2017. augusztus 25., péntek

Dobozolás- ha változik a terv

Egy napi étkezésemet előző este vagy aznap reggel szoktam összekészíteni. Egyszerű: ugye megírtam a tervet (általában egy hétre előre teszem), csak megnézem, dobozolok. Ezeket így akár vinni is tudom, ha kell, vagy ha változik a napi program. (A műanyag dobozok könnyűek, egyszerűen tisztíthatók, ha kell, mikróban is használhatók. Olcsók, sok-sok évig használhatók, egymásba téve az üreseket kevés helyet foglalnak.)

Ma az a helyzet állt elő, hogy az előre főzés három napra mára volt tervben (ezért a nyers csirkemell a képen), be is vásároltam már hozzá, viszont át kellett variálnom a napomat, mert közbejött egy hivatalos ügyintézés. Ilyenkor sem kell pánikba esni, hiszen gyakorlatilag mindegy, melyik étkezést mikor eszem meg, így csupán a dobozok sorrendje változik, az ebédre tervezett lesz majd a vacsora, az uzsonnát ettem korai ebédnek, a tízóraira dobozolt pedig az uzsonna, viszem magammal a dolgomra. (És ezt begépelni hosszabb ideig tartott, mint átgondolni).

Tehát:

- tervezés egy hétre előre
- előre főzés két-három napra
- előző este vagy aznap reggel dobozolás.

Ennyi a titok ahhoz, hogy

- olyat egyek, ami jó nekem
- ne legyek napközben sem éhes, legyen bármi a program
- időt és energiát spóroljak
- véletlenül se szaladjak be a boltba semmi egészségtelen, nem laktató, gyorsanbefalommertéhenhalok ételért.


Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése