Tegnap este fáradtan, de boldogan írtam meg az utolsó kinti blog bejegyzést. Fáradtan, mert az elmúlt hetek nem tűntek el nyomtalanul: a sok nem alvást nem lehet hamar bepótolni, ráadásul sokszor még mindig hajnali kettő, három körül sikerül csak álomba szenderülnöm. És nem mellesleg megint lehúztam 14 munkanapot folyamatosan, no meg megmásztam egy hegyet is :) De boldogan, sok dolog miatt.
Reggel fáradtan, iszonyatos izomlázzal, magamtól ébredtem 3 óra alvás után. Gyorsan bepakoltam a még elöl lévő cuccomat, felöltöztem, sminkoltam (szemceruza, szempilla spirál), 8-tól a szokásos rutin E-tel. De előtte bekapcsoltam a gépet. Mindig megnézem, a húgom írt-e üzit, vagy írt-e a blogjába (Sweetmami), így tudom, hogy vannak a gyerekek, hogy van ő. Nekem ez nagyon fontos. És volt egy kis időm még, hát megkukkantottam, hogy áll a blog a receptes oldalon: majd' 400 blogból a 87. :)
Reggeli: 2 tojás, 2 szelet sonka (rántotta), kávé (előtte a szokásos vitaminok).
A múltkor totális idegességgel, gyomorgörccsel jöttem haza, igazándiból legszívesebben maradtam volna még kint. Most pedig alig vártam, hogy jöjjön értem a busz. Hiszen van hova hazamennem, van fedél a fejem felett, G-ral is találkozom (nagyon vártam már), rengeteg program és új élmény vár, így a hazaút gondolata is boldogsággal töltött el.
Valahogy éreztem (hajaj, bizony, a megérzéseim a mai napig tökéletesen működnek!), hogy hamar ott lesznek értem. Teljes nyugalomban végeztem E. reggeli gondozását, hordtam le az utazótáskát és a többi holmit a bejárathoz. És fél 10-kor meg is jelent A., a váltótársam és Peti, a sofőr a bejáratnál. (Hogy ezt a nevet miért írom ki, kicsit lejjebb kiderül.)
Maga az utazás is most kicsit más volt, mint eddig. Lazább, nyugodtabb, oldottabb. Ausztriában nézelődtem. Másfél éve járok ki, havonta kétszer megteszem majdnem mindig pontosan ugyanazt az utat, de nem győzök betelni a hegyek, az erdők, a táj, a sokféle zöld és kék látványával.
Nézelődtem, fotóztam, és közben beszélgettünk. Mint a múltkor kiderült: R. volt párja anno az osztálytársam volt Tamásiban, M-tal is régóta utazunk együtt, az ő lányának volt egy tamási udvarlója, K. pedig gyakorlatilag a szomszédasszonyom volt, amikor G-nál laktam még, és soha nem találkoztunk. Sőt a sofőrünknek is volt egy regölyi haverja, akivel Tamási "fele" szoktak menni. (Én anno tamási lány voltam.) Még hogy minden út Rómába vezet!
Ő pedig a sofőrünk, Peti, Horváth Péter. Pontos, rendes, cipeli a csomagjainkat (ma is segített felcipekednem az emeletre itthon), már fél éve minden egyes alkalommal biztonságban kivisz és hazahoz minket, megáll, ha valakinek mosdóra van szüksége, szóval nagyon rendes. És mindezek mellett zenél is. A Color Band zenekar dobosa. Sajnos élőben még nem hallottam őket, de a 600 dalos repertoárjukból biztosan lenne jó néhány szám, amire tudnám ropni egy lakodalomban :) Ha lakodalmat készültök tartani, érdemes a honlapjukra kattintani, hátha :)
Azért hosszú ez az út, még ha végig a maximum megengedett sebességgel száguldunk is. És az anyósülésen szívás nyáron az utazás: egész úton oda tűz a nap, hiába megy a klíma, az üvegfelület csak úgy ontja a forróságot.
Nagyon jókat, tényleg jókat beszélgettünk étkezésről, étrendekről, allergiáról, munkáról, utazásról, kapcsolatokról (...), és sokat nevettünk, így gyorsabban telt az idő. K. húszon-évesnek tippelt, hát örültem neki :)
Ebéd: csokikrém.
Vacsora: sonka, házi szalámi, 2 szelet sajt.
És most jön az, hogy ha mindent le szeretnék írni, ami történik velem mostanában, és ami azóta történt, hogy ma hazaértem, akkor egész nap a gép előtt ülhetnék (de akkor nem történne semmi extra;-) ).
Gyors találkozás azzal, aki nagyon fontos.
Gyorsan elintéztem, amit utálok: kipakolás, mosás, teregetés, mosogatás, elpakolás.
A kicsi kocsim hűségesen megvárt a terasz alatt.
Megint nézhettem a teraszomról repülőt (imádom a röpcsiket).
Örömködhettem, előre várva az esti randit ;-), bolondozhattam, melltartó nélkül mászkálhattam, mezítláb.
Én alapból szeretem a viccet, szeretek bolondozni, nagyon szeretek nevetni, imádom a fekete humort (nézni is, olvasni is, művelni is), és szerény véleményem szerint mindenki sokkal szebb, ha mosolyog. :-) Szeretek bandzsítani, pofákat vágni, hangosan hahotázni. Még gimis voltam, amikor egy srác azt mondta: úgy nevetek, mint a vadalma :-) Szeretek jókat kacagni, kuncogni, és mostanában felelevenítem ezt a régen elfeledett élményt. Mert ez aztán igazán nem kerül semmibe, ráadásul sokkal jobban is érzem magam tőle :-)
"Soha nem mondtam, hogy légy olyan, mint én.
Azt mondom, légy önmagad, és különbözz a többiektől."
Marilyn Manson
Nagyon furcsa ez az érzés, furcsa még leírni is, hiszen az elmúlt hét hétben annyi, de annyi rossz dolog történt, de mindez végül is kinyitotta a lelkem ajtaját és ablakait, és olyan energiákat, érzéseket szabadított fel bennem, amik nagyon régóta csak szunnyadtak a mélyben, amiket már kezdett teljesen eltakarni valamiféle sötét, vastag pókháló. Kezdek értelmes kérdéseket feltenni magamnak, kezdek belelátni a saját gondolataimba, kezdem érteni és érezni, mi az, amit szeretnék, kezdek tudni megtanulni a jelenre figyelni és abban élni, elfogadni, ami van, és feladni azt az elvet, hogy ugyanazt várhatom el a másiktól, amit én adok. Szóval furcsa érzés és furcsa leírni is, de teljes mértékben így érzem és le is írom: boldog vagyok :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése