Két és fél óra volt a betegfelvétel. Huh. De itt vagyok, ugyanabban a szobában, mint júniusban. Az épület, az orvosok, nővérek sem ismeretlenek. Volt már ebéd (gyümölcs ízű leves, rántott hal, sárgarépás rizs). És egy röntgen. Ma már nem lesz vizsgálat, annyi a dolgom, hogy pihenjek.
Ez a nap is eljött: holnap befekszem a kórházba.
Kész a kórházi táska, remélem, hogy minden szükséges dolgot betettem.
Éjjel alig aludtam, izgultam. Reggel is idegesen ébredtem, aztán a nap folyamán nagy részben megnyugtattam magam: kemény szerda-csütörtököm lesz, de elmúlik, utána pedig napról napra jobb lesz.
Holnap befekvés, holnapután műtét.
"A vese sokkal több, mint ,,csak,, a vért szűrő fizikai szerv. A keleti orvosi rendszerek és a spirituális hagyományok szemszögéből úgy tekintik őket, mint életesszenciánk székhelyét, a vitalitás, a bátorság és az akaraterő forrását. Ha megvizsgáljuk a vesék egészsége és általános jóllétünk és kiteljesedésünk közötti mélyebb összefüggéseket, lenyűgöző lehetőségek nyílnak meg előttünk belső energiaforrásunk és rugalmasságunk megerősítésére." forrás
Egy szuper és két jó nap után ma viszonylag nyugodt délelőtt volt, aztán egy odabacós 5-6 órás fájdalomcunami... Persze: egyszer minden elmúlik. Tényleg nem értem, hogy a 21. században miért hagyják szenvedni az embereket.
5 nap a befekvésig, 6 nap a műtétig.
Július 17. óta nem történt ilyen. Nem volt elviselhetetlen fájdalmam. Akkor volt a vesekő zúzás, ami magában borzalom, és attól kezdve kezdett fájogatni a vesém, napról napra jobban, ami augusztusra elérte azt a szintet, amit embertelennek nevezhetek. Reggel felkeltem és... nem fájt semmim. Gyanúsan néztem körbe, figyeltem a testemet, hogy az nem lehet. Jó fél óráig hitetlenkedtem, majd úgy döntöttem: ez bármikor változhat, akkor menj le a boltba. Voltam is, most csak egyszer kellett letennem a kosarat. Semmi nehezet nem vettem, tudom, hogy 5 kilóig emelhetek. Szép lassan hazajöttem, felmásztam a harmadikra, kipakoltam. Még mindig semmi. Jó két órán keresztül olyan érzés volt, mintha sosem lett volna vesegöcsöm, mintha nem lenne bennem a stent. Aztán annyira "erősödött", hogy olyan volt, mintha egy kemény izomlázam lenne a "derekamban". Jött néhány kisebb szúrás is, de sokszor 5-10 percekre semmi de semmi fájdalom. Így tudtam minit itthon ténykedni, kora este pedig végre tusolni, hajat mosni. Hálásan köszönöm ezt a napot. Ez az ajándék a lassú, megfontolt, minden mozdulatra odafigyelő önellátás csodája.
Éjjel megint többször ébredtem fájdalomra. Hiába fordultam, mozdultam, tekeredtem bárhogy, sehogy nem találtam az enyhítő pozíciót. Azért aludtam is etapokban. Még álmodtam is:
Nemrég kérdezte az egyik blogolvasóm, szoktam-e filmeket nézni, és én írtam neki: igen, kinéztem már a Netflixet és a Disnex+-t. (Ez megtörtént egyébként.) Álmomban ez a gondolat jött: miért menekülök mások történeteibe, miért nem magammal foglalkozom? Miért tetézem még a bajomat jó kis elektromágneses sugárzás túladagolással? Lemehetnék a ház mögé a parkba egy padra is szenvedni, legalább levegőn lennék, érne a napfény, mindig vannak ott mások is, ha gond lenne, biztosan segítenének. És itt lett vége az álomnak. (Tudom magamról, hogy "agyalós" típus vagyok, de hogy még álmomban is!)
EGész jól keltem. Sőt nagyon jól. 10/4? Ahh, hónapok óta nem volt ilyen nyugalom a vesém táján. Az agyam egyből tervezéses üzemmódba kapcsolt: ha ez marad, akkor bolt, főzés, elrendezem a spájzot, bla-bla. Hamar változott a terv. A boltba még lejutottam, aztán nekiálltam főzni és jött... Egy rendesen viharos tengert képzelj el, hatalmas hullámok, tomboló szél. A kis csónakban hol erre dob a vihar, hol arra, hol nagyon magasan, hol mélyen ülsz a fájdalomhajóban. A kiugró 10/9 és feles 5-10 perceknél ömlik rólad a víz, csak pihegsz, kicsit leülsz, de nem jobb, csinálod tovább. Aztán ráz a hideg, levegőt még mindig nem kapsz rendesen, és csak sajog, görcsöl, feszít... Mindez begyógyszerezve.
(Mentőt azért nem hívok, mert ez még nem OLYAN nagy fájdalom, és mert mi lenne? Bevisznek az SBO-ra, ott sürgősségi kötelező vizsgálatok, közben folyik belém a fájdalomcsillapító, ami nem vagy alig hat. Vagy hazaküldenek, ha kicsit jobban leszek, vagy be Pécsre az Urológiai Klinikára, ahol megvizsgálnak az ambulancián, és mivel orvosilag rendben vagyok, jöhetek haza. És nem, sajnos -ha csak nem esik ki valaki a listáról- nem hozzák előbbre a műtétet, mert orvosilag indokolatlan...)
Azért készen lett az ebéd. A zöldséglevesben nem főtt szét a hagyma, a lencsefőzelék cseppet savanyú lett, a sült karaj olyan fura fehér maradt... De legalább házi. 🙈
Most is 10/9-cel ültem ide írni, jelenleg 10/6, de ez bármelyik pillanatban változhat. Megint leírom: nem panaszként születnek ezek a bejegyzések. Aki nem élte át, elképzelése sem lehet, milyen ez a fájdalom. A vesekő csoportban ma reggel is olyan posztba futottam bele, hogy Orvost keresek, akár államiban, akár magánban aki azonnal ki tudja belőlem venni ezt a kínzóeszközt( dj stent)
Elutazok bárhova. Szeptember 15-re van időpontom eltávolításra, addig már nem bírok várni. Erre csak egy komment: Átérzem! 5 hétig csak feküdtem a fájdalomtòl amit a stent okozott.
Persze, hogy kutakodtam a témában, igazán nincs ezzel kapcsolatos szakirodalom. A jelenség (stent-intolerancia) létezik, de nem tudnak vele mit kezdeni. Egy cikket találtam, idézek belőle.
"Az urológiai gyakorlatban leggyakrabban használt eldobható eszközök az ureter sztentek és a foley katéterek. Az ureter dupla J (DJ) stenteket gyakran használják az ureter elzáródásának enyhítésére, és sok sebész szinte az ureteroszkópiás eljárások rutin részeként.
A DJ stent elhelyezésének olyan lehetséges mellékhatásai vannak, mint az oldalsó fájdalom és a húgyúti fertőzés (UTI) a retrográd vizeletáramlás miatt. Ahogy a húgyhólyag nyomása megnövekszik az ürítés során, vizelet reflux jelentkezik a DJ stent mellett és azon keresztül is. E problémák leküzdésére antireflux mechanizmussal ellátott stenteket gyártanak, azonban ezek az új sztentek magasabb költségekkel járnak a hagyományos sztentekhez képest.
A Foley katéter minden urológus keze és lába, és a foley katéter behelyezésével a hólyagnyomást a szükséges alacsony szinten tarthatja. A foley katéter húgyhólyagba történő behelyezésének gyakorlata ureteroszkópia után vese- vagy vesekő és DJ stent elhelyezése után nem rendelkezik bizonyítékokon alapuló háttérrel, és rutinszerűen a sebész választásától függ." forrás
Új gyógyszer ide vagy oda, éjjel többször ébredtem fájdalomra. Tény: nem volt olyan leizzadós-megfeszülős, de azért fájt, ha felébresztett.
Reggel új kombóval kezdtem. Pár óra után konszolidáltan éreztem magam. Azaz volt annyi bennem, hogy oda tudtam ülni a géphez dolgozni (iskolatitkári feladat, de az nekünk nincs, ezen meg a pénzem múlik: munkába járásos dokumentumok, kész paksaméta, ráadásul határidős).
Dél körül már komolyabb gondjaim voltak. Kezdődött a durvább fájdalom. Pedig a gyógyszert reggel 7-kor vettem be, 12 órás hatású, de 4 óra múlva már megint nem ért semmit... Ebéd után aludtam-bóbiskoltam egyet, akkor megint kicsit jobb lett pár órára (ez olyan 10/6-7), később megint roppant nehezen viselősre erősödött. Nem tudtam megvárni az este 7 órát a következő kombóig, bevettem 1 órával előbb.
Ma lenne 120 éves anyai dédapám, mamikám édesapja, aki egy igazán különleges figura volt. Csak nagyon random néhány kép róla.
Isten éltessen, Opa!
Fél 7-kor ébredtem, a saját nyöszörgésemre. Ívben megfeszülve feküdtem az ágyon, a szám (szájpadlásom, ajkaim) teljesen kiszáradva, pedig vagy fél liter vizet kortyoltam el az éjszaka. A gyomrom, emésztésem -a sok gyógyszertől- romokban, így reggel egy kis gipsz ízű itallal kezdtem, vártam kicsit, jöhetett pár szem szőlő, a gyomorvédő, rá néhány percre az első koktél. Nem hatott. Nem bírtam se ülni, se állni, se feküdni, az összes belső szervem egyszerre feszült be, levegőt is alig kaptam, csak pihegtem. Ez a 10/9 és feles állapot. Az agyam teljesen tiszta volt, tudtam, hogy ha ez csak egy fikarcnyival is rosszabbodik, nem kérdés a mentőhívás. Nem lett rosszabb, "csak" maradt ugyanez. Eljött a 8 óra, tegnap ugye mondták az Urológiai Klinikán, hogy ma bent lesz az orvosom, elkezdtem telefonálni. Fél 9-ig folyamatosan (sok telefonszám tartozik a klinikához), sikertelenül. Akkor eszembe jutott, hogy az osztályon mindig felveszik a folyosón a telefont, hát hívtam őket. Az első nővér kapcsolt valahova, ahol nem vették fel. A második azt mondta, professzori vizit van (volt benne részem, előtte kicserélték a cikibb ágyneműket, rendet kellett raknunk, jött a professzor, kismillió orvos, rezidens, nővérek; de a professzor rendes volt, mindenkihez volt néhány vicces-biztató szava), hívjam egy óra múlva. Fél 10-kor tárcsáztam újra, a nővér mondta, hogy megnézi, merre van az orvos (van ott a folyosón nekik egy számítógép is), nézte, kapcsolta, és az én doktorom fel is vette. Még akkor is ebben a belefeszülős-pihegős 10/9 és felesben leledzettem. Emlékezett rám a doktor, kikérdezett alaposan, aztán azt mondta: nagy valószínűséggel a stent az oka, menjek be holnap fél 2-re, csinál egy kontroll röntgent és egy vizeletvizsgálatot, megnéz. Amint meglett, ki tud elvinni (M. dolgozik, szinte folyamatosan), egy darab nagy kő leesett a szívemről, de ugye még ki kellene bírni holnapig. Így bevettem az egyik koktélt, amit a vesekő csoportban olvastam. Láss csodát, levitte a fájdalmat először 10/9-re, aztán szurkodós 10/8-ra. Amire ma ezzel képes voltam: ültem, filmet néztem. Délután jöttek B-ék, E-val már tegnap lebeszéltem, hogy a kihízott ruháimat nekik adom, ha el tudnak jönni érte. Jött a 2. új koktél. Ezzel most elvagyok. Értsd: képtelen vagyok bármire is, de le kell tusolnom, holnap orvoshoz megyek...
Habár nem kezdtem ma a suliban az új tanévet, volt benne részem. A szomszéd ház mögött van egy iskola, mivel reggel még hűvös volt kint és nyitva voltak az ablakok, hallottam az egész tanévnyitót...
Napok óta alig alszom a fájdalom miatt. Nem volt kérdés, ma hívtam az Urológiai Klinikát, hogy csináljanak valamit, mert nem bírok így ki még két hetet a műtétig. Nem volt bent az orvosom, holnap telefonálok újra, de mindegy, kivel, csak beszéljek egy szakival, mert ezt a fájdalmat képtelenség elviselni...
M. éjjelente kérdezi, hívjon-e mentőt. Erre csak nagy vonalakban emlékszem, de ma megkérdeztem tőle, tényleg kérdez-e vagy csak álmodom. sajnos kérdez. Mert nyöszörgök...
Kérdeztétek, nézek-e filmeket. Jelentem: már "kinéztem" a Netflixet és a Disnex+-t. Általában bóbiskolok a filmeken, sokra nem is emlékszem.
A veseköves csoportban sokat olvasgatok, néha kérdezek is. A vesebeteges csoport főleg horror kategória, transzplantáció, dialízis..., basszus, mennyi kínzás létezik ezen a földön, mennyi fájdalom..., nem gondolom, hogy ez normális, hogy ennek így kell lennie...
És megint itt az éjjel. Bevettem a koktélt, tudom, hogy 1, max másfél óráig hat...
Istenem, bár SOHA SENKINEK ne kellene ilyen fájdalmakat átélnie...
Második napja már éjszaka is nagyon fáj... Alig alszom valamit.
Nem szeretném sajnáltatni magam, de ez így vegetálás...
.......
M. vett egy motort. Persze hogy féltem, és először nem örültem, mert nem is szólt róla, ma viszont, amikor elhozta, azt éreztem, hogy ő legalább él. Ő legalább halad a "bakancslistán". Mert basszus, folyamatosan csak dolgozik. Miért? Mivégre? Régi álma volt. És most teljesült.
Mikor éljünk, ha nem MOST? Mire várunk? Miért halogatunk?
Annira (ANNYIRA) rövid az élet....
Mamikám még talán 80 éves sem volt, amikor úgy havonta egyszer megmutatta a bármilyen eshetőségre összerakott kórházi csomagját és egy másikat: az "ez legyen rajtam a temetésen" elnevezésűt.
Anyu még nem volt a "derékfájása" miatt orvosnál, amikor egyszer megkért, vegyem le onnan fentről azt a nagy, fekete táskát. Az volt a kórházi csomagja. (Levettem, az ablak alá került és ott is maradt vízkeresztig.) Amikor anyu elment és elkezdtem kipakolni a lakását, sor került a fekete táskára is. Nagy volt és elég nehéz, benne szó szerint minden, amire csak egy kórházi tartózkodás alatt szükség lehet. Mindez olyan gyönyörűen becsomagolva, ahogy csak anyu tudott pakolni. (Mert nagyon tudott.)
Amikor most júniusban kórházba kerültem, semmi nem volt nálam, az otthoni alvós ruhában vitt a mentő a sürgősségire, majd egy másik mentő onnan a kórházba Pécsre. Másnap hozott be M. egy-két nagyon szükséges dolgot, például néhány hosszabb pólót, mert hálóingem nincs, mindig alsónemű-trikó kombóban alszom.
Augusztus 5-én írtak ki műtétre, akkor kaptam egy listát arról, miket kell majd vinnem. És akkor kezdtem el összeszedni a dolgokat. 23 napja. Ennyi ideje készítem, mert a fájdalom miatt roppant korlátozottak a lehetőségeim bármire is.
Augusztus 10-e körül egyszer nagy bátran begyógyszereztem magam, autóba ültem és elindultam hálóinget vásárolni. Kemény menet volt 10/7-8-cal, de ma már áldom az eszemet, mert azóta sajnos egyre több a fájdalom, ma már képtelen lennék egyedül kocsiba ülni és nem is mernék. Meglett a két hálóing. (Remélem, még jók rám, mert azóta 20 deka híján 70 kiló vagyok...)
Szóval fogtam egy sporttáskát (jóval kisebb, mint anyué volt) és nagyon lassan kerültek bele a dolgok a listáról.
Ma reggel 10/7-tel ébredtem, ami percek alatt felszökött 10/ durva 9-re, így jött a koktél és jó ideig az ágy. Szerencsére hatott a gyógyszer, 10/5-re levitte a kínokat, ilyen jól már régen voltam, mondtam is M-nak viccesen, hogy akár táncba is mehetnék. Ritkák az ilyen jó időszakok (és sosem tudom, meddig tart), amikor nem azt érzem, hogy menten elájulok, nem elviselhetetlenül szúr-görcsöl-nyom-feszít-hasogat, és mivel most ez az egyik legfontosabb, és amiért bízom benne, hogy egyszer csak csörög a telefon és azt mondják: előhozták a műtétemet, égetően meg kell lennie a kórházi csomagomnak, nem haboztam, villámgyorsan (értsd lassan, megfontoltan lépkedve, nem hajolgatva, óvatosan, közben vizet kortyolgatva) megkerestem és bepakoltam a még hiányzó ezt-azt, közben kihúztam a listáról, ami a táskába került. Fáslit kell még szereznem és egy cetlire felírtam a telót, töltőt, pénztárcát.
Jelentem: kész.
Nagy kő esett le a szívemről.
