2014. december 5., péntek

Péntek (Mo. 14/ 12.)

Reggel irtózatosan fáradtan ébredtem pár órácska alvás után. Tegnap megint kiveséztük a témát a pszichodokival, megvan a konkrét ok is, amiért nem alszom, így dolgozom az ügyön. Megcsináltam az edzést, aztán úgy maradtam. Képtelen voltam kimozdulni a lakásból, képtelen voltam bárminek is nekiállni. Iszonyatos erőfeszítésembe telik a legapróbb, rutinnak számító dolog elvégzése is. De tudom, mitől van, és tudom, hogy jobb lesz majd. Így hát bekapcsoltam a számítógépet és elkezdtem utánaolvasni a tegnapi diagnózisnak. A két darab A/4-es lap tartalmából a két pozitívumra és hat másikra emlékszem, ezeknek utánanéztem.

Nem vagyok Csernus rajongó, de ez az ürge az ide beszúrt videok nagy részében szinte szó szerint azt mondja, amit én átélek. Ezért tettem ide őket.








A Bakos Adolf video nagyon hosszú. De nagyon jó is. Főleg az első kábé fél óra (a többi vitamin- és egyéb ajánlás). Lefotóztam belőle pár képet, amik a legfontosabbak. Nem értek mindennel egyet (ld. táplálkozási tanácsok), de pl. az első kép néhány dolgot helyre tett a fejemben.



Döntöttem: segítséget kérek, kiemelem a fejem a homokból, és változást akarok, mert ahogy eddig volt, nem mehet úgy tovább. Felemészt, elpusztít. 

Egyelőre nehezen tudom hinni, hogy van kiút és a félelmeim egyelőre elnyomják azt az energiát, amit a pozitív irányultságba is fektethetnék.

És - amiről tegnap is írtam - tudom már egy-két nagyon fontos dologban, mit kell tennem, no ehhez hiányzik még az erő. Viszont ma rájöttem, tudatosult bennem, hogy ha halogatok, ha nem teszem meg, akkor csak egy helyben fogok toporogni, nem lesz semmiféle változás, márpedig akkor teljesen fölösleges pszichológushoz járnom, fölösleges ennyi pénzt kiszórni az ablakon, akkor - Csernus szavaival élve - megint csak ücsörgök a meleg sz@rban. Hiszen:


Edzés: LÁB-MELL-TRICEPSZ



R: 2 főtt tojás, marék kesu
E: halászlé, 2 kókusz tekercs (recept holnap)
V: -

Facebook oldal: Boszorkánykonyha

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése