Minden nap megyek sétálni. Nagyon jó a mozgás, a levegő, hogy érzem a szelet, a nap cirógatását az arcomon. Isteni a csönd, a nyugalom, a száraz ágak finom zörgése. És a színek! Bárhol járok, találok szépséget. És Baranya gyönyörű.
Ma szépen sütött a nap. Kinyitottam a térképet, ráböktem egy Mohácshoz közeli pontra: Kisnyárád. Oké, indulás.
A faluig autóval mentem. Mohács után Lánycsókon át a második település, nem lehet eltévedni. A túrán sem, csodásan mutatják az utat a túrajelzések.
Egy szívritmus-felpörgető kaptató után jön egy kemény lejtő. Csupa-csupa szépséggel.
Jó nagy sár volt. Az úton combig érő vízmosások, egyik szebb volt mint a másik.
És az út mentén végig sűrű csipkebokrok, som, ritkán látok ilyet.
A térkép ennek az útnak az alján jelezte a Szent János-kápolnát, de nem láttam sehol. hatalmas dzsumbuj volt az út végén, végigdagonyáztam, mert itt kell lennie a kápolnának. Meg is lett, teljesen bent a nagy növényzettől körbevéve egy patak partján.
Fotóztam, nézelődtem, kicsit megpihentem és rákészültem arra, hogy ami lefelé lejtő volt, az visszafelé kemény emelkedő lesz.
Nem tudom, mennyire adja vissza a kép, ez egy a legtetejéig roppant húzós emelkedő. De csodaszép.
Hazafelé megálltam a kocsival egyet fotózni: ennyire közel van Mohács.
Ha a környéken laksz vagy éppen erre jársz, érdemes megnézni ezt a kis kápolnát.
