Mami fejében... Emlék

Anyu és mami. Még Hőgyészen. Szörnyen régen. Amikor még elképzelnem sem kellett, hogy anyu egyszer nem lesz. És amikor még mami is jól volt. Amikor még mindent meg lehetett vele beszélni, minden érdekelte, kalácsot sütött nekünk (...). Mami aztán beteg lett. Demens. Nagyon hirtelen. Anyu ápolta otthon, amíg már nem bírta. Nagyon nehezen beszéltük rá (és a mi szívünk is beleszakadt), hogy keressünk maminak egy otthont. Anyu saját kudarcaként élte meg, hogy nem tudta tovább mami gondját viselni. Márpedig sem mentálisan, sem fizikailag nem tudta már mami épségét biztosítani és kezdett a sajátja is rámenni. 

Azóta, hogy mami otthonban él, anyu dokumentálta a látogatásokat, telefonbeszélgetéseket, amíg Hőgyészen lakott. Így, visszaolvasva, emlékszem is ezekre a sztorikra. Mazsoláztam néhányat, amiben mami fejében anyu meghalt. (Rengetegszer (!) történt ez...)

És itt egy tavaly március 17-i kép róluk.

Utoljára 2023. október 30-án látták egymást.

Emlék(kép)ek

Munka után pakolás nálad. (Még mindig nehéz elhinni, hogy nem vagy ott, még mindig nehéz belegondolni, hogy nemrég pakolásztunk fel hozzád Hőgyészről és most ott "turkálok a holmidban".) Áthoztam a gyöpszekfűdet. Már négy bimbó van rajta. És a "terézkét". Amikor kimegyek a teraszra, sokszor nem tudom hirtelen, miért vannak nálunk a te virágaid...

Az orgonád is nálam van. Tavaly még nálad virágzott.

Még Hőgyészen. (Jaj, de hiányzik...)

Csodás kerted volt mindig. Hőgyészen is...

... Tamásiban is.

Az emlőtumor műtéted után nem tudtad már a kertet csinálni, de kreáltál egy kis kertet.

Ezt a paprikát (is) akkor már én ültettem neked.

A sziklakerted (egy része) a dunaszekcsőn gyűjtött kövekből.

Felfoghatatlan ez az egész... 

Nem tudom elmondani, mennyire hiányzol...

 

Emlék

Pakolok anyunál. Maminak is van itt néhány dolga. Pl. A könyvem neki dedikált példánya. Benne szentkép, könyvjelző. És az újságcikk a Tolnai Népújságból, amiben írtak róla.

 

Vasárnap

 Reggeli.

Gyönk, mamihoz.

Vittünk neki (puha) sütit (sorra törnek le, esnek ki a fogai, megjegyzem: mind a saját foga (!), 94 évesen azért ez nem semmi). Ahhoz képest, hogy épp előtte tízóraizott, azért egyet bevágott. :)

Öltözés, irány a levegőre.

Ma nagyon élvezte a "kirándulást". Nézelődött, beszélt. A szomszéd épületnél visszanézett: "Szép lehet itt lakni"-mondta.

Kétszer kérdezte anyut. Másodszorra így: "Mije fáj, a veséje?". Ott ültömben majdnem dobtam egy hátast. Soha senki nem hozta kapcsolatba neki anyut és a vesét...

Mesélt is: lakodalom volt, de ő nem látta se a menyasszonyt, se a vőlegényt. De maradt étel: tejberizs gyöngycukorral, azt aztán mind megették. Aranyos volt ma, jókedvű.

Búcsúzáskor kérte, hogy adjam át anyunak, hogy puszilja. Na itt sírtam el magam. De már elbúcsúztam tőle, épp M. volt mellette, így mami nem látta, hogy sírok.

Haza.

Itthon aztán kipakolás, mosás, mosogatás, teregetés, mosogatógép kipakolás, porszívózás, terasz takarítás, vacsora (és holnapra szendvics) készítés, elpakolás (...).

(Vacsira egyszerű: pirítós -mivel egy kis darab kenyerünk volt itthon, az is jó száraz- kacsazsírral, savanyúságokkal.)

A hétvégén csak maminál sírtam. Voltak percek, hogy nem anyu járt a fejemben, hanem kicsit ki tudtam kapcsol(ód)ni. De sokat beszéltünk is róla. És eleve anyuval is voltunk ebben a gyógyfürdőben, ha jól emlékszem, kétszer is. Kegyetlenül jó volt a semmittevés, a nem kell időre menni sehova, hogy csak választanunk kellett ételt és megenni, hogy nem voltak sokan, a wellness részlegen is mindig szabad volt a kedvenc dzsakudzi. Igazából ma, a reggeli után, a távozás előtt kezdtük volna el a pihenést, a szervezetünk akkorra hitte el, hogy tényleg nyugi van, akkor viszont már indulnunk kellett... Azért a semminél határozottan jóval több volt ez a majdnem két teljes nap punnyadás.

Szombat

Szinte semmi alvás (elfelejtettem füldugót hozni 🫣) és a szokásos sok a párna, kevés a párna, melegem van, fázik a lábam, melegem van...

Tusolás.

Reggeli.

Punnyadás.

Füldugó vásárlás, cukrászda.

Punnyadás.

Masszázs.

Wellness.

Vacsora.

Alvás (füldugóval, yess!).

Péntek

 

Relax.

Csütörtök

Munka után anyunál. És igen: megvan a harmadik bimbó anyu virágán.

Vittem le két szatyor szemetet (leginkább már szükségtelen iratok, dobozok, flakonok) és két szatyor dolgot, amik jöttek át hozzánk. Arborétummá változott a kisautóm.

Nálunk volt már próbálkozás benti virággal, egyedül az az aloe él még, amit tavaly kaptam anyutól... Ezen felbátorodva áthoztam azt a pálmát, ami mindig is szép volt, de anyu halála óta egyszerűen gyönyörű. Valószínű, hogy ki fog nőni minket, mert már most nagy, de majd utánanézek, vissza lehet-e vágni vagy kordában hogy lehet tartani.

Anyu, két hónapja állt meg a szíved...

Ma két hónapja állt le a szíved és a légzésed. Hajnali öt óra volt. Várható volt, hiszen már egy hónapja haldokoltál. Hetek óta nem ettél, napok óta nem ittál. S habár tudtuk, te is, mi is, hogy eljön ez a nap, hihetetlen volt mégis, hogy megtörtént. Itt ülök, és egyszerűen még mindig nem tudom elhinni, hogy nem vagy már. peregnek a könnyeim, meg-megállok az írással. A lét egy másik formájában leledzem, amióta a még meleg arcodra adtam puszit és sírtam a holttested felett. Írtam már, de szerintem még fogom is, mennyire gyönyörű voltál, milyen békés volt az arcod, ránctalan. Olyan voltál, mint egy angyal. Az látszott az arcodon, hogy "hazaértél". 

Nagyon sűrű nap volt két hónappal ezelőtt. Hazament Zs., majd hospice Zs., jött M., vártunk, sokat, az orvosra, aztán arra, hogy elszállítsanak. Egyrészt mintha tegnap lett volna, másrészt olybá tűnik, mintha eltelt volna azóta ezer év.

Folyamatosan nagyon nehezen telnek a napok. Ma nyílt órám volt a kicsikkel. Reggel nem sírhattam, hogy ne legyenek dagadtak a szemeim. Az órán énekelték a gyerekek a "Wo is meine Mama?" -egyik kedvenc dalt, hát megint facsarodott a szívem. De mosolyogni kell, a gyerekek nem tehetnek róla, hogy te meghaltál, és hogy én darabokban vagyok azóta is.

Amikor M. is elment, kettesben maradtunk. Már "szagod volt", hiába zártam el a radiátort és nyitottam ki az ablakot. Azóta is az orromban van ez a szag, és nem zavar. Ez az élet szaga nekem. Mert aki megszületik, tudomásunk szerint egyszer meg is hal. 

Ott feküdtél. Békésen. Többször bementem hozzád. Puszit nyomtam a már hideg arcodra. Ott feküdtél a kedvenc pizsamádban, vártuk a temetkezési vállalkozást. Délután volt, amire jöttek érted. Néztem, ahogy visznek le a lépcsőn. Aztán, ahogy az autóval, el. Majd ott maradtam egyedül. 

Tudom: nem szeretnél így látni, ahogy most(anában) vagyok. Tudom: megígértem, hogy megleszek. Rajta vagyok. Csak most még gennyedző sebként fáj a hiányod. 

Tényleg nem tudja, milyen ez, akinek még élnek a szülei/él egy szülője...

(A képen a kis dísz, amit vettem a sírotokra. Tervezek menni Tamásiba (is). Meg mamihoz. Meg mindenhova is. Csak amióta meghaltál, még nem pihentem. Szombaton aludtál el, hétfőn intéztük a temetést, utána dolgoztam. A temetés napján voltam még szabin, de amúgy még nem is pihentem. Pedig kegyetlen (KEGYETLEN) heteken, hónapokon vagyunk túl...)

Kedd

Munka. Egész nap egyre növekvő fejfájás. A suliban is várnom kellett, amire haza mertem indulni, annyira sajgott a kupám. Így, habár azt terveztem, mégsem mentem ma mamihoz az otthonba. Hozzád mentem, folytattam a hivatalos papírok átnézését, szortírozását. Mindent IS eltettél, kész archívumod volt, most megszüntettem. És elhatároztam: átnézem a saját papírjaimat is. És ami fölösleges, azt iktatom (azaz kidobom). Ha bárki tudja, milyen iratokat és meddig kell megőrizni, szívesen fogadom a listát.

Hatalmas kupi van nálad, de ma a fejfájás ellenére jócskán haladtam. Alakul a molekula. A virágaid éltedben is szépek voltak, de most egyszerűen csodálatos mindegyik. Majdnem dobtam egy hátast, amikor megláttam, hogy a teraszodon bimbókat hoz a dísz szegfűd! Pedig nem is locsoltam két hónapja, azt hittem, tönkremegy. Nagyon szeretted ezt a növénykét, és halálodig virágzott. És most újra hoz két bimbócskát! Tuti, hogy lesz még legalább egy, mert -emlékszel?- mindig három virág volt rajta egyszerre.

Majd leszedegetem róla a száraz leveleket és áthozom a teraszunkra. Hatalmasat nőtt is, kap egy külön cserepet, hadd éljen!

A fokföldi ibolyáid is mesések, még sosem láttam rajtuk ennyire sok virágot. (Ha mohácsi vagy, szeretnél virágot, fokföldi ibolyát, orchideát, és fel tudsz ugrani érte a Radnótira, beszéljünk.)

Ma két hónapja láttalak utoljára "élve". Már nem volt a testedben keringés, szapora, majd egyre lassuló légzéssel kompenzáltad a szíved gyengülését. Rég nem reagáltál semmire, de én tudtam, hogy tudatban ott vagy, hallasz. Akkor beszéltem hozzád utoljára úgy, hogy valamilyen szinten még ott voltál velem. Fogtam a kezed, a másikkal simiztem a homlokodat (mert ez mindig megnyugtatott). Sokat, nagyon sokat "beszéltünk". Irtóztató a hiányod.

Hétfő

Übereltem az eddigi rossz alvásaimat. Szinte semmit nem aludtam. Az elalvás is borzalmasan hosszúra sikeredett, aztán rengetegszer fent voltam. Meleg van. Hideg van. Nem jó a párna. Nem jó a paplan. Wc-re kellene menni. Meleg van. Nem jó a párna. Nyom az ágy. Fázik a lábam. Sok a takaró. Nem jó a párna. Meg kéne fordulni. Kevés a takaró. (... ... ...) Mindez megspékelve azzal, hogy anyu utolsó két hónapjának jelenetei száguldoznak a fejemben. Na most ezt éjjel, hajnalban magamban helyre tenni, hulla fáradtan, nem egyszerű. 

Alig-alvás után roppant tömény munkanap.

Aztán bolt. Felugrás anyuhoz.

A dolgokat, amiket még áthoznék, már a konyha asztalra készítettem, és csak akkor jöhetnek, ha itthon megvan a helyük, azaz pakoltam-szanáltam úgy, hogy ne plusz dologként legyenek itt. Hétvégén olyan ügyes voltam, hogy fele rendszerezéssel, fele szanálással lett két üres komód itthoni fiók. És két hete lett egy üres polc is. Megint elajándékoztam két hét alatt három szatyor dolgomat (és még így is sok cuccom van). Nem hoztam most anyutól sok mindent, mert még cipelni kellett az éthordót, a boltos szatyrot, a sulis szatyromat is a harmadikra. Amit áthoztam, azt mindjárt elpakoltam.

A tálas még mindig nem végleges, de alakul.

A suliban is lekezdtem a pakolást. Rengeteg (RENGETEG) anyagom/eszközöm van. Ha azt mind haza kellene hoznom, szükség lenne még egy tárolóra...

A hőhullámaim tényleg odabacósak (és ez még mindig enyhe kifejezés). Nem tudom, piros leszek-e, de csatakosra izzadok... Anyu anno a menopauzában nagyon meg is hízott, emlékszem, mennyit szenvedett szegény. Aztán egyszer csak elmúlt, és talán 1-2 hónap alatt vissza is alakult a teste.

Amikor nála vagyok (a lakásában), szinte mindig sírok. Nem jön be a teraszról, nem ül a konyhában, nem ír nekem listát a bolti dolgokról, nincs tojásleves illat, nem látok rajta egy újabb szuper pólót (...). (Most is sírok...) Az ő nadrágja és kardigánja van rajtam, és ilyenkor (is) mindig azt mondom, hogy visszaviszek mindent, sőt mindenemet odaadom neki, csak jöjjön vissza... ... ... ... ... De ha csak lenne valami bizonyosság, hogy "jól van", "jó helyen van", hogy nem szenved, akkor meg tudnék nyugodni. 

A húgomtól kaptam kölcsön egy gyászfeldolgozós könyvet. El is olvasnám, de nem látok... Mákos tészta a könyv. Talán nagyítóval nekiállok.

 

Szombat

Tennivaló ezer (évre való) lenne. De kell egy kis lassítás, mert kell.

Alvás ébresztő beállítás nélkül. Mikor ébredtem? Naná, hogy akkor, mintha dolgozni mennék. (Éjjel kétszer voltam fent.)

Reggelire egyszerűség gyorsan: két tükörtojás friss salátával.

Délelőtt mini punyi, majd bolt, anyuhoz. Tegnap és ma M. megnézte "pasi szemmel", mi az, amit tudnánk itthon használni. És megbeszéltük, hogy a "tálast" elhozzuk. Még anyunál lewaxoltam (anyunak mindene IS volt, tehát wax is). Ez ezelőtt Hőgyészen lógott a főzőfülkében, majd anyunál Mohácson, most nálunk. (A képeket is áthoztuk anyutól. Ezeket még én készítettem Tamásiban.)

Ebéd, utána délutáni alvás. Majdnem másfél órát sikerült pihennem, meggyullasztós hőhullámra ébredtem. (Anyu halála óta napi 10-20-szor vannak leizzadós hőhullámaim. Nem tragédia, roppant kellemetlen, de elfogadom.)

Délután megnéztünk egy filmet M-val (A mélység, megtörtént, hát borzalom. És nehezen tudtam visszatartani a könnyeimet, amikor a filmben a gyerekeknek sikerült megmenteniük az anyukájukat -igaz, az apukájuk meghalt-.)

A húgom ma anyunál járt a temetőben és maminál az otthonban. Mami viszonylag jó passzban volt, örülök nagyon.

Emlékképek

Nehezen telnek a napok. Még nem volt olyan, hogy egy nap ne sírtam volna. Kicsivel több mint egy hónapja temettük el anyut, de sokszor még mindig nem hiszem el. M-val ma átmentünk hozzá (a lakásába), megnéztük, mit tudnánk még használni, és olyan furcsa volt: mintha tegnap pakoltuk volna be a lakásba anyu cuccait, most meg pakolunk ki...

Éjszakánként többször megébredek, de már sikerül több órát egyhuzamban végigaludni. Kevesebbet görcsöl a lábam. 

Anyu nagyon szeretett énekelni, táncolni, bolondozni. Tudta "remegtetni" a szemét, na, az igazán félelmetes volt, persze ő jókat nevetett rajta.

Mókázos képek.

Unokanővérem lakodalmában ropjuk anyuval.

Itt mellette F., a testvére. Már együtt táncolhatnak odaát...

Koccintások.

Még Hőgyészen, ezer éve.

Mohácson, a költözéskor.

Mohácson, a Miniben.

Mókás házimunka Budapesten, húgoméknál.

És mókás-unokás.

A fájdalom emlék. Élni fogsz, küzdeni, és megtalálod a boldogságod. És az utolsó lélegzetedig emlékezni fogsz a családodra, mert a szeretet soha nem halványul el. A szeretet csillag, amelynek fénye még a halál után is hosszasan ragyog.

Pierce Brown

Csütörtök, maminál

Munka után mamihoz.

(Annyira fáradt vagyok, hogy -mint a múltkor is- komolyan és keményen koncentrálnom kellett, hogy ne aludjak el vezetés közben. Azért Gyönk nem a szomszéd falu, autópályázok is, a forgalom egyre nagyobb, nem árt észnél lenni.)

A minap sütöttem muffint, jó puha, abból vittem egyet maminak, be is puszilta. Ásványvizet is viszek mindig, bubisat, szódavíznek hívja, nagyon szereti, ilyet nem kapnak. Most is megitta majdnem a teljes fél litert.

Ma nagyon nehéz volt maminál. Majdnem két órát ott voltam, és végig Anyu hol van? Anyu mikor jön? Anyuval mi van? Hol van a lányom? De hát reggel még itt volt, felkelt, meg sem csinálta az ágyát és elment, hol van? Hova ment? ...Végig. Időérzéke nulla, hallása nulla. Csak az a gondoskodó alaptermészete a régi. Uzsonnára banánt kaptak, nekem adta a felét, meg is ettem, hogy nyugodjon meg. A vacsorája felét is nekem akarta adni. Leszedegettem a ruhájáról a morzsákat, megmostam a szemüvegét, vittem neki pelenkát (még anyué volt...), popsitörlőt (az is anyué volt...), mást nem tudtam érte tenni.

Most is lemenő napban jöttem hazafelé.

Utána bolt, haza.

Kegyetlenül fáradt vagyok, és holnap megint munka, ráadásul napközis is leszek. Jövő héten kell pihennem is, muszáj magamért is tenni.