Összefoglaló 49. hét

Összefoglalók 1-32. hét itt
33. hét itt
34. hét itt
35. hét itt
36. hét itt
37. hét itt
38. hét itt
39. hét itt
40. hét itt
41. hét itt
42. hét itt
43.hét itt
44. hét itt
45. hét itt
46. -
47. hét itt

48. hét itt

Hétfő

Munka fél négyig, négyre orvos, fél hétkor hazaérés.

Kajcit vittem a munkába, meg is ettem. A vacsorát nagyon nem kívántam, de megettem. Kínlódós elalvás, mivel leszakadnak a vállaim is, plusz a hasamban szerintem egy 'élien' garázdálkodik.

Kedd

Mától antibiotikum kúra három napig. Probiotikummal sem csodás állapot.

Tegnap főztem jó néhány tojást, azt viszek a munkába reggelire, kettőt. Csak harapni kell, semmi faxni, csomagolni is egyszerű.

Zöldség krémleves is lett ma ebédre a tegnapi maradék sült hús és saláta mellé.

Szerda

Barkács a gyerekekkel, meglepi készítés holnapra.

Főzés: kakukkfüves csirke.

Viszonylag normális kaja munkába is, itthon is. Eddig semmi nasi. :)

És csodás érzés, hogy a volt sulimból rám-rámírnak a gyerekek és kérdeznek, és elmesélik, mi történik velük. ♡

Csütörtök

Mikulásozás órán...

... Mikulás műsor az oviban az ovisoknak...

... a suliban a sulisoknak...

Vittem kaját, nem tudtam megenni.

Napközi után kezelés. Ami lassan kezd hatni. Éhes vagyok, szinte folyamatosan. Korog a gyomrom, majdnem egész nap. Sokszor van étvágyam, az ételundor egyre ritkább, a hányinger szinte teljesen eltűnt. Lufiság van, olyan 6 hónapos terhes kinézet. Kabátban 8-9.

Sokat beszélgettem Dr D-vel. Irtó nagy koponya, nyugodt, kedves, kiváló társaság. Nagyon gyakorlatias, ezt nagyon csípem. Tudja, mit csinál, de nem köti az orromra, mindig elmondja, hogy csak türelem, kitartás, a végén azt fogom mondani, hogy megérte.

Péntek

Rengeteg minden történt. Nevezhetném ezeket rossznak, kellemetlennek, de azt hiszem, inkább leckék. Hogy végre megtanuljam: attól, hogy van jogom, még nincs jogom, az élet egyszerűbb, ha nem mondom el a véleményem akkor sem, ha kérdezik, tehát a legkifizetődőbb, ha elfogadom a dolgokat úgy, ahogy vannak.

Szombat

Főleg házimunka és munka. És határozottan jobban vagyok. Éhes vagyok, mint a farkas, egész nap, egész emberes mennyiséget tudok enni, a hányinger szinte teljesen eltűnt, az ételundor is. Az alhasi fájdalom is minimális. Öt hónapja nem éreztem ilyen jól magam. A végén még Dr D-nek lesz igaza, de úgy legyen.

Vasárnap

Korán keltem. Mert mentem Hőgyészre anyuékhoz. Ki korán kel... Hát felkeltem, letusoltam, elmentem B-hoz a házi kolbiért (amit vittem anyuékhoz, ott van hova felakasztani), és amikor visszaültem az autóba, levettem a kabátomat, és láttam, hogy pizsamában vagyok... Tusolás után ezek szerint visszavettem a pizsit. Ez télen (mivel nyitott ablaknál alszom) egy kötött zokni, egy régi melegítő alsó és egy nyúlott, régi, hosszú ujjú pólószerűség. Hát ez van... És ki korán kel, láthat szépségeket. Naná, hogy megálltam Bátaszék előtt (pizsiben) fotózni!

Cicmóztam :)

Anyu mennyei borsólevest főzött. És csodás adventi koszorút készített. (A tobozokat az Őrségből hoztam neki.)

Heti haladás 56km, idén eddig 1866km.

Légyszi, ne!

"Légyszi, ne!! Ne süss idén is ötfélét! Ne főzz huszonöt főre! Ne sírj a konyhában este tízkor a fáradtságtól! Ne akarj megfulladni a plázában tolongva! Ne szorítsa a torkod a fájdalom, hogy megint egyedül vagy hagyva a feladattal! Ne várd, hogy vége legyen az egésznek!

1. De a gyerekek…

A gyerekeidnek légyszi, ne mutasd azt a példát, hogy a beleket ki kell tekerni karácsony előtt azért a két várható bókért. Szerintem nincs szükségük rá. Jó emlékekre: vidámságra és figyelemre van szükségük, nem aszalt szilvával töltött csirkére mazsolás rizzsel és négyszáz szem házi készítésű bonbonra.

2. De a szülőkkel/rokonokkal nem lehet…

Nem, nem értenék meg az étteremből rendelt vacsorát, elhiszem. De a feleannyi süteményt, kisebb felhajtást, szolidabb ajándékozást meg fogják érteni, csak merd kimondani. “Fáradt vagyok, felnőtt vagyok, boldog akarok lenni és ehhez nem az kell, hogy még két tepsi zserbón dermedjen a csoki, hanem, hogy itt legyél velem, meg az unokákkal.” Ha ez sem érthető… akkor ki miatt hozol éppen áldozatot?

3. De hát mégis egyszer egy évben...

Ott a pont! Miért csak karácsonykor lehet ünnepelni? Különleges receptet kipróbálni? Találkozni a messze élőkkel? Ami ezek közül neked fontos (és nem nekem, vagy a szomszédnak, vagy a keresztanyunak), azt megoldhatod év közben is.

Ami máskor sem fontos, azzal miért pont most kell foglalkozni? Nem kell irreális terheket vállalni és három napba belesűríteni azt, ahogyan egyébként élni szeretnéd az életedet.

4. De a dédi receptjétől/a fa illatától/a nagy ajándéktól lesz karácsony a karácsony…

Rossz hírem van: a karácsony olyan, amilyenné teszed. A dédire emlékszel a mákos süti nélkül is, a facipelős hátfájás übereli a fenyőillatot és a nyolc havi hiteltörlesztés rá fog telepedni a következő évre. Ülj le és írd már össze, hogy mi az, amitől te, most, 2018 karácsonyán boldog lennél?

+1. De a mama miatt meg kell hívni...

Nem, nem kell. Meg fog sértődni? Kellemetlen.

Mondjuk nem annyira, mint éveken keresztül hallgatni, ahogy a családod előtt megaláznak, leszólják a lakásodat, megjegyzést tesznek az alakodra és elvárják, hogy mosolyogj hozzá, “hiszen csak vicc”.

Ha eddig bírtál illedelmesen mosolyogni, akkor tessék ismét felvenni a bűbáj mosolyt és csak nyugodtan: “Idén szűk körű a karácsony, nagyon kedvesek vagytok, hogy megértitek. Tudtam, hogy rátok számíthatok.” (De, meg lehet csinálni.)

Kérlek szépen, ne légy karácsonyi mártír.

A calvados-szal flambírozott almatortából a lángoló függöny miatt lesz jó sztori, a gyerekek évekig fogják vigyorogva emlegetni a csillagszórós pizzát és nem az első megrökönyödésre fognak emlékezni a rokonok, hanem arra, hogy mennyire jó volt zokniban mászkálni és a szőnyegen hason fekve társasozni a sok évnyi elegáns vacsora után.

Tedd le idén a szokásokat, az udvariasságot és legalább ebben az egy évben próbáld ki, hogy milyen egy kicsikét máshogy. Milyen, amikor kipihent vagy, nem vállalod túl magad, nincs aggódás és az van körülötted, aki törődik veled. Hidd el, egy csomó mindenről ki fog derülni, hogy csak te hitted, hogy muszáj, valójában elhagyható és senkinek nem hiányzik. Nem a magas lóról beszélek. Én is átmentem ezen.

Légyszi, próbáld ki, hogy milyen a te karácsonyod igazából!"

Forrás: húszon túl (az évszám a szövegben megváltoztatva)

https://www.facebook.com/huszontul/photos/a.547987518742780.1073741828.543757315832467/618162368391961/?type=3&theater&__xts__%5B0%5D=68.ARB5Jpoe7AQ3uM-h8SxUAJwx9iEwKzFUvkalb1kJKIGoGkf-KzPYqgWlF4d1J2AHChBYBUhae8SRECKB32xPEVrAKzd7Jpgmqg0IIWQiN1S4TbeSfFMYbU8dKDmqv5B0t9W_R1m0OugWObZGUHOnOe5YbfRI9IZr8RfxIjwDRmbcxAxR-eul&__tn__=-UK-R

forrás (kép és szöveg)

Margó

Nagyon gyors ez a világ. Rohanunk egész nap, kapkodunk, de nem beszélek többes számban. Tehát rohanok, kapkodok, ezt is gyorsan kell, az tegnapra jobb lett volna, határidők tömkelege. Hétfőn és csütörtökön a napközi után rohanás az orvoshoz, várni, kezelés, este hazaesek, ott vár az otthoni műszak. Jövő héten kedden rendkívüli szülői plusz továbbképzés, péntek délutánra is program, vasárnapra is iskolai, estébe nyúló. Hiába nincs gyerekem, ennem, tisztálkodnom, takarítanom, boltba, bankba mennem, mosnom, mosogatnom (...) nekem is kell, és általában ezek maradnak el. És újabb csekk jött, a kocsit le kéne vinni a szervizbe és végre egyszer kiporszívózni, és sorolhatnám.

A suliban eddig is ott voltam 90%-ban 8 órában, az itthoni készülést még sosem számoltam, nem kevés. Ma volt a megbeszélés a változások miatt. (Ja, taníts, készülsz órára, de nincs, mert  ad hoc megbeszélés van, de hozd be a lemaradást és a tanmenettel is stimmeljen az e-napló...) Egyik kollegám lett a kinevezett vezető, akadályoztatása esetén a másik kolleganőm. A feladatokat leosztották hármunkra. A KELLO-t, a KIR-t és az útiköltség elszámolást örököltem, meg a mohácsi tankerbe járást. Mondjam a véleményem? Azok után, hogy a "véletlenül" megmaradt szabimat kiírták múlt hétre és jövő hétre, amikor is konkrétan dolgozom, de ugye benzinpénzt nem kapok, mert papíron szabin vagyok, tehát még én fizetek azért, hogy bejárok dolgozni? Én már semmit nem mondok.

Ami tény: elvileg heti 40 órára vagyunk felvéve, gyakorlatilag mindenki a letanított órák számával jön, ami 22-25, tehát ebbe belefér. Mi? Hát minden. Lehet, hogy csak én vagyok ilyen kukacoskodó, de konkrétan az a helyzet, hogy a tervezett, nagy port kavart túlóra törvény egészen egyszerűen már régóta él. De erről sem alkotok véleményt.

Sokat, nagyon sokat redukáltam már le a tanító-elánból. Tartok olyan órákat is, amikre nem vagyok büszke. Mert eléri ugyan az óra a célját, de nem olyan, amilyen lehetne. Ma is bent voltam nyolc órát. És nem végeztem. Tanítás után E-kréta, e-napló, papír napló, tanmenetek, verskeresés a karácsonyi műsor német blokkjába, útiköltség összesítő, szótárrendelés lefixálás (...)... Aztán hazajöttem. Ezer dolog lett volna még, hivatali, kitöltendő, leadandó, és ugye órákra készülni nem volt idő. Okosnak kell lennem, hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon.

Változnak az idők...

♡

Aki ismer, tudja, hogy nem tudok és nem is szeretek barkácsolni. Nincs türelmem hajtogatni, ki- és bejelölni, vonalzót használni, fúrni-faragni. Ha filc kerül a kezembe, úgy nézek ki, mint egy három éves. Ha ragasztani kell, több ragacs van a kezemen meg a ruhámon, mint a papíron. És ezt hosszasan folytathatnám. No de gyerekek között dolgozom, ők imádnak minden ilyesmit, hát megerőszakolom magam, és ha látok egy jó ötletet, megcsinálom velük.

Ma készült német órán Nikolaus. A felső sorban balról a második az enyém, önmagamhoz képest nem is rossz, a gyerekek nagyon ügyesek voltak.

És minden barkács-fóbiámat legyőzte a szívem, amikor ma munka után egy kis aprósággal készültem az apróságoknak holnapra. (Kedves Szülők, ha olvassátok ezt a bejegyzést, psssszt! :) ) Van köztük egy miki, akinek nincs "puttonya", holnap lesz. A gyerkőc cukorbeteg, lebizniszeltem neki holnapra egy diabos szaloncukrot. :)

Nem szeretnék versenyezni csilli-villi, nagy mikulás csomagokkal, nem is tudok. Nincs sok mindenem, de nagyon szeretek adni, szívből, szeretettel.

Amíg a mikik készültek, megsült a kakukkfüves csirke is. :)

Filmajánló: A bal lábam (Igaz történet.)

Christy Brownt még saját szülei is gyógyíthatatlannak, mozgássérültnek és gyengeelméjűnek tartják. Egy szép napon azonban a családnak rá kell döbbennie, hogy Christy nemcsak ért, érez, de gondolkodik és iszonyú elszántsággal küzd szerettei elismeréséért. Segítségükkel emberfeletti harcot vív azért, hogy teljes értékű embernek tarthassák.

Összefoglaló 48. hét

Összefoglalók 1-32. hét itt
33. hét itt
34. hét itt
35. hét itt
36. hét itt
37. hét itt
38. hét itt
39. hét itt
40. hét itt
41. hét itt
42. hét itt
43.hét itt
44. hét itt
45. hét itt
46. -

47. hét itt

Minden halad a maga útján.

A suliban is...

... itthon is.

Hétvégén megint láthattam és simizhettem Cicmókot anyuéknál.

Igyekszem "normálisabban" enni.

A mozgás maradt: séta, futkározás.

Heti haladás: 57km, idei eddigi összes 1810 km.

A héten a blog elérte a 2 millió oldalmegjelenítést. Szerintem ez hatalmas szám egy ilyen mini blognak. Köszönöm.

Dr D-nél is voltam 2x a héten, hétfőn újra megyek. Van pozitív változás, még ha kicsi is. Valahogy nyugodtabb a gyomrom, még kevesebb a hányinger és a kajaundor, abszolút nem savasodok, minden reggel van minimális székletem (hashajtó nélkül), kétszer sikerült szülés nélkül is megoldanom. És éhes vagyok, szinte folyamatosan.

Állandóan hulla fáradt vagyok, mondjuk nem csoda. Nem eszem túl tápláló ételeket, és a fejemben-lelkemben is olyan két hete kezdtem szanálni és rendet tenni, mert így nagyon nem jó az irány. A munkahelyen is elkezdtem nemet mondani, és még így is sok békát le kell nyelni, és december közepétől változások is lesznek... A lelki rend mellett a környezetemben is folytatom a szanálást és pakolást. A tanári asztalomon is és itthon is kezd látszani a "rendszerváltás". Túl sok mindent akarok, túl kevés az idő, magas a mércém, ami azt eredményezi, hogy szétmorzsolódom, semmi nincs meg rendesen, mindenbe csak belekezdek, és fontos dolgok elmaradnak. A mostani irány már jó, ez a vágány el fog vinni oda, ahova szeretném.

Motiváció

De még milyen! Köszönöm Évának, hogy megoszthatom a blogon az átalakulását. Egyetlen év, fantasztikus változás. Gratulálok, Éva, itt is, további sok sikert kívánok!

"Évfordulót ünneplek. Eltelt egy év, és most már fel merem vállalni a számokat is. Emlékszem, azelőtt csak az orvosom tudta a súlyomat. De éppen egy évvel ezelőtt el kellett mondanom egy számomra ismeretlen fickónak, hogy azután egy csapatként dolgozzunk, és megváltozzon az életem. Nem hittem hogy sikerülhet, de minden jobb lett, mint ahogy azt képzelni mertem. Pedig még kész sem vagyok, elmondhatom hogy nem a régi formámat kaptam vissza, hanem (36évesen) a valaha volt legjobb formámban vagyok, tele energiával, erővel.

Akkor a számok:

Súly: 125kg-ról 81kg-ra

Ruhaméret: 50es-ről 40es-re

Haskörfogat: kb120cm-ről 94cm-re

Napi rendszerességgel szedett gyógyszerek: 3db-ról 1db-ra csökkent. 📏📉

Sokan kérdezik, mi a titok?

Egy Karácsony bejgli nélkül.

Egy Szilveszter virsli nélkül.

Egy Szülinap torta nélkül.

Egy Húsvét sonka nélkül.

Egy nyár dinnye nélkül.

A strand lángos nélkül.

A mozi nachos nélkül.

A McDonald's evés nélkül. 😂

És még annyi minden...

És heti 3 edzés Szabikával! 😉

Szóval zúzós egy év volt, de minden perc megérte. Sokat köszönhetek Kassa Szabolcs nak, akinek ezalatt az egy év alatt még maradt energiája versenyeket nyerni, meg Világrekordokat megdönteni! 😊💪🏋 Büszke vagyok, hogy vele edzhetek!"

forrás: Éva Gábor-Pásztor és Kassa Team Test és Erőműhely

Hűha!

Köszönöm. :)

Keddtől csütörtökig

A hétfői kutyagumi-sztori után minden megy tovább. Kábé majdnem ugyanúgy.

Hideg van már reggelente, tegnap fagyott be először a szélvédő úgy, hogy jégteleníteni kellett. Sebaj: először motor beindít, csomagtartó kinyit, jégoldó elő, fújom, fújom, jó alaposan, hadd dolgozzon. Mi?! De nekem nincs is jégoldóm! Nézem: ja, ablakmosó folyadék... Szépen törölgethettem le az egészet, mielőtt esetleg ráfagy, avagy vezetés közben szépséges szivárványos csíkokat rajzol nekem a törlőlapát. 

A suliban is megy minden a maga útján. Még akkor is, ha most minden bizonytalan.

Csapkodunk színes legyeket...

... dolgozunk párokban...

... meg csoportokban...

... utcát makettezünk...

... barkácsolgatunk...

Járok heti kétszer Dr D-hez. 

Nincs sok változás, a lufiságom néha iszonyatos mértéket ölt. Ma sem packázott, olyan vagyok, mint aki hordót nyelt. A gyerekek közül néhányan játszásiból anyának hívnak, ma N-től mást sem hallottam: "Anyu babut vár", egyszer meg is simította a hasamat... Ez van...

Motiváció: Sárkány vagyok, mert az akartam lenni

Napindító ;)

Mázli...

Hajnali háromkor felébredni arra, hogy megfulladsz: asztmás roham. Aztán túléled, letörlöd taknyod-nyálad, visszaalszol. Mázli, még van két óra az ébresztőig.

Megszólal a vekker, felkelsz, elmész a tükör előtt és nem látod az arcodat. Ja, kellene a szemüveg. Felveszed, tükör: jobb volt szemüveg nélkül. Még jó, hogy ma már nem kell tükörbe nézni.

Megy a munkanap. Aztán kiderül valami, amiről itt nem írok, és úgyse hinné el senki. A lényeg: valaki hibájából én szívok, rendesen. Durván. Először átveszem a húgom szavait és a fejemben vagy fél órán keresztül ordít, hogy "ELEGEM VAAAN!", mellette a nehogy elkezdj bőgni, úgysem segít. Nincs bőgés, nincs puffogás, nincs hiszti, mert habár elegem van, be kell mennem órára, tehát mosoly van, nyugalom és türelem. Még jó, hogy csak a 6. óra és a napközi van mára hátra.

Hazaautózok, leparkolok, de nem állítom le a kocsit, teló Dr D-nek, hogy hányra mehetek. Oké, van még 10 percem, felugrok egy pisire, aztán futás vissza. Még jó, hogy így egyben felviszem a cuccaimat is, nem kell doki után pakolászni.

Pisi, kézmosás, indulás. Már sötét van, az eső is esik, a ház előtti járdán megcsúszok, de ügyesen korrigálok, így talpon maradok. Hogy csúsznak ezek a vizes levelek! Beülök a kocsiba, becsukom az ajtót, amikor is irtózatos bűz csap meg és majdnem lehányom a műszerfalat. Nem sáros levélkupacra léptem, hanem kutyalepénybe. Nincs idő kiszállni, mennem kell, megyek, parkolok, az ablakok letekerve az esőben. Találok a csomagtérben papírtörlőt, de azzal sem tudom a lepényt leszedni, csak kenem szét, ráadásul a kezem is tiszta car lesz. Szuper, legalább a hajam illatos, tegnap mostam.

Elfogy a papírtörlő, a csizmám bűzlik, a kezem barna és szagos. A lépcsőház előtt állok, de így nem mehetek fel a dokihoz. Szerencsére nem nyílik az ajtó. Leveleket szedek az esőben a földről, azzal próbálom tisztogatni a csizmát- minimális sikerrel. De a kezemmel mi legyen? Oké, nézzük a női táskát. Van nálam egy tisztasági betét és kézkrém. Hát legyen: a nyílt utcán bekrémezem a betétet és azzal sikálom a kezem. Még szagos kicsit, de már legalább nem barna.

Nyílik az ajtó, felmegyek. És bűzlök. Nem vészes, és erősen reménykedem benne, hogy a többiek szaglása nem olyan vadászkutyás, mint az enyém.

Lemegy a kezelés. Hazaindulok. A tömb előtti járdán sandán megvilágítja a lámpa a maradék eltalált kutyalepényt. Ott, a nyílt terepen is bűzlik. Jobban mint én. Mázli.

Kényes kérdés: hogy szedjem le a csizmáról a fekáliát? Megoldom. És áldom az eget, hogy nem stoplis cipő volt rajtam.

Köszönöm a mai napot mindenkinek és minden helyzetnek, akik és amik hozzájárultak ahhoz, hogy a pohár mélyére nyomjanak. Gyakorlott vagyok a mozdulatban, jelentem: elrugaszkodtam az aljáról. Ez az a rúgás, amit senki más nem csinálhat meg az ember helyett. Mondhatják, hogy mit tegyél, adhat bárki tanácsot, olvashatsz róla, járhatsz terápiára, semmi nem fog történni, amíg te nem döntesz úgy, hogy elég. Hogy ennyi és nincs tovább. Így nem. Csupán egy dolog történik: az Univerzum (Sors, Isten...) folyamatosan segíteni próbál, állandóan afelé terel, hogy változtass. Amíg hadakozol a dolog ellen, folyamatosan jönnek a leckék, a tulajdonképpeni segítségek, mentőövek. De változás csak akkor következik be, ha úgy döntesz, hogy végre elengeded az evezőt.

Összefoglaló: 47. hét

Összefoglalók 1-32. hét itt
33. hét itt
34. hét itt
35. hét itt
36. hét itt
37. hét itt
38. hét itt
39. hét itt
40. hét itt
41. hét itt
42. hét itt
43.hét itt
44. hét itt
45. hét itt
46. -

Múlt héten nem írtam összefoglalót. Zajlanak az események, nem is tudnék mindent leírni. Elkezdtem Dr D-hez járni akupunktúrára. Előtte voltam a gasztrodokimnál, aki újabb három gyógyszert írt fel, amit ki sem váltok, nem tünetet szeretnék kísérlet-kezelni. Az első tűkezelés után nem történt semmi. A 2. kezelés után megindult a szelelés, és szombaton kétszer ment a hasam, magától. Kicsordultak a könnyeim örömömben.

Az étkezés négy és fél hónapja kínlódás. Az elején semmit nem tudtam enni, aztán szinte csak édeset, a nutellás zsömle volt a menő, abból is napi 2-3. Meg süti, csoki. Aztán ment néha normális étel is, olykor elég sok is. De még elő-előjön az ételundor, a hányinger folyamatos, de inkább hullámzó: a nagyon enyhétől a borzalmasig, de ez egyre rövidebb ideig tart. Székletem csütörtök (a 2. akupunktúra) óta minden nap van, még ha nagyon kevés is. A produkciót leginkább egy szüléshez tudnám hasonlítani, vajúdással és egyebekkel együtt. De már ez is haladás. És az is, hogy csütörtök óta minden nap éhes vagyok, leginkább 3 óránként.

Az étkezésem egyértelműen szénhidrát alapú, még mindig mindent megeszek, amit tudok, és ez még mindig nem sok dolog. Ezért nem foglalkozom a tápértékkel, hogy hasznos-e a szervezetemnek, hiszen újra tanulok táplálkozni, újra tanulom az emésztést. Mintha az agyam elfelejtette volna ezek működését...

Amit hétvégén elhatároztam: nincs több nutellás pékáru kizárólagosság. Ha kifli, akkor kifli, de pl. vajjal. (Ma voltam boltban, mert hogy tegyünk szalámit is a szendvicsbe meg zöldséget. Voltam a bajban. Csak álltam a felvágottaknál, kértem, hogy csak szolgáljanak ki addig másokat, mert csak néztem a szalámikat, és jól tudom, mennyi car van bennük, a legtöbb félét nem is szeret(t)em. Aztán választottam egyet, csak pár szeletet... Zöldség... Az a pult előtt sem álltam keveset. Ezelőtt sem rajongtam érte, de rábeszéltem magam egy darab paprikára, hiszen azt szerettem ezelőtt... Meg mert valamit enni kell.)

Készültem megint hétfő-keddre a munkába étellel. Múlt héten is egyébként, de nagyon nem ment a megevése, a felét tutira ki kellett dobnom. Pedig utálok ételt kidobni. Úgyhogy nem adom fel, a fenti képen a holnapi étek. Mindenből kicsi, mindegyikből kevés, ennyit egy három éves is megeszik, nekem is meg kell. (A háttérben a mai vacsora és a keddi pakk.) És elhatároztam, hogy a suliban akkor fogok enni, amikor a gyerekek. Nem érdekel, ha nem lesz beírva az e-napló, nem érdekel, ha nem lesz lefénymásolva egy feladat (megoldom máshogy, készültem plusz digi táblás, lementett feladatokkal), első óra előtt reggeli, tízórai szünetben tízórai, ha ebéd szünet van a gyerekeknek, én is megeszem, amit vittem. (Hú, szép terv, rajta leszek, hogy meg is valósítsam.)

A haladással jól haladok (ha-ha), 1753 km-em van eddig az idén. Még a 2018 is összejöhet.

Tatiosz: A fény és árnyoldala

A fénylő Napnak is vannak sötét foltjai. 

Mért hinnénk, hogy egy ember élete csupa tündöklésből áll? 

A Föld éjszaka megpihen, hogy a következő napon állni tudja a Nap fényét. Amikor elég volt a töménytelen ragyogásból sötétségbe burkolódzik. 

Így van ez az emberrel is: a mértékletes fénnyel ragyogókat bántja a nagy fényesség, félrehúzódnak; míg a folyton tündöklők kimerülnek. 

Senkinek sem jó a túlzott tündöklés: az előbbi, mint parányi csillag hozzásimul az égbolt sötétjéhez; az utóbbi fényét fakítja, idővel aztán megszürkül, lekopik róla az aranymáz, s miként a gyertya lángja, mely túl soká világít, csonkig ég. 

Mégis ki ne csodálná a horizont tetején tündöklő Napot, mely fényességet, meleget és jóságot áraszt maga körül? 

És ki ne menekülne a perzselő Nap elől, amelynek tüzétől kiég a fű, elszáradnak a fák, elapadnak a folyók, visszahúzódnak a tengerek, végül a semmibe vész az óceán? 

Légy tündöklő Nap a saját égboltodon. 

A világmindenség hatalmas – számtalan Naprendszer megfér benne. Hogy felfigyeljenek rád, hogy megértsenek, hogy ne gyűlöljenek – ne élj túlzó fénnyel. 

Ami kevés, az senkit se bánt: mérsékli az irigységet, lecsillapítja a féltékenységet, fékezi a dühöt, a gúnyt, a kajánságot, a gonoszkodást, és egyúttal megakadályozza a saját kimerülésedet. Aki folyton világit, fogy az olaja; a csonkig égett gyertyát a szemétre hajítják. 

Ügyelj, hogy fényed ne vakítson el senkit: se másokat, se önmagadat. 

Aki jól lát, az előre lát. 

A látás művészete – az élet művészete.

(Fotó: Warren Keelan)

Álmomban is tanítok...

Azt álmodtam, hogy tanítottam egy iskolában, úgy, ahogy szoktam. Az igazgató állandóan a nyakamra járt, hogy ezt nem így kell, ezt nem így szoktuk, ezt hivatalosan így és így kell, hangosak vagyunk, nem játszani kell, hanem tanulni (...), ki fog rúgni, ha nem változtatok. Annyit kértem, hogy várjuk meg a félévi felmérések eredményét. Félévkor aztán minden gyerek önmagához képest jobban teljesített, sőt a legjobb eredmények is itt születtek. Ekkor szólalt meg a vekker.

(Nem tudom, köze van-e az álomhoz, de a héten írtuk az első témazárót németből a 3-4.-ben, és közel négy egész lett mindkettőnél az osztályátlag, senkié nem elégtelen. De ez simán lehet véletlen is, majd a következő dolgozatot is figyelem. Egyébként szerintem ha egy gyerek jól érzi magát egy tantárgy óráján, biztonságban, jó a viszonya a tanárral, akkor nem gond a tanulás. Kreáltam is egy új játékot gyorsan a kicsiknek.)