Hétvége

Tavaly január 6-án voltam utoljára Budapesten a húgoméknál (onnan tudom, hogy most visszakerestem a blogon). Pontosan egy évvel anyu halála előtt. (Ahogy ez most tudatosult bennem, elsírtam magam. Utoljára nyolc napja sírtam -na jó, bömböltem egész éjjel-, hát nem is olyan rossz... A bejegyzés végén még lesz erről szó.) Egy év alatt sok mindent változtatott a lakáson (klassz lett) a húgom, lassan két hete új családtagjuk van, Kesuka, egy tíz éves, menhelyről örökbefogadott tünemény, ennivaló, csupabarátság, hízelgős, gyönyörű csodacica, húgom párja, L. is ott volt, aztán megérkezett M. is, a húgom kis-nagyfia, szóval együtt volt mindenki (majdnem, M. dolgozott).

(A képen a húgom erkélyén egy nekem nagyon tetsző kompozíció.)

Nem elég, hogy sikerült mindenkit odavarázsolni, a húgom -a közelgő szülinapom miatt- full meglepetésként asztalt foglalt egy nagyon közeli helyen (ahol egyébként tavaly vízkeresztkor anyuval is ettünk).

Az én picikéim (a húgom gyerekei) rettenetesen megnőttek, jogilag is felnőttek. Utoljára júniusban, mami temetésén láttam őket. Előtte anyuén. Most végre nem temetésen találkoztunk.

Mintha tegnap lett volna, amikor még kis minimanók voltak...

Issteni rántott gombát ettem.

És ha nem lett volna elég meglepi, egyszer csak megszólalt a Boldog születésnapot Halász Judittól és jött a felszolgáló hölgy egy tortával.

Ajándékot is kaptam: egy fotóalbumot csodásabbnál csodásabb régi családi fotókkal és egy speckó bögrét.

Ugyanis kábé 40 éve (!!!) vágyom Norvégiába. Ha csak egy napra is. Hozzá még "bélés" is volt...

Nagyon (nagyon!) jó volt együtt lenni! És itt is köszönök mindenkinek mindent!!!

(A hajnali 4.40-es busszal mentem fel M-val -ő volt a sofőr-, és az esti 17.05-össel jöttem haza.)

.....

Ma (vasárnap) a tegnapi rengeteg ülés (húgoméknál, étteremben, buszon hat óra) után kénytelen voltam mozogni. Egész délelőtt 50-10-ben tevékenykedtem (50 perc munka, 10 perc pihenés), sütöttem, pakoltam, teraszt rendeztem... M. hívott, hogy foglalt délutánra mozijegyet. Magának az Alienre, nekem a Grura. (Én képtelen vagyok Alient nézni a rózsaszín vattacukor lelkemmel.)

A Gru 4 nekem nagyon tetszett, jókat nevettem. (Semmi para, minimális feszültség, sok nevetés, kell ez.)

(Azt hiszem, hogy) a héten kezdtem el olvasni a gyászfeldolgozós könyvet. Mert a Mitsek eladása után valahogy összegződött a sok fél év alatti- veszteség, és már hánytam. Többen kérdeztétek, melyik ez a könyv, befotóztam:

Amit eddig megtudtam: SENKI nem tudhatja, hogy érzem magam, mert ahogy minden ember, úgy minden gyász is egyedi. NORMÁLIS, ha memóriazavaraim vannak, ha eltévedek, ha képtelen vagyok sok mindenre. LEHETNEK alvászavaraim, NORMÁLIS, ha az ember ilyenkor máshogy eszik. NEM BAJ, ha sírok. NORMÁLIS, ha hullámzóan vagyok, még ha ez olykor szélsőséges is. Nekem ezek megnyugtató dolgok.

Sajnos annyira fáradt még mindig a szemem a fél éves sok sírástól, hogy pl. a monitort, telefont sem tudom sokáig nézni, és az olvasás sem leányálom. Nagy nehezen eljutottam a könyv 93. oldaláig, ahol azt írja: olvassam újra az első hat fejezetet. Írtam a barátnőmnek (J-nak, akinél csütörtökön voltam, és aki szintén végigcsinálta a könyvet), hogy most tényleg? Azt írta: igen. Úgyhogy ma elkezdtem elölről.

(Három nap szabim maradt. Van még dolog. Az eddigi sulikezdésekbe sem gondoltam bele szívesen évek óta, a mostaniba pedig már egyszerűen nem is vagyok hajlandó... Most még most van...)

Péntek

Valami készül 😎

És: ébresztő beállítva. Holnap útra kelek. 💜

(Robog az idő. Konkrétan nyolc napja vagyok szabadság-szabadságon. Nagyon hiányozni fog az az öt hét, amíg a -magánéleti- ügyeket kellett intézni napi szinten. És több dologról még nem is írtam, az egyik pont a szülinapomon lesz. A hőség -még klímával is- borzasztó sok energiát kivesz belőlem. Elkezdtem a gyászfeldolgozós könyvet. Mindemellett tényleg sok más van, amiről nem fogok írni, és olyan is, amiről majd lesz bejegyzés.)

 

Strand

Elviselhetetlen a hőség. Így délután strand Domboriban. Még itt is csak úgy volt elviselhető, hogy kicsit lehűtöttük magunkat a vízben, aztán napozás, de csak pár perc, mert pillanatok alatt megszáradtunk, mentünk vissza a vízbe hűsölni. Ezt ismételtük jó párszor, amíg a nap már nem égetett és lehetett kellemesebben napozni kicsit.

Szerda

Szabadság ide vagy oda, megjöttek a tankönyvek, át kellett venni, meg kellett számolni... És még egy beszámolót kellett írni.

BORRRZALMAS a hőség. Szerencsétlen növénykék a teraszon most már szó szerint kínlódnak. Ha ezt a hetet kibírják, akkor igazi túlélők...

A két klíma (egy normál és egy mobil a nagy szobában) képtelen lehűteni a lakást, már forrók a falak, a szekrényekből árad a meleg... És nekünk még van klímánk...

 

Cuki

Tegnap a barátnőmnél jártam Szeged mellett. Állunk a kocsimnál.

- Mi a neve?

- Suki (Su zu ki).

- Biztos, hogy lány?

- Szerintem igen.

🙈😊

Sütés hármasban

Amikor három generáció együtt süt: a piros tepsi anyué, a fekete mamié, a recept az enyém. Barackos és szilvás pite.

 

Csütörtöktől vasárnapig

A mindenféle ügyintézés, a rengeteg telefon, email, időpont, találkozó, kitöltendő, bediktálandó, elmagyarázandó, eladandó (...) dolog után csütörtökön megkezdhettem a szabadságom kazettájának/lemezének másik:  a nyaralás, pihenés oldalát.

A csütörtök nagyjából azzal telt, hogy tudtam, hogy szeretnék egy szilvás sütit enni, házit, így azt is tudtam: ehhez az kell, hogy süssek. Szóval órákig készülgettem rá lélekben (mert olyan fáradt voltam, hogy csak...). Estére aztán meglett, és állítom, hogy én még életemben ilyen finomat nem sütöttem. (Péntek reggelre be is vágtuk M-val.)

Csütörtök este beszélgettük M-val, hogy most három napig itthon lesz, menjünk el valahova. De ne túl messze, legyen jó a klíma a szobában, legyen strand, wellness és jó kaja. Én Gunarast javasoltam, mert imádom azt a szállodát, strandot, a kaja mennyei, ahogy a gyógyvíz is, nincs messze, és hozzá tudjuk kötni keresztanyum látogatását Hőgyészen, a tamási és a hőgyészi temetőt is. Másnap reggel foglaltunk is egy szobát.

Minden étel mennyei. Tényleg. Már meg sem próbáljuk végigenni a menüsort, képtelenség. Csak pár kép (nem is fotóztam többet, sőt a telefonommal sem foglalkoztam, az nem pihenés, ha azt nyomkodom és figyelem egész nap).

Első este a szállodával szembeni sörkertben voltunk zenés-táncos mulatságban, ajándékpult is van, ott vettem ezt az angyalkát. Ami ugyanolyan, mint amit anyu lakásában találtam a legvégén (csak ez gipszből).

Nagyon gyorsan vasárnap délelőtt lett. Reggel fél 9-ig aludtam. (Bele tudnék jönni szerintem, de 21-től már dolgozom...) Tamási, majd Hőgyész. Keresztanyum most is isteni ebéddel fogadott, és J-ék is ott voltak, legalább találkozhattunk velük is.

Az angyalka már anyuéknak játszik.

Eladtam a Mitskemet

Mitsukát abból a pénzből vettem, amit anno Olaszországban kerestem. Elengedtek 8 hónapra az akkori munkahelyemről külföldre, mert kölcsönünk volt, és anyuval ketten sem tudtuk fenntartani a tamási házat. Pár hónap tanítás után pedig felmondtam, és kimentem újra mosogatni, mert autót szerettem volna vásárolni. Sokáig keresgéltem, míg végül 2010. nyarán megtaláltam ezt a kis ékszerdobozt.

Nagyon hozzám nőtt, napi szinten használtam. Rengeteg helyre elvitt. Most csak random válogatok pár képet a gépról.

Felsőszentmárton.

Munka, anyu sugárkezelés.

Hőgyész, Tátra utca.

Pécs, Onkoközpont parkoló.

Kis kör.

Munkából hazafelé.

Bátaszék, az év fája.

Nyaralás.

Hőgyész (ott áll a háttérben, a garázs előtt).

Az albérlet parkolójában.

Budapesten.

Sátorhelyen.

Pécsváradon.

Északon.

Ő vitt el Budapestre repülőt vezetni.

M-t is ide hoztam Pécsre endokrinológushoz.

Budaörsre is vitt kisrepülőzni.

Reggel, munkába menet.

Hőgyész, Ifjúság utca, keresztanyumnál.

Bled, Szlovénia.

Vintgár szurdok.

Tötymörgés munkából hazafelé.

Mindemellett rengeteg nyaralás a húgom gyerekeivel, vele hordtam anyut sugárterápiára, vele jártam dolgozni, mamit én vittem be vele az otthonba, anyut költöztettem sok telekocsival Mohácsra, aztán a halála után Mitsek hatalmas csomagtartójában hordtuk el anyu dolgainak a nagy részét, és még sorolhatnám.

Az eladás folyamatában rengeteg dolgot tanultam a világról, magamról, az emberekről. Idegőrlő volt, ahogy sorban bejelentkeztek időpontra autót nézni, aztán nem jöttek. Roppant fárasztó volt a rengeteg telefon, email, kérdés. A kekeckedés. Pl. miért nincs benne ülésmagasító?!? (Mert, hölgyem, ez egy 2006-os kisautó, egy kis Colt, nem egy S-es Merci. Persze ezt csak gondoltam, nem így válaszoltam.) Ja, hát vannak rajta kavicsfelverődések? (...) Kereskedőket is megkerestem, sokat. Ahhoz képest, ahogy hirdetik magukat (autófelvásárlás) -tisztelet a kivételnek!!-, nem országosan vásárol fel sok magát úgy reklámozó, a lehető legjobb ár az a roncs autó kategória, nagyon sokan nem is válaszoltak, pedig telefonon kérték az adatokat (...). 

De tegnap este ketten is versengtek érte. A hölgy, aki megvette, már mosolyogva szállt ki az autójukból, azonnal beült egy próbakörre, és már amikor hátramenetbe kapcsolta a váltót, hogy kitolat a parkolóból, végig fülig érő mosollyal mondta: nekem kell ez az autó. Az első kanyar után azt mondta: nem is megyek többet, megveszem. Egyszerűen beleszeretett. Nekem ez nagy öröm.

Azért este jól megsirattam a kisautót. És szinte semmit nem aludtam. Reggel aztán valahogy összegyűlt minden gyászom (fél év alatt meghalt anyu, aztán mami, eladtuk anyu lakását, végül eladtam az autómat). Olyan rosszullét jött rám, hogy hánytam is. És olyan fuldokló köhögés, minta január 6-án hajnali 5-kor.

Reggel (amint jobban lettem) elmentem a Kormányablakba bejelenteni az eladást, aztán kis Lánycsókra a Suzukihoz, Zs. felajánlotta, amikor vettem az új autót, hogy ha elmegy a Mitsek, átírja nekem a biztosítás bónuszt.

Életem első autója volt. És nagyon-nagyon szerettem. Jó helyre került (Dombóvárra egyébként), és nem mellékesen van helyette másik.

Mitsek, köszönöm ezt a 14 évet!!

Kedd: főzés, strand, jel

Tegnap tettem el még lecsót.

Készült paprika krémleves is.

Ma egész délelőtt házisárkánykodtam, főztem zöldséglevest, borsófőzeléket, sárgaborsó fasírtot. Ebéd után M-val elmentünk Domboriba fürdeni.

A kiskocsi megállt 4.5 literes fogyasztásnál, eddig legtöbbször ketten utaztunk benne, eddig végig klímával használtuk, van benne csak város, van autópálya, minden, araszolgatás, 140-ezés is. Azért írom, mert így -páylán- Dombori oda-vissza az ingyenes stranddal olcsóbb, mint kettőnknek egy-egy belépő a mohácsi uszodába.

A strand Domboriban pedig egyszerűen mesés.

A múltkor nem, de ma sokszor eszembe jutott itt anyu.

Amikor hazaértünk, belenyúltam a zsebembe, és akkor jutott eszembe, hogy mit találtam, amikor a strandon átöltöztem bikiniből hazautazósba. Mondtam is M-nak:

- Nézd, találtam az öltözéskor egy szív alakú követ!

M: - Nagyi!

Igen: nekem is anyu jutott róla rögtön eszembe akkor.

Búza Edina : Amikor elmegyek  

Amikor elmegyek, én akkor is itt leszek.

Én leszek a sugallat, ki tanácsot ad szívednek.

Ott leszek az őszi szél süvítő hangjában,  

Melegítem kedves arcod a Nap sugarában.

Én leszek a felhő, amely öntöz a kertedben,

Ott leszek a folyóban, minden homokszemben.

Elbújok az erdő fái hajlongó ágában,

Virág leszek kis csokrodban, pillangó a nyárban.

Én leszek a kismadár, ki dalolva tovaszáll, 

Ott leszek a friss harmatban, hajnalnak hajnalán.

Rejtőzöm a hűs záporban, tavaszi szellőben,               

Rám találhatsz kicsiny gyermek csillogó szemében.

Nem érzed majd, de én mindig fogom kezed,

Bármi fáj lelkednek, együtt sírok veled.

Bánatban reménynek hívsz, boldogságban örömnek,

Örökké veled leszek, akkor is, ha elmegyek.