Beragadva (?)

Két éve jól voltam (csak fáradt). Anyu nem teljesen, de még nem tudtunk az állapotáról semmit. Voltunk maminál és meggyet bontottunk (ahogy mi mondtuk: puttyogtattunk) a teraszunkon. 

Két éve júliusban voltunk M. szervezésében a Magas-Tátrában. Akkor még fiatal voltam, "nagy hajú", akkor még tudtam anyunak küldeni képeket, mesélni neki az útról.

Egy éve meghirdettem a Mitseket és az utolsó telekocsival indultam anyu lakásától vele.

(Hiába van hiper-szuper-modern-új kisautóm, a Mitsek az Mitsek volt, sokszor hiányzik.)

Egy éve hirdettük meg anyu csodaszép lakását.

Tavaly ilyenkor anyu már fél éve és 9 napja nem élt, és én majdnem 10 hónapja szemernyit sem pihentem. Még ilyen kupi volt a nagyszobában nálunk az anyutól áthozott dolgok és a sajátjaim keveredtek, semminek nem volt helye. Mintha a lelkem kivetülése lett volna...

A lassan két éve tartó borzasztó mennyiségű aggódás, ügyintézés, félelem, szorongás, munka, alvásmegvonás úgy látszik annyira megviselt, hogy nem tudom "kiválasztani" a dolgokat, nem tudom "megszűrni", ami a vese feladata, a bal oldali kicsit feladta. Majd' két éve olyan minimális az életemben az öröm, az életöröm, az életkedv, hogy nem is csodálható, ami a vesémmel történt. Nem ittam vizet, "hazahoztam" a munkából a vizeletet,  nem pihentem, csak aggódtam, csak szomorkodtam, csak féltem. Anyu -és mami- meghalt, és kicsit velük haltam én is. Mintha "beleragadtam" volna a fájdalomba, a múltba. Idén márciusban sikerült kirángatnom magam a nem-alvásból, de állítom, ez is azért történt, hogy most, a meglehetősen nagy fizikai problémámmal tudjak pihenni/aludni, mert ez most nagyon-nagyon kell. 

Egy újabb metamorfózison megyek át. Hiszen június 13. óta, amikor felrobbant a vesém, egy teljesen más dimenzióban létezem. Csak én vagyok, a vízivás, a pisilés, a pihenés, a hol ilyen, hol olyan fájdalom. Kórház, "szobafogság", leendő kőzúzás, a 32 napos DJ-stent, a végtelen fáradtság. Itt most nincs jövő, csak a jelen. Az adott nap túlélése. Hogy tudjak elegendő vizet inni. Hogy odaérjek a mosdóba. Hogy azért valami apróságot itthon tudjak csinálni. A kérdés, hogy elmerészkedjek-e M-val boltba (van-e nálam víz, fájdalomcsillapító, kibírjam mosdó nélkül). (...)

Legtöbbször fogalmam sincs, milyen nap van. Félelmetes. Ma is meg kellett nézzem a számítógépen, szerda van-e, mert szerdán hívnak a kórházból a csütörtöki kőzúzás részletei miatt...

M. szegény meg csak dolgozik, dolgozik...

Közben ugye kavicsot kapott a szélvédő az új kocsin, azóta a vezetőoldali ajtót megkarcolták, tönkrement a tusolónk (pénteken jön szakember megnézni), és még sorolhatnám...

És szegény M-t nagyon sajnálom, amiért sokadszorra hoztam az egészségi állapotom miatt nehéz helyzetbe. Voltam én is többször az érem túlsó oldalán, amikor M. volt beteg/rosszul, kegyetlen érzés, hogy az ember nem tudja, mit tegyen, hogy nem tud segíteni. Ő már többször hívott hozzám mentőt, volt endós görcsöm, agyrázkódásom, most vesegörcsöm, aztán Gunarason ájulás... Sosem tudhatjuk, miért kapjuk ezeket a leckéket...

Hospice Zs. anyu haldoklásakor azt mondta, mindenki maga választja meg a szenvedését. És mostanában egyre inkább érzem, hogy miről beszélt. Lehet sors, genetika, egyéb, de vannak dolgok, amikben dönthetünk, választhatunk, ez pedig hatással van/lehet a sorsunkra. Kívánom mindenkinek, hogy legyen képes úgy dönteni, ahogy neki a legjobb.

Extra hétvége vége

Éjjel nem sokat aludtam. Kalapált a szívem, magas volt a pulzusom, minden szívdobbanás hangosan visszhangzott a párnán lévő fülemben. Szörnyen melegem volt. Aztán a jobb talpam görcsölt be. Folyamatosan ittam a vizet, ha kellett, mentem mosdóba. Hajnali négy körül sikerült elbóbiskolnom.

Nyolc körül keltem.

Kilenc körül reggeli. Csak a képen látható, ebből a körözöttet nem ettem meg, mert most nem esett jól. (És itt is ment a víz.)

M. ment csobbanni, én maradtam a szobában ágyban.

Fél egy körül lementünk a strandra (én ruhában), ettünk egy lángost.

Majd újabb pihenés a szobában, négy körül indultunk haza. (Az úton is ittam és pisiltem is.)

Így estére jó a pulzusom és a vérnyomásom is. El is teszem magam holnapra.

Hosszú hétvége? Nem... Extra...

Rövid. És nem kicsit extra ...

Idén nyárra nem terveztünk nyaralást (mintha tudtuk volna, hogy ez most nem olyan nyár lesz). 

De mivel a kontrollon zöld utat kaptam, tegnap este M. foglalt egy éjszakára Gunarason. Nincs a világ végén, másfél óra út, közben meg lehet állni üríteni, szállóvendégeknek ingyenes a strand, nem mellesleg én imádom ezt a helyet.

Egy csobbanást engedélyeztem magamnak. A kedvenc meleg vizes medencémet választottam. Az orvosom azt mondta, érezni fogom, hogy jólesik-e. Fura volt (mert közben végig azt figyeltem, jól vagyok-e), de végül jólesett. A második legfontosabb dolog (az első az, hogy mindig legyen nálam fájdalomcsillapító, volt és éltem is vele): a strand után azonnal szárazra törölni magam és száraz ruhát húzni. Úgyhogy én ki is lőttem magam (a mostani tolatós tempómmal), fel a szobába, tusolás, öltözés. A harmadik és negyedik intelmet is tartom: sok folyadék, vizelet ürítés, amikor csak lehet/kell.

Vacsora.

A szállodával szemben retro disco, mint minden nyáron. Átmentünk.

Egyszer csak éreztem, hogy tompábban hallok és nagyon melegem van. Annyira emlékszem, hogy M. mentőről beszélt. Aztán egy hölgy az ölébe fektetett a padon, M. felemelte és tartotta a lábaimat, rám került egy hideg vizes törölköző. Mint kiderült, görcsbe álltak a kezeim, csurom víz voltam, a szemeim először összeakadtak, majd fel, nem lélegeztem. M. szólt a szomszéd asztalnál, hogy hívjanak mentőt, ők szaladtak szólni a tulajnak, ezt hallotta egy vendég hölgy, aki egészségügyis és rohant segíteni. M. szerint olyan 3 percig tartott. Itattak velem egy nagy pohár hideg vizet. Utána mosdóba kellett mennem. Ahogy felkeltem a padról, éreztem, hogy vizes vagyok: az ájulás alatt bepisiltem...

A., az egészségügyis hölgy nagyon nyugodt volt, tudta, mit csinál, roppant kedvesen segített.

Szegény M. rendesen megijedt, nem is csodálom, emberesen ráhoztam a frászt, nem először...

A tanulság: beteg vagyok, jobb, ha maradok a hátsómon...

Péntek

Egy éves az autóm. Hihetetlen, hogy ennyire gyorsan telik az idő... 

Egy éve pakoltam itthon. Az anyutól áthozott dolgokat. Mamikám imakönyve is előkerült, ugyanott van ma is, ahová akkor tettem. Benne a -nekem- híres fénykép, és mami papitól kapott első virága lepréselve.

Minden elhunyt szerettem nagyon hiányzik...

A hétfő-keddi rövid hétköznapi kiruccanás (Somogytúr, Hársas Vadászház) azért megviselt. A jó kis magyar utakon sok-sok kellemetlen, sőt fájdalmas élményem volt. De autóval voltunk, meg lehetett állni pisilni, ez nagyon jó dolog volt. Maga a kiruccanás nagyon jól sikerült, jó élmény volt. (M-nak köszönet.) Az út utáni felcuccolás után megint véres volt a vizeletem. Erről előre szóltak a kontrollon: bármit csinálhatok, a "megterhelés" utáni véres vizelet garantált. Szóval bármit csinálhatok, csak legyen nálam mindig fájdalomcsillapító, és érezni fogom, mennyit/mit bírok.

Szerdán és csütörtökön itt volt a húgom. Nagyon jó volt kicsit vele lenni, hogy jelen volt, velem volt, beszélgettünk sokat, meghallgatott, segített, együtt főztünk, elgondolkodtatott, kizökkentett... Itt is köszönöm!

(A húgom fotója.)

Rossz idő volt. Nem vezettem a vesegörcsöm óta, majdnem egy hónapja. De elgyalogoltam a garázsig (már ebben elfáradtam, de ültem kicsit a garázsban az autóban és mentem tovább) és kimentem a húgom elé a pályaudvarra. Másnap kivittem autóval a buszhoz. Akármilyen fáradt vagyok, muszáj legalább minimális szinten ellátni magam, kimozdulni. (Messze menni még nem tudok, irtó sokat kell mosdóba mennem...)

Ma -a vesebeteg önmagamhoz képest- sokat ténykedtem. Bolt (M-val), két mosás, virágátültetés, konyhában kis ténykedés, ágyneműhúzás. Tudtam volna egész nap aludni, de amellett, hogy pihentem is, egész sok apróságot megcsináltam. 

(Ijesztő ez a nagyfokú fáradtság. Már azelőtt ijesztő volt, hogy felrobbant volna a vesém. Ijesztő, mert nem találok rá magyarázatot.)

Nagyon hálás vagyok a 4 napja tartó hűvösebbért, hogy nem kell klímát használni, hogy egész nap nyitva lehet az ablak, hogy éjszaka egészen hűvös van, így sokkal jobban tudok aludni.

Hosszú hétvége? Nem...

... rövid hétköznap. 🙈

Mivel a kontrollon azt mondta az orvosom, hogy szabad utaznom, akár egy hosszú hétvége is belefér, M. foglalt szállást. Nem túl messze, csak egy éjszakára, folyamatos vízivási és ürítési lehetőséggel.

Ebéd: vaddisznó pörkölt, nokedli, savanyú, palacsinta.

Vacsora: rántott vaddisznó süldő gerinc, krumpli, rizs, házi saláta, házi meggyes mákos süti.

Voltunk a gondban, mert már az ebéddel simán kihúztuk volna reggelig. 🙈

Minden mennyei.

Egy gyönyörű vadászházban vagyunk Somogyban egy erdő közepén. Csend, nyugalom, zöld, jó levegő, jaj, álom.

31 fokban indultunk, fullasztó párában, tegnap éjjel hatalmas vihar volt Mohácson. Ez az egy villámos kép sikerült, pedig csattogtak -csapdostak rendesen.

Amire ideértünk, 27 fok volt és amint becuccoltunk, jött egy vihar. A levegő is lehűlt, 19 fok lett, imádtam.

Egy, másfél és három éve

Három éve temettük keresztapámat, anyu testvérét.

Anyu ma másfél éve halt meg.

Tavaly ezen a napon voltunk Gyönkön az otthonban, mami már öt hete nem élt.

.......

Már tegnap délután is nagyon kellemetlen érzés volt a stent. Aludtam, kétszer keltem fel mosdóba éjjel. Még álmodtam is, egy sz-i kis tanítványommal.

Egész délelőtt roppant rossz volt a stent-érzet. Igyekszem nem minden fájdalomra gyógyszert bekapkodni, de kora este odaálltam a gyógyszeres pakkom elé és mérlegeltem: elég-e a szokásos kombó vagy vegyem be az erőset. A normál mellett döntöttem (ha nem elég, még mindig vehetek be később erőset).  És alvás előtt is veszek be. (Olvasgatva a vesebeteges FB-csoportban a "középkategóriába" sorolom magam stent-fájdalom szempontjából egyelőre. Sokan vannak, akik saját felelősségre kivetetik, olyan elviselhetetlen...)

Mivel jó volt a gyógyszer, amellett, hogy pihengettem is, elég sok mindent tudtam ténykedni. (Apróságok, de jó kicsit hasznosnak éreznem magam.)

Első kontroll

Híres vagyok (magamnak) arról, hogy amit el lehet rontani, azt elrontom, amit el lehet szúrni, azt elszúrom. Ma bejelentkezéskor a kontrollra mondom, hogy időpontra jöttem, 11 órára. A hölgy: nem, 13 órára van időpontja, és mutatja a kórházi zárójelentésemet. Hát elsőre levert a víz. 35-ször olvastam el a papírt, és így is benéztem: nem 11, hanem 1...

kép forrása

Készült egy röntgen. Aztán (1 előtt) konzultáció az orvossal. A kövem nem mozdult, a stent a helyén, minden fizikai tünetem normális (néha véres vizelet, gyakorli vizelési inger, fájdalmas ürítés, fáradtság, gyengeség, fájdalom...). Július 17-én ESWL kőzúzás, augusztus elején kontroll. Megkérdeztem, tudom-e magam intézni kocsival. Nem, mert bódításban zúznak majd, bent kell maradnom, amíg kitisztul a vizelet, pár órára megfigyelnek, aztán lehet menni haza, utasként. A stent marad. Akkor is, ha nem viselem jól. Bármit csinálhatok, bárhová mehetek, csak mindent nagyon odafigyelve, és mindig legyen nálam fájdalomcsillapító. Ha extrém vérzés, láz, extrém fájdalom jelentkezik, azonnal klinika.

47 évesen diagnosztizáltam magam endometriózissal. 33 év kínszenvedés után. A méheltávolító műtét után beszéltem az Öreggel, hogy hálásan köszönöm, nekem ez a három évtizednyi szenvedés egy életre elég volt. Akkor még anyu is ápolt, mamival is meg tudtam beszélni (ő is átesett ezen). 2021 októberében műtöttek, anyu túl volt az emlődaganat procedúrán és jól volt. Aztán mami demens lett, otthonba kellett adnunk, meghalt keresztapám, anyu sekunder rákban, és rá négy hónapra mami is. Attól kezdve nem tudtam aludni több mint egy évig. Szenvedek a munkahelyemen. (A többibe nem megyek most bele.) És június közepén jött "a semmiből" a vesebaj. 

A vesebetegségeknek (mint sok más betegségnek) is vannak/lehetnek életmódbeli, genetikai kiváltó tényezői. Az elsőnek adtam rendesen (napi 1 dl víz, egész napi nem vizelés, carul evés, semmi mozgás, rengeteg stressz ...), a második is ül. Emellett én hiszek benne, hogy a lelki oldal is hozzátehet. Sokat olvasok mostanában a vesebetegségről, a vesékről, a vesekőről, és bizony bárhol előkerül a lelki oldal, az is betalál. A genetikán nem, az életmódon és a lelki dolgokon tudnék változtatni...

Holnap kontroll

Holnap kontroll. Kell vinnem a 3 héttel ezelőtti CT leletemet. Ezt ki kellett kérni Mohácson a sürgősségin. M. vitt, ő ment tovább a városba, én intéztem a leletet. Meglepő pozitív tapasztalat: működött a klíma, nem voltak sokan -mondjuk időben is mentem-, roppant kedves dolgozók, pikk-pakk megvolt. WC-re persze mennem kellett (és megittam majdnem fél liter vizet), ott is volt papír, kézmosó folyadék, tisztaság. Anyuval ugyanitt voltunk a CT-vizsgálaton, ahol kiderült, hogy meg vannak számlálva a napjai.

Akkor nem volt WC-papír, szó szerint hátizsákkal felszerelkezve mentünk (a korábbi ultrahangos tapasztalat alapján).

(Anyu nagyon hiányzik...)

Majdnem kereken 3 hete kerültem a sürgősségiről az Urológiai Klinikára. Az a nap (június 14., szombat) fájdalom szempontjából felejthetetlen marad. A kórházi 5 nap is durva volt. Az első itthoni hét is kemény volt. Mára az előzményekhez képest már azt mondhatom: egészen elviselhetősen vagyok, de hullámzóan. A mosdós akciók alatt sokszor még leizzadok, de már a kezdeti 3-5-8 perces mosdózások után van, hogy egy órát is kibírok. De tartogatni nem tudom, különben azonnal begörcsöl a vesém, ha menni kell, akkor menni kell. 

Van, hogy hozunk ebédet.

A maradéka jó vacsorának.

Van, hogy rendelünk egy pizzát.

De ma például főztem. Nem ideálisat, de készítettem egy borsólevest is, az teljesen házi.

Ma először voltam kint 100 méternél messezbb egyedül. Leugrottam a Sparba. Na, az ugrás hatalmas torzítás, hiszen ahogy közlekedem, azt inkább lehetne tolatásnak hívni. Mivel max 5 kilóig emelhetek, nem hoztam sok mindent. Nézni akartam még körözöttnek túrót és tejfölt, de éreztem, hogy készülődik a pipi, úgyhogy fizettem és az én kis tolatós tempómban jöttem haza. Hát a 70-akárhány lépcső felfelé nem kis kihívás, de végül jól hazaértem, és a pipi is a helyén landolt...

Mivel ma főztem (és az is lassabban megy), nem aludtam délelőtt. Délután is csak másfél órát (mert a teraszon is -legyen akármilyen meleg- ténykedtem kicsinykét). Ha holnap azt mondják, így nagyjából rendben vagyok, gyógyulgatok, akkor lassan vissza kell térnem a kevesebb alváshoz, mert ha délelőtt is -és van, hogy reggeli utántól ebédig- és délután is alszom, este sokáig fent vagyok, és így teljesen felborul az alvásom. (Mondjuk kimondhatatlanul hálás vagyok, hogy március óta tudok aludni. Ha ez a betegség mellett még a nemalvós korszakom lenne, nagy gondban volnék.)

Holnap kontroll.

 

Fuvarkeresés

A pénteki pécsi kontrollomra keresek fuvarost.

De azt hiszem, elmegyek személyszállítónak:

"alapdíj: 900 Ft
menetdíj: 600 Ft/km
állásidő: 110 Ft/perc"

...

Csak úgy elfolyik...

Az idő két hete csak úgy elröppen. Úgy folyik ki az ujjaim közül, mint forrásvíz a hegy oldalából. Kibuggyan, és már el is tűnik a keskeny mederben. Úgy elcsordogál, mintha sosem lett volna. 

Reggeli után pihenés, bóbiskolás, alvás. 11 körül kis ténykedés. Ebéd. Majd újra vízszint. Vannak napok, amikor nyugodt bent minden, alap fájdalommal. Ma az első nap, hogy nem fáj, nem érzem a stentet sem. Viszont a gyengeség állandó vendég.

Hasonlóan érzem magam, mint anno, amikor saját magam rájöttem, hogy endometriózisom van. Akkor már vagy 15 orvosnál jártam, de mindegyik szerint hisztis p.csa voltam, alacsony fájdalomküszöbbel, miért nem iszom egy pálinkát (...). Amikor én már tudtam, mi ez, szörnyű magányt éreztem. Mert ez egy gyógyíthatatlan betegség. Pár napig csak ízlelgettem magamban. És sok volt a miért. Aztán kerestem orvost és a FB-on ezzel a témával foglalkozó csoportot.

A történet most annyiban más, hogy van családi előzmény. Anyai nagymamámnak volt vesehomokja (egyszer egy este náluk voltam, fürdés után behívott a fürdőszobába: Nézd, Timcsikém, mennyi homok volt bennem! És láttam a kád alját: mintha egy kis vödörnyi homokot szórtak volna bele), apu veseprobléma miatt halt meg (25 éve, 54 évesen), és anyu második rákja egy végstádiumú vese rák volt. Most is magányt érzek, és most is sok a miért. Ma két hete kerültem kórházba, akkor derült ki, hogy szétrobbant egy vesekelyhem és a 6 mm-es vesekövem szétroncsolta az uréter felső szakaszát is. Két hét után ma kerestem egy, a témával foglalkozó FB csoportot...

Tegnap főztem két napra (el is fáradtam). Tegnap volt zöldség krémleves, rántott sajt, rizs, ma zöldség krémleves, sült hal, krumplipüré, saláta. (És egy csokis muffint is sütöttem, ha már ment a sütő.)

A mai nagy bjúti-hadművelet a lábáztatás és körömvágás volt. Féltem tőle, mert nem tudtam, hogy reagál a stent, ha felteszem a székre a lábam. De jól reagált, az akciót sikerrel zártam.

Jövő pénteken kell mennem kontrollra, éppen "taxis" keresőben vagyok, mert vezetni még nem merek, és mert nem tudom, mi lesz, lesz-e orvosi beavatkozás, esetleges plusz fájdalom, amivel nem szerencsés vezetni.

Megint este lett, megint annyira gyorsan, mintha meg sem történt volna a mai nap...

Évzáró B-on

Ma sem ez volt a lényeg:

(De nagyon szépen köszönöm mindenkinek.)

Hanem az, amikor beléptem az ajtón és "Timi néni!!" felkiáltásokkal megindultak felém a gyerekek és öleltek, lógtak rajtam, mint szemek a szőlőfürtön, kérdezték, hogy vagyok. A cuki műsor, a biziosztás utáni sütizés, beszélgetés. 

A. vitt (nagyon köszönöm itt is!) és M. jött értem (ezt is köszönöm). És hazafelé ajándékot is kaptunk:

Hja, kavics. Mondjuk az a csoda, hogy eddig még nem történt meg (lánycsóki útépítés), naponta minimum kétszer megteszem ezt az utat, amióta csak megkezdődtek a munkálatok (persze nem csak itt kaphatok kavicsot, csak itt nagyobb eséllyel). 

Lógott a levegőben, hogy tudok-e menni ma délután az évzáróra. Nem voltam a legfényesebben. Egész délelőtt feküdtem-aludtam (ittam, mosdóztam), és kellett fájdalomcsillapító is (az ampullás, gyorsa(bba)n ható verzió). És borzasztóan oda kell figyelnem az ürítésre, egy icipici plusz nyomás, és már görcsöl is a bal vesém. Megy itthon a klíma, a derekamat mindig átkötöm egy kis kardigánnal, nehogy (meg)fázzanak a veséim.

(Érdekes, hogy ha jön egy történés, például egy betegség, mennyire megváltoznak a prioritások.)

Zene

Enyhén szólva érzelmes lény vagyok. Sírtam tegnap az évzárón. Amikor a kollégák elbúcsúztattak, amikor szólították a gyerekeket a bizonyítvány átvételkor. És a virágátadáskor, amikor megszólalt anyu zenéje. A zene, ami a szenvedésekor megnyugtatta és ami a temetésén is szólt ...

Évzáró Sz-on

Nagyon gyúrtam lélekben arra, hogy ma el tudjak menni a sz-i évzáróra. Hiszen ott már nem tanítok jövőre. Még egyszer látni a gyerekeket...

M. elvitt (vezetni még nem merek). 

Az a sok ölelés, a sok jó szó...

Eleve, hogy foglaltak nekem a szülők helyet. (Ld. fotó) Hogy kaptam ajándékot a kollégáktól. 

Nehéz, ha az ember gyerekekkel dolgozik. Mert megszereti őket. És amire megszereti őket (és ők őt), amire megtalálja velük a hangot, amire megismerik egymást és tudják egymást respektálni, akkor azt mondják: ennyi volt. 

M. elvitt. A teremben volt klíma (hála). Foglalt helyem (hála). Tényleg csodaszép, igényes műsor. Gyerekek, szülők, kollégák, akikkel egy tanévet együtt töltöttem. Akiktől, akik által rengeteget tanultam. Egyéni ajándékok. (Mindig kérem: ne vegyenek semmit. Kicsi a lakás, nincs polc, nincs ablakpárkány, ahova bármit tehetnék.) T.-éktól egyedi tervezésű évkönyvet kaptam, a hátuljára ragasztva kinyomtatva  A cinege cipője. (Mert Cs., amikor felmondta év elején, annyira gyönyörűen csinálta, mint egy kis színész. Nagyon megdicsértem, kapott egy plusz ötöst szavalásért, és azóta minden verset színészként szavalt nekem. Ő, aki elmondása szerint utál írni, olvasni, utálja a magyart.) Két matricát kaptam L-től, hogy ragasszam a laptopomra, akkor ott lesz velem minden nap. 

Sorolhatnám.

(Én is vittem ajándékot minden tanítványomnak. Apróság, de biztosan örülnek neki.)

Nagyon nehéz, ha az ember gyerekekkel dolgozik. Mert megszereti őket...

 

Hat napja itthon

Érdekes, hogy volt időszakom, amikor nagyon fontos volt a súlyom (túúdom, helyesen: tömegem), a tükörkép. Mostanában nem nagyon nézek tükörbe, a mérlegen is  napja álltam utoljára.

Általában reggel 8-negyed 9-ig alszom.

Reggeli.

Kis ténykedés vagy pihenés. És ha lefekszem, általában el is alszom.

Ebéd.

Pihenés. (fekvés=alvás)

Kis ténykedés.

Vacsora ritkán. Négy körül szoktam még valamit csipegetni, utána ritkán eszem.

Esti gyógyszer (az antibio már elfogyott, az éjszakai izomlazító van még és ha kell, akkor fájdalomcsillapító).

Alvás.

Igyekszem annyit inni (reggel tea, aztán víz), amennyit csak tudok. Normál napokon olyan 2 liter csúszik, másnaponta kínlódás az 1- másfél liter is.

A drótomat folyamatosan érzem és egy ponton a vesémet (szerintem ott lehet a kő). Vizeléskor még mindig "csíp a vége", és nagyon kell vigyáznom, hogy ne nyomjak, mert egy kis nyomás pisinél, kakszinál, de még pukinál is, és egyből görcsöl a vesém. (Hogy ez a vesesérülés vagy a DJ-katéter miatt lehet, azt nem tudom.)

Holnap és holnapután nehéz délután lesz, M. elvisz az évzárókra. Ha ülök, iszom és kimegyek mosdóba, akkor remélem, bírni fogom.

Nyolc év röviden

Nyolc éve az alakom/alkatom nagyon fontos volt. És volt is energiám tenni érte. 

Nyolc éve még jártak hozzám a húgom gyerkőcei nyaralni. Ez is egy emlékezetes nyaralás volt.

Öt éve is kemény időszak volt, főleg anyunak: sugárkezelésre hordtam Pécsre.

Három éve is sok minden miatt kemény időszak. Anyu mohácsi lakása akkor rendeződött be, várva anyu érkezését...

Két éve évzáró volt a suliban. A virágokat anyuhoz vittem fel, neki volt vázája és helye.

Egy éve anyu 1 éve 5 hónapja és két hete nem élt már, mamikám nem egészen egy hónapja halt meg.

Idén pedig négy napja engedtek ki a kórházból vese ruptúra után.