok, de nem szeretek semmit kidobni, főleg, ha el fogjuk használni.)

Kincs-emlékeket is találtam.


(Anyu -is- minden használhatót eltett. De volt is mindene, bármi apróság kellett, nála volt.)

Rettentően nincs időm magamra. Robog az idő, egy hónap múlva már jönnek az új tankönyvek. Korán kelek, nincs minden nap időm egy kis ebéd utáni sziesztára -ma ebéd sem volt, mert nem főztem-, márpedig tényleg mindjárt szeptember, én meg még anyu ápolása-halála óta nem pihentem. Folyik az autóeladás, anyu lakásának eladása, mami hagyatékija (talán nem lesz tárgyalás, csak csekk...), keresek, gépelek, nyomtatok, hirdetek, válaszolok, pakolok, jövök, megyek, időpont, intézem (...), kora reggeltől késő estig. De KELL most már időt szakítanom magamra, legalább egy hajmosásra vagy egy 20 perces antistresszre... Szörnyen fáradt vagyok.





 

2024. július 12., péntek

Péntek

Nem volt ma sem hideg... Anyu lakásában sem. Átmentem a maradék dolgokért. Kb egy órát voltam ott, folyamatosan szakadt rólam a víz. Visszahozta az albérletes emléket, amikor kint is, bent is egyaránt hőgutát lehetett kapni. A végén már szabályosan rosszul lettem, hányinger, lábremegés, ájulás közeli állapot. Nem volt semmi nehéz, de csak négy fordulóval sikerült lehordanom. (Szegény húgom (is) műtét után a 32 fokos panelban... :( )


Halogatás kizárva: Mitsek meghirdetve, és a cucc csak ebbe fér bele, az új kicsike csomagtartója jóval kisebb. Utolsó telekocsi.


Otthon be- és felhordtam a harmadikra. Szerencsére jött M. segíteni, így két kanyart megúsztam.

Kipakoltam a Mitseket is: ne kelljen kapkodni, ha jönnek érte. Még a kesztyűtartóban volt a mogyoró és a ropi, amit anyu tett oda, amikor jártunk mamit látogatni Gyönkre...


Egy éve ezen a héten voltunk maminál.


Anyu teraszán ültünk és néztük a felhőket.


M. főzött, anyut is meghívtuk ebédre.


Anyuval a teraszunkon meggyet bontottunk, amit aztán eltettem. (Ebből a meggyből lett tegnap gyümölcsleves.)


Minden változik...

2024. július 11., csütörtök

Csütörtök

Korán ébredtem. Így reggel hatkor elmentem az új járgánnyal egy autópálya-bejáratásra Pécsig meg vissza. Ahol vége a pályának, ott a Malomvölgyi-tó, ott parkoltam pár percre, aztán indultam vissza. Azt hiszem, a fogyasztással tényleg nem lesz gond: folyamatosan csökken, ahogy használom a kicsikét. Hát ilyen üzemanyagárak mellett egyáltalán nem mellékes.


Délelőtt folytattam itthon a pakolást. Kezembe került mami emlékkönyve.



A sváboknál szokás, hogy az imakönyvbe beleírják a rokonok születési és halálozási dátumát. Itt van nagymami részről a fél családfám. Néhány halálozási dátumát már én fogok beírni...


Az imakönyv tele szentképpel. És egy kép papiról (amiről mami is, papi is rengeteget mesélt nekem, könyvet lehetne írni belőle), a gyászjelenése és a köszönetnyilvánítás.


Csodaszép patentes fém csattal lehet bezárni az aranyszélű lapokat.


Tudom, hogy ez csak nekem fontos. Tudom, hogy ha én nem leszek, a kukába kerül. Tudom, nem kellene, de sírtam. És sírok most is, ahogy ezeket a sorokat gépelem. Mami (is) nagyon hiányzik. (...)

A komódról lekerültek a kupacok, kerestem mindennek helyet és elraktam.


Rajta a "futó". Hőgyészi. Anyutól hoztam át.


Este még főztem vacsorára egy lecsót M-nak, kérte.

(Sokszor nem tudom, van-e értelme blogot írni ilyen formában. Mert ez annyira csak a felszín, nagyjából a látszat, a fizikai valóság(-részlet) a mátrixból. Viszont ami bennem van, lejátszódik (és egyáltalán nem csak anyu és mami halála miatt), arról senkinek halvány lila félfogalma sincs. Ha leírnám, diliházba csukatnának sokan. Talán egyszer érintem majd egy-egy szeletét itt is.

2024. július 9., kedd

Új szem, új autó

Véletlenül alakult így, hogy ma a húgommal is és velem is fontos esemény történt. Ő is régóta tervezte a szemműtétet, TB-alapon megy, így sokára kapott időpontot, amit aztán elhalasztottak, így a mai napon került rá sor. Én egy-másfél éve viszem az autócsere-projektet. A kezdetén még a (hét év alatt összespórolt) kis "vagyonkámból" terveztem egy 8-10 éves autót beszerezni, de közbejött anyu halála. Ez autóvásárlásban úgy mutatkozik meg, hogy ha eladjuk anyu lakását, lesz akkora tőkém, amiből egy új autóba is beruházhatok. (Most nem megyek bele abba, mennyibe kerül még a legolcsóbb új gépjármű is, sokat, nagyon sokat kerestünk többen is olyat, ami megfelelő.) Nem részletezem: ma mehettem az új kocsiért. Miután átvettem, bejárattam, gyakorlatoztam vele kicsit. Amikor hazaértem, csörgött a telefonom, a húgom volt: felébredt a műtét után.

kép forrása

Drága Anyukám!

Ha fizikai valódban léteznél 70 évesen és 8 hónaposan, megmutatnám az új autót neked. Megnéznéd, beülnél, mennénk egy kört. Kiszállnál. Odajönnél hozzám fülig érő szájjal, a fejemet a két tenyered közé szorítanád, adnál két hatalmas, cuppanós puszit és még mindig óriási mosollyal azt mondanád: Gratulálok! Gyönyörű! Majd visszaülnénk, végigkérdeznéd az összes gombot, kijelzőt, és olyan anyusan kibuggyanna belőled: Úr Isten! De hát ennyi? Ezek meg minek?!

M. vitt el kocsival az autóért, aztán én elvittem a kicsikét bejáratni. Amikor hazaértem, akkor telefonált a kislányod, hogy felébredt a műtét után.

Örülnöm kellene az új verdának, úgy igazán, hiszen nem gyakori a szűk rokonságban egy új autó, de csak az eszemmel tudom, mennyire szuper ez, szívből még nem megy az öröm. Sőt a halálod óta ez is egy első-új dolog, nehéz ez még.

kép forrása

Ahogy a húgomnak is nagyon nehéz. Hiszen amikor tervezte ezt a szemműtétet, még velünk voltál, a műtét utáni lábadozásról azt mondtad neki: Majd megoldjuk. L. lesz vele csütörtökig, ha utána kellek, megyek én.

Mami is nagyon örülne, hogy T. végre túl van a műtéten, imádkozna érte sok-sok rózsafüzért. És a kocsimnak is örülne. Ideális esetben begurulnék a hőgyészi udvarba. Mami már az ajtóban várna. Meglátná, összecsapná a két tenyerét, úgy összeszorítva a szája elé emelné, majd azt mondaná: Timcsikém, ez gyönyörű! Tényleg a tiéd?

De az én szemszögemből a mostani nem ideális eset, hiszen nem fizikai formában léteztek már. De tutira tudjátok/látjátok/érzékelitek az idelenti történéseket, és csilingelve kacagtok, vagy összesuhintjátok a hófehér szárnyaitokat.

Egyetlen dolog szünteti meg a másik hiányának fájdalmát: ha nem szeretjük tovább. Amikor azt mondjuk, hogy az idő gyógyít, erre gondolunk. A felejtésre. Ez azonban, ha valóban szeretünk, nem lehetséges. A szeretet hiányát csak egyetlen dolog gyógyítja: ha újra találkozunk azzal, akit szeretünk. Semmi más. Jövőre, húsz év múlva, egy másik életben. Mindegy. A hiány mindaddig él, amíg nem látjuk újra. Nem az emléke, a hiánya él bennünk!
(Müller Péter)

Ha eladtuk a lakásodat, anyu és ha lemegy mami hagyatékija, akkor szerintem kicsit azt is elgyászolom, aztán "könnyebb lesz" tudatosabban az életre koncentrálnom. Persze fogalmam sincs, mi lesz, még mindig nem látok a jövőbe. :)