Kedd

Rövid (de tömör és velős) munkanap után irány a város. Hat helyre kellett mennem, majdnem mindenhol várakozás, többen előttem. Nem idegeskedtem, a hasam nagyjából rendben volt, hát amíg vártam, lélegeztem (tudatosan figyeltem a légzésemet). Így az idő is gyorsabban telt érzésre, no meg nem járattam az agyam fölösleges dolgokon. Majdnem három volt már, mire hazaértem. Majd' összeestem, mert persze ebédet még nem ettem, és igazán hulla fáradt voltam. Ettem, pihenésként meghallgattam a James Bond filmek főcímdalait. Aztán elmosogattam.

10 nap múlva műtét 15-én, de 8-ától már kezdődik a diéta, így nincs mit tovább halogatni, leültem és összeírtam egy lapra a teendőket, mikor hova mire kell mennem (vizsgálatok), mikor mit ehetek, melyik nap milyen hashajtót kell alkalmaznom. 

Holnap véglegesítem a kórházi motyót és idekészítem azokat a dolgokat egy helyre, amikre a műtét után itthon szükség lesz (fájdalomcsillapító, gyomorvédő, kötszer, pénz a kiadásokra a rám vigyázóknak...).

Már szereztem be cuccost a majd rám vigyázóknak: koffeines kávé, tej, buborékos ásványvíz, ágynemű (...), van hely a nagyszobában nekik, ahova kényelmesen le- és kipakolhatják a holmijukat.

Pár alap élelmiszert kell majd még venni, hogy legyen itthon a rám vigyázónak olyan kenyér, amilyet esznek, krumpli, hagyma, répa főzéshez... Szerencsére van a közelben bolt, oda még az itt nem ismerős is odatalál. A műtét után derül majd ki, hogy én mit/hogyan/meddig ehetek.

Szóval nem unatkozom.

És tényleg 10 nap még. :)

 

Hétfő

Augusztus 4. óta, azaz 2 hónap, (ha jól számolom) 60 nap óta ma először nem fájt a hasam. 

🙏🙏🙏🙏🙏🙏🙏🙏🙏🙏

Vasárnap

Öt nap múlva műtét előtti diéta. Semmi gyümölcs, semmi mag, semmi puffasztó (...). Így ma reggelire tökmagkrémes pirítós volt, banán, mikrozöld és paradicsom.

Szinte egész délelőtt vasaltam. Úgy az egy harmada kész. Ha lassan is, de haladok. Aztán főztem. Pár kajcsi készült. Tökmagkrémes kenyér, mikrozöld, paradicsom reggelinek, ebédre 2x brassói, 2x paprikás csirke és rizs, 2x kis gyümölcsleves. Vacsorákra halat/tonhalat gondoltam salátával.

M. hívott sétálni, mentem. Meseszép idő volt ma.

Egy kávézó teraszára is beültünk. Imádok csak úgy ücsörögni, kicsit beszélgetni, kicsit hallgatni, nézni a gyönyörű sétálóutcát, az embereket, figyelni a morzsa után kutató kis cinkét az asztalok alatt.

Holnaptól vissza a mókuskerékbe...

2021/39. heti összefoglaló

Hű, hát heti összefoglalót írni óriási kihívás. Néhány hete ott tartok, hogy nem megy. Mert nem emlékszem, mi volt a héten. A hosszútávú memóriám rendben. A középtávú nagyjából. A rövidtávúval keserves gondjaim vannak. 

Pénteken voltam moziban (be van írva a naptáramba). James Bond: Nincs idő meghalni. Nekem nagyon tetszett. Iszonyatosan pörgős, izgalmas, végig 3D-s, szuper zenével, számomra egy modern akciófilm volt. Mindenkinek ajánlom, aki szeretne kicsit kiszakadni a hétköznapokból.

Megpróbálok most visszaemlékezni a hétre anélkül, hogy visszaolvasnám a blogot. ...  ...  ... Oké, nem megy. Ami megvan: dolgoztam, dolgoztam, dolgoztam, hulla fáradt voltam, hulla fáradt voltam, elég sok fájdalomcsillapítót szedtem. ...  ...  ... Igen, kábé ennyi.

Még egy teljes hetet dolgozom és 11-én hétfőn, aztán 12-től kezdődnek a vizsgálatok, a hashajtás. A műtéti diétás étrend már jövő héten. Mindent felírtam, ma még egyszer lecsekkolom, hogy minden megvan-e (időpontok, foglalások, kórházi cumó), aztán csak nem szabad elfelejtenem ránézni minden nap a naptárra, hogy tudjam, mikor hova kell mennem.

12 nap a műtétig.

Ui.: Az egyik endós csoportban meg akartam kérdezni, pontosan miket lehet enni műtét előtt. Beléptem, és épp akkor jelent meg egy sorstársam posztja pontosan ezzel a kérdéssel. Odaírtam hát hsz-ban, hogy követem. Erre jött egy üzenet: megsértettem a csoport szabályzatát, nem tudok ezentúl hozzászólást és posztot közzétenni. Első gondolatom az volt: ennyit a segítő szándékról. Közvetlenül ez után: hát nem emlékeztem, hogy tilos "követemezni", így jártam (és tudom, a nemtudás nem mentesít a felelősség/következmények alól még egy ilyen roppant fontos szabály esetében sem). Harmadik gondolatom pedig az volt, hogy úgyis szándékozom minél kevesebb időt tölteni a neten, íme egy kis segítség. :)

2021/1. heti összefoglaló itt

2021/2. heti összefoglaló itt

2021/3. heti összefoglaló itt

2021/4. heti összefoglaló itt

2021/5. heti összefoglaló itt

2021/6. heti összefoglaló itt

2021/7. heti összefoglaló itt

2021/8. heti összefoglaló itt

2021/9. heti összefoglaló itt

2021/10. heti összefoglaló itt

2021/11. heti összefoglaló itt

2021/12. heti összefoglaló itt

2021/13. heti összefoglaló itt

2021/14. heti összefoglaló itt

2021/15. heti összefoglaló itt

2021/16. heti összefoglaló itt

2021/17. heti összefoglaló itt

2021/18. heti összefoglaló itt

2021/19. heti összefoglaló itt

2021/20. heti összefoglaló itt

2021/22. heti összefoglaló itt

2021/23. heti összefoglaló itt

2021/24. heti összefoglaló itt

2021/25. heti összefoglaló itt

2021/(26-)29. heti összefoglaló itt

2021/(30-) 31. heti összefoglaló itt

2021/32. heti összefoglaló itt

(33-35. héten nem írtam.)

2021/36. heti összefoglaló itt

(37-38. héten nem írtam.)

...........

Bélflóra támogató étrend

- 1. dobozolás 4 napra itt

- 2. dobozolás 4/2 napra itt

- 3. dobozolás 4 napra itt

- Pótdobozolás itt

- 4. dobozolás 4 napra itt

- 5. dobozolás 4 napra itt

- 6. dobozolás 4 napra itt

- 7. dobozolás 4 napra itt

- 8. dobozolás itt

- Dobozolás 4 napra itt

- Dobozolás 2 napra itt

- Dobozolás 4 napra itt

- Dobozolás 4 napra itt

- Dobozolás 4 napra itt

Facebook oldal: Boszorkánykonyha

Purci néni

Nem öt perc volt, de kész. 

Hét elején a fürdőt tettem rendbe, aztán a hét további részében a nagyszobát, tegnap kezdtem, ma befejeztem a konyhát. 

Purci néni vagyok. 🤣

 

Szombat reggel

Reggeli gondolatok: főzni kell. Mosni kell. Van két adag. A vasalnivaló már tényleg Himalája magasságú. Ágyneműt kell cserélni. A konyhát ki kell takarítani. Le kell olvasztani a hűtőt. Itt az egy órás Egészség Akadémia új előadás, meg kell nézni. Ablakot kéne pucolni. Boltba kell menni. Le kell ülnöm és konkretizálni a műtét előtti hetet, mikor, hová kell mennem. Be kell osztani, ki mikor tud jönni hozzám felügyelni rám a műtét után. Anyuékhoz kellene menni. Vasárnap keresztlányom szülinapi bulija Szeged mellett... Minderre van 2 napom...

Nem fér bele minden. Főleg, ha hozzáadom a szinte nulla energiaszintemet, az iszonyatos fáradtságomat, és nem mellékes a folyamatos fájdalmam sem. Hogy már felkelés után legszívesebben visszafeküdnék aludni.

De nem csinálok magamnak ebből plusz stresszt. Elindítom a mosógépet, aztán majd szépen lassan meglesz, ami meglesz. Minden másra ott a mászterkárd. :)

 

Mi lesz, ha...

Én: Szia, Istenem!
Isten: Szia!
Én: Nem vagyok valami jól.
Isten: Mi van veled? Egész reggel a plafont bámultad.
Én: Iszonyúan aggódom a jövő miatt.
Isten: Ez eléggé szörnyen hangzik. Miért aggódsz?
Én: A jövő miatt.
Isten: John...
Én: Igen?
Isten: Hagyj fel azzal, hogy azon aggódsz, hogy "mi lesz, ha ez vagy az történik velem", és helyette összpontosíts arra, hogy HOGYAN éld az életed.
Én: Nem hiszem, hogy erre képes vagyok. Folyamatosan azon pörgök, hogy tuti, valami rossz fog történni velem a jövőben.
Isten: Mondok neked valamit. Néhány rossz dolog fog történni veled a jövőben.
Én: Ez szörnyű!!
Isten: Nem, ez nem az. És néhány csodás dolog IS fog történni veled a jövőben.
Én: Oké, hogyan tudnám megelőzni a rosszakat?
Isten: A legtöbb rosszat nem tudod megakadályozni. Történni fog, ami történni fog.
Én: Úgy látszik, semmennyi irányítás nem adsz az életem fölött.
Isten: Ez nem igaz. Néhány dologot irányíthatsz.
Én: mit iranyíthatok?
Isten:
Milyen határozottan fogod a kezem.
Mennyi szeretetet adsz.
Mennyire vagy jelen a csodákban, amelyeket naponta adok neked.
Mennyi időbe telik, hogy talpra állj, miután padlóra kerültél.
Hogyan bánsz a szomszédoddal.
Mennyire kitartóan keresel engem az életedben.
Milyen keményen harcolsz azokért, akik nem tudnak kiállni magukért.
Mennyi szépséget fedezel fel a teremtett világban.
Mennyire értékeled az életed ajándékát.
Mennyire hagyod, hogy mások mondják meg, ki vagy.
Hogyan neveld a gyerekeidet.
Hogy félelem nélkül megbocsátasz-e annak, aki ártott neked.
Mennnyi békét viszel a világba.
Milyen eltökélten fogod megvalósítani az álmaidat.
Hogy milyen hangosan énekelsz a zuhany alatt:)
Mennyi idődet osztod meg azokkal, akik magányosak.
Mennyit hazudsz önmagadnak.
Milyen keményen próbálkozol.
Mennyire nyitott a szíved.
Észreveszed-e minden nap a hétköznapi csodákat.
Mekkora teret engedsz magadban a kétségbeesésnek.
Hogy mire használod a képzeleted.
Hogyan tekintesz más emberekre.
Mennyire engeded magad növekedni.
Hogy fény vagy-e a világban.
Milyen gyengédséggel fordulsz a szegények felé.
Hány ellenséget szerzel magadnak.
Mivel töltöd a szabadidődet.
Mennyi vizet iszol.
Hogyan beszélsz azokkal, akik fölött hatalmad van.
Hogy a hangszeremmé válsz-e.
Hogy mi az, amit meghallasz.
Hogy mennyi energiát pazarolsz el a múlt fölötti sajnálkozással.
Mennyire táplálod a jövőtől való félelmeidet.
Hogy milyen őszintén nevetsz.
Hogy ítélkezel-e mások felett.
Milyen hangosan tiltakozol az igazságtalanság ellen.
Mennyit pletykálsz másokról.
Mennyire kitartóan küzdesz az ellen a hajlamod ellen, hogy megtagadod magadtól, hogy a jelen pillanatban élj.
Hogy összeszorított öklökkel, vagy nyitott szívvel élsz-e a világban.
Mennyire vagy kíváncsi a világra, amit neked alkottam.
Mennyire tiszteled azok méltóságát, akik más politikai állásponton vannak, mint te.
Hogy építed-e a velem való kapcsolatodat.
Hogyan gondolkodsz magadról.
Hány embert fogsz szolgálni.
Hogy még a bánat közben is megőrzöd-e a derűt.
Hogyan...
Én: Okéé, azt hiszem, értem. Ez egy eléggé alapos lista.
Isten: Igen, és van még egy dolog, amire van befolyásod, és fel kell venned a listára.
Én: Mi lenne az?
Isten: Hogyan fogod eltölteni a nap hátralevő részét? Azzal, hogy azon szorongsz, hogy mi lesz holnap? Azon aggódva, hogy mi történt tegnap? Vagy folytatod az életed kalandját, ami épp ebben a pillanatban történik?
Én: Rendben. Elgondolkodom ezeken.
Isten: Van kedved sétálni egyet?
Én: Nem tudom. Mi lesz, ha elkezd esni? Mi lesz, ha egy kóborkutya összetéveszt egy tűzcsappal? (és lepisil:))
Isten: John...
Én: Oké, oké
:))
From John Roedel, Hey God. Hey John
Fordította Szikszai Szabolcs, Újragondoló

Szerda

Pörög a daráló. A hétfői nagyon hosszú munkanap után hazaérve sírógörcsöt kapnál, ha lenne rá energiád. De nem teszed. Hazafelé még elmész egy boltba, mert megkértek. Legalább látsz szépséget és élvezed a csodás őszi, kellemes napsütést és a levegőt az egész napos wifi-gőz és neonfény után.

Nincs energiád se boltba menni, se főzni, de már semmi nincs otthon, hát olyat teszel, amit amúgy szinte soha: beugrasz a kínaiba és elhozol egy szecsuánit rizzsel. Jól nem laksz, finom ugyan, de megérzi a szervezeted.

Órákra készülsz, csak egyszerűen és nagyszerűen.

Hogy meglegyen, aminek meg kell lennie, de a gyerekeknek legyen néha benne öröm, változatosság is (ha már a tananyag meg az egész rendszer -szerintem- botrányos).

Figyeled az embereket. Már régóta tudod, hogy aki másokat elmond a hátuk mögött neked mindennek, az a következő embernek rólad mond ugyanolyanokat. Hogy amikor valaki a szemedbe dicsérő szavakat mond, de látod rajta, hogy nem gondolja komolyan, vagy csak épp hízelegni akar, már pár óra múlva elmond mindennek. Annyi, de annyi carság létezik, az emberek annyira kegyetlenek tudnak lenni, sok a gond, a probléma.

De ezzel nem is foglalkozol, már nem engeded a szívedig, mert ennél sokkalta fontosabb dolgok vannak az életben.

Csinálod az antistresszt, tanulsz az Egészség Akadémián, minden reggel gyakorolsz. Van, hogy sikerül, van, hogy nem. De zömében tudsz fókuszálni és ez sokat segít a nap hátralévő részében is.

A szerdai hosszú munkanap után hazaérve összeszeded minden erődet és dobozolsz két napra.

Már végképp nem tudod, miért így alakul a mérleg (hiszen ugyanez az étrend mellett híztál 4.5 hónap alatt 10 kilót, és most ugyanúgy étkezve csordogál vissza a görbe), néha csak rápattansz és bejegyzed az appba.

Ránézel a naptárra: 16 nap a műtétig. Huh! :)

A. kérdezte tegnap, nem félek-e, nem izgulok-e, hogy már ilyen közel az operáció. Tulajdonképpen nem. Most még most van, igyekszem megélni a mindennapokat. Mindent beszereztem, a kórházi csomagom majdnem teljesen kész. 8-ától jön a speckó étrend, 12-én kezdődnek a vizsgálatok és a hashajtás, na az húzós hét lesz, de most még nem gondolok rá. Addig még sok víz lefolyik a Dunán. :)

Dobozolás 2 napra

 

R: zabkása, szőlő, pekándió

E: sült csirke, rizs, párolt zöldség

V: rántotta, zöldség

💛

“Marika néni a szomszéd lépcsőházban lakik. Különleges képessége van. Marika néni elégedett. Marika néni mindig mosolyog, és mindig megkérdezi, hogy vagyunk. Ez még nem lenne különleges, de meghallgatja a választ is. Még Málnát is meghallgatja, pedig az nem könnyű. Kedélyesen elbeszélget vele a pónikról és a cicákról. Megnézi az ovis rajzait.

Marika néni nem gazdag, szűkös a lakása, lapos a bevásárlószatyorja, és régi a tv-je.

Marika néni mégis elégedett.

Nem panaszkodik a boltban a kiszolgálásra, nem sokallja a villanyszámlát, nem szidja az újságkihordót.

Marika néninek van egy fia, egy menye, meg három lányunokája. Gyakran meglátogatják hétvégenként, még hétköznap is be-benéz hozzá valamelyik. Nem unják az idős hölgyet, mert nem oktatja ki őket. Meghallgatja a történeteiket, megeteti őket egy kis levessel, megdicséri a ruhájukat. Felvarrja a leszakadt gombot, megfoltozza a kilyukadt nadrágzsebet.

Vannak barátnői is, és nem a temetőbe járnak együtt, hanem felülnek egy buszra, kicsit utazgatnak. Kinéznek valami érdekes célpontot, vagy csak egyszerűen elmennek a végállomásra, megisznak egy kávét, és visszajönnek. Máskor akció-körutat szerveznek, ami abból áll, hogy körbejárják a boltokat, és levadásszák az akciós lisztet, olajat, fokhagymát, aztán összejönnek és főznek. Ebéd után kártyáznak.

Ha épp nem jönnek a csajok, akkor leül egy padra, és várja, hogy jöjjön valaki, akivel beszélgethet. Ha megunja, kis zacskóba szemetet szed a parkban. De ezt sem azzal a „mindenki kapja be, aki eldobálta” ábrázattal, hanem könnyeden, csak hogy rend legyen.

Kérdezem, hogy csinálja. Azt mondja, sokat megélt már. Bujkáltak a háború idején, éheztek az ötvenes években, nehezen boldogultak később is, de az apja mindig arra tanította, hogy azt nézze, ami van, és ne azt, ami nincs. Azt mondja, ilyen jó világ még soha nem volt, mint most. Nem érti, hogy miért sírnak az emberek. Nem potyog az égből bomba, van ennivaló, bemész a turiba, és felöltözhetsz, mint egy dáma. Ha templomba akarsz menni, mehetsz, ha külföldön él a testvéred, meglátogathatod. Minden nap van a tv-ben adás. És mégis mindenki sír.

Ha öreg leszek, én is Marika néni szeretnék lenni.”

Forrás: Dee Hamori

Vasárnap

Ami fontos:

Ma 11 szerettemet ölelhettem meg. A többiekre gondoltam.

Család. Szeretet.

Ez az, ami számít.

Szombat

Koránt sem tökéletes nap. De csak azt a részt viszem belőle magammal, ami az volt.

(Malomvölgyi-tó.)

Péntek

Roppant mód szeretném, ha jó dolgok történnének zömében, ha a virtuális naplómat nem a fájdalom öntené tele, de ez a napló hűen tükrözi a mindennapjaimat...

Augusztus 4-én volt az utolsó fájdalommentes napom. Ma szeptember 24-ét írunk. Ebből átlagosan 6-os fájdalommal teltek a napok, de 4. napja a legenyhébb a 8-as. 

Ma az 1. órán hirtelen éreztem: ez már nem 8-as, hanem 9-es. Jött a hányinger, a marionett-érés: hogy nem tudom tartani magam, gyengülnek a lábaim, szédülök. Már nem esem ilyenkor kétségbe, várni szoktam, hátha jobb lesz. A következő percben le kellett ülnöm és gyorsan lecsekkolni a lehetőségeket, mert ez már 10-es, ez már nem elviselhető, pláne nem egy osztályteremben tele kis második osztályosokkal. A digi táblát már összedugdoztam a laptoppal, be volt állítva a tervezett anyag. Épp végeztünk a kis írásbeli órarésszel. "Egy pillanatra kimegyek a tanáriba, rögtön jövök"- mondtam a gyerekeknek. Kimentem (közel a tanári), benyomtam egy koktélt, gyors csekkolás: nem izzadok, nem fogok hányni, megpróbálok nem elájulni. Oké, vissza a terembe. Elindítottam a digi anyagot, leültem a tanári székre és átgondoltam: ha ez a 10-es csak egy hangya kislábujjnyival romlik, B-t (ő ült legközelebb) elküldöm R-ért a konyhába, jöjjön be kicsit helyettem, én meg kivánszorgok újra a tanáriba. Közben próbáltam nem elájulni. Sikerült. Pár perc volt vissza az órából, még kiosztottam a szorgalmi lapokat, aztán szünet. Ügyeletes voltam, így kint, egy napos padon, a gyerekeket figyelve vártam, hogy hasson a koktél.

A nap további része is görcsölős rémálom volt, de még 5. óra után segítettem A-nak egy statisztika táblázatot kitölteni, aztán irány haza. Estig folyamatosan 8-9-cel húztam, és még lefekvés előtt is kellett egy koktél a durva 9-esre.

Mindezek tények. Nem rinya. Tisztában vagyok vele, hogy nem nekem a legrosszabb. Azzal is, hogy nagyon szerencsés vagyok, amiért 20 nap múlvára műtéti időpontom van, hogy tudtam rá kölcsönkérni, hogy nem 3 milliós az összeg, mint sok endós sorstársamnak (mert azt nem tudnám visszafizetni). Igyekszem a problémámmal nem terhelni másokat (mert mindenkinek megvan a maga keresztje) és ellátni a feladataimat elégséges szinten. Bíznom kell benne, hogy kibírok még 20 napot, és hogy utána minden rendben lesz.

Csütörtök

A napom a tegnapi 8-as fájdalommal kezdődött és folytatódott. Ez az "alig vonszolom magam" állapot.

Előre tudtuk, hogy B. kolleganőm továbbképzésen lesz és a hitoktató sem jön, tehát a maradék kettőnknek kell majd megoldani az egész napot. Mindig megoldjuk, szívesen segítünk egymásnak, de ezek nem a könnyed napok. Sőt ma A. kolleganőmnek még a munkatervet is meg kellett írnia (mert ugye mi csináljuk az igazgatói/iskolatitkári feladatokat is...). 

Első órában összevontam voltam az 1.3.4. osztállyal (2 elsőssel és egy 3.-assal etika, a többiekkel matek), 2. órában a 2.3.4.-kel (2.-nak matek, többinek német), 3-4. órában mind a 4 osztállyal voltam egyszerre (3. órában "potya" népismeret lett, akkor készültek a befőttek; 4. órában "potya" német dalokkal, némi szabad rajzzal, barkáccsal), A. írta a munkatervet. Előkészültem holnapra, aztán végkimerülten hazavezettem. (A. csinálta az 5. és 6. órát meg a napközit...) Itthon bekaptam az ebédemet, bedőltem az ágyba és már aludtam is, mint akit lelőttek.

Este 8. Megpirítottam a tökmagot, gyorsan összemixelem a tökmagkrémet, aztán zuhanok is megint az ágyba.

(A napjaimban soha nem annyi a történés, amennyit írok, hanem sokkal több. Ha mindent leírnék, még egy óra hosszat itt ülnék.)

 

Nyolc

(Kép: Air Bae)

Több mint egy napja kitart a 8-as fájdalom. Néha belekúszik a 9-esbe.

Ma reggel már a sírás határán voltam, hogy hadd maradjak itthon, hadd szenvedjek csendben, bekuckózva, felhúzott lábakkal, nyugalomban, az ágyban. 8-szor meggondoltam, elinduljak-e.

Nem vettem be vezetés előtt gyógyszert, utána is vártam, hátha jobb lesz, de nem lett.

Kerek 8 óra munka után már tényleg a kocsi hozott haza magától, annyira kimerültem.

Este 8-kor nem bírtam tovább, bevettem a koktélt.

Olvastam az endós csoportban, hogy TB-alapon 2023-ra kaptak műtéti időpontot. Istenem, én azt sem tudom, október 15-ig kibírom-e!

Azért jó is volt a napban. Például a lencsefőzi és a pöri 'mislen' csillagosra sikerült. :)

Dobozolás 4 napra

Újabb főzés újabb görcsölés közben...

4 ebéd: 2x tonhalfasírt salátával, 2x lencsefőzelék pörkivel.

Reggeli és vacsi tökmagkrémes pur pirítós paradicsommal, mikrozölddel.

Gyorsulás

kép

Amikor életemben először vezettem Budapesten, M. mitfahrerkedett. 60-as tábla volt, de mindenki 70-nel vagy gyorsabban közlekedett. M. azt mondta: "Vedd fel a forgalom ritmusát!".

Habár a gyermekkorom -szerintem- egy teljesn mása, a maihoz képest sokkal nyugodtabb világban telt, igazából néhány éve érzem azt, hogy a tempó megváltozott. Nemhogy felgyorsult, hanem iszonyatosan pörgős.

A minap megnéztem a Bean filmet (Az igazi katasztrófafilm). Szörnyen régen láttam, csak arra emlékeztem, hogy tetszett. Érdekes volt a felismerés: vontatottnak találtam.

Ha valaki ül még mellettem az autóban, általában be szoktam tartani a sebességhatárokat. Ha egyedül autózok, háát... akkor határozottan nem. És nem a lassúságomról vagyok híres (khmm). Tegnap mentem anyuékhoz. 100 km, jónéhány falun és két városon is át kell hajtani. 50 perc alatt értem oda. De nem ez a lényeg, hanem az, hogy útközben tudatosodott bennem, hogy hová rohanok? Honnan késnék el? Miért nem vagok képes legalább 60 percet szánni erre a 100 km-re? Miért kell döntögetnem a saját gyorsasági rekordjaimat? Miért nem élvezem lassabban a vezetést?

Beugrott egy jelenet. Amikor először voltunk az Őrségben, búcsúzáskor Tamás, a házigazda ezt mondta: "Csak el ne felejtsetek visszagyorsítani!". Régen volt alkalmam lelassulni, ez olyannyira hatással van rám, hogy bennragadtam a mókuskerékben, elkapott a gépszíj, belekerültem a darálóba, és csak pörgök, rohanok, gyorsulok ezerrel, tízezerrel, majd százezerrel.... Ez nagyon nem jó. Akkor vettem észre igazán, amikor tavasszal elkezdtem Koncsek Kriszta antistressz gyakorlatait végezni. A mai napig a gyakorlás elején tele van a fejem, cikáznak a gondolatok, összeráncolom a homlokom, a légzésem kapkodó, szapora. A gyakorlatok végére kisimul az arcom, ugyanígy az idegrendszerem, megszűnik a fejfájás, rengeteg feszültség "kikönnyül" testszerte, a légzésem jelentősen lelassul, úgy érzem: hazaértem. 

Érdekes: "nem tudok" lassítani sok dologban. Márpedig a gyorsulás már túl sok. Hát kapok egy műtétet, ami után 6-10 hét a felépülés. Fura módon -jó magyarul- leszek lassulásra késztetve...

Ősz, töltődés, leválás (?)

 

Anyunál:

A hétvégén 8 szerettemet ölelhettem meg. És többekkel tartottam a kapcsolatot neten. Ennél jobb és nagyobb töltődést nehezen képzelhetek el. Mintha ajándék lett volna a péntek délutánért cserébe.

(Oké: lassan egy éve napi szinten fájdalmaim vannak. De miért jön időről időre egy 10/10-es "roham"? A péntekit is átgondoltam, nem jutottam semmire. Szombaton 2-szer találtam a Wc papíron "fura képződményt". Nem alvadt vér volt, sőt nem is vér. Nagy valószínűséggel szövetdarab. Ma pedig tátva maradt a szám. A papíron egy jó negyed tenyérnyi, tökéletesen tiszta és átlátszó nyákba burkolt, olyan jó 2-3 mm -nem egyenletesen- vastag szövetdarab volt valamiféle "nyúlvánnyal". Elképzelhető, hogy ezek váltak le pénteken?)

A kulcs

Amikor jön egy hirtelen görcs, és mindent elborít a fájdalom és a szenvedés, akkor magam sem tudom, eszméletemnél maradok-e, és ilyenkor nem jó, ha épp nincs ott senki. Tegnap délután is így volt.

- Istenem, valahol tudom, hogy fogod a kezem, de nagyon rossz most egyedül. Kibírom?

- Mindent, amire szükséged van, odaadtam neked. Ott van benned. Az erő is. Csak bízz magadban és hidd, hogy jobban leszel.

Ha nagyobb stressz ér, vagy ha nagyon félek valamitől, ha rendesen ki kell lépnem a komfortzónámból, akkor is ez a "gondolat-beszélgetés" szokott lezajlani. 

"Minden, amire szükséged van, ott van benned."

Tulajdonképpen örülök ennek a tegnapi görcsnek. Amellett, hogy remélem, az utolsó volt, emlékeztetett erre a dologra. Még a műtét előtt. Mert a műtéti ébredés után és az azt követő 1-2 napban bizonyosan szükségem lesz arra, hogy tudjam: kibírom, elmúlik, erős vagyok. A fizikai felépülés közben és után nem tervezem túllihegni a műtét lelki hátterét, de fel kell majd dolgoznom. És nem árt, ha már most tudatosítom magamban: a kulcs én vagyok. 

kép: https://hildasagok.blog.hu/2019/07/13/a_kulcs_novella

Péntek

 Tegnap munka után tervben volt bevásárolni anyunak (hétvégén megyek, ha jól leszek), intézkedni a városban, főzés-dobozolás. Ami történt: hazaértem, megettem az ebédemet, aztán csak annyira emlékszem, hogy gyorsan beállítottam az órát a telómon, és beájultam az ágyba. Úgy aludtam azonnal, mint akit egy vas serpenyővel fejbe vertek. Másfél óra múlva szólt az ébresztő, a világomat nem tudtam. Aztán hamar feleszméltem: görcsölt a hasam... Készült egy tökmagkrém, megpirítottam a reggelihez, ebédhez a kenyeret, holnap ez lesz a kaja. Nem bánom: imádom.

(Eddig már reggel megírtam a bejegyzést, a többi ma esti.)

2.5 iskolai hét ment le, és olyan fáradt vagyok, mintha közelednénk az év végéhez. A suliban koncentrálnom KELL, nagyon nehéz, de nagyon igyekszem. Embertelen energiámat felemészti.

Ma suli után elmentem bevásárolni. KELLETT, mert elfogyott a dobozolt élelmem, enni meg nem árt. Ma a tökmagkrémes kenyér buli ment, tényleg ezen el tudnék élni, de tudom, hogy nem ideális. A hasam majdnem nullás volt, ki kell használni ezeket a jobb pillanatokat. Hazaérkezés után kipakoltam, ágyneműt cseréltem, elindítottam a mosógépet és nekiálltam főzni. Ekkor már fájt a hasam (tegnap ugyanez volt). De egy kellemetlen 6-os fájdalomra nem adunk. Aztán hirtelen...

Sül a tonhalfasírt. A krumpli megpucolva. Érzed, hogy hirtelen nagyon meleged lesz. Aztán ráz a hideg. A következő pillanatban pedig sikít az agyadban a gondolat: Gyógyszer kell és vízszint, azonnal! Nem egészen a semmiből, de teljes hirtelenséggel elönt a görcs, izzadsz, miközben ráz a hideg, érzed, hogy gyengülnek a lábaid: ez nem tréfa. Nincs időd, cselekedni kell. Felnyomod a kúpot, remegő kézzel kitolsz hozzá egy Nospát, lenyeled fél korty vízzel. Lekapcsolod a tűzhelyet. Sürgősen el kell döntened, beérsz-e az ágyba vagy ott feküdj le, ahol vagy. Beérek. Indulok. Meggyulladok, olyan melegem van, közben egyre jobban ráz a hideg. Vízszint. Erőtlenül magamra húzom a plédet, amíg megy, magzatpózba húzom nagy nehezen a lábaimat. Szerencsére nem kell nagy wc-re mennem, "csak" hányingerem van. Stabilan fekszem. Konstatálom, hogy biztonságban vagyok, és hagyom, hogy csak legyek. Fekszem, izzadok, pihegek, teljesen betölt a görcsös fájdalom. Várok. Amikor elkezd hatni a gyógyszer, akkor már kezdek tudni gondolkodni. "Erős vagyok. Túlélem. Kibírom. Nem nekem a legrosszabb..." Amikor 9-esre csillapodik a fájdalom, elkezdenek potyogni a könnyeim. "Olyan jó lenne ilyenkor nem egyedül lenni...". De tudom, hogy sajnos ez nem megoldható. "Erős vagy, nagylány, nyugi, minden rendben. Látod, már sokkal jobb. Már nincs olyan meleged. Csak feküdj, pihenj. Jó ez a kúp. Csak nyugi. Kibírod. Csak pihenj."

A 8-asra enyhült kis fájdalmaddal lassan felkelsz. És befejezed a főzést. Legalább annyit, amibe belekezdtél. Szörnyen fáj, de bírod. Csinálod. Mert bírni és csinálni kell. A mosogatás várhat. A takarítás is. Akkor is, ha holnap vendégeid lesznek. Ismernek. Tudják, mi a pálya. Nincs szégyenérzet. Arról már régen leszoktál. Mert nincs értelme. És nincs rá energia. Ma már végképp semmire. 

Gyerekszáj

Egyik nap először használtuk a kicsikkel németen a tabletet. Másnap L. kiabálja német óra előtt:

- Tablet óra lesz! Tablet óra lesz! Tablet óra lesz!

Erre a kis osztálytársa:

- Olyan nincs, hogy tablet óra! Ez nem elektromos iskola!

Csütörtök

Reggel, munkába autózva.

Ha csak az utat nézem, szürke minden. Rideg. Mesterséges. Agyonszabályozott. Frusztráló.

De a visszapillantó tükörből a felkelő nap mosolyog rám nyújtózkodva. És reményt ígér. Fényt. Meleget. Életet.

Ha az életemben csak az előttem lévő utat figyelem, munka vár rám, iszonyatos teher. Egy műtét. Fájdalom és küzdelem a felépülésért. Aztán munka. Végeláthatatlanul.

Ha körülnézek magamban, valahol mélyen ott van a reménysugár. Hogy lehet, lesz más, jobb.

Ma reggel fájdalom nélkül ébredtem. Figyeltem magam: tényleg nem fáj a kismedencémben semmi. Hajnal volt még, de ösztönösen felkiáltottam: "Yess, ilyen lesz a műtét után!". A fájdalmas napokon ez már szinte elképzelhetetlen számomra. Legtöbbször tényleg nem is emlékszem rá, milyen fájdalom nélkül élni. De nagyon-nagyon szeretném, ha újra eljönne az az idő. Bízom benne, hogy így lesz.

29 nap a műtétig.

Szerda

Emberek, ezek szerint közelítek "A világ legintelligensebb lénye" cím felé.

 

Kedd

Este van. Mondom lássuk, van-e üzenet a neten. Erre ezt írja a teló. Tény, hogy ma -önmagamhoz képest- sokat mentem, de nem gondoltam volna, hogy megvan a 6000 lépés. :)

Délután a bankban. Ki kellett -volna- töltenem két nyomtatványt. Hát nem látom... Megkértem a kis hölgyet, persze hivatalosan nem ő volt. ;) Botrányosan nem látok. És a telefon fénye meg a montor is annyira bántja a szemem, hogy fizikailag fáj. Nem kell hozzá, csak pár perc... De amíg nem találok egy kényelmes, a nagy fejemre jó szemüvegkeretet, addig nem lesz új szemcsi. 

Ma csak 4 órám volt, de ma is valami hihetetlenül elfáradtam. Senkinek nem kívánom ezt az energiamentes állapotot, mert ha nem lennék benne, el sem tudnám képzelni. Amikor reggelente felkelek, kimegyek a mosdóba, és amikor végeztem és felhúztam a nadrágomat, már lihegve jövök ki a WC-ből. Amire letusolok és kimászok a kádból, szuszogok, mint egy igásló. Összekészítem a cuccomat munkára, felhúzom a cipőmet, hogy indulok, de legszívesebben a másik irányt választanám: vissza az ágyba. Csak a reggelek is már ilyenek, és akkor még nem vezettem, nem dolgoztam, nem mentem, csak pár lépést. Napközben leginkább vonszolom magam, és ez estig egyre rosszabb. Mindez most sem panasz, hanem egyszerű tény. És ez alapból ilyen, legtöbbször erre még jön a fájdalom elviselése és a sok gyógyszer "jótékony" hatása. Tiszta szívből remélem, hogy a műtét után ez is elmúlik.

1 hónap és 1 nap a műtétig. :)