2016. március 30., szerda

Szerda: hibáztam, tanultam...

Tegnap írtam arról -is-, hogy az étkezésben elszaladt velem a ló szekerestül, mindenestül a múlt hetekben, és így tegnapelőtt olyat mutatott a mérleg és a nadrágom, amilyet már régen nem. Nem dőltem a kardomba, nem sírtam el magam, még csak nem is szomorkodtam. Tudtam, mit teszek, ha eszek (sokat, nem jót...), tudtam, hogy mivel jár. Egyáltalán nem katasztrófa. Sőt megoldása is van: újra kicsit odafigyelni a kajára (azaz elsősorban a testemre) és csinálni tovább a mozgást. Nem készült étkezési terv. Van kaja a hűtőmben, csupa számomra megfelelő, eszek, ha éhes vagyok, csupán a rágcsálásban kell visszafognom magam. Mozgásterv készült, felskicceltem egy darab papírra, de ebből is a lényeg: legyen meg heti 3-4 súlyzós edzés, a gyaloglás, futás csak plusz, ha ezek nem jönnek össze, no problemo.





Persze mindennek az alapja, hogy lelkileg rendben legyek. Nem szeretek írni a gondokról, mert azzal is csak megerősíteném az azokkal kapcsolatos gondolatokat. A cél márpedig nem ez. Napi szinten dolgozom önmagamon, tanulom, hogy beszélni tudjak az érzéseimről, hogy akkor is meglássam a mindennapokban a jót, a szépet, amikor meglehetősen szürke minden (...). A legnehezebb dolgok egyike mostanában a "nem gondolkodás", a nem túl sokat gondolkodás. Mintha több rádió adó működne egyszerre az agyamban, olyan érzés, ahogy tolulnak a gondolataim. Veszekednek egymással, rácáfolnak a másikra, legtöbbször olyan a fejem, mint egy zúgó méhkas és olybá tűnik, bármelyik pillanatban felrobbanhat. Szó szerint minden este úgy alszom el, hogy ezt előtte le kell csendesítenem, tudatosan ki kell kapcsolnom. Nagyon nem egyszerű, de csinálom, gyakorlom, elalváskor már egészen jól megy, még a napközbenit kell valahogy megtanulnom. Nem adom fel és lesz ez sokkal jobb is. 


Mozgás: láb gyakorlatok App/2. és 4 km tempós gyaloglás




R: -
E: 1 főtt tojás, főtt sonka, torma, párolt zöldség, tiramisu, marék mogyoró
V: 1 vajas-paprikás kenyér, 1/2 keto kávé




Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése