♡

Aki ismer, tudja, hogy nem tudok és nem is szeretek barkácsolni. Nincs türelmem hajtogatni, ki- és bejelölni, vonalzót használni, fúrni-faragni. Ha filc kerül a kezembe, úgy nézek ki, mint egy három éves. Ha ragasztani kell, több ragacs van a kezemen meg a ruhámon, mint a papíron. És ezt hosszasan folytathatnám. No de gyerekek között dolgozom, ők imádnak minden ilyesmit, hát megerőszakolom magam, és ha látok egy jó ötletet, megcsinálom velük.

Ma készült német órán Nikolaus. A felső sorban balról a második az enyém, önmagamhoz képest nem is rossz, a gyerekek nagyon ügyesek voltak.

És minden barkács-fóbiámat legyőzte a szívem, amikor ma munka után egy kis aprósággal készültem az apróságoknak holnapra. (Kedves Szülők, ha olvassátok ezt a bejegyzést, psssszt! :) ) Van köztük egy miki, akinek nincs "puttonya", holnap lesz. A gyerkőc cukorbeteg, lebizniszeltem neki holnapra egy diabos szaloncukrot. :)

Nem szeretnék versenyezni csilli-villi, nagy mikulás csomagokkal, nem is tudok. Nincs sok mindenem, de nagyon szeretek adni, szívből, szeretettel.

Amíg a mikik készültek, megsült a kakukkfüves csirke is. :)