Fél 10-kor ültem be a buszba, miután elbúcsúztam a nénitől és V-tól, a váltótársamtól. L. volt a sofőr, aminek örültem, mert habár mindegyik sofőrt csípem, L. megfontoltan vezet és jókat lehet vele beszélgetni, főleg, hogy most is elöl ülhettem. Beszélgettünk is, a csajokkal is, régóta először volt egy igazán jó kis hazautazás. Hosszú volt az út, mert Ausztriában helyileg eléggé szétszórt társaságot kellett összeszedni, de nyugodt voltam, hiszen végre a buszban ülhettem, végre hazafelé volt az útirány. Este negyed 7-re értünk haza.
Valahogy könnyűnek tűnt a csomagom, amit felvittem az első emeletre. Letettem a bejárati ajtó elé, kinyitottam a zárakat, beléptem. Hangos köszönömöket szórtam a két hete nem látott albérlet légterébe, boldog voltam, hogy jól utaztam, hogy itthon lehetek, megköszöntem magamnak és minden égieknek, hogy megcsináltam ezt a nem könnyű két hetet, hogy nem rinyáltam, nem menekültem el, hanem tettem a dolgomat legjobb tudásom szerint. Köszöntem a lakás melegét, a biztonságos fedelet a fejem felett, a csomagomat, amiben csupa tiszta ruha lapult, és hálásan köszöntem a cukormentes kólát, amit a hűtőben találtam, mert egész úton az ivásról és a kóláról ábrándoztam.
Első kép: Heztmannsdorf, második kép: itthon, a kólával.
Amikor I. búcsúztatóján kint voltam Sitzendorfban, I. unokahúga felolvasott egy verset, egy rövid, gyönyörű verset. Pontosan arról szól, ahogy én is gondolkodom a halálról. Ezt el is kértem akkor, mielőtt most kiutaztam, lefénymásoltam, és elküldtem Unternalbba annak a családnak, akinél ezelőtt voltam kint és ahol szintén meghalt a néni. Amikor hazaértem most, várt egy levél a családtól:
Nagyon fáradt vagyok. Legfőbb ideje volt, hogy lejárjon a kinti etap, mert most már átestem a ló túlsó oldalára, azaz olyan fokú a fáradtság, hogy se éjjel, se a buszon nem tudtam aludni. Meg kell nyugtatnom magam, hiszen itt most már nyugi van, nincs bébifon, nem kell 14x24 órában folyamatosan fülelnem, figyelnem, alhatok mélyen, senki nem fog hajnalban matatni a konyhában vagy hangos"hallo, hallo (hallo, hallo, hallo...)..." kiáltásokkal kiugrasztani az ágyból...
Idén 6 munkahelyen dolgoztam, 1 ápolás, 2 vendéglátás, 3 ápolás, de ahhoz, hogy ne saját zsebből kelljen finanszíroznom a kinti decemberi TB-met, még egy két hetes etapot be kell vállaljak idén. Lesz itthon is bőven elintéznivalóm, de egyelőre nem gondolkodom előre, nincs terv, nincs "célkitűzés", csak nyugi, pihenés, alvás.
Sokan írtatok, amíg kint voltam, üzenetet, hozzászólást, megjegyzést, 2-3 napon belül gépről megnézem mindet és válaszolni fogok. Köszönöm a türelmeteket!
Isten hozott itthon, Te Hős! Puszi és ölelés. ❤
VálaszTörlés