Csütörtök, péntek, szombat

Hosszú munkahét volt, tömény. Csütörtökön a sze-i kollégák voltak a sulinkban megnézni, hogy tanítunk összevontan, hogyan differenciálunk. Nekem egy 3.-4.-es németem volt, németes tanítótársam ült be. Nem készültem extrával, az életszerű mindennapokat mutattam meg.

A péntek úgy alakult, hogynem kellett B-ról átmennem Sze-be. Így két órám volt, utána mehettem volna haza. De maradtam, mert rengeteg a dolog, a szanálást is folytatom, és így végre volt lehetőség arra, hogy a másik (Sza-ra) ingázó kollégámmal is tudtunk kicsit beszélgetni. (Két éve még egy suliban dolgoztunk másikba mászkálás nélkül, most csak akkor találkozunk, amikor én megyek át B-ról Sze-be, ő jön Sza-ról B-ra, útközben integetünk egymásnak...) Végül 3 után indultam haza. Egy kisebb nagy bevásárlás, és amire hazaértem, totálisan purc voltam.

Szombatra (mára) temető körutat terveztünk. Habár mást sem kívántam, mint ágyban maradni, pihenni, aludni, muszáj volt megnézni a sírt, ezer éve voltam már. Mohács-Nagyszokoly-Tamási...

... Hőgyész. 

(Hőgyész belterületén a fél falu főútját újraaszfaltozták, hát nem hittem a szememnek, a kocsi is boldogságban suhant!)

Keresztanyum mennyei ebéddel várt minket, itt is nagyon köszönöm! Elvittem hozzá azokat a virágaimat, amiket tőle kaptam és amik még éltek, de "szenvedtek". Sokat beszélgettünk. Nehéz, komoly dolgokról is. És a virágok kapcsán azt mondta (nem tudom pontosan idézni): keresni kell olyan növényeket, amik szeretik/bírják azt, ami nálatok van: kevés fény. Azaz: a meglévő feltételekhez igazodó lehetőséget kell kutatni. És ez nem csak a virágokra igaz. "Ott fogta" a vitt növénykéket és kaptam helyettük másikakat "próbára" (egyik szebb mint a másik). Már a helyükre is kerültek, kíváncsi vagyok, bírják-e majd.

Végig én vezettem (nem száguldozva -max 130 a pályán-, mert fő a biztonság), nagyon fáradtan értem haza. Megéztem a FB-os "Emlékek"-et, ez volt az egyik, anyukámtól.

Borzasztóan hiányzik.

9 hónapja...

Három éve a műtéti diéta megkezdése előtt még ettem fogamravalót.

Hat éve gyönyörű, napsütéses őszi nap volt, még együtt három generáció.

Ma 9 hónapja aludtál el, anyu. Mamit pedig holnap lesz 4 hónapja, hogy eltemettük. Emlékszel, mennyit nevettünk azon (is), hogy egyformán álltunk, egyik kezünket csípőre téve vagy karba tett kézzel, és hogy a lábunk ugyanúgy, csámpásan állt? Most vettem észre, hogy ezen a képen is egyformán tartjuk a lábunkat. 😁

Elmúlás, születés, változás

Nyáron többfajta saláta magot is veteményeztem a teraszon balkonládába. Az egyik ki sem kelt, a másik kettő kikelt ugyan, de a hőségben csak nagyon kicsit növekedett. Amelyik életben maradt, azt cserépbe palántáztam, de egy kivételével mind elpusztult. Azt az egyet óvtam, védtem, de a forróság nem kímélte, egyszerűen tönkrement. (Ez látszik a képen jobbra.) Nem volt még időm kiüríteni a cserepet, és pár nap múlva egyszer csak azt láttam, hogy valami bújik. Nem ültettem oda semmit a palántán kívül, nem tudom, hogy mi ez, de megőrzöm, gondozom, hiszen él. Valami elpusztul, valami más pedig a "semmiből" születik.

A memóriám packázik velem. Szinte minden lényegtelen dologra emlékszem, ami fontos, az nem jut eszembe, vagy elfelejtem megnézni a határidőnaplómban, ha megnézem, akkor két másodperc múlva kimegy a fejemből...

A pedasszisztensek érkezésével legalább annyiban könnyebb lett a munkám, hogy nincs óraközi ügyelet. Így tudok fénymásolni, előkészülni a következő órára, néha még mosdóra, étkezésre is futja az időből. Ennek ellenére nagy a nyomás, hiszen nem elég, hogy egy tanórán nekünk két osztályunk van, azaz duplán készülünk (és akkor még nem is beszéltem az SNI gyerekekről, nem kevesen vannak), a tanítás 5% alatt, az adminisztráció és a többi teszi ki a maradék részt... A TÉR vállalásokat már rögzítettem, jóvá is hagyták a Krétában, de a NAT vizsgára még nem volt időm regisztrálni sem, sőt még az utazási költségtérítéses nyomtatványokat sem küldtem be, mert egyszerűen nem volt rá idő.

Itthon, a saját dolgaimmal szinte semmit nem haladtam eddig. Úgyhogy ma listát írtam a legfontosabb tennivalókról. Először munkából -egy kis átszervezéssel és E. és A. segítségével- Bátaszékre robogtam látásvizsgálatra. És igen, jól éreztem, megint romlott a szemem, úgyhogy új szemüveg lesz, másfél-két hét múlva készül el. Onnan a boltba robogtam (Mohácson), a lista alapján megvettem a legfontosabbakat. Haza, és jött az itthoni listám. Határidős, halaszthatatlan, gyorsan megcsinálandó/elintézendő... Például téli gumi rendelés, hiszen nyakunkon a reggeli mínuszok...

Úgy általánosságban igyekszem mindenben egyszerűsíteni. Priorítást felállítani. De még mindig nem tudom magamat az első helyre tenni. Ezen dolgoznom kell még.

Anyu, mami (és minden eltávozott szerettem) nagyon hiányzik.

Két éve anyu Hőgyészen pakolta ki a házat, hiszen novemberben költözött Mohácsra. Mamika már az otthonban volt. Tavaly ilyenkor már javában szerveztük anyu szülinapi buliját a 70. születésnapjára, de félő volt, hogy le kell mondani, akkora fájdalmai voltak már.

Minden változik...