2020. január 4., szombat

Mini túra

Minden nap megyek sétálni. Nagyon jó a mozgás, a levegő, hogy érzem a szelet, a nap cirógatását az arcomon. Isteni a csönd, a nyugalom, a száraz ágak finom zörgése. És a színek! Bárhol járok, találok szépséget. És Baranya gyönyörű. 

Ma szépen sütött a nap. Kinyitottam a térképet, ráböktem egy Mohácshoz közeli pontra: Kisnyárád. Oké, indulás.

A faluig autóval mentem. Mohács után Lánycsókon át a második település, nem lehet eltévedni. A túrán sem, csodásan mutatják az utat a túrajelzések.






Egy szívritmus-felpörgető kaptató után jön egy kemény lejtő. Csupa-csupa szépséggel.




Jó nagy sár volt. Az úton combig érő vízmosások, egyik szebb volt mint a másik.



És az út mentén végig sűrű csipkebokrok, som, ritkán látok ilyet.







A térkép ennek az útnak az alján jelezte a Szent János-kápolnát, de nem láttam sehol. hatalmas dzsumbuj volt az út végén, végigdagonyáztam, mert itt kell lennie a kápolnának. Meg is lett, teljesen bent a nagy növényzettől körbevéve egy patak partján.













Fotóztam, nézelődtem, kicsit megpihentem és rákészültem arra, hogy ami lefelé lejtő volt, az visszafelé kemény emelkedő lesz.


Nem tudom, mennyire adja vissza a kép, ez egy a legtetejéig roppant húzós emelkedő. De csodaszép.













Hazafelé megálltam a kocsival egyet fotózni: ennyire közel van Mohács.


Ha a környéken laksz vagy éppen erre jársz, érdemes megnézni ezt a kis kápolnát.

Dobozolás 3 napra


Ez egy nagyon gyors menü. Hamar megvan, nem kell sokat méricskélni, elég hozzá egy serpenyő és egy lábos, tehát nincs sok mosogatnivaló sem, elég ideális. Anyagilag is rendben van (iszonyatosan drágák az élelmiszerek -is-). Ja, és úgy kezdődik, hogy bundás kenyér, tehát számomra főnyeremény. :)

R: bundi kenyér, paprika
T: alma, mag (2x dió, 1x mandula)
E-U: elméletileg rakott izé, gyakorlatilag rizs, zöldség, sajt, kis tejföl (a hús adag helyett megy majd egy fehérjeszelet- nem ideális, de a hús... ajjaj, inkább nem. A zöldséget sem szeretem, de inkább megeszem mint a húst.)
V: tojás, paprika

Sokan érdeklődtök, miért pont ilyenek eszek, hogy bírok 3 napig egyfajtát enni.

Ami nekem fontos:

- gyorsan készíthető legyen
- megoldható legyen 2 lábossal és/vagy 2 serpenyővel (mert ennyim van)
- ne legyen sok mosogatnivaló
- a lehető legolcsóbb legyen.

3 napig ugyanaz:

Ha valaki imád enni, az én vagyok. Csakhogy az utóbbi 10 évben megtanultam az ételre úgy tekinteni, mint táplálékra. Az utóbbi évben pedig már mint energiára. A szervezetünknek energiára van szüksége, azt visszük be az étellel. Konkrétan mindegy, ez miből áll, lehet pizza és kóla is, akkor az az energia. Aki kicsit tovább gondolkodik és figyel magára, rájön hamar, hogy vannak értelmes energiaforrások: amitől jól vagyunk, ami jó hatással van ránk, és hogy ha már energiát adunk a szervezetünknek, érdemesebb ezekből, a számunkra hasznosakból választanunk. 

Még mindig nem szeretek dobozolni, azt szeretem, amikor készen van és szépen felsorakozva pihennek a napi menük a hűtőszekrényben. Tehát minden nap biztosan nem főznék még magamra sem. Nyáron szoktam 2 napra készülni, ilyenkor 3 napra főzök előre. Nem mindig az van, ami a fogamravaló lenne, van, hogy nem kívánom vagy kicsit unom, de nagyon hálás vagyok azért, hogy van mit ennem, hogy készen van és csak vinni kell, akár munkahelyre is, nem nyavajgok, amiért 3 napig ugyanazt eszem.


A döntés itt

Eredmény 3 hónap dobozolás után itt
100 nap dobozolás itt
Eredmény 4 hónap dobozolás után itt
Eredmény 5 hónap dobozolás után itt
Eredmény 6 hónap dobozolás után itt

Dobozolások (gyűjtemény) itt
2020. első dobozolása itt

Öt labda

“Az élet egy olyan játék, amelyben öt labdával kell zsonglőrködni. A labdáknak nevük is van: munka, család, egészség, barátok és becsület. Mindezeket a levegőben kell tartanod.

Aztán egy napon rájössz,hogy a munka gumilabda. Ha leejted, visszapattan. A másik négy labda – család, egészség, barátok, becsület – üvegből van. Ha ezek közül valamelyiket leejted, örökre megsérül, megreped, akár össze is törhet.

Ha megértetted az öt labda jelentőségét, meg tudod teremteni életed egyensúlyát…”

James Patterson

kép

2020. január 3., péntek

Mini túra

Mohácsot elhagyva...


Autópálya...


Pécs :)


Kis túra a tetőre.


A torony tetejére liftezés, sajnos a lépcső lezárva, csak fent, a liftből kiérve van néhány lépcső a teraszig.


Fent! Mintha repülőn ülne az ember. A felhők felett. Álomszép volt!

























2020. január 2., csütörtök

Séta

Séta anyuval egy csodás, napsütéses délután Hőgyészen.

Gyerekként rengeteget voltam Hőgyészen. Gyakran mentünk ki a keresztig. Évtizedekig a felmenőim gondozták. Nemrég újították fel, igazán szép lett, vakítóan ragyogott a fehérsége a téli napfényben.


Az egykori szőlőskertünk is erre volt, tovább kellett menni kicsit. Hányszor megjártuk ezt az utat! Akkor még keskenyebb volt, vízmosta-sáros, mindkét oldalán sűrű bozótossal benőve. Itt ismertem meg kisgyerekként a csipkebogyót, a kökényt. Ma már vadászni kell ezeket a bokrokat.


És Papi hányszor húzott ki minket (a négy unokát) kiskocsiban a szőlőig! Hatalmas élmény volt mindig. Már régen nem a miénk "A Szőlő", nincs meg a nagy diófa, amire dédöregapám eszkábált szuper messze kilengő hintát. Nincsenek meg a szőlőtőkék, a gyümölcsfák, a lépcsős partra-feljáró ösvény...


A szőlőskert alatti kis horgos is ma tágas, világos.


A régi szőlőbe a felső útról ma jól be lehet látni.


A táj lenyűgözően szép. Az út végén halastó.


A dombtetőről lelátni a főútra is.


Sok a mezőgazdasági út, nagyokat lehet sétálni, túrázni, futni.



Ez pedig anyu szülőháza (a Tátra utcából fotózva, a sárga). 1936-ban épült. Jó látni, hogy szép állapotban van. 



A következő képen az őseim, a múltam. Papi, Mami, ükapám, dédanyám, dédapám. És picit jelen is: a ház áll és Mami szerencsére még él.


Milyen érdekes: egy kis sétában benne van a múltam és a fél életem.

Csak okosan


205. nap. Vendégségben. Előre jeleztem, hogy -megint- viszem a dobozaimat. Nincs ebből semmi gond, a többiek palacsintáztak, én meg ettem a menüm mára kiszámolt adagját. Mert a dolog csak így működik.

2020. január 1., szerda

😉


Újévi haladás 😊


2020. első dobozolása 😊

204. napja dobozolok. 😊 Karácsonykor másfél hétig csak az étkezéseim egy része volt előre tervezett és került dobozba, viszont egyszer sem "zabáltam be", nem volt folyamatos túlevés. Ettem sütit is, csokit is, az alkohol idén kimaradt, és azért ha csak tudtam, kimentem mozogni, így 2020 az első év, amit nem jelentős plusz súllyal kezdek, szóval nem így:


... hanem úgy, ahogy tavaly abbahagytam.

Az év első dobozolását már tavaly év végén megterveztem, be is szereztem az alapanyagokat, mert tudtam, hogy elsején kell főznöm, amikor még nincsenek nyitva a boltok. Csak a vacsorához kell majd holnap salátát vennem.


R: tejberizs 
T: gyümölcsjoghurt
E-U: sajtos-zöldséges tészta
V: tonhal saláta

A döntés itt
Eredmény 3 hónap dobozolás után itt
100 nap dobozolás itt
Eredmény 4 hónap dobozolás után itt
Eredmény 5 hónap dobozolás után itt
Eredmény 6 hónap dobozolás után itt

Dobozolások (gyűjtemény) itt

Pahla B. Mini challenge 2020/1. hét


Katt ide, majd ott a kiválasztott edzésre.

Pahla B. Mini challenge 2019/1. hét itt
Pahla B. Mini challenge 2019/2. hét itt
Pahla B. Mini challenge 2019/3. hét itt
Pahla B. Mini challenge 2019/4. hét itt
Pahla B. Mini challenge 2019/5-6. hét itt
Pahla B. Mini challenge 2019/7-8. hét itt
Pahla B. Mini challenge 2019/9-10. hét itt
Pahla B. Mini challenge 2019/11-12. hét itt
Pahla B. Mini challenge 2019/13-14. hét itt
Pahla B. Mini challenge 2019/15-18. hét itt
Pahla B. Mini challenge 2019/19-25. hét itt
Pahla B. Mini challenge 2019/26-27. hét itt
Pahla B. Mini challenge 2019/28-31. hét itt
Pahla B. Mini challenge 2019/32-42. hét itt
Pahla B. Mini challenge 2019/43-52. hét itt

2018-as edzései 1-12. hét itt

Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha