Hetem

Egy reggeli.

A gyerekek (is) nagyon fáradtak, már ismétlünk, gyakorlunk, készülök játékos feladatokkal.

(Nálam nem kell 45 percig ülni, hiszen például én sem tudok. Ami érdekes: vannak, akik elfáradnak egy-egy ilyen menős-szaladgálós feladattól... Annyira megszokták, hogy ülnek...)

(Ez 1. és 2. osztályban a ruhadarabok, színek, számok ismétlése volt.)

Hízok. Az ábrán 2.5 év mérései. A tendencia sajnos egyértelmű.

Változtattam 2-3 napja. Annyiban, hogy ha egy-másfél adag után ennék még, nem teszem. És minimalizáltam a pékárut.

A fotó nem is adja vissza igazán, mennyire szép fények vannak reggel a sulinál.

Amikor aznap megtudod, hogy délután továbbképzésre mész...

Szuper interaktív "előadás" a könyvtárban a gyerekeknek. Felnőttként is roppant élvezetes (Kovács Attila, alias Holden Rose). Persze én csak a feléig maradhattam, mennem kellett át a másik iskolába...

Pénteken osztályéneklési verseny a másik sulimban. Mivel alsóban a 2., 3. és 4. osztályban én tanítom az éneket, volt dolog: mindenhol 3 dalból álló népdalcsokrot kellett begyakorolni és emellé egy mai, modern dalt választani. Az osztályok főnökei sokat segítettek, pl. a nevezési lapot ők készítették a gyerekekkel (én csak heti 1 éneken és 1 német népismereten vagyok velük), ez a 2. osztályé, szó szerint dal CSOKOR. (Megjegyzés: szuper, hogy a kollégákkal ennyire jól együtt lehet működni, kedvesek, segítőkészek, készségesek. Ritka kincs.)

Ha azt hiszem, egyszer végre kicsit előbb érek haza és pihenhetek, a sors azt mondja: a-aaaaa! M. lerobbant a motorral, dolog volt... 

Érdekesség: két éve és 3 hónapja az én Mitsekem utazott haza trérerrel...

Ha már izgalmak, legalább együnk: vacsorára gyors tortellini kéksajt mártással, salival. (A maradékot vittem másnap ebédre, akkor is nagyon finom volt (és nem zabáltam. :)). )

Ilyeneket szinte minden órán kapok. :)

Péntek. Hajnal. Mosdó. Visszafekvés, visszaalvás. Csörög az ébresztő. Nem bírom kinyitni a szemem. Képtelen vagyok kinyomni a csöngést. Nem vagyok képes megmozdulni. Idén ez volt az első olyan fokú fárdtan ébredés, hogy túlzás nélkül mondom: nem hittem, hogy fel bírok kelni. (Nagyon (NAGYON) fáradt vagyok.)

Vége a munkahétnek. De szombatra M. "programot szercezett", így szombaton is felkelés órára. Epret rendelt a piacon szerdán, hát mentem érte. Irtóztatóan régen jártam utoljára piacon, pedig régen imádtam. Hát ma, miután két kör után sikerült egy kósza parkolóhelyet elfoglalnom, az első pillanattól megint imádtam a piacot. A mohácsi piac tényleg gyönyörű és zseniális, komolyan: ha erre jársz szerdán vagy szombaton, nézz be mindenképp!

Olyan 20 kilónyi cuccal értem haza. Leparkoltam a ház előtt, behordtam a lépcsőházba a dolgokat, a sok szatyrot, a hátizsákot (amiben 10 l virágföld lapult), aztán átrendeztem úgy, hogy a 2 környi dolgot egyszerre fel tudjam cipelni a majd' 70 lépcsőn. És sikerült.

9 után reggeliztem. (Félszáraz kiflicsücskök sajtkrémmel, mikrozöld, házi kolbász, paradicsom, paprika, kékpenészes sajt, tea).

És onnantól le sem ültem este 8-ig (csak délután szundítottam egy órácskát).

Főztem: gombaleves...

... kelkáposzta főzelék.

Ilyet életemben először főztem, mert M. nem szereti, de ma önmagamat is figyelembe vettem. Aaannyira finomra sikerült, hogy be tudtam volna falni a 4 adagot (de nem tettem).

Jött a lekvár főzés az eperből. Este 8 után lettem kész a mosogatással-takarítással. 13 üveggel lett fotóhoz már nem volt erőm.

Közben másodszor is bementem a városba, megjött a csomag a Neue Zeitungtól, az egyikkiíráson résztvevő gyerkőcimnek küldtek ajándékot. :) És vettem húst, készült még egy sült -párolt husi a főzelékhez.

És most purc........

 

Csütörtök

Reggel Mohácsról Véméndre autóztam tejföl ködben egy német bemutató órára. Jó volt találkozni kollégákkal más sulikból, az óra szuper volt, kedves a vendéglátás (két bögre teát ittam az óramegbeszélés alatt).

Még ki sem hült a kocsi, már újra vezettem, irány Sz., ahol a 2. órámat helyettesítették a továbbképzés miatt, a 3. órám ének volt. Csak leparkoltam, semmit nem vittem magammal a kocsiból, csak felszaladtam a könyvért és már mentem is órára. Óra után (még ki sem hült az autó) egy kislánnyal felküldtem az ének könyvet a tanáriba, már mentem is, be a kocsiba, irány a másik suli, B. Ott a nagyoknál (3.-4. összevont osztály) kezdtem, aztán a kicsikkel német. Mivel tegnap tanultuk a tea szót, ma teát főztünk. Szabadott hozni kedvenc bögrét, kedvenc teát, citromot. (Úgy eszik a citromot, mint más az almát.)

Németül megbeszéljük, mi kell hozzá, hogyan készül, milyen ízűeket hoztak (a 2. osztály azért ebben már elég ügyes, főleg F. és E.). Aztán teázunk és beszélgetünk. (A. a ped. asszisztensünk anélkül, hogy kértem volna, előkészítette nekem tálcára a poharakat, a gyerekek által hozott dolgokat, A. a konyhásunk utána elmosogatott- itt is köszönöm, M. -egy harmadikos- hozott vizet az ebédlőből, a vízforralót és maradék dolgokat én vittem fel.) Volt hiányzó, így majd megismételjük a dolgot (szerintem mindenki örömére).

Mehettem volna haza, de nehéz nap volt (főleg lelkileg), így beszélgettünk felnőttek kicsit az ebédlőben, aztán a tanáriban is. A. kollégám azt mondta nekem, amikor ma megint elmondtam, hogy nem biztos, hogy alkalmas vagyok erre a munkára, hogy nekem a gyerekek között van a helyem.

Haza. Épp ittam egyet, mosdó, aztán a második szomatodráma. Hát nem találok rá jó szót. Rengeteget segít. Zs. egyszerűen frenetikus. (Szerinte is a gyerekek az én utam, azért vagyok, hogy segítsek nekik. És még millió dologról szó volt, de konkrétan az első tíz percben sikerült megoldani valamit, amire évek óta kerestem -és nem találtam- a választ.)

Szerda

A minap esett a hó. Mit esett. Hóvihar volt. 2 centi megmaradó leplet jósoltak, szerencsére reggel csak hideg volt, de száraz utak.

Még mindig sok "ajándékot" kapok a gyerekektől. Ezt egy elsős kisfiútól kaptam, kis repülő. Gyurmaragasztó helyett igazi gyurma "ragasztóval". Azóta is a laptopom éke.

Annyi minden történik... És annyira nincs energiám írni... Mert borzalmasan tömények a munkanapok. (És nem én vagyok a legrosszabb helyzetben...)

Ma munka után továbbképzésem volt (németes, háromszor aludtam be, nem azért, mert unalmas volt, hanem mert annyira fáradt vagyok...).

Aztán este fél nyolc:

Sütöttem egy "kornspitz kiflit". Ezer éves receptem alapján. (Ez az eredeti reci, de a másik változat készült.) Egész szép lett, pedig vagy 10 éve nem sütöttem már. De nagyon egyszerű, kezdők is simán nekiállhatnak.

És hogy miért? Írtam már: gondunk van a fehér lisztes pékárukkal. És hogy ne csak Szafi lisztes zsömi legyen mindig, terveztem már, hogy megsütöm a régi recimet. Minden alapanyagot beszereztünk, és nem akartam holnap bolti, fehér lisztes dolgokat enni, hát inkább sütöttem. (Nem olcsók a maglisztek, viszont ettől nincs viszketés, nincs kiütés, nincs puffadás. Egyelőre. Amíg ezekbe is bele nem keverik a tücsöklisztet...)

Annyi minden történik... Annyi minden...

Nem lesz jó vége...

Tegnap is húzós nap volt (a keddi roppant húzós és az előző nem kutya napok után). Hulla fáradtan, de este csomagoltam reggelit és szendvicseket a mai, szintén brutál napra.

Nyolc órám volt 5 óra alatt, de az ötödikről rohanni kellett Mohácsra (Szajkról), mert egytől ötig németes továbbképzésem volt. Épp leparkoltam a mohácsi suli előtt, amikor hívott a kolleganőm: ma van az utazási nyomtatványok leadási határideje. Mivel nem tudom ma (sem) újra megcsinálni, hívtam egy illetékest: hétfőig kaptam haladékot. A telefonok alatt elmajszoltam egy szendvicset, mert már majd kilyukadt a gyomrom. Rohanás a továbbképzésre.

Frenetikus volt. Totál gyakorlatias, akár holnap bevihetném az ötleteket órára, ha kapnék egy joker napot a péntek előtt. De ha kapnék ajiba 3 hónapot a sulira készülésre és legalább 3-at a pihenésre, akkor pont jó lenne. (Szerintem bármelyik kollegámat megkérdezitek, ugyanezt mondanák.)

Mert hogy hazaestem, és eldönthetem, hogy füzetet javítok-e avagy füzeteket írok elő, esetleg felkészülök a holnapi óráimra, vagy eszek, beírom a Krétát, tusolok, netán pihenek, de neki is eshetnék az utazásos papíroknak így 9 és fél óra tömény munkaidő után. Ja, a sütit is meg kellene sütni, ruhát keresni, mert holnap 7-től 3-ig munka, 3-tól őszi sulis bál...

BORZALMASAN fáradt és túlterhelt vagyok, semmi időm semmire, főleg magamra. Nem lesz ennek jó vége...

Ja, és ma a kabátomat is elhagytam valahol...

Csütörtök

Ma az óráim után rohantam haza, gyorsan belapátoltam az ebédet, megmostam a fogam, rohanás a fogorvoshoz. Gyökértisztítás, fertőtlentés. Kaptam antibiotikumot, Dalacin, napi 4x1, nyolc napig. (Csak hogy én is kapjak egy kis Pfizert...) Jövő kedden kontroll. Valaminek történnie kell, mert embertelenül fáj. Maradt nyitva a gyökércsúcsig, az egész bal alsó állkapcsom fullra begyulladva, nem kellemes, nem komfortos. De bírni kell.

Fogorvos után rohanás haza. 1-kor kezdődött egy online továbbképzésem, fél 2-re értem haza, be is kapcsolódtam. Nem akartam róla lemaradni, mert tudtam, hogy szuper lesz. E. tartotta. Ő tanított a másoddiplomás képzésen is Budapesten, már akkor imádtam. Hatalmas tudású, maga is gyakorló pedagógus, tehát nem száraz előadás volt akkor sem, most sem, hanem egy gyakorlatias, gyerekcentrikus "ötletbörze" olyan dolgokkal, amiket akár holnap kapásból be tudok vinni az órára és mosolyt csalni vele a gyerekek arcára. 

Olyan határozott, szuper, konkrét dolgokról volt szó, hogy sikerült teljesen kikapcsolnom, nem fárasztó volt, hanem energianyerő. Ilyen az, ha az ember a "hobbijával" foglalkozik, én pedig nagyon szeretek németet tanítani kicsiknek, a népismeret pedig a szívem csücske. (Agyerekek egy részének nem, de hát hiába vagyunk német nemzetiségi iskola, ha a kicsit nagy részének semmi köze a magyarországi németséghez...) Egészen 5-ig tartott a továbbképzés.

Erről sem írhatok/írhatnék, de a tankönyvek silányak. Ami jó, az pedig kevés. És nincs két egyforma gyerekcsapat, nincs két egyforma gyerek, tehát minden évben totál máshogy kell a német tanítást (is) megközelíteni. A mostani másodikkal szárnyalni lehet, rengeteget kell a könyvhöz hozzádolgoznom, hogy kitöltsük a 45 percet. De ők mindenre vevők. Azt az anyagot, amit most veszek velük, például a tavalyi másodikkal kihagytam (és átvittem harmadikra, idénre), mert ők nem tudták volna második osztályos szintjükön azt befogadni, viszont tudtam, hogy harmadikban már menni fog. Úgy is lett.

A kovid mizéria miatt októberben úgy volt, hogy januárban már nem dolgozhatok szuri hiányában, aztán úgy, hogy március végéig dolgozhatok, majd, hogy április végéig, a legújabb az, hogy nincs "kötelezően igénybe vehető" oltás. Nem kergetek illúziókat: szeptemberben újra fogják kezdeni. Nem gondolkodhatok abban, hogy mi a jó a gyerekeknek (ez a rendszer az egész oktatási egyenletből kifelejtette a gyereket...). Tehát haladok tanmenet szerint, hogy ha -akár addig is- egy újabb rendeletet hoznak, a helyettesem tudja pontosan, honnan kell folytatnia...

 

Pillanatkép hosszú hétvége után

A hétvége hosszú volt, elméletileg szombat-vasárnap-szombat-vasárnapból állt. Gyakorlatilag vasárnap be kellett menni Idősek napjára, így maradt utána az egybefüggő "normál hétvége", amiből első nap anyuéknál telt, a második iskolai hazahozott munkával.

Ma, szerda volt a hosszú hétvége utáni első munkanap, az amúgy is legnehezebb napom. Nem tudom, mi volt velem: idegesen ébredtem, de azért időre elkészültem, sőt már fél 7-kor indultam dolgozni, mert annyi az adminisztráció, hogy nem végzek vele. Első órám lyukas volt, előtte adminisztráltam, aztán fénymásoltam, lamináltam németre nyelvtan táblázatot és négy legyet az egyik játékhoz. És már mehettem is órára, persze rossz osztályba mentem (nem ez lesz az első eset, ahogy magamat ismerem). Aztán nem találtam, leesett, elhagytam, ott felejtettem, nem vittem be, rohantam, kapkodás, persze ilyenkor ered el egy gyerkőc orra vére, stb. Délelőtt telefon: ma 2-re továbbképzésre kell mennem. Szuper, 3/4 2-ig órám van. No de ha kell, hát kell, 2 előtt letettem a lantot, aztán irány Villány. Mire odaértem (szakadó eső, iszonyat szél, 2 faluban is felmart út, javítás, rendőrlámpa...), már kezdtem szédülni, mert konkrétan egész nap nem volt időm egy falatot sem enni, sem egyetlen kortyot is inni. Az induláskor tettem be egy csokit, azt rögtön elmajszoltam, amint megtaláltam a célsulit és a céltermet, persze késtem. Mire hazaértem, sikerült egy kereken 10 órás, szó szerint folyamatos munkaetapot produkálnom.

És még mindig görcsben a gyomrom. Oké, tudom: pénteken bemutató órát tartok, és ettől tényleg ideges vagyok, de ekkora gyomorgörcs! Jöttem hazafelé a továbbképzésről a kicsi kocsimmal. Még nagyobb szél mint odafelé, sokkal nagyobb forgalom, rengeteg (!!!) bf az utakon, amikor majdnem megkérdeztem: Uram, miért? Elég sanyarúnak éreztem a mai sorsomat. De amikor majdnem feltettem a kérdést, feltűntek az agyamban képkockák. A mai napból. A szürkék, balul elsültek, nem kedvesek. Egyetlen közös volt bennük: én. A gondolataim. A "hozzáállásom", és ahol nagyon elszúrtam: az "elvárásaim". Mert ezek még mindig magasak. Magammal szemben elsősorban. És néhány helyzettel kapcsolatban. 

A továbbképzés egyébként IKT-s volt. Köznyelvre lefordítva "számítógépes". Szép és jó tanórán számítógépet, internetet használni, magam is teszem. Viszont nem vagyok ennek a feltétlen híve. Egyszerűen azért, mert tapasztalataim alapján az érdekesebb feladatokkal sem nő jobban a figyelem. De ebbe nem megyek bele. A továbbképzésen szó volt arról, hogy már sok suliban van a diákoknak iskolai tabletje, és arra csak a linket kell küldeni, meg csak átküldjük a gyerek email címére a házit és már csinálhatja is otthon... Gyerekek: kék fény. Emberek, 4G, 5G. Ettől (is) vagyunk betegek. Meg az üléstől. Ebbe se megyek bele, de engem senki nem tud meggyőzni, hogy az a jövő, hogy a gyerekek ÜLNEK a KÉK FÉNY előtt. Amiket megosztok a saját FB oldalamon, Boszikonyhán, pl. ha csak A Dr Jack Kruse cikkekre gondolok, senki nem olvassa. Én szoktam, de már nem is osztom meg, ennyivel is kevesebb időt töltök a gép előtt.

No meg a feladatokat a digi táblára el is kell készíteni. "Ez csak 5 perc", "ez 10 perc alatt kész"... Nem ragozom, 8 óra munka után már nem nagyon van kedvem még 1-2 órát a net előtt tölteni.

Egy óra múlva, kipuffogva magam.

Visszatérve a mai szürke-ideges napra: tanultam. Megint. Minden apró szürkeségből, nem sikerülésből, elfelejtésből, kapkodásból. Nem keveset. Úgyhogy gyakorlatilag megint az a vége -mint mindig-, hogy köszönöm.

Mai szívem csücske, azaz népismeret: stelázsi papír kreációk.